A normandiai partraszállás árnyékában mindig is kevesebb szó esett arról a hatvan évvel ezelőtt, június 23-án indított szovjet offenzíváról, amely hetek alatt földcsuszamlásszerűen átrendezte a keleti frontot - keveset változtatott viszont a nyugati szövetségesek és Sztálin közti bizalmatlanságon.

Akárcsak a nyugati szövetségeseknek Normandiában, a keleti fronton a szovjeteknek is sikerült becsapniuk a németeket, és hadosztályaik 1944 júniusában onnan támadtak, ahonnan nem várták őket. Hitler, illetve tábornokainak nagy része ugyanis - mivel sikerült az orosz csapatösszevonásokat titokban végrehajtani, illetve kisebb támadásokkal elterelni az ellenség figyelmét - meg volt győződve róla, hogy a Vörös Hadsereg Ukrajna irányából Románia és Magyarország felé folytatja előrenyomulását, nem pedig Belorussziában kezdeményez. Meggyőződésük mellett annak ellenére is kitartottak, hogy június közepe táján három nap alatt szovjet partizánok több mint 40 ezer robbantást hajtottak végre a Belorussziában állomásozó német Közép Hadseregcsoport utánpótlási vonalai ellen. És akkor sem kaptak észbe, amikor június 23-án - három évvel a Szovjetunió megtámadása és 17 nappal a D-nap után - 166 hadosztály, több ezer páncélos, valamint repülőgép zúdult a mintegy ezer kilométernyi arcvonalra.

Mire Hitler elhitte, hogy ez már a "valódi támadás", az oroszok mélyen a német állások mögött jártak, elesett a Vityebszk-Orsa-Mogiljov-Bobrujszk vonal, és (a sebesültekkel és a fogságba esettekkel egyetemben) közel 200 ezerre rúgott a Wehrmacht vesztesége, július 3-án pedig a terület központja, Minszk is szovjet kézre került. Egyes támadó hadtestek napi 50 kilométernél többet tettek meg, ami magukat az oroszokat is meglepte, és győzelmüket gyakorlatilag csak a Közép Hadseregcsoport összeomlása után, július 17-én jelentették be. Ennek nyomatékosítására "útban a lágerek felé, 57 ezer német hadifoglyot vonultattak át Moszkva utcáin a néma csendben álló tömeg sorfalai között" - olvasható John Keegan A második világháború című könyvében. Másnap már lengyel területre léptek a szovjet csapatok, augusztus elejére pedig megérkeztek Varsó előterébe.

Sokan még ma is nehezen értik azt, hogy míg a kor angolszász szuperhadserege Normandiában másfél hónap alatt keservesen csak az ötödét tudta megtenni a betervezett 200-240 kilométernek, addig a nehézkesnek tartott, s inkább - szenvtelen katonai szaknyelven szólva - az emberanyag számolatlan feláldozásáról ismert Vörös Hadsereg gőzhengerként rohanta le a németeket, és úgy tolta 600 kilométerrel nyugatabbra a frontot, hogy Moszkvában menet közben kellett újabb célokat kitűzni. Ráadásul mindezt egy olyan fegyveres erő vitte véghez, amelyet Sztálin szinte lefejezett, amikor 1937 után az öt marsallból hármat (köztük a legendás Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkijt), mind a 17 hadseregparancsnokot, valamint a 28 hadtestparancsnokból 25-öt hamis vádakkal elítéltek és kivégeztek.

A "humán erőforrásokkal" ezúttal sem spórolt a Belorussziában előretörő Vörös Hadsereg. Az 1812-es borogyinói ütközetben halálosan megsebesült cári tábornokról Bagratyion-offenzívának elnevezett hadműveletben "több mint 2,3 millió katonát vetettek be, akik közül veszteségeik, a sebesültekkel és az eltűntekkel vagy fogságba esettekkel együtt, meghaladták a 760 ezret" - idézi a csak néhány éve hozzáférhető megdöbbentő adatokat Számvéber Norbert, a Hadtörténelmi Levéltár főlevéltárosa. Igaz, ez csak abszolút értékben haladta meg az ellenfél veszteségeit, arányaiban azonban meg sem közelítette: az ezen a frontszakaszon mintegy 890 ezer katonával védekező Wehrmacht állományának augusztus végére a fele sem volt már bevethető állapotban. "A többieknek nagyjából a negyede tekinthető halottnak, ugyanennyi eltűntnek vagy fogolynak, a fele pedig sebesültnek, akiknek jelentős része ugyancsak hadifogságba esett" - ismerteti a német veszteséggel kapcsolatos utólagos becsléseket a főlevéltáros. Nem véletlen, hogy a német hadvezetés később a sztálingrádinál is nagyobb vereségként értékelte a keleti fronton 1944 nyarán történteket.

