Negyven éve nyílt lehetősége Déry Tibornak, hogy a börtönben töltött évek után visszatérjen az irodalmi életbe. Az anyagi sikerekkel is övezett parnasszusi menetelésének azonban a Kádár-rendszer megfizettette az árát: máig vitákat váltanak ki Déry hatalomnak tett politikai gesztusai.

"A bizottság tudomásul vette, hogy Déry Tibor 70. születésnapja alkalmából Lukács György cikket ír a Kortársnak. Egyetért azzal, hogy az Új Írás és az Élet és Irodalom is megemlékezzen az évfordulóról, de a napilapok ne foglalkozzanak azzal." 1964. szeptember közepén határozott így a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) 12 tagú agitációs és propagandabizottsága (apb).

Az idő tájt Déry már csaknem négy esztendeje - egyéni amnesztiával - kiszabadult ugyan a börtönből, ahová "ellenforradalmi tevékenysége miatt" zárták be - az ítélet szerint kilenc esztendőre - 1957 októberében, ám mint azt az idézett határozat is tükrözi, még korántsem volt a hatalom kegyeltje. Olyannyira nem, hogy az idézett, mindmáig publikálatlan apb-határozatot igen hamar felülbírálták: elmaradt a Kortárs- és az Új Írás-beli megemlékezés, az Élet és Irodalom köszöntése pedig nemcsak azért volt sértő, mert a rövid írás elsősorban a "szigorú ítélet" jogosságát hangsúlyozta, hanem legfőképp azért, mert a címben még az író nevét is rosszul, "Déri"-nek írták.

Mindazonáltal a hetedik X-et elhagyó író szempontjából 1964 az áttörés és a siker éve is, mivelhogy hosszas alkudozások és kezdetben kilátástalannak tűnő egyeztetések végén a Szépirodalmi Könyvkiadó akkor jelentette meg a G. A. úr X.-ben című - az irodalomtörténeti értékelés szerint Déry egyik legjobb s a kései munkásságát meghatározó - regényét, a biztonság kedvéért egy, az írótól megrendelt s közvetve a szocializmus mellett hitet tevő előszóval ellátva. A regényt - melyet egy három évvel korábbi lektori jelentés még a "dekadens polgári világ utópiájaként" emlegetett s kiadását "teljességgel elképzelhetetlennek" mondta - Déry még a börtönben írta, majd 1960. áprilisi szabadulását követően mindent elkövetett, hogy a szabadság kérdéseit boncolgató regény (saját fogalmazása szerint: "életem fő műve") eljusson az olvasókhoz.

A hatalommal folytatott "alkuk, engedmények és kompromisszumok" sorát Botka Ferenc irodalomtörténész - Déry irodalmi hagyatékának feldolgozója és életművének legjobb ismerője - a Déry Archívum könyvsorozatban dokumentálta. A tavaly és az idén megjelent kötetekből nyomon követhető, miként lett az íróként tiltott, majd éppen csak megtűrt Déryből is - Illyés Gyulához, Németh Lászlóhoz hasonlóan - a Kádár-rendszer által elismert és kivételezett státusú személyiség.

