Nem csak az idei athéni olimpia nyitánya előtt fordult elő, hogy kaotikus állapotok uralkodtak a rendezők háza táján. Így volt ez már az első alkalommal is, amikor póthelyszínként még Budapest neve is felmerült. Persze azóta is sűrűn adódtak a megnyitót is veszélyeztető pénzügyi vagy politikai bakik.

"Alapos kilátással kísérelhetnők meg az első olympiai játékok színhelyét hazánk fő- és székvárosába terelni." E sorokat Kemény Ferenc, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja intézte 1894-ben Eötvös Loránd akkori vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, egyszersmind Pierre de Coubertin bárónak, az újkori olimpiai játékok ötletgazdájának is. Kemény egyebek mellett azzal is érvelt, hogy a versenyeket sikeresen be lehetne iktatni az ugyanabban az évben - 1896-ban - Magyarországon rendezendő millenniumi ünnepségek programjába. Az ajánlkozás korántsem a korábban elhatározott athéni rendezés megfúrását, sokkal inkább az ügy mentését célozta. Másfél évvel a játékok kezdete előtt ugyanis igencsak kétségesnek tűnt, hogy a görögök képesek lesznek elkészülni valamennyi szükséges létesítménnyel. Levelében a magyar felajánlkozást azonban - mint utóbb kiderült - Coubertin csak mumusként használta. Évtizedekkel később kelt visszaemlékezéseiben legalábbis ekként idézte fel a közjátékot: "Őrizkedtem visszautasítani ezt a közeledést, de csak arra használtam fel, hogy ezzel a kínálkozó eséllyel a görögöket nógassam."

Mint bebizonyosodott, nem is eredménytelenül. A rendezési jog lehetőségének elvesztésétől megszeppenve Konstantin trónörökös is bedobta magát: gyűjtést rendezett, minek nyomán sikerült felújítani az események fő helyszínéül szolgáló, majd' 2200 éves egykori olimpiai stadiont. A magyaroknak - a Hajós Alfréd révén mindjárt aranyat is hozó részvételen túl - még annyi szerep jutott, hogy a megnyitó-ünnepségre éppen hogy elkészült létesítmény felavatásakor a levélíró Kemény Ferenc mondhatott beszédet.

A rendezési zűrzavarokat az ötletadó Coubertin hazája, a második játékokat rendező Franciaország sem tudta megúszni. 1900-ban Párizsban - mint ahogyan négy évvel később St. Louisban - akkoriban jelentősebbnek tekintett esemény, az aktuális világkiállítás mintegy mellékeseményeként rendeztek olimpiát. Mi több, a párizsit - ebben ma már egyetértenek a sporttörténészek - csak utólag nevezték annak, akkoriban csak afféle nemzetközi sportversenynek tekintették, és akként is kezelték. Az ottani zűrzavar mértékét sporttörténészek szerint jól mutatta, hogy a rendezvénynek sem megnyitó-, sem záróünnepsége nem volt, maguk a versenyek pedig több mint négy hónapon át elhúzódtak. Az 1904-es amerikai helyszín ugyancsak a kaotikus rendezéssel írta be magát az annalesekbe. Meg azzal a szervezők által többször hangoztatott ígérettel is, miszerint az európaiak utazását egy hatalmas óceánjáró átküldésével fogják megkönnyíteni és persze olcsóbbá tenni. A hajó azonban nem érkezett meg, minek következtében a résztvevők mintegy háromnegyede az Egyesült Államok mezét viselte. A NOB-ot viszont a mi Kemény Ferencünk képviselte - mivel Coubertin el sem ment.

Ám a franciák és az amerikaiak legalább rendezhettek. A magyarok viszont háborús vis maior okán elestek a történelmi lehetőségtől. Pedig "a NOB 1914 tavaszán megtartott úgynevezett véleményszavazásán Budapest 21:7-re győzött az 1920-as olimpia megrendezéséért folyó küzdelemben" - írja Takács Ferenc Olimpiai eredményeink társadalomtörténeti elemzése című tanulmányában. De hát közbejött az első világháború, ami miatt már a soron következő, 1916-os berlini játékokat sem tarthatták meg az 1936-ban mégiscsak kárpótolt németek. A Budapestnek ígért 1920-as olimpiát pedig végül Antwerpenben rendezték meg, ahová a magyarokat mint korábbi ellenséget meg sem hívták.

