Magyarországon jókora késéssel elfogadott, ám az elmúlt évtizedben sok mindent bepótolva máris irányzatokba, iskolákba rendeződő új tudományág úttörője volt az e héten eltemetett Boglár Lajos, aki így fogalmazta meg "a halálra vonatkozó rákérdezés" jellegzetesantropológiai nézőpontját: "Mi köze lehet az életnek a halálhoz?"

"A piaroa indiánoknak megmutattam a néhány rokonukról 25 éve készített fotókat. Egyikre sem akartak emlékezni. Sőt az egyik leszármazott úgy fogalmazott, hogy én vagyok az ő emlékezetük" - érzékeltette a hetvenes évek közepén, egy venezuelai indián törzsnél végzett terepmunkájára emlékezve Boglár Lajos, a kulturális antropológia hazai iskolateremtője, milyen, a miénktől eltérő módon is lehet reagálni az élet és az elmúlás eseményeire. Az ilyesfajta különbségek tapasztalataiból építkező tudomány egyetemi oktatásának intézményesülése Magyarországon jó száz év késéssel, 1990-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) indult meg.

A megtagadott, de legalábbis kritizált, jelentős hagyományokkal bíró előd a néprajz volt. Eredetileg ebből a közegből indult a tanszékalapító Boglár is, aki nagykövet apja révén életének első 13 évét, 1942-ig Brazíliában töltötte, és ott meghatározó gyerekkori élményévé lett a guarani indiánokkal való találkozás. Talán ez is vezette később a Vajda László etnográfus által 1949-től saját lakásán szervezett néhány fős "etnológiai munkaközösségbe", ahol "felosztottuk magunk között a világot". Boglár, mivel - mint mondta - születésével úgyis erre volt predesztinálva, Dél-Amerika felelőse lett. Csakhogy Vajda csapata, amelyet előbb Budapester Schulénak, utóbb mintegy rövidítve és találóan - afrikai mintára - Buschschulénak, azaz bozótiskolának is emlegettek, még hosszú éveken át nem jutott el az antropológia klasszikus terepeire, az úgynevezett természeti népek közé. A helyzet sajátos hozzáállást követelt. "Függetlenül attól, hogy tudunk-e utazni, avagy sem, kell legyen egy házi törzsünk, amelyről mindent tudunk" - emlékezett utóbb Boglár.

A csoport tagjai így - a tudományra is érvényesített vasfüggöny fogságában - csupán könyvtárakból, múzeumi gyűjteményekből meríthették ismereteiket; a tudományág fontos alapműveletének számító terepmunkát nem művelhették. És nem csak a földrajzi távolságok okán: a kelet-európai néprajztudományban eleve politikai szentségtörésnek számított volna a helyi társadalmi viszonyokra, az értékrendekre való rákérdezés - ami a sokáig imperialista áltudománynak bélyegzett kulturális antropológia egyik fő területe. A Néprajzi Múzeumban állást találó Boglár e viszonyok között mégiscsak az egyik első kivétellé válhatott: már 1959-ben hónapokig tartó terepmunkát végzett a brazíliai nambikvarák között, majd a hatvanas-hetvenes években eljutott a piaroák és guaranik közé is. Ezek a terepmunkák már nem hasonlítottak a néprajzi adatgyűjtéshez - ahogyan az ezeket követően a kajapo törzsnél, a wayanáknál és az utolsóként, 72 évesen, a bororóknál végzettek sem. Az antropológus ugyanis nem egy kultúra általa értékesnek ítélt termékeiről, vonásairól akarja kikérdezni az őt befogadó közösség tagjait, hanem hónapokra vagy akár évekre beköltözve egy adott csoporthoz, fokozatosan megtanul "szót érteni" velük.

A véletlen és az intuíció éppoly fontosak ebben, mint a tanulható módszerek. "Adódott olyan helyzet, amikor ott ültem szemben négy nambikvara indiánnal, fogalmam se volt, mit csináljak. Ők se tudták, mit kezdjenek velem... Aki környezetükben addig megfordult, az vagy kereskedő, vagy kaucsukgyűjtő, vagy misszionárius volt. Engem egyik kategóriába se tudtak besorolni. Ott ültem, és az egyetlen dolog, ami eszembe jutott, egy mitikus hősük, Vaklitiszu neve volt. Amikor kimondtam, összenéztek, hogy hát ez kicsoda. Se a misszionárusok, se a kereskedők nem ismerik ezt a nevet, akkor én honnan tudom" - mesélt egy jellegzetes problémamegoldási módszerről Boglár.

