"Remélem, Nobel-díjasként is megőrzi majd társadalomkritikai tüskéit!" Ezzel a kétfenekű mondattal méltatta az osztrák kancellár Ausztria új irodalmi Nobel-díjasát, az 58 éves Elfriede Jelineket.Akinek viszonya Ausztriával - miként az osztrákok érzelmei is vele kapcsolatosan -, ha lehet, még ennél is ellentmondásosabb.

Hassliebe. Így nevezik Sigmund Freud hazájában a gyűlölet és a szeretet egyidejű, egymással keveredő érzését. Ennek tüneteit érzékelhette volna a helyi televíziónéző, ha az idei irodalmi Nobel-díj elnyerése kapcsán Elfriede Jelinek írónő nem sietett volna egyértelműen közölni, hogy ő bizony sajnálatosan nem részesül ebben a kettősségben, mivel nincs benne semmilyen szeretet országa iránt. Ami egyben azt is jelzi, hogy Jelinek az elmúlt közel húsz évben sem igen változott: "Semmik vagyunk, csak azok vagyunk, aminek tűnünk: a zene és a fehér lipicaiak országa. Egy csomó ember és a nekik kedves politikusok karintiai népviselete viszont barna, nagy mellényzsebekkel, amelyekbe sok mindent bele lehet tömni. Így az éjszaka leple alatt alig lehet látni, ha éppen újra egy szlovén helységnévtáblát mennek leszerelni. Közlésük szerint sokuk szívesen még egyszer elmenne Sztálingrádba harcolni, ha éppen nem azzal lennének elfoglalva, hogy saját országuk kommunistái ellen küzdjenek." A fentieket 1986-ban mondta a szomszédos Németországban, amikor megkapta a Heinrich Böll-díjat. És azóta, ha lehet, még keserűbb lett, különösen, hogy 2000-ben a fő ellenségének tartott Szabadságpárt (FPÖ) - a Néppárt koalíciós ajánlata révén - kormányra került.

"Honnan van bennem ez a szüntelen harag? Minden bizonnyal rettenetes gyermekkoromból, amelyben annyi gyűlöletet halmoztam fel, hogy egy életen át lövell ki belőlem az irodalomba." Az 1946-ban a stájerországi Mürzzuschlagban született, de lényegében mindig Bécsben élő Jelinek kétségtelenül meglehetősen zűrös történetű családban nőtt fel. Apja zsidó, aki vegyészként bizalmi állásban dolgozva nagyrészt megúszta az üldöztetéseket. Utóbb azonban súlyos elmebaj tört rá, lánya szerint szabályos idiótává vált, végül 1969-ben elmegyógyintézetben halt meg. "Mindig bosszút akartam állni apámért, meg akartam védeni őt. Hogy mitől? Valószínűleg anyámtól, aki pedig a náciktól védte meg őt. Később nem bocsátottam meg apámnak a betegségét, ezért aztán évtizedekig lelkiismeret-furdalás gyötört" - próbálta feltárni Jelinek egy interjúban a bonyolult érzelmi összefüggéseket. Anyjával sem volt könnyebb, aki katolikus szigorral nevelte őt, egyházi iskolába járatta, s vaskézzel igyekezett meglelni benne a tehetséget. "Iskolába menni olyan, mint a halálba menni" - írta később egy esszéjében. Már négyévesen franciát tanult, balettozni járt, később jött a zongora, a hegedű, a brácsa. Ahogy a kis Elfriede érzékelte, mind-mind kényszer volt.

E gyűlölöm-szeretem kapcsolaton alapult 1983-ban megjelent, erősen életrajzi ihletésű regénye, A zongoratanárnő, amelyet húsz évvel később Michael Haneke osztrák rendező megfilmesített - Isabelle Huppert-rel a főszerepben -, és amely három fődíjat is elvitt a cannes-i filmfesztiválon. "Mégis és mindennek ellenére is drága anyámnak Elfitől" - írta be az ajánlást az anyjának adott könyvpéldányba. Miközben a könyvben úgy aposztrofálja a főhőspáros anyai felét, mint "inkvizítort és kivégzőosztagot egy személyben".