Az elsöprő győzelmet mégsem csak az emberéleteket könnyen vevő szemlélet hozta. Hadtörténészek kiemelik például a keleti és a nyugati front eltérő terepadottságaiból fakadó előnyöket. Normandiában erősen tagolt, gyümölcsfákkal, sövényekkel, kiskertekkel teleszórt terepen kellett előrehaladniuk a szövetségeseknek, míg Belorussziában viszonylag sík vidéken roboghattak a szovjet páncélos ékek. De talán még fontosabb hangsúlyozni azt a fejlődést, amelyen a Vörös Hadsereg - 1941-es állapotához képest - keresztülment. "Az 1944-ben megvalósított fejlesztések nyomán a szovjet hadsereg katonáinak és eszközeinek jelentős részét járművek szállították, mégpedig amerikai járművek", minek következtében "stratégiai és taktikai értelemben egyaránt olyan mozgékonyságra tett szert, ami már a nyugati hadseregekre kezdett emlékeztetni, sőt a Wehrmacht nagy részéhez képest fölényt képviselt" - tudható meg Hedley P. Willmott történész 1944 júniusa című monográfiájából. Ez a fölény pedig - teszik hozzá szakértők - nem csupán a szárazföldön mutatkozott meg, hanem ekkor már a levegőben is.

De a Bagratyion-offenzívát nemcsak a széles frontszakaszon elért villámgyors előrehaladás különböztette meg a korábbi szovjet hadműveletektől, hanem az is, hogy mindez már új világpolitikai helyzetben, a nyugati szövetségesekkel való soha nem látott együttműködésben zajlott. Az 1943. november-decemberi teheráni konferencián ugyanis Sztálin kicsikarta tárgyalópartnereiből (Winston Churchill brit miniszterelnökből és Franklin D. Roosevelt amerikai elnökből) az ígéretet, hogy 1944 májusában Franciaországban megnyitják a második frontot az erőik döntő részét keleten állomásoztató németek hátában. Egyúttal pedig azt is leszögezték, hogy "a szovjet haderők ugyanezen időpont körül támadást indítanak abból a célból, hogy megakadályozzák a német haderők átszállítását a keleti frontról a nyugatira".

Erre az ígéretre hivatkozva aztán Sztálin 1944 tavaszán szinte hetente érdeklődött Churchillnél, állják-e szavukat, és az adott időpontban valóban megkezdődik-e a partraszállás. Nem véletlen, hogy a brit miniszterelnök a D-napot követő üzenetváltásukban - miközben nyugtázta a szovjet generalisszimusz jelzését a keleti offenzíva mihamarabbi megindításáról - némi sértődött felhanggal emlékeztette partnerét, hogy "remélem, figyelembe veszi, hogy mi soha egyetlen kérdést sem tettünk fel Önöknek [a keleti frontról], mert teljesen megbízunk Önben, az Önök népében és az Önök csapataiban".

A bizalom hiányát mindkét fél joggal vethette volna a másik szemére. Mert bár tény, hogy a teheráni konferencia zárónyilatkozatának szellemével ellentétesen, "titoktartási mániája miatt Sztálin nem engedte vezérkarának, hogy egyenrangúként kezelje a Szovjetuniót néhány évvel korábban még agresszornak tekintő szövetségeseket, ugyanakkor az angolszász hatalmak sem adtak át minden hírszerzési titkot a moszkvai vezetőknek" - állítja Számvéber Norbert. Az Enigma német rejtjelező berendezés működésének megfejtése (HVG, 2000. október 28.) nyomán a nyugati szövetségesek kezébe jutó naprakész információknak például csak a töredékét osztották meg a szovjetekkel.

Ehhez képest apróságnak tűnhetnek az olyan - egyesek szerint csupán a német hírszerzés megtévesztését szolgáló - kommunikációs pontatlanságok, mint például az, hogy Churchill csak két nappal később tájékoztatta a szovjet főtitkárt június 12-ei normandiai frontlátogatásáról, Sztálin pedig 24 órával a Bagratyion-offenzíva megindítása előtt azt írta Londonba, hogy "legkésőbb egy hét múlva megkezdődik a szovjet csapatok nyári támadása".

