A héten több alkalommal és külön emlékeztek meg a résztvevőkaz 1985-ös monori találkozóról. Az évfordulóra megjelenik a tanácskozás (korábban csak szamizdatként hozzáférhető) jegyzőkönyve, amelyből nyomon követhetők az ellenzéki értelmiségi irányzatok közötti, akkor még áthidalhatónak vélt nézetkülönbségek.

Pap Mária, Kenedi János, Donáth Ferenc.
Egyszervolt találkozó
© Jávor István
Felbecsülhetetlen szolgálatot tett a III/III. csoportfőnökség az utókornak, amikor 1985 júniusában, az akkori csúcstechnikát bevetve, titkon hangszalagra rögzítette a monori tanácskozás néven nevezetessé lett értelmiségi összejövetel felszólalásait. Pontosabban: azok többségét, merthogy a mintegy félszáz résztvevőt mozgósító szervezők húsz évvel ezelőtt meglehetős sikerrel konspiráltak (HVG, 2000. június 17.), így az állambiztonságiak egyszerűen lemaradtak az első napi, június 14-ei programról. Az eszmecsere helyszínére, a monori kempingben lévő nagy sátor mellé csak másnap hajnalban tolatott be a hangstúdiót rejtő lakókocsi, akkortól viszont minden elhangzott mondat - a belügyi zsargon meghatározása szerint - "értékes és ellenőrzött információvá" lényegült át, s a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vezetői ennek alapján szerezhették be és használhatták fel naprakész értesüléseiket.

A tanácskozáson elhangzottakat egyébiránt nemcsak titokban örökítették meg, hanem az állambiztonságiak "operatív eszközeinél" kezdetlegesebb orsós magnetofonnal is. Ezt a mindenki által látott technikát, miként a fényképezőgépet is, Rajk László, a szamizdatkészítés és -terjesztés egyik motorja kezelte, s ha sok másban nem volt is közmegegyezés, abban mindenki egyetértett, hogy a vita jegyzőkönyvét közre kell adni. Hiszen Monor - a rendezvény összepántolója, az ellenzék minden irányzata által elismert és tisztelt Donáth Ferenc (a Horthy-, Rákosi- és Kádár-rendszerek börtönét egyaránt megtapasztalt politikus) meghatározása szerint - "hitvalló jajkiáltás és kiútkeresés" volt az 1980-as évek Magyarországának politikai, gazdasági és morális válságából. Más, nem mellékes kérdés, hogy a monori tanácskozás jegyzőkönyve - amelyet két vitaindító előadó, Bauer Tamás és Kis János szerkesztett két, összesen 230 (sűrűn gépelt) oldalas kötetté - mind ez idáig csak kis példányszámban, stencilezett szamizdatként volt hozzáférhető, s talán ez is az oka annak, hogy a történeti szakirodalomban "mérföldkőnek" nevezett esemény konspiratív előkészítéséről, a meghívottak "nem demokratikus" kiválasztásával kapcsolatos kérdésekről, valamint az ellenzék átmeneti egységének látványos széthullásáról gyakorta több szó esik, mint magáról az eszmecserén elhangzottakról.

A 20. évfordulón az 1956-os Intézet nem csupán a jegyzőkönyv szövegét teszi szélesebb körben hozzáférhetővé, hanem egyfajta történeti rekonstrukciós munkát is elvégez. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából időközben ugyanis előkerültek a titkos hangfelvételek alapján készült gépiratok. Ezek segítségével nemcsak "az eredetivel egybevetni" lehetett a szamizdat kiadást - melyet "igen magas szintű szerkesztői munka" eredményének nevez a megjelenés előtt álló kötet bevezető tanulmányában Rainer M. János, az 1956-os Intézet igazgatója -, hanem kiegészíteni is. A hasonmás kiadás függelékébe bekerülhetett több, egykor például a technikai fogyatékosságok miatt rekonstruálhatatlan alkalmi hozzászólás. A mostani publikáció igazi meglepetése azonban az a korreferátum, melyet Vásárhelyi Miklós mondott el az utolsó napon, s amelynek eredeti szövege két évtizednyi lappangás után válik csak ismertté.

A szamizdat kiadvány szerkesztői 1985-ben ugyanis minden résztvevőnek eljuttatták felszólalásuk gépiratát, s mindenki módot kapott, hogy kiegészítse, megszerkessze azt. E lehetőséggel számosan éltek, leginkább éppen Vásárhelyi, aki a korreferátumot tartók közül egyetlenként "teljesen szabadon beszélt", a szamizdatban viszont egy jóval szikárabb és rövidebb változatot adott közre. Ennek "gondolatmenete emlékeztetett ugyan monori szavaira" - állítja az előszóíró Rainer -, ám a második nyilvánosságban megjelent írásból számos olyan eszmefuttatás hiányzott, amelyet jó néhányan a realitással nem számoló, naiv ábrándozásnak véltek. Utókori olvasatban viszont (a Donáth 1986-os halála után az ellenzék meghatározó rangidősévé előlépő) Vásárhelyi pontos helyzetértékelést adott, és az előszeretettel "második Szárszóként" emlegetett monori találkozó résztvevőit azzal is meghökkentette, hogy szokatlan párhuzamot vont a két rendezvény között. Szerinte ugyanis mind 1943-ban, mind 1985-ben "annyira lekötötték (lekötik) a felszólalók figyelmét a ténylegesen létező belső problémák", hogy közben nem vették (veszik) észre a világban lezajló folyamatokat. "Az egész szárszói találkozón alig lehetett érezni azt, hogy ezt az országot fél év múlva megszállják a németek" - mondta a múltról. A monori jelent elöntő "reménytelenséget és a kilátástalanságot" azért kárhoztatta, mert "passzivitáshoz, közönyhöz (...) vezet". Mindez pedig eltakarja "azt a tagadhatatlan tényt, hogy (...) számunkra nagyon fontos változások következtek be: a Szovjetunió hatalmának és befolyásának a mérséklődése ebben a régióban".

