Élt-e a mondabeli Artúr király, és ha igen, ki volt ő? A történészeket évszázadok óta foglalkoztató kérdésre új elmélet próbál választ adni, melynek népszerűségét jelzi, hogy a hozzánk most eljutó amerikai film is erre épít.

"A történészek évszázadokon keresztül mítosznak tartották Artúr király történeteit, de a legújabb kutatások bebizonyították, hogy Artúr valóságos személy volt" - ezzel a történelmi igazságtételt ígérő állítással kezdődik az amerikai Antoine Fuqua filmje, az Arthur király. Nem kevesebbet vállal, mint hogy hitelességében felülmúlja a mondakörből csemegéző korábbi irodalmi, képző-, színház- és filmművészeti alkotások százait. Az Artúr-feldolgozások kelta mondabeli alapjai még nagyjából megegyeznek: ezek szerint a varázserejű kardot, az Excaliburt forgató és Merlin varázsló segítségét élvező király maga köré gyűjti a világ legjobb lovagjait, hogy fantasztikus elemekkel fűszerezett és erkölcsileg felemelő harci tettek hosszú sorát hajtsák végre. A legvéresebb csatáknál is kockázatosabb vállalkozás azonban a Grál - a jótéteményeket előidéző csodakehely - felkutatása, valamint Artúr és Lancelot lovag számára az is, hogy a magukénak szerezzék meg közös szerelmük, Guinevere vonzalmát. Nem csoda, ha fáradalmaikat olykor Camelotban, a király palotájában, a híres kerekasztal mellett pihenik ki.

Artúr király emlékezetét azonban nemcsak műalkotások - hogy csak egyet említsünk: a 17. században élt angol Henry Purcell operája - őrzik, hanem brit történetírók munkái is, ami azt sugallja, hogy a mondakörnek akár valóságalapja is lehet. A történelmi művek általában az 5. század körüli, Artúr nevű kelta vezért tekintik a mondabeli hős modelljének. Róla legelőször a 9. században élt Nennius szerzetes írt. A britek története című munkájában az Artúr vezette csapatok verik vissza a szigetországba behatoló szászokat 516-ban a híres Badon-hegyi csatában. Artúr - igaz, a több mint háromszáz évvel később élt szerző szerint - különleges harci képességekkel volt felruházva: például egymaga 960 szászt küldött a másvilágra.

A történelmi hűségével is marketingolt új Artúr-film abban mindenesetre eltér az eddigi mondamagyarázatoktól, hogy ebben a lovagok se nem kelták, se nem rómaiak, hanem a szarmata nevű, Szibériából származó népcsoport tagjai. Kivéve Artúr vezért, akinek filmbeli atyja római, anyja szigetországbeli pogány. Fuqua és forgatókönyvírója, a Gladiátort is jegyző David Franzoni nem alkotói fantáziájából nyerte a szarmata teóriát, hanem csak kissé átírta az egyik legújabb Artúr-értelmezést. Ennek egyik első hangoztatója Scott C. Littleton amerikai antropológus, aki Az Artúr-legendák a szarmatáktól erednek? című, hét évvel ezelőtt megjelent tanulmányában feltételezte, hogy a Római Birodalom idővel zsoldosaivá tette a barbár szarmatákat, és ők aztán a római hódítókkal együtt eljutottak a mai Nagy-Britannia területére. A szarmaták első római vezére - véli Littleton - valószínűleg a 2. században élt Lucius Artorius Castus volt, és az amerikai antropológus azt is feltételezi, hogy a seregében elsőként rangot kapott szarmata harcos a prefektus iránti tiszteletadásból felvette annak latin Artorius nemzetségnevét, így akár ő is lehetett Artúr király előképe. Egy másik szarmatapárti, Howard Reid angol történész, három évvel ezelőtt kiadott, Artúr, a Sárkánykirály (Arthur the Dragon King) című könyvében a szarmata harcosok és a kerekasztal lovagjai közötti, általa feltételezett hasonlóságokra is alapozza elméletét. E szerint az említett népcsoport tagjai szintén kiváló lovas harcosok voltak, valamint a lovagokhoz és Artúrhoz hasonlóan hittek a kard mágikus erejében.

"Akár szarmata, akár kelta vagy római, a történészek egy része még abban sem biztos, élt-e valóban egy Artúr nevű vezér" - tudjuk meg Beregi Tamástól, a jelenleg az Artúr király-mondakörből a Manchesteri Egyetemen doktoráló írótól. Bizonyítékként ugyanis ma már nehéz elfogadni az Artúrról szóló meglehetősen bőséges legendáriumot. Amikor a régi történetírók a Badon-hegyi csatát említik, - Nennius kivételével - szót sem ejtenek Artúr nevű vezérről. "Így azzal a logikával élnek, hogy mivel az összeütközést történelmi ténynek fogadják el, miért ne lehetne valós Artúr alakja is?" - ironizál több cikkében is Mike Ibeji brit hadtörténész, szerinte ugyanis éppen Nenniustól datálódik az Artúrt valóságos személynek tekintő félreértés. Mások szerint szó sincs félreértésről, és ebbéli hiedelmüket régészetileg is alátámaszthatónak vélik.