Volt azért érdemi információcsere is a szövetségesek között - derül ki a szovjet külügyminisztérium által 1958-ban kiadott üzenetváltás-gyűjteményből. Igaz, Churchill a konkrét hadmozdulatokról általában csak néhány sornyi vagy bekezdésnyi részletességgel értesítette moszkvai szövetségesét. Történészek mindazonáltal úgy vélik, hogy a frontok akkori távolsága miatt még nem is volt szükség hadműveleti szintű, napi egyeztetésre. Amire pedig szükség lett volna, az sem működött feltétlenül olajozottan. Churchill például július 13-án arra kérte moszkvai szövetségesét, hogy a dél-lengyelországi Debica városához érve szolgáltassák majd ki nekik az (információik szerint) ott működő német rakétakísérleti központ dokumentációját, mivel az "segíthet az Angliára irányított német repülőbombák elleni hatékonyabb védekezésben". Sztálin biztosította ugyan segítőkészségéről a brit miniszterelnököt, de Churchillnek csak augusztus eleji ismételt táviratával sikerült elérnie, hogy a Teheránban már egy hete várakozó angol szakemberek végre megkaphassák a szovjet beutazási vízumot, és hozzáférhessenek a debicai anyagokhoz.

Addigra a Bagratyion-offenzíva elérte Varsó külvárosát, és ott meg is torpant. De nem elsősorban azért nem teljesítette be célját, vagyis a lengyel főváros elfoglalását, mert a hosszúra nyúlt utánpótlási vonalak következtében kifulladt a hadművelet. A második világháború egyik, ha nem a legsikeresebb offenzívája sokkal inkább politikai okokból fékeződött le. Sztálin - máig tartó történészvitáknak tápot adva - nem kívánt beavatkozni a Varsóban a szovjet csapatok érkezésének hírére augusztus 1-jén felkelést kirobbantó, a londoni emigrációban működő lengyel kormányhoz hű Honi Hadsereg és a németek harcába. Attól tartott, hogy ezzel elismerte volna a lengyelek képességét önmaguk felszabadítására, és jelentősen gyengítette volna a frontvonal mögött már létrehozott, kommunista irányítású Lengyel Nemzeti Felszabadító Bizottság pozícióit a későbbi, hatalomért folytatott harcban. A helyzet ráadásul azért is meglehetősen bonyolult és kínos volt, mert a szovjet vezetőknek nehéz volt leplezniük valódi szándékaikat a nyugati szövetségesek előtt.

Sztálin eleinte - mint az Churchillnek küldött üzeneteiből kiderül - kisebbíteni próbálta a több tízezer felkelő harcának jelentőségét, majd augusztus 16-án olyan értelemben tájékoztatta szövetségeseit: bár intézkedett, hogy a Vörös Hadsereg "fokozottan dobjon le fegyvereket Varsó körzetében, (...) a kialakult helyzetben a szovjet parancsnokság arra a következtetésre jutott, hogy el kell határolnia magát a varsói kalandtól". Mi több, néhány nappal később Sztálin már "maroknyi gonosztevőnek" titulálta a felkelőket, s Churchill és Eisenhower kifejezett kérése ellenére sem volt hajlandó lehetővé tenni, hogy az Olaszországból utánpótlást szállító angolszász repülőgépek üzemanyagot vehessenek fel szovjet területen.

Miközben a Vörös Hadsereg ölbe tett kézzel várakozott Varsó előtt, a német osztagok házról házra járva háborítatlanul göngyölíthették fel a felkelést, október elejére 180 ezer polgári személyt és több mint 20 ezer fegyverest likvidálva. A kivárásra mindazonáltal a szovjetek is ráfizettek. A magát időközben némileg összeszedő német hadsereg a nyár végén sikeresen megállította a Bagratyion-offenzívát, amelyről pedig már-már azt hitték, hogy még abban az évben véget vethet a háborúnak. Az újabb - igaz, akkor már Berlin előteréig kitartó lendületű - támadás megindítására több mint négy hónapot kellett várni.

ILLÉNYI BALÁZS

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Blikk: Biciklivel gázolhatta el gyilkosa a soroksári futónőt

Blikk: Biciklivel gázolhatta el gyilkosa a soroksári futónőt

Gergely Márton: Gázszerető

Gergely Márton: Gázszerető

Kovács Zoltán most a Washington Postot osztotta ki CEU-ügyben

Kovács Zoltán most a Washington Postot osztotta ki CEU-ügyben

Késő éjszakáig tüntettek a fővárosban, a Kossuth téren és a Nyugatinál is összetűzés volt a rendőrök és a tüntetők között

Késő éjszakáig tüntettek a fővárosban, a Kossuth téren és a Nyugatinál is összetűzés volt a rendőrök és a tüntetők között

Trumpék ütik-vágják, Macronék viszont szinte babusgatják a Huawei-t, megvan az oka

Trumpék ütik-vágják, Macronék viszont szinte babusgatják a Huawei-t, megvan az oka

Orbán: A keresztény kultúrára lőttek Strasbourgban

Orbán: A keresztény kultúrára lőttek Strasbourgban