Kilencven évvel azután, hogy megölték Szarajevóban a trónörököst, a történészek még mindig vitatják, hogy terrorista csoport követett-e el merényletet, vagy ott volt-e a ravaszon a hivatalos Szerbia keze is. Gyanús, hogy a bécsi udvar sem gyászolta különösebben a rangon aluli házassága miatt kissé kiközösített Ferenc Ferdinándot.

"Úgy látszik, ma még fogunk néhány golyót kapni" - jegyezte meg fekete humorral 1914. június 28-a kora délelőttjén Ferenc Ferdinánd trónörökös Szarajevóban, miután túlélte az első aznapi merényletet. A főherceg tudta, hogy komoly veszély leselkedik rá és feleségére az 1878 óta az Osztrák-Magyar Monarchia által megszállt, majd 1908-ban annektált Bosznia-Hercegovinában, hiszen a látogatás előtti hetekben több bosnyák városban is merényleteket követtek el. A szerb kormány is számos figyelmeztetést küldött az udvarhoz, hogy halasszák el a látogatást.

A Monarchia ellen lázadó merénylő ifjak már kora reggel fegyveresen elvegyültek a tömegben. Az Osztrák-Magyar Bank épülete előtt egyikük, a 18 esztendős boszniai szerb Nedeljko Cabrinovics, ketyegő órával élesített kézigránátot vágott Ferenc Ferdinánd autójába. A trónörökös ösztönös mozdulattal elütötte a gránátot. Neki nem is esett baja, felesége nyakát azonban súrolta egy repesz, s a nyitott gépkocsiban velük utazó főhadnagy komolyan megsérült, kórházba is szállították. A nagy lelkierőről tanúságot tevő főherceg ezek után a sérült főhadnagyhoz készült a kórházba. A konvoj azonban eltévedt, az autók csaknem megállásra kényszerültek. Így a Ferenc Ferdinándot és nejét szállító jármű az Appel rakparton szinte karnyújtásnyi távolságra került a szintén 18 esztendős Gavrilo Principhez, aki ekkor közvetlen közelről két halálos lövést adott le a párra.

A Fekete Kéz (Crna Ruka) nevű, mindössze nyolcfős forradalmi csoport romantikus ifjú hazafiakból állt, három évvel később azonban egy Szalonikiben lefolytatott perben az derült ki, hogy a merénylőbrigádot az egyesült Dél-Szláviáról álmodó szerb nemzetállam katonai titkosszolgálatának vezetője, Apis, valódi nevén Dragutyin Dimitrijevics szervezte meg. Miután beismerte tettét, felakasztották.

Jóllehet a történészek máig nem jutottak egységes álláspontra a tekintetben, hogy az orosz cár támogatását maga mögött tudó Szerbia valóban szervezője volt-e a merényletnek vagy sem, politikailag ez volt az alapja a Bad Ischlben megfogalmazott s a német császárral is egyeztetett ultimátumnak, amelyet Belgrád - ahogy erre Bécs számított is - visszautasított, így a Monarchia hadat üzent Szerbiának, kirobbantva az első világháborút. A történelem pikantériája, hogy a Balkánon éppen azt az osztrák államférfit ölték meg, aki a császári udvar hivatalos irányzatával szemben a balkáni államok bevonásával akarta háromoldalúvá tenni az Osztrák-Magyar Monarchiát.

Egy további összeesküvés-elmélet abból indul ki, hogy a császári udvarnak, mindenekelőtt Ferenc József császárnak nem volt kedvére való a trónörökös, ezért talán nem is Belgrád, hanem Bécs a ludas a főherceg halálában. A császár egyszer be is vallotta: ha lenne fia, akiben bízni tudna, szívesen lemondana már a trónjáról, de "ennek a veszélyes őrültnek a javára soha".

Ferenc Ferdinánd fő bűne az volt a császár szemében, hogy rangon aluli nőt vett feleségül, a cseh Sophie Chotek grófkisasszonyt. Ferenc József hiába próbálta eltántorítani unokaöccsét a házasságtól, pusztán egy év gondolkodási időt tudott kicsikarni belőle. A főhercegnek inkább Erzsébet császárné tanácsa vésődött az agyába, hogy tudniillik idegen vérrel házasodjon. A császári családban ugyanis - ezt a trónörökös is felfedezte - "a férfiak és a nők legalább hússzorosan rokonai egymásnak, ezért a gyerekek fele trotli vagy epilepsziás".

Kedveséért a trónörökös még az úgynevezett lemondási esküt is bevállalta: az egyévi türelmi idő elteltével megesküdött, hogy sem leendő felesége, sem leendő gyermekei, sem azok gyermekei nem tartanak sohasem igényt a trónra. A megalázó ígéret után három nappal egy észak-csehországi kastélyban megtartották az esküvőt, a császár kérésére még a trónörökös testvérei is távol maradtak a ceremóniától. Zsófiát, bár 1909-ben Hohenberg főhercegnői címmel ruházták fel, módszeresen megalázták az udvarnál. Nem ülhetett a császári asztalhoz, nem lehetett ott a színházban a császári páholyban, udvari bálokról tiltották ki. Ferenc Ferdinánd tűrt - és közben gyűlölt. Látványosan várta, hogy nagybátyja mielőbb távozzék az élők sorából. De fordítva történt.

1914. június 28-án a jelenlévők szerint a császár jéghidegen, sőt némi megkönnyebbüléssel reagált unokaöccse halálának hírére, egyes visszaemlékezések szerint égi akaratot emlegetett, amely helyére tette azt, amit ő nem mert. Lányának, Mária Valériának prózaian azt mondta: megszabadult egy nagyon nagy gondtól.

A szerencsétlen pár földi maradványait július 3-án feltűnés nélkül az alsó-ausztriai Artstettenben lévő kastélyukba szállították, s az ottani kriptában helyezték örök nyugalomra. Zsófiának ugyanis a császári Kapucinus-kripta nem dukált, helyette a ma múzeumként is működő kastély alagsorában alakított ki részükre kriptát egy építőmester, még 1910-ben. A munkát átvevő Ferenc Ferdinánd akkor elégedetlenül morgott, túl szűknek találta a helyet. Attól tartott, nehéz lesz majd befordulni a koporsókkal.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Még két hétig ingyenes a legújabb autópálya-szakaszunk

Még két hétig ingyenes a legújabb autópálya-szakaszunk

A halak  szeretik a bort - mi is

A halak szeretik a bort - mi is

Itt egy térkép, amely megmutatja, milyen szaloncukrot vesznek az egyes megyékben

Itt egy térkép, amely megmutatja, milyen szaloncukrot vesznek az egyes megyékben

Sargentini: Nem érezném magam biztonságban a magyar utcákon

Sargentini: Nem érezném magam biztonságban a magyar utcákon

Nem valószínű, hogy fehér karácsonyunk lesz

Nem valószínű, hogy fehér karácsonyunk lesz

Izgalomba hozta a kutatókat a 100 millió éves madártoll, amit borostyánba zárva találtak meg

Izgalomba hozta a kutatókat a 100 millió éves madártoll, amit borostyánba zárva találtak meg