A lázadó kamasz Jelinek olykor önmaga ellen is fordult: 15 évesen kopaszra nyíratta a fejét, tévé- és krimifüggő lett, 21 évesen egy esztendőn keresztül ki sem lépett a lakásból, miközben sajátos klausztrofóbia gyötörte. Ekkor írta első verseit, s kezdett prózával kísérletezni. Csaknem rögtön kialakultak állandó témái: szembeszegülés a triviális osztrák mítoszokkal és a szégyenteljes történelmi múlt elfojtásával, harc a nőket érő erőszak ellen, a televízió, a tömegmédia leleplezése. Mindemellett orgona és zeneszerzés szakon elvégezte a konzervatóriumot, utána irodalmat és filozófiát tanult.

Avantgárd regényei mind feltűnést keltettek, kezdve az 1970-ben - csupa kisbetűvel, nehezen követhető, főszereplő nélküli, 72 fejezetben írt - Csalimadarak vagyunk, bébi című könyvvel, a Kis csukákon (1975), a Kizártakon (1980) át A zongoratanárnőig (1983). A Kéj (1989), a Vágy (2000) című feminista regények, amelyekben Jelinek megpróbálta női szemszögből ábrázolni a szexuális kicsapongásokat, zajos népszerűségre tettek szert, annak ellenére - vagy tán éppen amiatt -, hogy pornóként fogadta őket az olvasóközönség. Ezzel aztán ellenségévé tette az osztrák katolikus egyházat. De mindez csak epizód, mivel Jelinek az 1995-ben megírt A halál gyermekei című terjedelmes regényét tartja igazán fontos fő művének. A cselekmény: idilli idegenforgalmi környezetben élvezkedő turisták közé az életbe visszatérni szándékozó halottak keverednek.

A Bécs Hüttelsdorf negyedében, visszavonultan élő Jelinek olykor az irodalmi tevékenységen túl is igencsak aktívnak mutatkozik. 1974 és 1991 között például az Ausztriában politikai páriának számító kommunista párt tagja is volt. 1985-től a Burgtheater című színdarabjával kifejezetten a nemzet közellenségévé vált. Pedig a darabot - óvatosságból - nem is Ausztriában, hanem Bonnban mutatták be. A drámában az osztrákok által imádott Paul Hörbiger-Paula Wessely színészházaspárról szedi le a keresztvizet, azt állítva, hogy a nemzet színésznője nem egyszerűen naivitásból, hanem meggyőződésből kollaborált a nácikkal. A darabbal Jelinek kivívta magának a sajtótól a Nestbeschmutzer (saját fészkébe piszkító) állandó jelzőt. Azóta megállás nélkül támadja őt a kispolgári érzések gyűjtőhelyeként működő milliós példányszámú osztrák napilap, a Kronen Zeitung, amely a Nobel-díj odaítélésének hírét is - mondják - csak hosszas vajúdás után és Jelinek fotója nélkül volt hajlandó első oldalán közölni.

"Aki nem ért a zenéhez, az nem tud mit kezdeni írásaimmal" - állapította meg Jelinek, akinek "szóözönjeit", zenei ritmusú, vissza-visszatérő nyelvi melódiáit a mindennapi szófűzéshez szokott, türelmetlenebb olvasók nem igazán képesek követni. Jelinek persze ettől függetlenül munkamániás: eddig 16 színdarabot írt, ontja a rádiójátékokat, fordításokat. És hiába sokak masszív utálata, irodalmi portékája kelendő: gyakran direkten politizáló darabjai az utóbbi években is keresettek, legyen szó a hétórás előadást igénylő Ein Sportstück című műről, a kapruni hegyivasút-katasztrófát feldolgozó 2003-as Werkről vagy a szintén tavaly bemutatott Bambilandról, amelynek témája az iraki háború.

