Drámai ajándékot kaptak a budapestiek hatvan éve: az ünnep napjaiban zárult be a főváros körül a szovjet ostromgyűrű. Az ünnepek, majd az újév így az utóbb 52 napig tartó ostrom retteneteinek előjátékává lett.

Egy nappal szenteste előtt, 1944. december 23-án a budapesti Nemzeti Színházban Gárdonyi Géza Annuska című darabját adták, a Pesti Színházban Ibsen Vadkacsája ment Bulla Elmával a főszerepben, míg a Vígszínház egy habkönnyű vígjátékkal szórakoztatta a fővárosi nagyérdeműt. Az Operában - ha nem is telt ház előtt, de a megszokott rendben - az Aidát játszották. Ez utóbbi előadáson egyébként csak az emlékeztethette a publikumot az immár halló- és látótávolságba került háborúra, hogy - egy jelenlévő naplóbejegyzése szerint - a második felvonás előtt egy katonaruhába öltöztetett statiszta "tolmácsolta a nézőknek a front üdvözletét, (...) biztatva mindenkit, hogy most már nyugodt lelkiismerettel megígérheti, Budapest magyar marad, és gyönyörű fővárosunknak nincs mitől félnie". Másnap a szovjet előőrsök feltűntek a főváros budai kerületeiben, harmadnap estére pedig bezárult a Vörös Hadsereg ostromgyűrűje.

A budapestiek tájékoztatása más tekintetben is meglehetősen hézagos volt. Miközben ugyanis a pesti oldalon a Vörös Hadsereg lényegében már december közepére elérte - és részben át is törte - a védelemről gondoskodni hivatott úgynevezett Attila-vonalat, a Dunántúlon pedig javában folytak a főváros átkarolásával fenyegető hadmozdulatok, a megmaradt kevés (nyilas szellemiségű) lap jószerével tudni sem akart ilyesmikről. Jellemző, hogy az akkor már közös nyomtatásban megjelenő (nem mellesleg a december végéig nyilas sajtókormánybiztosként is tevékenykedő Kolosváry-Borcsa Mihály által jegyzett) Függetlenség-Esti Újság háborús hírei kizárólag a német birodalmi hírügynökségtől származtak. Így aztán a hivatalosságok és hivatalaik által jórészt már november elején elhagyott, ám sokáig a nyílt - vagyis a front által elkerülendő - várossá nyilvánításban reménykedő fővárosiak csak december 28-án (akkor is eléggé homályos megfogalmazásban) értesülhettek arról, hogy a szovjet csapatok északi irányban "állítólag elérték a Dunát" - magyarán: teljesen körbezárták a fővárost. Egyébként a lapokból csak annyi derült ki, amennyit az emberek maguk is megtapasztalhattak. A karácsony előtti címlapokról például azt, hogy "Pest határában dörögnek az ágyúk", azzal a kiegészítéssel, hogy "a főváros azonban példás nyugalomban él". Ez utóbbi igazolására a szerkesztő nyomban rá is tért annak ecsetelésére, hogy a budapesti színházak milyen bemutatókra készülnek januárban, majd februárban.

Arról viszont alighanem csak az arrafelé járók tudtak, hogy az első szovjet páncélosok Budakeszi irányából már december 24-én kora délután - még gyertyagyújtás előtt - elérték a Szépjuhászné-nyerget, a mai Gyermekvasút vonalát, és szinte háborítatlanul leereszkedve a Budakeszi úton, eljutottak a mai Hűvösvölgyi (akkor: Hidegkúti) úti kereszteződéshez, nagyjából a Szépilona villamoskocsiszínig. Ott ütköztek csak ellenállásba - olvasható Ungváry Krisztián történész Budapest ostroma című monográfiájában. Ugyanez idő tájt - állítja a szerző szemtanúk visszaemlékezésére hivatkozva - a fogaskerekű vasút Széchenyi-hegyi végállomásánál békésen várakozó vasárnap délutáni utasokhoz váratlanul egy géppisztolyos szovjet előőrs csatlakozott, tagjai különösebb feszélyezettség nélkül fogyasztottak az ott működő sültgesztenye-árus portékájából, majd felszálltak a menetrend szerinti járatra.

A szürrealisztikus jelenetet hadtörténetileg valószínűsítheti a tény, hogy Ungváry szerint "Budapest nyugati irányból való védelmére sem a német, sem a magyar parancsnokságok nem készültek föl. Nem létezett védővonal sem, sőt még tervek sem készültek, ellentétben a pesti oldallal". Így történhetett, hogy míg Pesten - különösképp a belső kerületekben - a lakosságnak a nyilas hatalom által kevésbé háborgatott (a gettón kívüli) része viszonylagos nyugalomban tölthette a karácsony estét, a budai külterületeken sok helyen az elmesélteknél jóval komolyabb események is történtek.

