Új elméletté turbózta föl Francis Fukuyama az USA 2001. szeptember 11-e utáni keserű nemzetközi tapasztalatait. A liberális demokrácia legújabb kori apostola ezúttal a konzervatívoknak is kedves javaslattal állt elő: meg kell erősíteni a nemzetállamokat, a lepusztult gyengék helyén meg izmos újakat kell építeni.

Francis Fukuyama nagyon ért az időzítéshez. Az amerikai filozófus-közgondolkodó a világhírét megalapozó, A történelem vége és az utolsó ember című tanulmányát 1990-ben épp akkor publikálta, amikor a posztkommunista jövőt leíró új világértelmezésekre a legnagyobb volt a kereslet. Akkori teóriája - miszerint a liberális demokrácia világméretű győzelmet aratott a társadalmi formációk versenyében - egy ideig ki is elégítette ezt a keresletet. Noha időközben a szerző többször finomított álláspontján, sőt újabb műveivel maga is bizonyította, hogy a történelem bizony folytatódik, a világ - ha némi szkepszissel is - mindenképp figyel újdonatúj elképzeléseire.

Legújabb műve - Államépítés; kormányzás és világrend a 21. században - is időzítési remeklés: éppen akkor látott napvilágot, amikor Amerika kétségbeesetten küszködik egy, a környezetére és önmagára is a korábbinál kevéssé veszélyesnek tartott, lehetőleg demokratikus iraki állam megteremtésével. Fukuyama azonban ezúttal óvatosabb, mint másfél évtizeddel ezelőtti berobbanásakor: nem azt mondja meg, mi történik majd, hanem csak azt, hogy mit kellene tenni.

A dialektikában jártas olvasót nyilván cseppet sem fogja meglepni, hogy az új elmélet az előző korszellem tagadására épül. A nyolcvanas-kilencvenes években az uralkodó neoliberális elmélet alapján világszerte sorra építették le az államok funkcióit. A nagy buzgalomban azonban túllőttek a célon, mivel valójában - kritizál Fukuyama - csak az államok hatáskörét kellett volna csökkenteni, nem az erejüket. Az új recept: legyen az államnak kevesebb vállalata, ne feltétlenül gondoskodjon mindenki egészségéről, továbbtanulásáról, amit viszont tesz, ahhoz legyen ereje. Például tartsa fenn a rendet, maradéktalanul szedje be az adót, fogja el és büntesse meg a bűnözőket. E nézőpontból óriási balszerencse, hogy a szocializmustól frissen megszabadult európai országok is éppen az államleépítési láz idején kapták az életbe vágóan fontos nyugati hitelek feltételéül az imént idézettekkel éppen hogy ellentétes értelmű tanácsokat.

Fukuyama most, az állam mindenhatóságát mérsékelni kívánókat elbizonytalanítandó, vészjósló jeleket is sorol annak igazolására, hogy a gyenge állam nem is olyan jó dolog. A kilencvenes években - írja - a volt Jugoszláviában, Szomáliában, Haitin, Afganisztánban sorra keletkeztek az államiság hiányából, illetve erőtlenségéből fakadó humanitárius válságok. E gondolatmenet alapján a szerző nem sokat tépelődik azon sem, vajon ilyen esetek láttán van-e joga bárkinek is felrúgni az államok szuverenitásán alapuló "vesztfáliai világrendet", és adott esetben kéretlenül bevonulni életeket menteni - no meg államot építeni - egy másik országba. Ez Fukuyama szerint nemcsak jog, de kötelesség is.

Ahhoz persze, hogy valaki föl tudjon építeni egy államot, célszerű tudnia, valójában mik is az államiság alapelemei. Fukuyama rendszerében egy már megfelelőnek mondható államnak négy nélkülözhetetlen eleme van, úgymint a szervezeti rend és menedzsment, a politikai rendszertervezés, a legitimációs bázis, valamint "kulturális és strukturális tényezők". Az állam egyes szervezeteinek működtetését szerinte viszonylag könnyen meg lehet tanítani. A szerző kedvenc példája a jegybank: tíz jól képzett monetáris szakember bárhol a világon létre tud hozni egy jól működő nemzeti bankot. A fel-adat végrehajtása ráadásul pontosan ellenőrizhető: csak az inflációt kell figyelni.

Egy politikai rendszer adaptálása, illetve a demokratikus legitimáció megteremtése - ismeri el - persze bonyolultabb, de ez sem megoldhatatlan. A britek például Indiában és Szingapúrban használható állami bürokráciát hagytak maguk után, Hongkongban pedig máig működő jogintézményeket. Azt mindenesetre Fukuyama is elismeri, hogy a "kulturális sajátosságokon" könnyen megbukhat az egész vállalkozás.

