Gondosan előkészített menetrend szerint megvalósított, Moszkvában írt forgatókönyv szerint állt fel, éppen hatvan éve, Debrecenben a békekorszakot elindítani hivatott ideiglenes nemzetgyűlés. A baljós előjelek ellenére mégis voltak, akik reménykedtek.

"Az oroszok minden képzeletet felülmúló vendégszeretettel gondoskodtak a képviselőkről. Minden képviselő még előjegyzési füzetet is kapott és hozzá piros-fehér-zöld ceruzát. Az Arany Bika éttermét és hallját gyönyörűen rendezték be, szőnyegekkel díszítették fel, a hall pedig külön fel volt még díszítve piros-fehér-zöld krepp-papírral is. Az ellátás olyan volt, amiről álmodni sem lehetett. (...) Volt itt minden, ami szem s szájnak ingere: lazac és kaviár, pisztráng, rengeteg füstölt hal, az elképzelhető legrafináltabb konzervek, bor, frissen csapolt sör, pálinka és likőr, és minden képviselő terítéke elé előre odakészítették a cigarettát, szivart, gyufát, csokoládét és bonbonokat." E sorok a Debrecenbe 1944. december 21-22-én sebtében egybeterelt ideiglenes nemzetgyűlés külsőségeit idézik. A fenti beszámolót tartalmazó, A debreceni feltámadás című riport- és dokumentumkötetet 1947-es megjelenése után mégis menten betiltották, mivel a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet illetékesei úgy ítélték meg, hiába sikeredett megkérdőjelezhetetlenül szovjetbaráttá az idézett krónika, mégiscsak látni engedte "a demokratikus új Magyarország születésének" néhány, közszemlére tenni nem kívánt kulisszatitkát. A szóban forgó könyv ugyanis büszkén és érdemként hangsúlyozta azt is, hogy - miként a kötet egy fejezetcíme is hirdette - "minden Moszkvában dőlt el".

Mindez aligha róható fel az egykori szerkesztőknek: az éppen hatvan évvel ezelőtti debreceni események történeti és politikai megítélése máig nem egységes. Van olyan felfogás - s ez a 20. század egyik meghatározó magyar gondolkodójának, Bibó Istvánnak a megállapításain is alapulhat -, miszerint "a magyar demokrácia egyik legimpozánsabb teljesítménye volt" a "komoly népi gyökerekkel bíró nemzetgyűlés" egy hónap alatt történő összehívása. Már csupán azért is, mivel egy (két irányból is) megszállt, gyakorlatilag szétesett országban mégiscsak újraindulni készült az élet, szerveződött a remélt békeidő közigazgatása. Mások viszont ugyanezen aktust a szovjet térhódítás kezdetének tekintik. Kétségtelen: az ideiglenes nemzeti kormány katonaelnökét, dálnoki Miklós Béla vezérezredest és kabinetjének tagjait többnyire Moszkvában jelölték ki, s ezt az újszerűen demokratikus módon - vagyis a városokban és községekben általában közfelkiáltással - megválasztott küldöttek utóbb Debrecenben, a jogszerűség látszatát keltve, egyhangú szavazásukkal csupán szentesítették.

Az utóbbi vélekedést erősíti a Vida István történész által 1995-ben publikált, az Orosz Föderáció Külügyminisztériumának levéltárában - évtizedekig szigorúan titkos jelzettel - őrzött irategyüttes is, amelyből kiderül: 1944 őszétől a szovjet pártvezetés, magyarországi háborús erőfeszítései mellett, jelentős figyelmet szentelt a már pacifikált területeken történteknek - számos módon befolyásolva is azok alakulását. Egyebek mellett akként, ahogyan az 1944. augusztusi sikeres román kiugrást (HVG, 2004. augusztus 21.) követő, ám az októberi nyilas puccsal megállított magyar tapogatózás után Moszkvában kezelte a Horthy Miklós kormányzó által küldött Faragho Gábor csendőr vezérezredes vezette békedelegáció tagjait, majd az utánuk érkező magyar honvéd vezérkari főnök Vörös Jánost, valamint az 1. magyar hadsereg parancsnokát, dálnoki Miklós Bélát. A három vezérezredes többször is tárgyalhatott a szovjet diplomáciát akkor irányító, a megbeszélések során az udvarias hajlékonyságot a nyers fenyegetéssel váltogató Vjacseszlav Molotov külügyi népbiztossal.