A Széna térről például egy magyar üteg már a kora esti órákban lőtte a Hűvösvölgyet, az abban az irányban lakók legnagyobb rémületére; az akkori Horthy Miklós, ma Móricz Zsigmond körtéren pedig - a környékbeliek visszaemlékezése szerint - az odavezényelt légvédelmi tüzérek munkáját jelentős mértékben lassította a hazafelé igyekvő tömeg és a villamosforgalom. A karácsonyi vacsorára pasaréti rokonaihoz igyekvő Zolnay László (a későbbi ismert régész) pedig utóbb azt mesélte, hogy egyszerűen nem tudott Hűvösvölgy felé előrehaladni az Olasz (ma Szilágyi Erzsébet) fasoron át a belváros felé igyekvő katonai járművek és menekülő budakeszi sváb parasztok tömegétől. Nem csoda: a Budagyöngyénél akkor már az úttesten végigfolyt lángoló olaj és több kilőtt szovjet harckocsi - és persze a folyamatos fegyverropogás - nehezítette a közlekedést. Arról nem is szólva, hogy a Budakeszi úti jezsuita rendházban addigra szovjet katonatisztek vacsoráztak, a zugligeti villamos-végállomásnál pedig tábort is vertek az oroszok. Ugyanez idő tájt a Hidegkúti út és a Hadapród (ma: Kelemen László) utca sarkán lakó Kodolányi János író és családja - olvasható Dobos Marianne Akkor is volt karácsony (1944) című visszaemlékezés-kötetében - telefonon jelezte a rokonságnak, barátoknak, hogy az ablakból már látják az első orosz katonákat. Akik aztán másnap személyesen is tiszteletüket tették náluk.

A főváros lakosságának nagy része megbízható híradások híján az akkor még néhány napig működő telefonok útján vagy többé-kevésbé szabadon mozogva adta-vette a híreket a fejleményekről, és többnyire a lakásokban ülhette meg a szentestét. A szokásos éjféli misék azonban már elmaradtak, illetve az előrelátóbb helyeken már előrehozva, délután megtartották őket. Ezzel aztán véget is ért a viszonylagos nyugalom: a Vörös Hadsereg légiereje és tüzérsége ekkor kezdte el szisztematikusan bombázni és lőni az egész várost - a kevésbé erős idegzetűek számára így a karácsony hozta el a végül hetekig tartó pinceélet első óráit.

A kritikussá vált helyzetre való tekintettel karácsony másnapján Hindy Iván vezérezredes, Budapest magyar parancsnoka este 5 óra után (a hadiüzemi munkások kivételével) kijárási, egyébként pedig gyülekezési és teljes szesztilalmat rendelt el, az "álhírterjesztőket" pedig helyszíni felkoncolással fenyegette. Felhívásában ugyanakkor - nem így remélt tartalommal, de utóbb mégis váteszinek bizonyuló szavakkal - kijelentette: "A helyzet komoly, azonban Budapest is át fogja élni ezeket a válságos napokat, és megnyugtathatok mindenkit, hogy Budapest fel fog szabadulni."

Az ígért nehézségek első bizonyításaként 25-én már nem indult újra az előző este 8-kor leállított villamosközlekedés. Ettől kezdődően a közművek is egyre inkább akadozva működtek. A gázellátás december 28-án, az áramszolgáltatás két nappal később állt le véglegesen. Víz általában január 3-án folyt utoljára a csapokból. Ehhez képest szerény vigaszt jelentett, hogy a telefonvonalak néhány helyen még február elején is működtek. Az élelmezés tekintetében viszont kevesebb meglepetés érte az embereket. A friss hús ugyanis már novemberben is ritkaságszámba ment, a jegyre kapható legalapvetőbb cikkek fejadagjai pedig egyébként is folyamatosan csökkentek. December 23-án még fejenként és naponta 15 dekagramm kenyeret adtak, január 1-jétől ez harmadára zsugorodott, (ló)húsból már karácsonykor 12 deka volt a fejadag, lisztből pedig a következő rendelkezésig csak egyszeri 70 dekát lehetett kiváltani. Arról nem is szólva, hogy karácsony után szinte teljesen meg is szűnt a szervezett élelmiszer-árusítás. A nyílt várossá minősítés reménye szertefoszlott, s a helyzetre mi sem jellemzőbb, mint hogy az év utolsó előtti napján a Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalom karhatalmi parancsnokának a sajtó útján közreadott felhívásban kellett a kereskedőkhöz, pékekhez, tisztviselőkhöz s munkásokhoz fordulnia, miszerint "Mindenki haladéktalanul foglalja el munkahelyét!"