Az eddig ismert amerikai kísérletek - Fukuyama olvasatában - többnyire így jártak. A fenti állítás cáfolatára esetleg sietve felhozott Németország és Japán esetében - vélekedik - a második világháború után csak azért sikerült gyorsan demokratikus államokat létrehozni, mert e helyeken lényegében működésképesen megőrződött a totalitárius rendszerek ütőképes bürokráciája. Másutt, a Castro előtti Kubában, a Fülöp-szigeteken, Haitin, Panamában, Nicaraguában vagy Dél-Vietnamban azonban kétségtelenül befuccsoltak az USA által kezdeményezett nemzetépítési kísérletek. Az is kétségtelen, hogy az amerikaiak megszállta területek közül Dél-Korea vált - az említett német és japán példákat erősítve - gazdaságilag sikeres állammá. Ám - igazítja Fukuyama a valóságot a maga elméletének nyomvonalába - azt is inkább saját magának, mint patrónusának köszönhette. Merthogy - és itt egy újabb csavar a teóriában - ahhoz, hogy valahol sikeres állam épüljön, az is szükséges, hogy ott helyben legyen rá kereslet. Autokrata afrikai vezetők például évtizedek óta állnak ellen a kísértésnek - de még a nemzetközi pénzügyi szervezetek hitelezési feltételeinek is -, hogy (igaz, a szerző szerint nem is mindig a helyes módszerekkel) megreformálják államukat; attól tartanak ugyanis, hogy ezzel saját hatalmukat gyengítenék. Ehelyett sokadszorra is csődbe viszik az általuk irányított országot.

Fukuyama új könyve a szélsebesen bővülő amerikai nemzetépítés-irodalom (HVG, 2003. július 5.) újabb darabja, amelyben a szerző fontosnak véli amerikai olvasói elé példaként az Óvilágot állítani - legalábbis a tekintetben, hogy "az európaiak jobban tudják, mi a különbség állam és nemzet között, amikor azt hangsúlyozzák, hogy a nemzetépítés, azaz a közös kultúra és történelem által egyesített közösség létrehozása sokkal több annál, mint amit egy külső hatalom elérhet". A japán származású amerikai professzor ebben az európaiaknak ad igazat, mert mint írja: "Akarattal legfeljebb államokat lehet konstruálni, s ha egy ilyen konstrukcióból utóbb még nemzet is születik, az már csak külön szerencse."

Fukuyama mindazonáltal láthatóan nagyon szeretné, ha régi szerelme, a liberális demokrácia és új kedvence, a kicsi, de erős állam kéz a kézben járnának a legújabb kori történelemben. Annál is inkább, mert így együtt - mint véli - nagyobb gazdasági növekedést tudnának generálni, mint bármely más kombináció. Talált is olyan helyet, ahol sikerül is kimutatnia, hogy a három tényező legalábbis nem zárja ki egymást: a korlátozott hatáskörű, de erős államot működtető délkelet-ázsiai "kis tigrisek" gazdasági remeklését például - mondja - nem törte meg, amikor egyikük-másikuk tekintélyelvű államból demokráciává vált. Vagy máshonnan közelítve: a Szovjetunió szétesése után Oroszországban egyszerre szűkült-gyengült az állam, s csökkent a gazdaság teljesítménye. Ez valóban egybecseng ugyan a teóriával, ám az már kevéssé, hogy ezt a tendenciát éppen a tekintélyelvű államot újraépítő Putyin fordította meg. Fukuyama mindenesetre nagyvonalúan elsiklik e tény felett, és könyvében nem is foglalkozik Oroszország legutóbbi négy évével.

Pedig új elmélete tulajdonképpen mindenkinek igazat ad, aki nem gyengíti az államot. Igaz, főleg annak, aki kisebb, de erősebb államot szeretne. De Fukuyama még azt is kisebb bajnak tartja, ha nem csökken - vagy akár nő is - a bürokrácia felségterülete, mint azt, ha gyengül az ereje. A könyv végkövetkeztetése pedig kifejezetten muzsika konzervatív füleknek: "A nyolcvanas-kilencvenes évek a nagy államok leépítésének a jegyében teltek, de kiderült, hogy a nemzetállamok gyengítése által üresen hagyott teret multinacionális vállalatok, nemzetközi és civil szervezetek, bűnszövetkezetek és terrorista csoportok zavaros keveréke vette át. Nincs tehát más választásunk, mint visszatérni a nemzetállamokhoz, és megpróbálni megérteni, hogyan lehet őket erőssé és hatékonnyá tenni."

RÉTI PÁL / WASHINGTON

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Szellem

Modellválaszték

"Elképzelhető, hogy az angolszász liberális kapitalizmus nem a szabály, hanem a kivétel a kapitalizmus különféle...

Megszólalt egy miniszter a tüntetésekről: Fiatalokat láttam, akik még egy napot sem dolgoztak

Megszólalt egy miniszter a tüntetésekről: Fiatalokat láttam, akik még egy napot sem dolgoztak

231 brit kocsmában betiltották az egyik legnagyobb karácsonyi slágert

231 brit kocsmában betiltották az egyik legnagyobb karácsonyi slágert

Kézilabda-vb: őket kell legyőznie a női válogatottnak a selejtezőben

Kézilabda-vb: őket kell legyőznie a női válogatottnak a selejtezőben

A Doktor díja

A Doktor díja

"Egy ősz hajú, szemüveges civil ruhás rám nézett, és intett, hogy vihetnek" – itt az eltűntként keresett tüntető története

"Egy ősz hajú, szemüveges civil ruhás rám nézett, és intett, hogy vihetnek" – itt az eltűntként keresett tüntető története

Rövidpályás úszó-vb: négy magyar is döntőbe jutott

Rövidpályás úszó-vb: négy magyar is döntőbe jutott