Ezeket tekintve elsősorban Nagy-Britannia délnyugati részében található néhány - a helybéliek szempontjából szerencsés módon turistatömegeket is vonzó - "Artúr-emlék", amelyek eredetiségéről azonban jobb esetben is szakmai viták dúlnak - igaz, nem kétséges a Winchesterben mutogatott kerekasztal származása, melyről mindig is köztudott volt, hogy I. Edward király készíttette a 13. század végén. Az Artúr-kegyhelyek közül kiemelkedik a Bristoltól délre fekvő Glastonbury, ahol az apátság romjai között Artúr és Guinevere állítólagos sírját kereshetik fel a monda rajongói. A sírokat a 12. század végén ásták ki az akkor már csaknem fél évszázada álló apátság szerzetesei, ám a 20. század első felében egyes kutatók arra gyanakodtak, hogy a legendássá avatott csontokat maguk a szerzetesek csak utóbb helyezték a sírba, mások viszont nem fogadják el a "szent csalás" elméletét. Közéjük tartozik Geoffrey Ashe, az apátság közelében élő régész, aki 19 évvel ezelőtt megjelent, Artúr király felfedezése (The Discovery of King Arthur) című könyvében mégiscsak elképzelhetőnek tartotta, hogy a sír valóban Artúr földi maradványait őrzi. Nem zárta ki ezt a lehetőséget az angol Ralegh Radford sem, aki 1958-ban újraásatta a sírt. Igaz, bizonyossággal ő is csak azt tudta megállapítani, hogy az a 12. századnál jóval korábban keletkezett. Ezzel legalább a szerzeteseket felmentette a csalás gyanúja alól, csakhogy eredményeit a történészek többsége nem fogadja el. A helyzetet bonyolítja, hogy az említett és többé-kevésbé kanonizált síron kívül a néphit még legalább négy, Artúrnak tulajdonított, dolmen vagy kőhalom jelezte temetőhelyről tud (lásd térképünket). Ezek mellett ott van Artúr király legendabeli nyughelye, Avalon, melyet történetírók éppen a glastonburyi apátságtól nem is messze található dombocskával azonosítanak.

Ahogy Artúr király sírhelyét számos bizonytalanság övezi, fogantatásának és születésének helyszínéről sem sokat tudnak - ennek ellenére meglehetősen sok szó esik róla. Geoffrey of Monmouth 12. századi történetíró a cornwalli tengerparton (ma már csak romjaiban) álló Tintagel várára tippel Britannia királyainak története című művében. Ami az egykori várat illeti, Geoffrey olyan élethűen ábrázolja, mintha a saját szemével látta volna. Azóta azonban kiderült, hogy a romok, amelyekbe álmait vetítette, egy, az Artúr-féle idők után mintegy száz évvel épített vár maradványai. Noha a vár eme időeltolódás miatt sehogy sem lehet Artúr világra- jöttének színtere, azt a környéken talált épületek maradványaiból és cserépedény-töredékekből mégiscsak kiderítették, hogy a brit-kelta időkben azért előkelő törzsi vezér szálláshelye állhatott itt. Mi több, hat évvel ezelőtt éppen itt történt kisebb fordulat az Artúr-kutatásban is: egy 35 x 20 centis, a 6. vagy 7. századból származó, Artúr latin nevével ellátott palakődarabra bukkantak. Ez a régészek szerint legalább annyit mindenesetre tanúsíthat, hogy abban a korban élt itt valaki, akit Artúrnak hívtak.

Nem perdöntő a szintén Dél-Angliában, Exetertől északra fekvő Cadbury várromjainak bizonyító ereje sem. A várról - melyet az angolok Artúr király Camelot kastélyaként tartanak számon - korábban csak annyi derült ki, hogy John Leland régiségkereskedő VIII. Henrik utasítására a 16. század közepén tüzetesen megvizsgálta, és hogy, hogy nem, Camelot kastélyával azonosította. A 20. században ezen felbuzdulva többen is ástak a környéken, mígnem Leslie Alcock angol régésznek 1970-ben csak azt sikerült megállapítania, hogy a romok valójában egy, az 5. századnál mindenképpen későbbi erőd maradványai.

Noha a történészeknek és régészeknek mind ez idáig nem sikerült meggyőzően bebizonyítaniuk, hogy élő személyről vagy legendák képzeletbeli hőséről van-e szó, az évszázadok során több alkotóművész is létrehozta a maga Artúrját. Filmen is. Egészen az olyan, a sorból kissé kilógó királyokig és kerekasztallovagokig, mint például az amerikai John Boorman 1981-es, Excalibur című pszichologikus filmjében, vagy az angol Monty Python társulat hat évvel előtte készült abszurd mozija által megrajzoltak. "Az Artúr-mondakört feldolgozó filmek egyre kevésbé koncentrálnak a téma mítosz voltára" - elemzi a tendenciákat a már idézett Beregi Tamás. Nem tesz mást a többségében angol szereplőket felvonultató új amerikai film sem, amelyet a "történelmi igazságokra" érzékeny kritikusok egy része mégis a mozitörténet egyik leggyengébb "áltörténelmi filmjének" látott.

SINDELYES DÓRA

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Egy műanyag villa kavarja fel az állóvizet a Toy Story 4-ben – előzetes

Egy műanyag villa kavarja fel az állóvizet a Toy Story 4-ben – előzetes

Videó: így katapultál 0-ról közel 300-ra egy McLaren Senna

Videó: így katapultál 0-ról közel 300-ra egy McLaren Senna

Tagadja a somlóvásárhelyi plébános, hogy megütött volna egy tanárnőt

Tagadja a somlóvásárhelyi plébános, hogy megütött volna egy tanárnőt

Süli: 320 engedélye van Paks II.-nek, még 6000 kell

Süli: 320 engedélye van Paks II.-nek, még 6000 kell

Korrupcióval gyanúsítják, lemond a japán olimpiai bizottság vezetője

Korrupcióval gyanúsítják, lemond a japán olimpiai bizottság vezetője

Süddeutsche Zeitung: Orbán levélben biztosította a bajorokat, nem tesz keresztbe a CEU-nak

Süddeutsche Zeitung: Orbán levélben biztosította a bajorokat, nem tesz keresztbe a CEU-nak