A fővárosi lakosság lelki áthangolódását tükrözik az időközben 12-ről négyoldalasra fogyott Függetlenség-Esti Újság karácsony utáni számainak apróhirdetései is: az élelmiszer-tartalékolást elmulasztók ezekben próbálták ingóságaikat, ruhaneműiket sietve élelmiszerre, tüzelőanyagra cserélni. Mások még reménykedtek: legalábbis volt, aki továbbra is kitartóan "szép szalongarnitúrát" keresett, s akadt, aki sürgősen és készpénzért zongorát vagy pianínót vett volna, de olyan is, aki (az addigra egyébként már szovjet fennhatóság alatt álló) Érd-Diósd üdülőhelyen kínált hatszobás, két fürdőszobás ingatlant 370 ezer pengős irányáron. Egy december 27-ei lapszám sportszerkesztője amiatt sopánkodott, hogy - rendőri döntés alapján - már harmadszor maradt el a Ferencváros-Újpest labdarúgó-mérkőzés, márpedig karácsony első napján "nagyszámú közönség gyűlt össze a pályánál", különösen, hogy a meccs az az évi bajnokság végeredményét lett volna hivatott eldönteni.

A korábbi hónapokhoz képest csak a zsidókérdés végső megoldásával kapcsolatos nyilas igyekezet nem változott. Mint azt Tabajdi Gábor Duna-parti gyilkosságok 1944-1945 című, a Rubicon folyóiratban nemrég publikált tanulmányában kimutatta, a két ünnep közötti időszakban bizonyítottan több mint 430 embert lőttek a vízbe, és csak 24-én legalább 110-en veszítették így életüket (HVG, 2004. október 16.). Az ekként veszélyeztetettek számára létkérdés volt a már a két ünnep között is sokat változó hadi helyzet alakulása. Igaz, a fejlemények jórészt még csak a külterületeket érintették: ekkor került orosz kézre a Városmajor és a János-kórház környéke, délen a Fehérvári úti vasúti töltésig jutottak az ostromlók, északabbra pedig a Sashegy-Farkasrét-Orbánhegy-Istenhegy-Szépilona- Rózsadomb vonalig törtek előre. Óbuda felé a Bécsi útig és a Filatorigátig jutottak az oroszok, így már az újév előtt az ő kezükön volt Budakalász, Békásmegyer, Csillaghegy és Rómaifürdő is. Pesten december 30-án reggel a Rákospalota-Rákosszentmihály-Mátyásföld-Új köztemető-Pestszentlőrinc-Pestszentimre-Soroksár vonal keleti részén állt a front.

Ez az időszak egyébként is fordulópont volt: december 29-én történtek ugyanis a máig sokat vitatott lefolyású - Ilja Afanaszjevics Osztapenko és Steinmetz Miklós századosok halálával végződött - szovjet parlamenterjárások. A főváros lakosságának szilveszteri hangulatát így alapvetően meghatározta az emiatt másnap induló, három napon - alkalmanként hét-tíz órán - át tartó pergőtűz és bombázás, pincéikbe szorítva az embereket, akik (közel 1 milliónyian) csak végszükség esetén merészkedtek ki az utcákra. Az újévi városkép viszont olykor már nyomaiban sem emlékeztetett arra a képre, amit 1944 még pislákoló reményű karácsonyáról őrizhettek a lakók.

ILLÉNYI BALÁZS

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Döntött a kormány: két szombati munkanap lesz 2020-ban

Döntött a kormány: két szombati munkanap lesz 2020-ban

Závada Pál: Sokkal mélyebbek a szorongásaink, mint a demokratikus értékrendünk

Závada Pál: Sokkal mélyebbek a szorongásaink, mint a demokratikus értékrendünk

A fenyegetés ellenére belépett az olasz vizekre a Sea-Watch mentőhajója

A fenyegetés ellenére belépett az olasz vizekre a Sea-Watch mentőhajója

Nem erőlteti a kormány a minisztériumok Várba költözését

Nem erőlteti a kormány a minisztériumok Várba költözését

Meghalt egy érsebész, nem tudják ellátni a baleseti centrum érsérültjeit

Meghalt egy érsebész, nem tudják ellátni a baleseti centrum érsérültjeit

Tippjáték 1/10: mikori ez a HVG-címlap?

Tippjáték 1/10: mikori ez a HVG-címlap?