Az első gesztust, ez kétségtelen, a konszolidálódó Kádár-rendszer tette meg, amikor - igaz, erős nemzetközi nyomásnak is engedve - kinyitotta Déry előtt a börtön kapuját. Az 1950-es években a (kultúr)politikai ügyekben meglehetős jártasságot szerzett író "helyzetének tisztázása végett", szabadulásáért némi köszönetet is elrebegve, levélben fordult a kultúra akkori teljhatalmú emberéhez, Szirmai Istvánhoz. Szirmai - egy szinttel lejjebbre szállítva a "tárgyalást" - a Kiadói Főigazgatóság vezetőjét, Köpeczi Bélát (a későbbi művelődési minisztert) jelölte ki a kapcsolattartásra, s vele üzente meg, hogy az irodalomba való teljes értékű visszatérésnek ára van: valamifajta kiállás a kádári politika mellett. Például az, ha Déry levelet ír a kiszabadításában meghatározó szerepet játszó Nemzetközi PEN Clubnak, amit az író 1960 szeptemberében meg is tett, de soraival a pártvezetés elégedetlen volt, és ad acta tette. Köpeczi még 1961 januárjában is arról számol be megbízóinak, hogy "Déry húzódozik attól, hogy nyíltan beszéljen". Az íróra 1956 után kirótt szilencium végül is 1962 szeptemberében ért véget, amikor is az önkritikus mondatokat is magában foglaló, Számadás című elbeszélését - melyet a Déry megalkuvásait csokorba szedő és először 1986-ban a párizsi Irodalmi Újságban közzétevő Sneé Péter irodalomtörténész szerint "sápadt túlírtság" jellemzett - közölhette az Új Írás. E publikációt Déry akár viszontszolgálatnak is tekinthette, mivelhogy - ugyancsak hosszú huzavona után - 1956 utáni első bécsi utazásakor így fogalmazott az őt kérdésekkel megrohamozó nyugati újságírók előtt: "Bánt, hogy amiatt váltam nemzetközileg ismertté, mert politikai ügyben bebörtönöztek." Sőt még azt is hozzátette: "Ma az a helyzet, hogy szabadon írhatok. Egy korlátozással: (...) nem írhatok a szocializmus ellen. De én szocialista vagyok, (...) ennek a korlátozásnak önként alávetem magam."

A gesztustevő megnyilvánulások aztán mindkét részről folytatódtak: 1963 márciusában, újabb engedélyezett külföldi útja alkalmával, Hamburgban - mielőtt részletet olvasott volna fel a még kéziratos G. A. úrból - "örömteli és megrendült bejelentést" tett: üdvözölte az április 4-ére meghirdetett általános magyarországi amnesztiát. Az ezt követő esztendőkben aztán lassan, de folyamatosan mind szabadabbá lett az út Déry írásai előtt, mi több, hozzáférhetett politikai ismertsége irodalmi hozamaihoz, külföldi jogdíjaihoz is. A korosodó író ezekből, majd a nem sokkal később már itthonról is bőségesen folyó honoráriumokból teremti meg a maga korában ritka kényelmet nyújtó "írófejedelmi környezetét": minden luxussal felszerelt pasaréti villáját és a balatonfüredi Tamás-hegyen épített nyaralóját. Déry 1970-re a legjobban dotált írók rangsorában a nyolcadik helyre küzdötte fel magát, évi közel félmillió forintos - az átlag magyar fizetés hússzorosát kitevő - bevétellel. Nála többet például a szocialista lektűrszerző, Berkesi András, a rendszer hivatásos ellenzékijeként emlegetett Németh László és Illyés Gyula, a sláger- és operett-dalszövegíró Szenes Iván kapott.

Déry ugyanakkor sorra igénybe vette a legkülönfélébb kedvezményeket, a külföldi utazások szinte korlátlan lehetőségét, vagy azt, hogy amikor az állampolgároknak hat-nyolc évet kell várniok egy Trabant vagy Wartburg kiutalására, ő két-évente Nyugatról cserélhette az autóit, s a hasonló kincsnek számító telefonvonalat is könnyedén elvezettette balatoni villájához. Anekdoták tucatja őrizte meg élete utolsó évtizedében elhatalmasodott anyagiasságát. Domokos Mátyás szerkesztő például egy 1994-es interjúban felidézett egy 1970-es évekbeli honoráriumvitát, amikor is Déry nemcsak felháborodottan követelte az összeg megemelését, de azt is elvárta, hogy reklamáló levelét tekintsék írói munkássága részének, s annak honoráriumát ugyanúgy fizessék ki, mint a levélre ragasztott bélyeg árát...

A hatalom embere állt mindezen történések hátterében: a kezdetben a művelődési miniszter első helyetteseként - egy korabeli találó kifejezéssel élve: első feletteseként -, utóbb Szirmai utódaként a központi bizottság (kb) kulturális titkári posztján tevékenykedő Aczél György, aki az 1960-as években véd- és dacszövetséget kötött a magyar értelmiség jó néhány reprezentánsával, így a már említett Illyés, Németh László, valamint Juhász Ferenc mellett például a Vas István-Szántó Piroska költő-festőművész házaspárral - s nem utolsósorban Déryvel. Az író 1974-ben, a Magyar Népköztársaság Zászlókeresztjével frissen kitüntetetten, a vele készült születésnapi tévébeszélgetésben ekképp összegzett: "Az életnek az egyik legfontosabb értéke a kompromisszum. Bizonyos koron túl (...) az ember tudja azt, hogy az élet megalkuvás, de alku is, olyan alku, amelyben én is jutok előnyhöz, az ellenfelem is."