Az így induló "szót értés", beilleszkedés talán legfőbb bizonyítéka, ha a kutató - például egy beavatási rítust követően - tagjává válhat a kutatott közösségnek. Ez történt Boglárral is, akitől 1950-ben Budapesten, az Andrássy út 60.-ban elvették brazíliai születési anyakönyvét, és akit keresztnevének megváltoztatására köteleznek - Luiz Brasilról Lajosra -, ám akinek 1979-ben Brazíliában a guarani indiánok egy névadási rítusán a nála egy fejjel alacsonyabb sámán a Mirim, azaz Kicsi nevet adta. Már más kérdés, hogy amikor a beavatódott antropológus idővel visszatér a maga eredeti kulturális közegébe, attól fogva két világ gyermeke lesz. "Amikor 1968 augusztusában nyolc hónapos venezuelai tartózkodás után Budapestre érkeztem, még hetekig a piaroa indiánok között átélt élmények hatása alatt voltam, és nem tudtam felfogni barátaim politikai nyüzsgését. Idegenné vált a megszokott közeg. Elfelejtettem könyvcímeket, telefonszámokat, de fülemben visszhangzott Hatopa mágikus csörgővel kísért mitikus éneke, és magam előtt láttam Tuna vehemens beszámolóját a vaddisznók elejtéséről."

A hazajövetel ezen, valószínűleg minden terepkutató által átélt nehézségeit Boglár esetében nyilván súlyosbították egyéb - mondhatni kulturális - momentumok is. Például amikor 1959-ben meghívták a nambikvarák, hogy vegyen részt egy néhány hónap múlva esedékes közösségi rítusukon, és ezért a magyar hatóságoktól haladékot kért a hazautazáshoz, az alábbi válasz érkezett: "Nincs további engedély, és ha nem tér vissza az év végéig, elveszti múzeumi állását." Ráadásul aligha tudhatta, mikor juthat ahhoz a kegyhez, hogy valaha is visszajusson a szeretett terepére. Ez a nyugati indiánkutatóktól eltérő (Boglár szavaival) "keleti görcs" aztán speciális munkamódszert is eredményezett. "Mivel Kelet-Európából indulok Dél-Amerikába, kérdés, eljutok-e oda még egyszer. Nem engedhettem meg hát azt a luxust, hogy a kultúrának csupán egy aspektusát, például csak a mítoszokat vagy csak a rokonsági rendszereket vizsgáljam" - nyilatkozta egy alkalommal.

Az önálló antropológia tanszék megalakításának terve egyébként Magyarországon csak a nyolcvanas évek elején fogalmazódott meg. "Már ekkor láthatóvá vált Boglár iskolateremtő képessége" - emlékszik vissza a Boglár-tanítvány Prónai Csaba cigánykutató antropológus, a mai tanszék adjunktusa. Ugyanő egy idén nyáron Bécsben elhangzott előadásában mestere szerepét az amerikai típusú kulturális antropológia magyarországi megalapításában látja, és bizonyos értelemben az amerikai kulturális antropológia atyjának, a terepmunkamítosz egyik nagy megteremtőjének tekintett, egyébként szintén indiánkutatással foglalkozó Franz Boas szerepével állította párhuzamba: "A Boglár-iskola megalapítása egyértelműen egy ilyen amerikai típusú, terepmunkán alapuló kulturális antropológiát jelent - száz évvel Boas után." A szellemi rokonságot támasztja alá, hogy Boglár az amerikai tudós 1975-ben megjelent válogatott írásait bevezető előszavában fontosnak látja kiemelni, hogy 1896-ban, az amerikai Columbia Egyetemen az első kulturális antropológia tanszéket megalapító Boas "inkább elmerült a terepmunkában, mivel nagyon félt attól, hogy a kutatásai során feltárt tényanyag értelmezésében valamilyen előre kidolgozott elmélet félrevezeti".