Volt aztán, hogy sokkal prózaibb dolgok; a résztvevők anyagi nehézségei miatt került veszélybe a lebonyolítás. Az 1932-es (első) Los Angeles-i olimpiára - a világgazdasági válság hatásai miatt - öt hónappal a megnyitó előtt még senki sem jelentkezett. A helyi politikusok egyébként is attól féltek, zavargások törnek ki, ha a polgárok megtudják, hogy miközben ők az életben maradásukért küzdenek, holmi sportversenyekre költik a közpénzt. Maga Herbert Hoover, az USA elnöke is annyira tartott a kudarctól, hogy - bár a megnyitóbeszédet addig is, azóta is a rendező ország vezetője mondta - jelezte, "elfoglaltság okán" nem kíván részt venni a játékokon.

Már-már az olimpia elhagyásán gondolkodtak, amikor Zack Farmer, a szervezőbizottság főtitkára megtervezte az első olimpiai falut, ami lehetővé tette az olimpikonok napi két dollárból fedezhető étkezését és elszállásolását. Így senki sem kényszerült arra - miként 1928-ban Amszterdamban a szálláshiány miatt az amerikaiak, az olaszok, a finnek vagy az írek -, hogy a kikötőben, saját hajóikon lakjanak. Farmer ötlete - kiegészítve olcsó, a válság miatt amúgy is üresen közlekedő óceánjárókra szóló jegyekkel - egyszeriben számos, korábban a lemondást fontolgató nemzet számára hozta elérhető közelségbe a részvételt. Magyarországon például, ahol a kormány korábban jelezte, nincs pénz az utazásra, gyűjtést is tartottak, így a csapat útnak indulhatott, és például Komjádi Béla győzelemre vezethette a vízilabdásokat.

Coubertin báró egykori revolverezős serkentő technikája később többször, például az 1956-os melbourne-i olimpia rendezőivel szemben is bevált. Az ausztrálok ugyanis az odaítélést követő négy év során mindössze odáig jutottak, hogy kijelölték a versenyek fő helyszínét, ám kikötötték, hogy a lovas számok megrendezését - a karanténszabályok miatt - nem vállalják. Arról már nem is szólva, hogy a lakáshiánnyal küzdő szövetségi kormány népszerűségét féltve nem mert pénzt adni az olimpiai falura.

Nem véletlen, hogy 1955 áprilisában, másfél évvel a megnyitó előtt Avery Brundage akkori NOB-elnök a helyszínen járva így fakadt ki: "A világ meg van győződve róla, hogy hibát követtünk el, amikor a játékokat Melbourne-nek ítéltük oda. Hat éve mást sem látunk, csak civakodást, a menedzsment lecserélését és veszekedést. Melbourne csak ígérgetésben döntött szomorú rekordot az előkészületek során." A kemény szavak, valamint a korábban jelentkező amerikai Philadelphia felemlegetésének hallatán aztán az ausztrál szervezők megemberelték magukat, és olyan hajrát vágtak ki, minek nyomán mégis minden időre elkészült. Végül Brundage csupán annyit jegyzett meg: "Csak azt sajnálom, hogy nem korábban szóltam."

A mindeddig legsúlyosabb előkészületi-szervezési gondok azonban sokak szerint két évtizeddel később, a kanadai Montrealban támadtak. Pedig minden biztatóan indult. A várost 1954 óta sikeresen és erős kézzel irányító Jean Drapeau polgármester éppen azzal beszélte le a NOB-tagokat Los Angelesről és Moszkváról - olvasható az USA-ban néhány éve 24 kötetben megjelent, A modern olimpiai mozgalom hivatalos története című sorozatban -, hogy "emberi léptéket", valamint "egyszerűséget" ígért. Illetve azt, hogy "Montreal majd segít elhárítani az olimpiai mozgalomra egyre jobban rátelepedő üzleti szellemet". A számításai szerint 120 millió dollárból kihozható játékok pénzügyi fedezetét pedig a jegyek és a közvetítési jogok értékesítésén túl egyebek mellett lottóból kívánta előteremteni.

