Bármilyen egyöntetűen borzalmasnak tetszik a 60 éve puccsal hatalomra került nyilas kormánynak és támogatóinak névsora, a történeti kutatások szerint sokfelől érkező emberek hozták össze a nemzet legnagyobb szégyenének tekinthető féléves korszakot.

A népbírósági perükre várakozó magyar háborús főbűnösöket 1945 végén felkereshette a celláikban Szirmai Rezső újságíró és Gartner Pál pszichoanalitikus. Beszélgetéseikből született a Fasiszta lelkek című könyv, amely miközben - a szerzők megfogalmazása szerint - "a lélekre akart fényt villantani", számos történelmi adalékkal is szolgált. Ahogy egy másik, a zsurnalisztika eszközeivel készült, Kelemen István jegyezte Interjúk a rács mögött című, ugyancsak 1946-ban kiadott kötet is. Ezek a történettudomány által erős forráskritikával kezelt, mégis megkerülhetetlen kiadványok azt a maga idejében közkeletű - és nem kevéssé önmentő - vélekedést visszhangozták, miszerint 1944. október 15-én a történelmi fátum és mindenféle véletlenek okán "a közönséges polgár átlagműveltségének színvonalát mélyen alulmúló", zavaros ideológiájú, bűntudat nélküli, eseménytelen szexuális életük miatt érzelmi energiáikat a korlátlan hatalomvágyban kiélő személyek kerültek az ország élére.

Eme - Erős Ferenc pszichológus 1993-as találó jellemzése szerint - "túl impresszionisztikus" értelmezést persze számos, de leginkább Szálasi Ferenccel kapcsolatos adalék támasztja alá. Igaz, őt még párthívei is megszállott fanatikusnak tartották. De nem csak ők. A Horthy-korszak politikai rendőrségének meghatározó alakja, Sombor-Schwenitzer József főkapitány-helyettes egy 1943-ban írt bizalmas összefoglaló jelentésében még azért gondolta kezelhetőnek az 1939-es választáson mintegy 1 millió szavazatot szerzett nyilasokat, merthogy vezérük "közismerten félkótyagos".

Az évtizedeken átívelő leegyszerűsítés miatt sokakban még ma is hitetlenkedést kelt Szálasinak (egykoron Szirmai és Gartner urakat ugyancsak meglepő) azon kijelentése, miszerint: "Én koalíciós kormányt voltam kénytelen alakítani." Pedig Szálasi a maga szempontjából lényegében igazat mondott: ahhoz, hogy végre eljusson évtizedeken át dédelgetett céljához, a totális hatalom megragadásához, az általa mindig is kárhoztatott és szótárában szitokszóként szereplő kompromisszumokat kellett kötnie. A Magyarország háborúból való kilépését bejelentő Horthy-proklamációt követően - hathatós német segítséggel - végrehajtott nyilas puccs másnapján közzétett kormány-, illetve kormányzótanácsi listán ugyanis korántsem csak Szálasi embereinek a neve szerepelt. A Szent Koronára felesküdött 16 miniszterből csupán nyolcan voltak nyilasok - és ezek is meglehetősen sokféle politikai előélettel jutottak idáig.