Molotov nem hagyott kétséget a tekintetben, hogy a Magyarország "átállításában" a németeknek szóló hadüzenettel kulcsszerephez jutó ideiglenes kormány összetételéről még Moszkvában kell megállapodniuk a tárgyaló feleknek, méghozzá a "legszélesebb demokratikus alapon". Ez utóbbi kitétel a Horthy-korszakban illegalitásba szorított kommunistáknak a hatalomba való hangsúlyos beemelését is jelentette. Az is ultimátumjelleggel előadott szovjet kérésként hangzott el, hogy Magyarországon a népfelség elvét kimondó ideiglenes nemzetgyűlést kell összehívni. Igaz, amikor a magyar tárgyalók ez ügyben azt fejtegették, hogy a felelős döntéshez előbb otthoni tájékozódásra lenne szükség, a házigazda Molotov kijelentette: "Minek hazautazni? Él itt Moszkvában sok magyar, akikkel együtt egy szuperdemokratikus kormányt lehet alakítani."

Mellőzve ezúttal a moszkvai tárgyalások további részleteit: a szuperdemokrácia jegyében a Moszkvában élő kommunista vezetőkkel - például Gerő Ernővel és Nagy Imrével - kiegészített magyar csapat december 12-én erősen őrzött vonaton érkezett meg Debrecenbe. Kíséretükben ott volt a szovjet kormány két, egymást is felügyelő megbízottja, Georgij Puskin (a nem sokkal későbbi szovjet nagykövet) és Ivan Szuszajkov (utóbb a román kibontakozás ellenőrzésére átvezényelt) vezérezredes. Ők napról napra - esetenként óráról órára - tájékoztatták Moszkvát az előre meghatározott menetrendű "demokráciateremtés" fejleményeiről. Jelentéseikből is tudható, hogy az ideiglenes nemzetgyűlést előkészítő bizottság 17 tagja tíz nap alatt valóságos toborzóúton vett részt a már szovjet fennhatóság alatt lévő országrészen. Ők szervezték az úgynevezett küldöttválasztó nagygyűléseket, melyeken néhány száz ember "közfelkiáltása" elegendő volt egy-egy nemzetgyűlési mandátumhoz. December 15-én Szuszajkov már büszkén jelenthette Moszkvának, hogy "az előkészítő bizottság elnöke - ahogy mi javasoltuk - Vasvári, Debrecen polgármestere lett".

Árulkodó momentum, hogy a jelentésíró elértette a nevet, a cívisváros polgármesterét ugyanis Vásárhelyi Istvánnak hívták, és szerepeltetése bizottsági elnökként már a moszkvai tárgyaláson felvetődött. A szovjet politika ugyanis - mint azt Romsics Ignác történész egy 2000-ben megjelent tanulmányában bizonyította -, miközben 1944 végén "a lehető legszélesebb tömegtámogatás biztosítását" akarta elérni Magyarországon, semmit nem kívánt a véletlenre bízni. Ennek jegyében Molotovék, akik megkérdőjelezhetetlen tekintélyű polgári személyt akartak az előkészítő bizottság élén látni, figyelembe vették, hogy Vásárhelyi 1941-ben azon kevesek közé tartozott, akik nem szavazták meg a parlamentben Magyarország csatlakozását a fasiszta államokat tömörítő háromhatalmi egyezményhez.

A fentiek szerint ki-, majd megválasztott öt kommunista, három-három szociáldemokrata, kisgazda, illetve pártonkívüli, továbbá az egy-egy parasztpárti, néppárti, valamint polgári demokrata előkészítő bizottsági tag végül szovjet katonai fuvarral jutott el az akkori hadi helyzet engedte mintegy 45 városba és nagyközségbe. Ezeken a helyeken előbb szűkebb körű nemzeti bizottságokat leheltek életre, majd gyűléseken ismertették "Magyarország demokratikus újjáépítésének programját", és ezt követően megtartották a gyakorlatilag közfelkiáltással döntő küldöttválasztásokat.

"Az első benyomás alapján ítélve a küldöttek összetétele egészében megfelelő" - összegezte a helyzetet december 20-án Szuszajkov vezérezredes, akire Puskinnal egyetemben még az a feladat is hárult, hogy megszerezze Moszkva hozzájárulását egy menetrendi változáshoz. A nemzetgyűlés elnökéül eredetileg kiszemelt Szentpéteri Kun Béla egyházjogász ugyanis a megtiszteltetést - idős korára való hivatkozással - elhárította, s helyébe az ugyancsak jogász végzettségű Zsedényi Béla pártonkívüli hírlapszerkesztőt választották.