Ki így, ki úgy (Oldaltörés)

Az elmúlt két évtizedben sokan és főleg sokféleképpen értékelték a monori tanácskozást. Csizmadia Ervin politológus A magyar demokratikus ellenzék című, éppen tíz esztendeje megjelent monográfiájában például "a rendszerkritikus csoportok közötti kapcsolatfelvétel nyilvános demonstrálásaként" méltatta. A 2000 szeptemberében elhunyt Szabó Miklós történész - aki Monoron a legnagyobb vitát kiváltó előadásnak, Csurka István Új magyar önépítés című opusának volt a korreferense - halála előtt nem sokkal már úgy látta, hogy a nemzeti ellenzék csupán "a hatalom zsarolására kötött időleges és őszintétlen szövetséget a demokratikus ellenzékkel" és a reformközgazdászokkal, mondván, ha nem kap lehetőséget legális folyóirat alapítására, akkor inkább még "ezekkel is összeáll". Ugyancsak 2000-ben Kósa Ferenc filmrendező - a tanácskozásra meghívott három MSZMP-tag egyike - nosztalgikus hangon jelentette ki, hogy "ész nélkül" menne vissza Monorra, feléleszteni az ott még megvolt "egymás iránti toleranciát".

Ha az utókori olvasó a felszólalásokban felfedezi is a résztvevők későbbi politikai nézeteinek irányát, az kétségtelen, hogy Monoron mindenki elmondhatta társadalomjobbító elképzeléseit. Ezek még akkor is udvarias fogadtatásban részesültek, ha közben gyakorta felsejlett az, amit a gazdaság állapotával foglalkozó egyik előadó, Laki Mihály közgazdász 15 évvel később pregnáns ítéletté sűrített: az 1985-ös disputa egyértelművé tette, hogy "nem ugyanazon a nyelven beszélünk". Időnként még egy táboron belül sem. Csurka István azért hirdette meg az új magyar önépítés programját, mert úgy látta, már minden elveszett - amire még a népi gondolatokra érzékeny Levendel László orvos is akként reagált, hogy bár "Vörösmarty óta hagyománya van a nemzethalál felvázolásának", ő nem tud mit kezdeni az effajta reményt vesztett balsejtelemmel, mivel azt inkább az értelmiségiek tehetetlen önigazolásának gondolja.

A sor azzal folytatható, hogy értelmezési vita robbant ki az Illyés Gyula nyomdokaiba lépő Csoóri Sándornak a határon túli magyarság mind elviselhetetlenebb helyzetével foglalkozó elemzése kapcsán is. Csoóri diagnózisát senki nem vitatta, de ennek nyomán felszínre bukott az a problémahalmaz, melyet a népiek az előkészületek során még lesöpörtek az asztalról. "A magyar értelmiség, miközben a határon túli magyar kisebbségek ügyében állást foglal, világosan és egyértelműen nem foglal állást a hazai cigányság ügyében" - fejtette ki Kenedi János után Kis János filozófus, a szamizdat Beszélő egyik szerkesztője (később a Szabad Demokraták Szövetségének első elnöke), amire Csurka meglehetős ingerültséggel válaszolt: a cigánykérdés szociális és társadalmi kérdés, s a dolognak "nem szabad nemzeti kisebbségi jelleget ölteni".

A monori tanácskozásra kiválasztott és meginvitált 45 értelmiségi közül mutatóba akadt csak, aki a vita valamely szakaszában nem kért szót, s a beszélők közül jószerével nem akadt senki, aki valamilyen formában ne foglalkozott volna az ellenzék és a kádári hatalom viszonyával. Ki így, ki úgy. A fő szervező, Donáth Ferenc már csak azért is makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy Monoron ne szülessen semmifajta közös állásfoglalás, mert tisztában volt azzal - ezt a vita is egyértelműen jelezte -, hogy a részt vevő csoportok között a rendszer megítélésében is jelentősek a felfogásbeli és a gyakorlati különbségek.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megvizsgáltuk, bedöntené-e Budapest teljes baleseti ellátását egy súlyos tömegbaleset

Megvizsgáltuk, bedöntené-e Budapest teljes baleseti ellátását egy súlyos tömegbaleset

Beiktatták az új ukrán államfőt, aki bejelentette, feloszlatja a parlamentet

Beiktatták az új ukrán államfőt, aki bejelentette, feloszlatja a parlamentet

Tizennyolc Fradi-szurkolót ítélt el a bíróság a Bonyha elleni támadás miatt

Tizennyolc Fradi-szurkolót ítélt el a bíróság a Bonyha elleni támadás miatt

Nincs unokahúga az orosz oligarchának, akinek állítólagos unokahúga csőbe húzta Strachét

Nincs unokahúga az orosz oligarchának, akinek állítólagos unokahúga csőbe húzta Strachét

Nemrég még Orbánnal együtt akarta vezetni Európát a bukott osztrák alkancellár

Nemrég még Orbánnal együtt akarta vezetni Európát a bukott osztrák alkancellár

Bővült Novák Katalin családja

Bővült Novák Katalin családja