Jelinek politikai harca nem csupán a nyomtatott betűk frontján zajlott. Nyílt háborúskodásba keveredett például az FPÖ-vel, sőt személyesen a párt vezéralakjával, Jörg Haiderrel, akinek sugallatára 1995-ben olyan plakát virított Bécs utcáin - több "szocialista állami művésznek" titulált alkotó neve mellett Jelinekével is -, hogy: "Ezeket akarjátok-e, vagy inkább a művészetet?" Jelinek egy interjúban erre úgy válaszolt, hogy nem fél Haidertől, nem fél a szubvenciók megvonásától, csakis azoktól az emberektől tart, akik nem olvasnak, hanem mindjárt ütnek. Két évvel ezelőtt 52, publicisztikát tanuló egyetemista bevonásával terjedelmes összeállítás jelent meg, amely tételesen összefoglalja a Jelinek elleni támadásokat s a politizáló írónő reakcióit. A szerző, Pia Janke megállapítása szerint Jelinek ausztriai elutasítása töretlen, sok osztrák akkor is haragszik rá, ha alkot, ha megnyilatkozik, de akkor is, ha éppen megtiltja darabjainak ausztriai bemutatását - ahogyan Haiderék kormányra kerülésekor tette.

Szóval pofon ütötték a Nobel-díjjal Ausztriát? Piedesztálra emelték a patriotizmust megtagadó, baloldali művészeket? Újabb büntetés a Haider-párt hatalomba engedése miatti diplomáciai szankciók után? - tették fel a kérdést sokan Ausztriában, ahol hivatalosan azért igyekeznek jó arcot vágni az elismeréshez, ám aligha örülnek a Jelinek-attitűd nemzetközi megerősítésének. Amire - de ettől függetlenül is - jön a jelineki válasz: "Nem szeretném, ha Ausztria tűzné a gomblyukába ezt a díjat." Mármint az az Ausztria, amely mindmáig nem nézett szembe világháborús múltjával, és amely inkább Hitler áldozatának, mint kiszolgálójának képzeli magát. Jellemző az FPÖ kultúrszóvivője, Helena Partik-Pablé reagálása a Nobel-díjra: "Nem szeretnék hangulatrontó lenni, de mi pedig azt nem feledjük, hogy Elfriede Jelinek hosszú évek óta tapossa élvezettel sárba Ausztriát."

Jelinek mindenesetre, hűen önmagához, a díjosztó kezére is ütött egyet. "Az író ne legyen híres, rejtőzzön el, figyeljen, s hirtelen előbukkanva támadjon, mint a homoki vipera" - mondta, amikor azt kérdezték, miért utasította vissza, hogy decemberben személyesen vegye át a Nobel-díjat Stockholmban. Corinna Brocher, a német Rowohlt kiadó egyik vezetője képviseli majd őt, s olvassa fel az általa írandó beszédet. Így akarta-e vagy sem, de helyzete semmit sem változott: a Kronen Zeitung szombati számában legalábbis a nemzeti dicsőséget taglaló méltatásokra reagáló olvasói levél írója még mindig "frusztrált, patologikus, fészekbe piszkító" perszónaként aposztrofálta Ausztria legújabb büszkeségét.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szellem

Irodalmi Nobel-díjas nők:

1909: Selma Ottilia Lovisa Lagerlöf (svéd), 1926: Grazia Deledda (olasz), 1928: Sigrid Undset (norvég), 1938: Pearl...

63 embert oltottak be azután, hogy egy Vas megyei rendelőben felbukkant egy kanyarós

63 embert oltottak be azután, hogy egy Vas megyei rendelőben felbukkant egy kanyarós

Vezetésről szettet, majd meccset bukott Fucsovics

Vezetésről szettet, majd meccset bukott Fucsovics

Betonfalnak rohant egy autó Miskolcon

Betonfalnak rohant egy autó Miskolcon

Szívesen hallgatna podcastot a hétvégén? Itt egy teches adás, érdemes belehallgatnia

Szívesen hallgatna podcastot a hétvégén? Itt egy teches adás, érdemes belehallgatnia

Elkapták a belvárosban ámokfutó BMW-st

Elkapták a belvárosban ámokfutó BMW-st

A Notre-Dame székesegyházról tett közzé 360 fokban mozgatható videót a BBC

A Notre-Dame székesegyházról tett közzé 360 fokban mozgatható videót a BBC