A 230 fős ideiglenes nemzetgyűlésbe végül 42 ipari munkás, 39 földművelő, illetve szegényparaszt, 37 kisiparos, 60 értelmiségi, néhány pap és katona, valamint kereskedő került be. A küldöttek pártok szerinti összetétele azonban már nehezebben határozható meg. Például azért, mert többen - így a Nemzeti Parasztpárt emblematikus figurája, Erdei Ferenc, nem mellesleg dálnoki Miklós Béla kormányának belügyminisztere - akkor már titokban a Magyar Kommunista Párt (MKP) tagjai is voltak. Nem csoda, ha az MKP második embere, Gerő Ernő 1944. december végén főnökéhez, Rákosi Mátyáshoz írott levelében önkritikusan jegyezte meg: "Bizony egy kicsit túlméreteztük a kommunista képviselők arányszámát."

A fontossá lett embereket még így is szoros felügyelet alatt tartották. Legalábbis ez derül ki abból a Tudnivalók címet viselő tájékoztatóból, melyet a Debrecenbe érkező és a hangnemet némileg még idegennek érző küldöttek kaptak a kezükbe. E szerint "a küldött (...) jelentkezéskor bediktálja nevét, születési helyét, évét, alap- és jelenlegi foglalkozását, pártállását és azt, hogy mely helység küldötte, (...) ezután átadja a megbízólevelét, melynek ellenében megkapja mandátumát. Az átvételt aláírásával elismeri. Elhelyezés az Auguszta Szanatóriumban, ahol a megfelelő közegek szobáikba vezetik. Az Auguszta Szanatóriumba szállítás a rendezők kíséretében gépkocsin történik. (...) A küldöttek az ülésezés színhelyére és színhelyéről az Arany Bika szállóba és vissza együttesen mennek."

Mindezek ellenére a bizakodó küldöttek - a korabeli sajtótudósítások és a későbbi memoárok tanúsága szerint - történelmi jelentőségűnek élték meg, amikor Balogh István páter (későbbi miniszterelnökségi államtitkár) a debreceni református kollégium imatermében felolvasta az utóbb közfelkiáltással elfogadott veretes szózatot: "A nemzetgyűlés kezébe veszi a gazdátlanul maradt ország ügyeinek intézését, mint a nemzeti akarat kifejezője, a magyar állami szuverenitás birtokosa." Ám az is tény, hogy - mint Gyarmati György történész (ma az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója) egy 1995-ös tanulmányában is megállapította - az ideiglenes nemzetgyűlés, amely (látszólagos) létezésének háromnegyed éve alatt mindössze hat ülésnapot tartott, 1944 decemberében valójában csak hivatkozási alapnak kellett. Elsősorban ahhoz, hogy megfelelő előkészítés után megválassza - s ezzel legitimálja - a továbbiakban operatívan eljáró "helyettesítőjét", a 22 tagú politikai bizottságot, valamint az ugyancsak Moszkvában jóváhagyott összetételű kormányt. Történészberkekben ma már meglehetős egyetértés mutatkozik a tekintetben, hogy Magyarország 1944-ben a Szovjetunió érdekszférájába került, s 1990-ig ebben is maradt. Abban viszont nagyon is megoszlanak a vélemények, hogy 1944. december 21-e - Kende Péter politológus tíz éve megfogalmazott felvetésével - a szovjetizálás első jele, ámítás és manipuláció volt-e, avagy a háborút ismét vesztesként befejező Magyarország újabb, kudarcos, kitörési kísérlete.

MURÁNYI GÁBOR

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Meghalt Roger nyúl megalkotója, Richard Williams

Meghalt Roger nyúl megalkotója, Richard Williams

Lengyelországban is jól fekszik a hatalomnál az, aki kormánypárti médiát működtet

Lengyelországban is jól fekszik a hatalomnál az, aki kormánypárti médiát működtet

Sztrájkolhatnak-e a fogorvosok úgy, hogy nem is sztrájkolnak?

Sztrájkolhatnak-e a fogorvosok úgy, hogy nem is sztrájkolnak?

Újabb tüntetések Moszkvában

Újabb tüntetések Moszkvában

Ledobta a rendőrség a cukiságbombát

Ledobta a rendőrség a cukiságbombát

Kaposvár és Pécs is akarja magának az M9-es autópályát

Kaposvár és Pécs is akarja magának az M9-es autópályát