Magyarország az utóbbi tíz évben a kelet-közép-európai elektronikus tánczenei színtér fontos helyszínévé fejlődött. Ezen felbuzdulva rendezik meg június közepén, Mogyoródon a Glu-Glu fesztivált.

Akinek csak a születésnapi, netán a garden party jut eszébe e szóról, az nem tudja, hogy a parti a tizen- és huszonévesek - mint neve is mutatja: igen népszerű - populáris kultúrájában a kilencvenes évek legjellegzetesebb újdonságát, az elektronikus tánczenei rendezvényt jelöli. Alapállapota a tánc, amely nem pusztán az ifjabb generációk társas érintkezési formája, hanem a kommunikáció eszköze is. Magyarországon olyan intenzív underground - mai értelemben: nagy pénzek nélküli -, progresszív, alternatív szerveződés indult meg az utóbbi évtizedben, hogy mára egy-egy hétvégén olykor tízezrek töltik el így az időt. Ehhez azonban sok partit kell szervezni, egyrészt mert számos irányzat (lásd Kislexikon című írásunkat) él egymás mellett, másrészt mert a rajongók szemében - pontosabban fülében - szentségtörés lenne összekeverni ezeket.

L. Laki László és csapata elérkezettnek látta hát az időt, hogy - a budai Rudas fürdőben működő, Cinetrip néven világhírre szert tett táncolós-pancsolós-filmvetítős vízi mozik után - a mogyoródi Aquarena víziparkban létrehozza a Glu-Glu Fesztivált. A szervezők abból indultak ki, hogy bár a nyári hónapokban egymást követik a kulturális - köztük a zenei - fesztiválok, hiányzik egy kifejezetten elektronikus zenei produkciókat és alkotókat felvonultató eseménysorozat. "Ez az igazi országimázs-építés, nekünk ez lesz az EU-csatlakozás" - vélekedik a szervező Laki.

Szerveztek már bulit fürdőben, barlangban, tóparton, - az érzékeny fülű idősebbeket megkímélendő - távoli völgykatlanokban, gyárépületekben, de rakétasilóban is, úgyhogy a víziparti már nem is számít túl különlegesnek. A Glu-Glu programja kétnapos lesz, és mindkét délután egymást váltják majd a bakelitpörgető lemezlovasok. Ők rég kinőtték már egykori diszkószolgáltató küldetésüket: immár egyfajta előadói szerepkört is betöltenek - a művész, a technikus, a vállalkozó, illetve a partizók szemében valamiféle kultikus figura funkcióit egyesítve magukban. A lemezeket ugyanis már nem egyszerűen lejátsszák, hanem - egyszerre használva legalább két lemezjátszót és a zenei kombináció létrehozására alkalmas keverőpultot - az egymásra kevert korongok összhatásával új művészi értéket hoznak létre.

E zenemestereket a kis lemezkiadók látják el a legújabb bakelitkorongokkal. A zenéket először a rajongók szűk köre ismerheti meg úgynevezett bootleg lemezeken, amelyeket csupán néhány - olykor mindössze tíz - példányban nyomnak. Közülük csak azok kerülnek kereskedelmi forgalomba, amelyek e direkt tesztelés, vagyis a partikon való sokszori lejátszás tapasztalatai alapján nagyobb körben is sikerre számíthatnak. Ez a siker persze egy kisebb kiadónál többnyire így is csak pár ezer példányt jelent, ám a white label (a szó szoros értelmében fehér, üresen hagyott címkés) próbalemezek terjesztése teszi lehetővé a kis, független zenekiadók programjának összeállítását.

A lemezlovasok szerepe azonban a fentieken is túlmutat: ők a partivilág urai - vagy ahogy a beavatottak mondják: ők felelősek a partizók "utazásáért" is, mely utazásnak a sokszor felemlegetett kábítószer csak az egyik, sokak szerint nem is a legfontosabb eleme. A zene, a hangerő, a villózó képek, a tömeg és a nem hétköznapi helyszín e nélkül is megteszik a magukét.

Az utóbbi évtizedben rohamléptekben fejlődő fény- és vetítőrendszerek elterjedésével a zene mellett nagyobb szerepet kapott a vizualitás is. A fények és lézernyalábok kezelésére új feladatkör - mi több, új vizuális művészeti ág - született meg, amelyet a vj (Visual Jockey), a vetítőbiztos tölt be. Intenzív érzeteket keltő, szabad asszociációkon alapuló "mozija" - álló- és mozgóképtöredékek számítógépes keverésével, egybemosásával - a legváltozatosabb képi világokat villantja fel és tünteti el, messzire ragadva a partilátogatók képzeletét az éjszakában.

A technológia fejlődésével jó ideje lehetővé vált az is, hogy élőben (live act) elektronikus hanggenerátorok (például dobgépek és nem utolsósorban a szempler, a merevlemezen rögzített zenéket, hangokat, zörejeket visszajátszó, keverőpultról és hangszerbillentyűzetről kezelhető számítógép) segítségével is elektronikus zenét hozzanak létre. A live act felállásban zenélő művészek az előre felvett hangmintákból olyan számokat alkotnak, amelyek egyszeriek és megismételhetetlenek, s ez önmagában is a beavatottság érzetét kelti a táncolókban. A mogyoródi bulin az élő elektronika úttörőjeként tisztelt - már a kilencvenes évek eleje óta alkotó - The Chemical Brothers is szolgáltat majd talpalávalót, ráadásul itt mutatják be új zenei anyagukat. Igazi különlegességnek ígérkezik a The Video Nasty Experience című produkció, amelyet a kísérleti elektronika jeleseként nyilvántartott Freq Nasty lemezjátszókon komponál, effektekkel, élő MC-vel (magyarul: ceremóniamesterrel) és több vászonra varázsolt videoshow-val.

A Glu-Glu Fesztivált a szervezők azért is fontosnak tartják, mert befolyásos lemezlovasokat és partiszervezőket csábít magyar földre. Nem csoda, ha Szabó Eszter, a Glu-Glu egyik fő rendezője nem pusztán óriási bulit ígér, hanem a legitimitásnövelő "idegenforgalmi vonzerőre" is hivatkozik.

FOLK GYÖRGY

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Szellem

Kislexikon

Az elektronikus zene a részben vagy egészben gépek által generált vagy módosított hangokból építkezik, de ez semmiképp...

Tordai Bence: Közös a cél, a rezsim megdöntése

Tordai Bence: Közös a cél, a rezsim megdöntése

Budapestre jön Tom Jones

Budapestre jön Tom Jones

Ronaldo góljával legyőzte városi riválisát a Juventus

Ronaldo góljával legyőzte városi riválisát a Juventus

Latorcai: A tüntetők nem tisztelik a karácsonyt és a kis Jézust sem

Latorcai: A tüntetők nem tisztelik a karácsonyt és a kis Jézust sem

Ki az a barbár, aki egy kacsaszobrot megrongál?

Ki az a barbár, aki egy kacsaszobrot megrongál?

Most derült ki: 6,8 millió Facebook-felhasználó fényképeihez férhettek hozzá idegenek

Most derült ki: 6,8 millió Facebook-felhasználó fényképeihez férhettek hozzá idegenek