A svájci Brissagóban a magyar Lékó Péter nagymester 14 partiból álló páros meccsen kísérli meg elhódítani a klasszikus sakkvilágbajnoki címet az orosz Vlagyimir Kramnyiktól. Lékó az első magyar sakkozó, aki felküzdötte magát a kihívói pozícióig, ám valaha jártak más magyar nagymesterek is közel ehhez.

"Jelenleg két olyan játékos van, aki igényt tarthat arra, hogy a világbajnokságért mérkőzzön: a német dr. Tarrasch és a magyar Maróczy. (...) Előbbi rendkívüli játékerőt szerzett, játékereje azonban nem veleszületett, hanem tanult, így dr. Tarrasch az új eszméket, gondolatokat csak átveszi, de sohasem ő vezeti be azokat. Maróczy már egészen más természet. Mint minden magyar, temperamentumos. Játékmódja utánozhatatlan, szereti a bonyolult állásokat rejtett esélyekkel, ezeket rendkívül eredetien és nagy energiával tudja kezelni. Ettől a két férfitól várja a sakkozók világa, hogy velem mérkőzzenek" - tudósított 1906-ban saját lapjában, a Lasker's Chess Magazine-ben a sakkozás második hivatalos világbajnoka, a német Emanuel Lasker. A sakk akkortájt legkiválóbb magyar elméjéről írt sorokból még a laikus számára is kiviláglik, hogy a világbajnok - aki 1894 és 1921 között ült a sakkvilág trónusán - kitől tartott jobban.

A Lasker-Maróczy derbi ötlete annak idején folyamatosan napirenden is volt, ám végül elszalasztott esély maradt. Az ok sokáig rejtély volt. Maróczy Géza, ha erről faggatták, mindössze annyit mondott: "A körülmények nem voltak megfelelőek." Csak később, 1943-ban kiadott, Világversenyek élén című életrajzi könyvében vallotta meg: "Laskernek nagyszabású terve volt, hogy Szentpétervártól San Franciscóig utazva - esetleg Dél-Amerika bekapcsolásával - minden nagyobb sakkcentrumban vívjunk egy-két játszmát fix honorárium ellenében. Nekem nem nagyon tetszett ez a gondolat, mert üzletileg ugyan megfelelt volna, de aggasztott, hogy ilyen szakaszos utazások mellett tudok-e teljes erővel küzdeni. Lasker kitartott eszméje mellett, de már Bécsben elakadt, mert ott csak azzal a feltétellel fogadták el a három játszmára tett ajánlatot, ha az az utolsó három játszma lesz. Ezt viszont Lasker nem fogadhatta el, hiszen ha Szentpétervárott kezdünk, akkor csak valahol a távoli Amerikában kerülhetett volna sor a befejezésre. Így húzódott évekig a dolog..."

Kállai Gábor nagymester, a Magyar Sakkszövetség szakmai igazgatója újabb adalékkal szolgál: "Lasker egy komolyabb, a kihívó által előteremtett díjalapot képzelt el, amit Maróczy nem tudott összehozni. De bármily furcsa, még ha ez rendelkezésre állt volna is, munkahelyén, a Munkásegyletek Önsegélyező Pénztárában nem kapott volna elegendő szabadságot a páros mérkőzés lebonyolításához." Ezen okokból vagy másért, a világbajnoki döntő végül a Lasker által is említett Siegbert Tarraschsal jött össze 1908-ban, és a mérkőzéssorozatot 10,5:5,5-ös pontaránnyal Lasker nyerte fölényesen.

Volt egyébként már Maróczy színre lépése előtt is egy hol angolnak, hol magyarnak tekintett sakkozó, aki az 1880-as évek vége felé figyelmet keltő versenyeredményeivel egy csapásra a trón közelébe jutott. A Pesten még Günsbergnek anyakönyvezett, a sakkirodalomban Isidor Gunsberg néven számon tartott játékos 1890 decemberében páros meccsre invitálta Wilhelm Steinitzet, a sakkjáték első hivatalos világbajnokát. A másfél hónapon át tartó partisorozatra New Yorkban került sor, és azon Gunsberg két ponttal maradt alul a négy évvel később épp Laskerrel szemben vesztő Steinitz ellenében. A szülőhazáját 20 évesen elhagyó és attól kezdve Londonban élő, a Révai lexikonban angol sakkjátszóként, míg a páros mérkőzésről Steinitz által közölt beszámolókban folyamatosan magyarként emlegetett Gunsbergről így írt a korabeli Deutsche Schachzeitung: "Ő az első, aki a modern iskola fegyverzetével vette fel a küzdelmet Steinitz ellen, és (...) ha nem is tudta legyőzni őt, megmutatta, hogy legyőzhető. Csak egy kicsit kellett volna több erély a támadásban, s valamivel több szívósság a védekezésben."