Az egyébként vitathatatlanul szélsőjobboldali koalíciót végül is a németek kalapálták össze nem sokkal az 1944. augusztusi román kiugrás után, amikor tudomásukra jutott, hogy Horthy Miklós kormányzó és köre is hajlamos hasonló lépésen törni a fejét. Arról nem szólva, hogy a Hitler által követelt, a végsőkig való kitartásra mozgósítható, tízezres tömegük ekkorra csupán a nyilasoknak maradt. Erre hivatkozott Szálasi is, amikor 1944 áprilisában, több sikertelen kapcsolatfelvételi kísérlet után hajlandó volt fogadni őt a korábbi német követ, Edmund Veesenmayer, a német megszállás utáni teljhatalmú birodalmi megbízott. "Magyarországon egyedül én vagyok őszinte híve a Führernek" - bizonygatta a megbeszélésen Szálasi, ám Veesenmayer, aki 1944 márciusában főszerepet játszott abban, hogy Magyarország német megszállása Horthy hozzájárulásával és harc nélkül történhetett meg, továbbra is bizalmatlan volt vele szemben. Korábbi megnyilvánulásai alapján ugyanis pontosan tisztában volt azzal, hogy a magát a hungarizmus atyjának tekintő egykori katonatiszt nemzetiszocializmus-kérdésben illetékesebbnek tartja magát még a német náciknál is. Ezen ideológiai alapvetésből pedig - mint arra Karsai László történész is felhívta a figyelmet - Szálasi 1944 márciusától hevesen bírálta még a német megszállást is (egyebek mellett "imperialista döntésnek" titulálva azt). A német követtel való első találkozáson ezért utasította el a felajánlott szélsőjobbos koalíció gondolatát, és tárgyalási stratégiájában tartotta magát ahhoz az 1938-as börtönnaplója élére rótt, önmagának címzett figyelmeztetéshez, miszerint: "Diktátorok akkor buknak meg, ha tárgyalni kezdenek."

"A cél szentesíti az eszközt" alapon végül mégis késznek mutatkozott a tárgyalásokra. Különösen, miután 1944. szeptember 26-án - három héttel a puccs előtt - Veesenmayer közölte vele, a Führer immár kizárólag őt tekinti "minden vonatkozásban felelős tényezőnek". Mint ilyet rögvest (elvileg megtisztelő, gyakorlatilag állandó ellenőrzést jelentő) "német védelem" alá is helyezték, egyben megkezdődtek az egyeztetések az "előre meg nem határozható időben kormányra lépők" személyéről.

A szeptemberi titkos kormányalakítási tárgyalásokon valójában egyetlen komolyabb nézeteltérés merült fel: Szálasi ragaszkodott külügyi szakértőjéhez, a későbbi kormányzat legfiatalabb (32 éves) tagjához, Kemény Gáborhoz. A birodalmi megbízott fenntartását aligha az újságírói babérokra is törő Kemény nézetei indokolták, hiszen 1944 júniusában az Összetartás című nyilas lap vezércikkében éppen Kemény szólította fel olvasóit, hogy értsék meg jól a "nemzeti szocialista államférfi", vagyis Veesenmayer figyelmeztetését: "Gyáva féreg, becstelen áruló és rafinált gazember az, aki (...) azt hiszi, a háború tulajdonképpen nem is a mi ügyünk..." Veesenmayert inkább az vezethette az alkudozásánál, hogy sokallta a nyilas túlsúlyt a németek szempontjából kiszámíthatatlan majdani Szálasi-kormányban.

De kiknek a személyében értett végül is egyet a két fél? Az természetesnek mondható, hogy Szálasi ragaszkodott legközvetlenebb munkatársaihoz, azokhoz, akik "küzdelmes élete" során úgymond megingás nélkül kitartottak mellette. Ezek közé tartozott a kérlelhetetlen antiszemitizmusban főnökén is túltevő bizalmasa, az egykori katonatisztből nyilas képviselővé avanzsált Vajna Gábor, akinek belügyminisztersége idején hozott több tucatnyi iránymutató rendelete és parancsa "törvényesítette" a féktelen gyilkolást. De nem mellőzhette Szálasi a Nemzeti Akarat Pártja 1935-ös alapításától vele együtt menetelő "legrégebbi testvérét", az államtudományok doktora címet viselő Csia Sándort, a gyógyszerészként indult, majd az Összetartás című pártlap főszerkesztőjévé lett s a nyilas képviselőcsoportot irányító Szőllősi Jenőt vagy a szervezés zsenijének tekintett, kalandor előéletű Kovarcz Emilt, az 1919-1920-as évekbeli fehérterrorista csoport, a Népszava két újságíróját, Somogyi Bélát és Bacsó Bélát meggyilkoló Ostenburg-különítmény egykori tagját.

