Az Osztrák-Magyar Monarchia aligha volt a tengerek urának nevezhető, a 19.

Az Osztrák-Magyar Monarchia aligha volt a tengerek urának nevezhető, a 19. században mégis magyar kikötőből, Fiuméból indult útjára a tengeri hadviselést robbanásszerűen megváltoztató fegyver, a torpedó. Luppis János fregattkapitány fejéből éppen azért pattanhatott ki a gondolat, mert teljesen új elképzelésekkel kellett megjelennie annak, aki a nagyhatalmak félelmetes úszó erődeivel próbálta felvenni a harcot.

Búvár Kundként korábban már mások is próbálkoztak, ám sikertelenül. Az amerikai függetlenségi háború idején David Bushnell üreges fagömböt, afféle mini-tengeralattjárót épített, kézzel hajtott propellerrel egy angol hajó alá úsztatta, majd egyszerű fúrószerkezettel lőportöltetet próbált a hajó aljára helyezni. Az amerikai polgárháborúban már öngyilkos akciónak bizonyult, amikor a déliek az északi blokád egyik fregattját a Hunley nevű kezdetleges tengeralattjáróval támadták meg. A Hunley orrán hegyes rúdon volt a robbanótöltet, ezt döfték egy északi fregatt oldalába, majd biztonságosnak vélt távolságra hátrálva, egy legombolyított kötelet megrántva sütötték el a töltetet. A robbanás elsüllyesztette ugyan a hajót (ebben az értelemben ez volt a történelem első sikeres tengeralattjáró-támadása), de a Hunley és legénysége is ott pusztult. Nem váltak be a hasonló elven működő gőzcsónakok sem, amelyek a felszínen haladtak, csak a rúdra szerelt robbanótöltet úszott a felszín alatt. Az ellenség hamar kilőtte a gyanúsan közel merészkedő járműveket, a legénységnek szinte esélye sem volt a visszatérésre.

Luppis János másképp gondolkodott: ő magát a víz alatti robbanótestet tette járóképessé. A sűrített levegővel hajtott Luppis-féle torpedó - amely a Földközi-tengerben, az Indiai- és az Atlanti-óceánban élő, tekintélyét 1000-1200 voltos áramütésével kivívó Torpedo marmoratáról, a márványos zsibbasztórájáról kapta a nevét - a víz alatt, a felszínen pusztán buborékcsíkot húzva közlekedett. Hatásához képest kicsi és gyors volt - a hamarosan sorozatban gyártott darabok elérték az óránként 40-50 kilométeres sebességet -, viszonylag olcsó, és főleg nem kellett embereket küldeni az életveszélyes utazásra. Az ismétlőágyúk megjelenéséig nem volt olyan szapora kezű tüzér, aki ki tudta volna lőni, de az még a gyorstüzelőkkel is csak nehezen ment. Inkább kitérni próbáltak előle, de a hajókkal szemben rendszerint a torpedók nyertek.

Luppis nem lehetett próféta a saját hazájában: mire a Monarchia haditengerészete felismerte a találmány jelentőségét, és Bécs - Luppis 1875-ös halála előtt néhány évvel - magyar nemességgel jutalmazta fáradozásait, már egy fiumei hajógyár igazgatójának, Robert Whitehead angol mérnöknek a kezében volt az új fegyver értékesítésének kizárólagos joga. Őt a parancsnokai által meg nem értett Luppis 1864-ben kereste meg ötletével, aztán Whitehead fia, John és két magyar konstruktőr - Obry Lajos és Gesztessy János - rövid idő alatt kialakította a torpedónak a második világháború végéig használatos formáját.

A szivar alakú testben elöl kapott helyet az ütésre robbanó töltet, mögötte a mélységszabályzó, aztán a sűrített levegős motor és az irányítóegység, végül a hajócsavar. Hossza 7 méter, átmérője kezdetben 35, majd 53 centiméter volt. Obry azon az elven tervezett hozzá irányítóegységet, hogy egy gyorsan forgó korong - giroszkóp - mindig megtartja forgási síkját. Gesztessy pedig a sűrített levegős hajtómű hatásfokát növelte meg azzal, hogy a motort menet közben folyamatosan melegítették. Az első példányok körülbelül 180 kiló robbanóanyagot tudtak célba juttatni, legfeljebb 600 méteren belül (a hatótávolság napjainkra elérte a 10 kilométert).

A torpedót először 1872-ben, a perui polgárháborúban vetették be, komikus elemeket sem nélkülöző körülmények között. A kiforratlan fegyver műszaki hiba miatt rövid tűnődés után visszafordult az őt útjára bocsátó hajóhoz, és a látványos végkifejletet csak az gátolta meg, hogy egy tiszt nem csekély lélekjelenléttel a közelgő szivar elé úszott, és szabad kézzel arrébb lökdöste. Az eset még a hőskor romantikájához tartozott, a későbbi acélráják már nem voltak ennyire befolyásolhatóak, így a torpedó hamar átalakította a tengeri ütközetek lefolyását, nem utolsósorban azzal, hogy megszüntette a nagy tengeri hatalmak abszolút fölényét.

A magyaroknak a felfedezés dicsősége mellett egy szomorú adalék is jutott a torpedó történetéből. Minden idők legnagyobb magyar hadihajója, a - szintén Fiuméban, a Ganz-Danubius ottani gyárában épült - Szent István csatahajó e fegyver ütötte sebeivel nyugszik bő nyolcvan esztendeje az Adria mélyén. Az első világháború végső szakaszában, midőn az otrantói tengerzár feltörésére indult, 1918. június 10-én hajnalban olasz torpedóvető motorcsónakokkal találta szembe magát, és az apró járművek egyike két torpedóval a víz alá küldte.

SZATHMÁRY ISTVÁN

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szellem

Az elsüllyesztett süllyesztő

Moszkva hatvan év elteltével sem tartja teljesen jogtalannak, hogy szovjet tengeralattjárók - a Titanicénál is súlyosabb katasztrófákat okozva - menekülő német civilek, sebesült katonák és tengerészek ezreit küldték hullámsírba. A mostani orosz visszaemlékezésekbe azonban mintha már mentegetőzés is keveredne.

A kormány tízmilliókat pakolt át a Szent Jobb-díszkocsi rekonstrukciójára

A kormány tízmilliókat pakolt át a Szent Jobb-díszkocsi rekonstrukciójára

Éremeső a szegedi kajak-kenu-vb-n

Éremeső a szegedi kajak-kenu-vb-n

Jön a választás, fákat ültet a József nádor téren az V. kerületi polgármester

Jön a választás, fákat ültet a József nádor téren az V. kerületi polgármester

Nagy a baj: már az űrből is látni az amazonasi erdőtüzeket

Nagy a baj: már az űrből is látni az amazonasi erdőtüzeket

Kubatov Gábor elmondta, kik nem értik a foci lényegét

Kubatov Gábor elmondta, kik nem értik a foci lényegét

Eminem kiadója több millió dolláros jogdíjat követel a Spotifytól

Eminem kiadója több millió dolláros jogdíjat követel a Spotifytól