A Dérynél elkönyvelhető előnyök közé tartozott - a már említetteken túl -, hogy írói megújulásának újabb remeklései, például az Ítélet nincs című s egyébiránt a Karinthy Frigyes feleségével, Böhm Arankával való szerelmi viszonyának részletezésével (HVG, 2003. november 29.) igen nagy vihart kavart memoárja, illetve az aggkor aggasztó s korántsem szimpatikus jeleivel önironikusan szembenéző Kedves bópeer, valamint a (némi csonkítást azért elszenvedő) Kyvagiokén című kisregények, az életmű korábbi köteteivel, valamint a nagy sikerű Napok hordalékával egyetemben, viszonylag zökkenőmentesen láttak nyomdafestéket.

A hangsúly persze a viszonylagosságon van, ugyanis meglehetős csokor állítható össze azokból az esetekből is, amikor közbeszólt a cenzúra - nem egy esetben a barát, maga Aczél György szájából. 1968-ban például kihagyatta Déryvel az Ítélet nincsből az író által 1956 nyarán a Petőfi Körben elmondott felszólalás szövegét. Ennél jóval kevésbé érthető az utókor számára, miért ítéltetett közölhetetlennek 1970-ben a "felszabadulás negyedszázados évfordulója alkalmából" az Új Írás körkérdésére adott válasza, amely szerint "tudvalevő, hogy az irodalom (a művészet) sohasem teljesen szabad, (...) egy elképzelt emberi tisztesség nevében igyekeznünk kellene (...) egy hajszállal merészebbnek lenni, mint amennyit bölcsességünk engedélyez".

Egy minap megjelent, Zárt, bizalmas, számozott címet viselő s a kommunista állampárt dokumentumaiból válogató forráskiadvány adta közre azt a feljegyzést, melyben az MSZMP kb kulturális alosztályának munkatársa, a későbbi művelődési miniszterhelyettes Tóth Dezső 1975-ben azt jelezte feletteseinek, hogy "legnagyobb élő prózaírónk (...) erős társadalmi szkepszisű" kisregénye a Kortársban való közzététel esetén veszélyeztetné "eredményeinket", így annak publikálása egy "színvonalasan érvelő-vitatkozó kritikai tanulmány kíséretében képzelhető csak el".

A gyilkos és én című Déry-mű végül két évvel később látott napvilágot. Hogy miként is folyhattak az egyes művekről a különféle egyeztetések, abba egy 1973-ban Aczélnak címzett, "Kedves Gyurim!" megszólítású Déry-levél enged bepillantást. "Te tudod, s meg is szokhattad, hogy különböző politikai és irodalompolitikai kívánságaidnak eleget szoktam tenni (...) elsősorban az irántad érzett szeretetem miatt, még olyankor is, amikor nehezemre esik..." - írta Déry, kissé sértődötten, amikor az Ének a városról című (Ránki György által megzenésített) oratórium szövegének megváltoztatására való igényéről Aczél, ki tudja, milyen megfontolásból, nem közvetlenül tárgyalt "drága Tiborjával".