Az 1944. októberi puccsot követően a nemzet totális mozgósításáért felelős Kovarcz 1938-ban tűnt fel Szálasi mellett, s ő lett a mind akciózóbb (értsd: utcai atrocitásokat elkövető) párt ez irányú tevékenységének motorja; 1941-ben - miután képviselői mentelmi jogát felfüggesztették - bíróság vonta felelősségre egyebek mellett a Dohány utcai zsinagóga elleni kézigránátos merényletért, illetve államellenes összeesküvés szervezéséért. Az ötéves börtönbüntetés elől Németországba menekült, csak 1944 áprilisában tért vissza, s akkortól az ő irányításával gyorsultak fel a fegyveres hatalomátvétel előkészületei.

Szálasi hívei között szép számmal akadtak, akiknek felkészültsége, szellemi kvalitása meghaladta vezetőjükét - mondta a HVG kérdésére válaszolva a már említett Karsai László, a szegedi egyetem tanára, hozzátéve, hogy ezek többsége azonban előbb-utóbb szembe is került vele. Úgy tűnik, a szabályt erősítő kivételként maradt mellette - és 1944 októberében az "államjogot tisztelő igazságügy-miniszterként" ő öntötte paragrafusokba a nemzetvezetői intézmény létesítését - Budinszky László ügyvéd. Karsai egyik tanítványa, Szeredi Anna egy még kéziratban lévő tanulmányában elemezve a szintén a nyilasok térhódításának évében, 1939-ben képviselővé választott Budinszky parlamenti szereplését, arra a következtetésre jutott, hogy a választékosan fogalmazó és meglehetős szakértelemről tanúbizonyságot tevő jogász (aki 1940-től Szálasi protokolláris ügyeit is szervezte) eredetileg igen aktív és szociális érzéket is mutató honatya volt. 1939 szeptemberében például arról kérdezte a vallás- és közoktatásügyi minisztert: "Hajlandó-e intézkedni, hogy a tanítóság megfelelő javadalmazásban részesüljön, ne kelljen földművelő-kereskedő tevékenységet folytatnia?" Mindeközben az ő nevéhez fűződik jó néhány, "a zsidótörvények továbbfejlesztése tárgyában" született előterjesztés is, mint például a zsidókat az ügyvédi kamarákból kitiltani hivatott numerus nullus.

Ez, vagyis az antiszemitizmus, illetve az úgynevezett zsidókérdés végső megoldására való törekvés volt a Szálasi-kormány tagjainak igazi közös nevezője. Ebben egyek voltak a koalíciós kormányba Veesenmayer által jelölt és Szálasi által végül is meglehetősen könnyen elfogadott szakminiszterek is. Szász Lajos a Sztójay-kormány iparügyi minisztereként például 1944. május 24-én ekként szónokolt: "A zsidókérdés megoldásánál (...) akik nem értik meg az idők szavát, azokat el fogja tiporni ez az ország." A pragmatikus Veesenmayer azonban korántsem ezért ragaszkodott hozzájuk. Ő úgymond "a folyamatosság", értsd: a Harmadik Birodalommal való jó kapcsolatok fenntartásában volt érdekelt. Az 1930-as évek második felétől ugyanis a kormányzó Magyar Élet Pártjának jobbszárnyán mindig akadtak olyanok, akikkel a háborús szövetséges Németországnak különösen jó kapcsolatai voltak, s akiknek valamiképp mindig jutott egy-egy felelős poszt.

Az említett Szász és az 1942 és 1944 között közellátási államtitkárként tevékenykedő Jurcsek Béla mellett ehhez a körhöz tartozott a pénzügyminiszter-rekorder, az 1938-ban hivatalba lépett Darányi-kormánytól kezdődően nyolc miniszterelnököt elfogyasztó Reményi-Schneller Lajos, aki bírósági felelősségre vonásakor azzal próbálta mentegetni magát: csak azért maradt a helyén, hogy "mentse, ami menthető". Ennek azért némiképp ellentmond, hogy elfogása után Reményi-Schneller a magyar háborús bűnösöket felkutató amerikai tisztnek, Himler Mártonnak beismerte, miniszterként rendszeresen írt "helyzetjelentést" a németeknek a magyar gazdaság állapotáról...