Prónai az említett előadásban - Clifford Geertz-öt a Chicagói Egyetem tanárát, a tudományágban az utóbbi negyedszázadban uralkodóvá lett úgynevezett interpretatív antropológia képviselőjét idézve - mindenesetre jelezte, hogy az azóta születő irányzatok Boast (és így közvetve Boglárt) érő kritikái időközben jelentősen enyhültek. "A tiszta boasi hagyományt nem éreztük elég teoretikusnak - bár most már kezdem azt hinni, hogy Boas nem olyan rossz, mint akkor gondoltam. Mi egy kicsit túlságosan teoretikusak voltunk, főleg azok, akik a Harvardról jöttek. Magáról Boasról az a kép alakult ki, mint aki csak halételrecepteket gyűjt. Mint aki jót akar, de nem gondolkodik túl sokat" - hangzott Geertz utólagos pardonja.

A Boglárt magát és a vezetésével végül 1990-ben, Soros-támogatással elindított pesti tanszéket érő kritikák ugyancsak az iskola "elméletnélküliségét", sőt "elméletellenességét" bírálták. A kilencvenes években már a magyar tudományos diskurzusba is bekerülő újabb antropológiai iskolák és a kultúratudomány inkább a globalizálódó világ egyesülő kultúráinak komplex magyarázatára törekednek, így a klasszikus, a "másik világok" közvetlen megismerésére irányuló terepmunkát már korántsem értékelik olyan nagyra, mondván, "ma már a tévé előtt ülve is lehet terepmunkát végezni". Boglár az elméletellenesség-kritikára válaszul egy indián törzsről szóló tanulmányát említette, amelyikről egyik amerikai kritikusa azt írta: Boglár szövegében legalább 25 irányzat jelenik meg. "Meg kell mondjam - reagált Boglár -, a felsorolt iskoláknak még a feléről is alig hallottam, nemhogy alkalmaztam volna. Igyekeztem is felvilágosítani bírálómat, hogy maga a sokrétű-sokértékű valóság teremtette a különböző aspektusokat, nem pedig egy teoretikus háttér."

Az úgynevezett kőbe vésett tudományos igazságoktól mindhalálig irtózó tudós gyakran emlegette, hogy 1967-es, a piaroa indiánok körében folytatott terepmunkája alkalmával találkozott két amerikai, illetve egy francia etnológussal, akik szintén kutatni érkeztek az Orinoco partjára. A négy antropológus még a helyszínen elhatározta, hogy végezvén az önállóan, de azonos csoportnál végzett terepmunkával, tapasztalataikból közös kötetet állít össze. Ám amikor két évvel később a kivitelezés ügyében Budapesten találkoztak, különös dolgot tapasztaltak: "A témák azonosak voltak, de az interpretálás egyéni... Mintha valamennyiünknek meglenne a saját képmására mintázott piaroa törzse. Egy író barátom szavaival: »Bizonyos, hogy ti találtátok ki őket.«" A közös kötet végül is nem készült el. Boglár már-már posztmodern magyarázata: "Lehet, hogy ez a fiatal szakma még megengedheti magának, hogy ne csak egy kaptafára dolgozzanak művelői." Így végül a kutatók, ha együtt nem is, de külön-külön megírták a maguk piaroakötetét.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szenvedély vagy betegség: emberi szükségletünk-e a függőség?

Szenvedély vagy betegség: emberi szükségletünk-e a függőség?

Megint gondok vannak a CIB-nél [frissítve]

Megint gondok vannak a CIB-nél [frissítve]

Lesz még egy zenekar a Sziget-nagyszínpadon, de a nevére még várni kell

Lesz még egy zenekar a Sziget-nagyszínpadon, de a nevére még várni kell

Tagadják, hogy a Trianon-emlékmű miatt bontanának bele az Agrárminisztériumba

Tagadják, hogy a Trianon-emlékmű miatt bontanának bele az Agrárminisztériumba

Csak a magyaroknak van diplomata-Teslája az USA-ban

Csak a magyaroknak van diplomata-Teslája az USA-ban

Szijjártó Péter az EU-nak: Több tiszteletet a törököknek!

Szijjártó Péter az EU-nak: Több tiszteletet a törököknek!