Az említett és már akkor a sakkvilágbajnoki döntők fontos elemének érzett díjalap hiánya egyébként sok, esetleg indokolt párosítást hiúsított meg. A mértékeket illetően a mindenkori világbajnokok diktáltak, és ők nemegyszer aszerint szabták meg az összeget, hogy veszélyesnek vélt ellenfél lehetőleg ne kerülhessen a sakkasztaluk közelébe, míg kisebb képességű versenytársakkal szemben mértékletesebbek voltak. A világelsők olykor igen hosszú időn át remekül éltek a kihívás jogát így is jelentős összegekkel megváltó jelöltekből.

A sokak által méltatlannak ítélt és a valóságos erősorrendet torzító gyakorlaton az orosz származású, Franciaországban élő Alekszandr Aljehin világbajnok 1946 márciusában bekövetkezett halála után változtatott a Nemzetközi Sakkszövetség, a FIDE. Ekkor vették el a jogot a mindenkori világbajnoktól, hogy maga dönthessen kihívójának személyéről, és kialakítottak egy többször módosított, de alapelveiben évtizedekig érvényben maradt világbajnoki versenyrendszert. Ennek megfelelően a Földet zónákra osztották, és háromévenként előbb zóna-, illetve zónaközi versenyeket rendeztek: ezek győztesei jutottak a világbajnokjelöltek versenyére, s ennek nyertese szerezte meg a kihívás jogát. Ha a döntőben a korábbi világbajnok győzött, további három évig maradhatott a trónon, várva az újabb versenysorozat nyertesét. Ha a kihívó diadalmaskodott, az exbajnok egy éven belül visszavágót kérhetett.

Az első, ily módon kihívható világbajnok személyét a világ akkor legjobbnak ítélt öt játékosának körversenye adta. Ekkor és így kezdődött a szovjet Mihail Botvinnik nevével fémjelzett, 15 esztendőn át tartó periódus, melyet csupán két ízben tudott - a visszavágóig - egy-egy esztendőre megszakítani Vaszilij Szmiszlov, illetve Mihail Tal.

A Botvinnik világbajnokságaival kezdődő selejtező rendszerben Magyarországról - a háború utáni időktől a hatvanas évek elejéig első számú magyar sakkozónak tartott - Szabó László jutott a legmesszebbre. Ő három ízben (1950, 1953, 1956) is beverekedte magát a világbajnokjelöltek akkoriban egyértelműen a szovjetek uralta szűk klubjába - igaz, a kihívó pozícióját egyszer sem sikerült elérnie. Ezt 1981-ben megjelentetett, 50 év - 100 000 lépés című könyvében ekként magyarázta: "Hiányzott a felkészülési formának az a tapasztalata, amellyel a szovjet versenyzők már legalább egy évtizeddel előttünk jártak. Felkészülésünk súlypontját a megnyitáselméletre helyeztük, de csak két-három edzésjátszmát váltottunk, s a megnyitáshoz kapcsolódó középjáték sajátosságait nem elemeztük olyan kimerítően, ahogy az szükséges lett volna. Az ellenfelek tanulmányozására már nem volt elegendő idő." Szabó mellett egyébként csak a magyar származású, de 1976-os hazatéréséig a Szovjetunióban élő, ma már 93 esztendős Lilienthal Andor nagymesternek adatott meg, hogy - 1950-ben - részt vegyen a világbajnokjelöltek versenyén, ám végül, akárcsak Szabó, ő sem jutott el a kihívói pozícióig.

A hatvanas években a többszörös magyar bajnok Portisch Lajos nagymester játszhatott - ráadásul kilenc alkalommal - a némileg módosított szisztémával kiválasztott legkiválóbb nyolc versenyző között. Portisch, akinek nevét a hetvenes-nyolcvanas években folyamatosan a világ tíz legjobb játékosa között említették, "kétszer jutott be a középdöntőbe, vagyis a legjobb négy közé, az 1976-1978-as, valamint az azt követő ciklusban, ám ott már nem bírt a szovjet Borisz Szpasszkij, illetve a német Robert Hübner nagymesterekkel. Rajta kívül csak egy magyarnak, Ribli Zoltán nagymesternek adatott meg, de csak egyszer, ugyanez a kivételes fegyvertény" - veszi sorra a Lékó Péter mostani lehetőségéhez legközelebb került magyar sakkozókat Kállai Gábor.

A ma 53 esztendős Ribli a HVG kérésére így emlékszik vissza az 1983-as páros mérkőzések eredményét szerinte jelentős mértékben befolyásoló közjátékra: "1983 nyarán már a legjobb négy között Szmiszlovval kellett volna játszanom, de mert a szovjetek nem engedték ki Los Angelesbe Garri Kaszparovot, a disszidens, tehát nemkívánatos személynek nyilvánított Viktor Korcsnoj elleni másik meccsre, nem járultak hozzá Szmiszlov kiutazásához sem az Egyesült Arab Emirátusokban megrendezendő mérkőzésére. Én persze szerettem volna játszani, ám a magyar határon egyszerűen nem engedtek ki. A legmagasabb szinthez, Kádár Jánoshoz fellebbeztem, de ő csak annyit üzent: nem foglalkozik a sporttal." Amiben leginkább az a megmosolyogtató, hogy még a kor történetét csak felületesen ismerők számára sem titok: Kádár más alkalommal mindig kitüntető figyelmében részesítette a magyar sakkozókat.