De voltak Szálasi számára nehezen lenyelhető német személyzeti diktátumok is. Így lett ellenlábasából közvetlen munkatársa, igaz, "jelentéktelen poszton", a földművelődésügy élén Pálffy Fidél gróf. Pálffy korábban Szálasi pártjának is volt tagja, ám 1941-ben - épp a németekkel való viszony kérdésében - összekülönbözött a hungarista vezérrel, amikor az Új Magyarság című lap hasábjain azt fejtegette: azért nem fogadja el a hatalomátvétel Szálasi elképzelte "erőszakos módszerét", mert egy "forradalom" belső zűrzavart okozna, s ez "nem áll érdekében annak a hatalomnak, amely ma egész Európát védi a bolsevizmussal szemben". Ez a cikk egyébként éppen az idő tájt született, amikor - mint az Szálasi naplójából kiviláglik - német hivatalos körök többször is nyomatékosan figyelmeztették a hungarista vezért, ha pártja bármit kezdeményez a hadviselő magyar kormány ellen, kemény német ellencsapással számolhat.

A hungarizmusához tűzzel-vassal ragaszkodó Szálasi számára még inkább bántó volt, ahogyan Veesenmayer ráerőszakolta Rajniss Ferencet. Aligha az zavarta, hogy a szélsőjobboldalra kissé megkésve, ám annál messzebbről és nagyobb elánnal érkező újságíró az 1930-as évek elején még liberális sajtókörökben is megfordult (ilyesmi ugyanis Szálasi több emberével is megesett, az elméletgyártásban vele vetélkedő híve, Kassai-Schalmayer Ferenc, a későbbi propagandaminiszter például, megjárva a szociáldemokratákat is, egyenesen a vörös szélsőbalról indult). Feltehetőleg az sem okozott gondot, hogy 1932 nyarán Rajniss még azt bizonygatta cikkeiben, Hitler soha nem juthat hatalomra, majd amikor a "lehetetlenséggel határos" dolog mégis megtörtént, ő a "szellemi barbarizmus sötét korszakáról" értekezett. Szálasi hiúságát leginkább az sértette, hogy a vallás- és közoktatásügyi tárcát annak kellett átengednie, aki egykoron kivételes újságkészítői talentumát - amit az 1941-ben indított Magyar Futár című képes hetilap hihetetlenül magas, félmilliós példányszáma is igazolt - nem az ő, hanem a szélsőjobboldali ellenlábas, a volt miniszterelnök Imrédy Béla és az általa 1940-ben alapított Magyar Megújulás Pártja szolgálatába állította. Sőt ebben a lapban főszerkesztőként többször is kárörvendőn ecsetelte Szálasi vezetői alkalmatlanságát. Senki számára nem jelenthetett azonban igazi elégtételt, hogy a nemzetvezető ezt 170 napos országlása során - kormányának tagjaival egyetemben - vissza is igazolta.

MURÁNYI GÁBOR

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szellem

Budapesti szégyen

"Mire a Margit hídhoz érek, ott már tódulnak kifelé a zsidók a házaikból, letépik a sárga csillagot és zsibonganak...

"Et resurrexit tertia die": Orbán Viktor latinul üzent húsvétra a közösségi oldalán

"Et resurrexit tertia die": Orbán Viktor latinul üzent húsvétra a közösségi oldalán

Lehet, hogy az ön hétmilliós nyereménye hever az OTP-nél? Egy ellenőrzést megér

Lehet, hogy az ön hétmilliós nyereménye hever az OTP-nél? Egy ellenőrzést megér

Szijjártó: vészhelyzeti telefont létesítettek a Srí Lankán tartózkodó magyaroknak

Szijjártó: vészhelyzeti telefont létesítettek a Srí Lankán tartózkodó magyaroknak

A félelem legyőzésére hívott fel a pápa

A félelem legyőzésére hívott fel a pápa

Szombaton elvitték a nagy pénzt az ötösön, ez történt a hatoslottó sorsolásán

Szombaton elvitték a nagy pénzt az ötösön, ez történt a hatoslottó sorsolásán

Ez történt: sürgősen ki kellene kapcsolnia ezt a számítógépén szakértők szerint

Ez történt: sürgősen ki kellene kapcsolnia ezt a számítógépén szakértők szerint