A kalkuláció azonban téves volt, méghozzá nem is egy ponton. Először is Drapeau nem vette figyelembe, hogy már a szerencsejáték-engedélyhez is szüksége lett volna a szövetségi kormány jóváhagyására, Ottawa azonban korábban megorrolt a montreali városháza urára, mivel az 1967-ben a városban szervezett világkiállítás után 285 milliós deficitet hagyott a kanadai adófizetőkre. Másrészt az ország angol anyanyelvű lakosságának jó része igencsak rossz néven vette, hogy a szeparatista törekvéseivel akkoriban amúgy is sokakat irritáló Québec tartomány fővárosa Roger Taillibert személyében egy francia sztárépítészt kért fel a nagy esemény kulisszáinak megtervezésére.

Ez utóbbi döntés egyébként nem csak a hazafias érzések szempontjából bizonyult melléfogásnak. Taillibert ugyanis - a nagyravágyó polgármester messzemenő támogatásával - ügyet sem vetett a költségvetési korlátokra, és látványos, ám bonyolult szerkezetű stadiont álmodott - melynek korszakalkotó sátortetejét egy ötvenemeletes, 45 fokban a létesítmény fölé hajló, edzőtermeket és irodákat is magában foglaló toronyról tervezte belógatni. A nagyvonalú megoldások okán aztán hamarosan megtöbbszöröződtek az eredeti költségek. Egy évvel a játékok kezdete előtt a város a csőd szélén állt, adóssága megközelítette teljes éves költségvetését. Végül 1975 novemberében a tartományi kormány, mintegy eltiltva a polgármestert az előkészületektől, Victor Goldbloomot nevezte ki az ügyek vitelére. Ő pedig a "csak a legszükségesebbeket" jelszavával minden feleslegesnek ítélt munkát leállított. Az így végül mégiscsak sikeresen megtartott megnyitón a nézőket csak Taillibert stadionjának akkor még csonkán meredező - csak jó évtized után átadott - tornya emlékeztette a korábbi bonyodalmakra. A montrealiakat pedig, még évtizedekig, az olimpia után maradt adóssághegy.

Míg az ókorban az olimpiák miatt háborúkat függesztettek fel, a mozgalom újkori felélesztése utáni fél évszázadban úgy tűnt, a 20. században már a fegyverek és a politika diktálnak. A már említett 1916-os berlini mellett a Tokióba, majd Helsinkibe tervezett 1940-es, valamint a Londonnak ígért 1944-es játékokat a második világháború miatt nem (illetve később) tartották meg. S noha az elmúlt fél évszázadban nem maradt el olimpia, volt, amikor a politika veszélybe sodorta vagy jelentősen redukálta értékét. Például 1968-ban Mexikóban, néhány nappal a megnyitó előtt tízezres diáktüntetést fojtott vérbe a katonaság (egyes beszámolók több tucat, mások több száz áldozatról szóltak). 1980-ban Moszkvában, illetve 1984-ben Los Angelesben pedig a hidegháborúban szemben álló táborok szerveztek bojkottot az ellenfél olimpiája ellen. Mindezekhez képest a mostani athéni botladozások már-már afféle szóra sem érdemes izgalmaknak tűnnek.

ILLÉNYI BALÁZS

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Szellem

Antik zűrök

Már a régi görögök is ismerték az olimpiák körüli hercehurcákat.

Simonka György „társainak” fejét is követelik Békés megyében, nehogy újabb milliárdokról dönthessenek

Simonka György „társainak” fejét is követelik Békés megyében, nehogy újabb milliárdokról dönthessenek

Elkaszálták a német műsort, amit Istenes Bence vezetett

Elkaszálták a német műsort, amit Istenes Bence vezetett

Elképesztő: Roger Waters nyomására bojkottálja Izraelt egy zenekar

Elképesztő: Roger Waters nyomására bojkottálja Izraelt egy zenekar

Azonnal legitimálta a közmédia Hadházy tüntetését

Azonnal legitimálta a közmédia Hadházy tüntetését

Elterjedt hatóanyagokat tiltott be az EB, gondban lesznek a gazdák

Elterjedt hatóanyagokat tiltott be az EB, gondban lesznek a gazdák

Borús lesz a vasárnap, de 10 fok is lehet ma

Borús lesz a vasárnap, de 10 fok is lehet ma