Végül egyébként 1983 novemberében mindkét páros meccset lejátszották Londonban, ám azon Szmiszlov 6,5:4,5-re nyert Ribli ellen, míg a másik ágon Kaszparov diadalmaskodott, s végül meg sem állt az utóbb elnyert és egészen 2000-ig őrzött világbajnoki címig. "Ha legyőztem volna is Szmiszlovot, Kaszparov ellen már semmi esélyem nem lett volna" - realista még így utólagosan is a magyar sakkozó, aki mellesleg 1985-ben még egyszer bekerült a világbajnokjelöltek közé, de "a montpellier-i körmeccsen sajnos nem jutottam túl". Portischon és Riblin kívül a múltban még a magyar származású amerikai nagymesternek, Benkő Pálnak - aki gyakran látogatott haza Magyarországra, és ma itt is él - sikerült 1959-ben, illetve 1962-ben beverekednie magát a világbajnokjelöltek közé, majd 1979-ben Adorján András, 1988-ban és 1991-ben pedig Sax Gyula nagymesterek jutottak el ugyanoda, de a legjobb négyig már ők sem.

"Az akkori szovjet sakkiskola hihetetlenül erős gladiátorképző volt. A világbajnokok kivétel nélkül erősebb játékosok voltak, mint a magyarok. Botvinnik jobb volt Szabónál, Karpov Portischnál. Ráadásul a szovjetek legjobbjai úgy termelődtek ki a többi szupererős sakkozó közül, hogy azok elemzőként, segítőként ott maradtak mögöttük, és nekik dolgoztak. Nálunk azonban az volt a divat, hogy bár mindig felbukkant egy-egy kiemelkedően tehetséges magyar játékos, de az mindig magányosan küzdött. Portisch mögé például nem állt be Ribli, Adorján vagy Sax. Túl erős volt a rivalizálás" - értékeli a történteket Kállai nagymester.

Világbajnoki címet végül csak magyar női sakkozó ért el, mégpedig 1996-ban Polgár Zsuzsa. A három Polgár nővér közül azonban sokáig még a férfimezőnyben is esélyesnek vélt Judittól várták a legtöbbet - amiből mostanáig tízszeres sakk-Oscar-díj, ma is tiszteletre méltó Élő-pontszám, jelentős versenyeredmények és kiemelkedő rapidsakkozói hírnév jött össze. A FIDE által 1997-ben újrareformált selejtező rendszerben azonban már nemcsak nehéz, de egyre bonyodalmasabb is a világbajnoki trón közelébe jutni. Amikor ugyanis a világ kezdte megismerni az akkor legfiatalabb nagymesterként nyilvántartott, alig 14 éves Lékó Péter nevét, a soros világbajnok Kaszparov robbantott, és a FIDE-ből történt kiválásával kettészakadt a sakkvilág. Azóta a játéknak két világbajnoka van: a mindenkori FIDE-nagybajnok mellett létezik egy hivatásos - ahogy az a fertály mondja: klasszikus - nagybajnok is. Előbbi ma a 25 esztendős üzbég Rusztam Kaszimdzsanov, a hivatásos pedig Vlagyimir Kramnyik. Előbbivel 2005 tavaszán - bármily fura - a hivatásosok között a trónt időközben elvesztő, renegát Kaszparov méri össze az erejét. Az ő címét elhódító Kramnyikkal pedig ezekben a hetekben a dortmundi világbajnok-jelölti versenyen még 2002-ben aratott győzelmével erre jogot szerző Lékó meccsel éppen.

A sokak dédelgette terv az, hogy a kettészakadt sakkvilágot újra egyesítsék, méghozzá oly módon, hogy a két világbajnok egy újabb páros mérkőzés keretében már az abszolút világbajnoki cím elnyeréséért játszik majd. A már így is a legmesszebbre jutó Lékó tehát úgy kerülhetne még magasabbra, ha megnyerné a múlt hét szombaton megkezdett páros viadalt, és így kihívhatná a másik nagybajnokot.

LINDNER ANDRÁS

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Négy kiránduló diák talált egy 1600 éves aranyérmét

Négy kiránduló diák talált egy 1600 éves aranyérmét

Elkapták a belvárosban ámokfutó BMW-st

Elkapták a belvárosban ámokfutó BMW-st

Ez is pörgeti a magyar gazdaságot: meglódult az IKT-szektor, de vannak egyenlőtlenségek

Ez is pörgeti a magyar gazdaságot: meglódult az IKT-szektor, de vannak egyenlőtlenségek

Kapcsoljon hétfőn a Telekom hálózatán a 199-es tévécsatornára

Kapcsoljon hétfőn a Telekom hálózatán a 199-es tévécsatornára

Távozik a Vodafone Magyarország elnöke

Távozik a Vodafone Magyarország elnöke

130 ezer család kap figyelmeztető levelet a bankjától

130 ezer család kap figyelmeztető levelet a bankjától