Botka Ferenc úgy véli, hogy a némelyek megítélése szerint "hajlékony jellemű" Déry a hatalomtól kialkudott anyagi és szellemi függetlenséget a "világirodalmi szinten mérhető életmű" beteljesítésére használta fel, s hogy az általa megkötött kompromisszumokat az idő múlása, illetve maguk a művek halványítják majd el. Az életmű gondos ápolója mindazonáltal nem hallgatja el azokat az eseteket sem, amikor Déry az Aczélnak tett viszontszívességekben mintha túlment volna "bizonyos határokon". Ezek legnevezetesebbje 1977 januárjában történt, azután, hogy 34 magyar értelmiségi tiltakozott a csehszlovákiai Charta '77 polgárjogi mozgalom egyik ügyvivőjének, Pavel Kohoutnak prágai letartóztatása ellen (HVG, 1997. március 1.). Az akkor 83. évében járó Déryt - ahogy több más "nagy öreget is" - mindkét oldalról megkörnyékezték. A legendárium szerint Déry ezúttal hajlott volna csatlakozni a szolidaritási akcióhoz, ám (harmadik) felesége, 1954-től jóban-rosszban való társa s a hétköznapi, illetve politikai életben diktátora, Kunsági Mária - "Böbe asszony" - ellentmondást nem tűrő határozottsággal akadályozta meg az eltévelyedést. Olyannyira, hogy Déry nem sokkal később, 1977. január 25-én már úgy nyilatkozott a nyugatnémet ARD televíziós társaságnak: az aláírók "egyáltalán nem jelentős értelmiségiek, nem rendelkeznek semmiféle politikai tapasztalattal", s akciójukkal csak ártanak "a Kádár-rezsimnek" és Aczélnak.

Bizonyított tény, hogy a nyilatkozat ötlete Aczéltól származott (nem sokkal később telefonon meg is köszönte Böbe ez irányú közreműködését), a kérdés inkább az, miként sikerült halála előtt fél évvel kipréselni Déryből egy ilyen, korábban tőle szokatlan megnyilvánulást. A szóban forgó nyilatkozatnak fennmaradt a vágatlan hangszalagja. Ebből tudható, hogy Déry a forgatás közben meglehetős ingerültséggel kérdezte a stábot (vagy még inkább Böbét): "Elég lesz ez?" Ez az alapja annak a vélekedésnek, hogy a nyilatkozat megszületésében az írót legfőképp a kórossá fajult zsugorisága motiválta, pontosabban az, hogy Böbe asszony az 1500 schillinges honoráriumot 5 ezer schillingre srófolta fel, s ezzel vette rá urát a szereplésre.

Aligha jogos - akárhogy történt is - az a törekvés, hogy Déry ilyen-olyan megalkuvásaiért Böbe asszonyt tegyék bűnbakká. Ez ellen emelt szót 1994-ben egy Botka Ferencnek adott nyilatkozatában Déry egykori rabtársa, a kádári szocializmus idején más, ellenzéki utat megjárt Vásárhelyi Miklós: "Nem szeretem, amikor az erős férfiak gyengeségeinek magyarázására utólag a gyengébbik nem erejét hangsúlyozzák. Déry rendkívül éles eszű és politikus ember volt. (...) Ugyanez áll Illyésre is. (...) Ők egészen pontosan tudták, hogy feleségeik mit intéznek. De ez nekik így kellemes és kényelmes volt. Az útleveleket, a különféle kedvezményeket ők járták ki, a zűröket ők simították el. Déry és Illyés meg úgy tettek, mintha az asszonyok önállóan »intézkednének«. Ebben is igazi politikusok módjára viselkedtek."

MURÁNYI GÁBOR

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
"Szakítani kell a dobd el kultúrával!" – Kire utalt Áder János?

"Szakítani kell a dobd el kultúrával!" – Kire utalt Áder János?

Közpénzből lehet katolikus nőiségtréninget tanulniuk orvosoknak

Közpénzből lehet katolikus nőiségtréninget tanulniuk orvosoknak

Ha nem elég drága az iPhone: itt a 6,7 millió forintos változat, aranyórával a hátlapon

Ha nem elég drága az iPhone: itt a 6,7 millió forintos változat, aranyórával a hátlapon

Jön az újfajta fogamzásgátló, bár kissé őrülten hangzik, hogyan működik

Jön az újfajta fogamzásgátló, bár kissé őrülten hangzik, hogyan működik

Federerrel együtt edzett Fucsovics Márton

Federerrel együtt edzett Fucsovics Márton

Belebukott a párizsi rendőrfőnök a sárgamellényesek tüntetéseibe

Belebukott a párizsi rendőrfőnök a sárgamellényesek tüntetéseibe