Nehezen jósolható meg, hogy az etyeki lankákra álmodott stúdiókomplexum felpezsdíti-e a hazai filmművészetet. Az európai mozgókép történetében akad példa felvirágzást generáló filmvárosokra is, bár éppen a névadó Korda Sándor próbálkozásai közül nem az itthoni, hanem csak az angliai járt nagy sikerrel.

Az akcióhős-kreátor filmproducer Andrew Vajna és az áruház-igazgatóból nagytőkéssé avanzsált Demján Sándor a Buda környéki Etyek kies lankáira álmodott nagyot. Etyekwood - ahogy némi malíciával máris emlegetik az állami hitelgarancia-vállalással gyámolított "magyar Hollywoodot" - a hivatalos keresztségben tavaly a Korda Sándor Filmstúdió nevet kapta. Bár az alapkőletételt még nemrégiben is idén nyárra időzítették, már látszik, hogy az első csapó a tervezettnél jóval később csattanhat csak. Ettől függetlenül a gründolók szándéka szerint a stúdióvárosnak nem pusztán a hazai filmgyártást kellene felpezsdítenie, hanem lehetőleg a filmművészetet is. Annak mindenesetre nem kell rossz ómennek lennie, hogy a névadó filmmogulnak, a Túrkevén 1893-ban még Kellnerként anyakönyvezett Korda Sándornak csak a második filmváros-alapítási akciója hozott igazi művészi sikert. Idehaza is próbálkozott ugyan, de hosszú távon a brit film fejlődésére volt jelentős hatással.

"A Corvin-filmgyár díszlet-, kellék- és bútorraktára ma már Európa legjobban felszerelt raktárai közé tartozik." Így méltatta az 1920-ban megjelent, 25 éves a mozi című kötet a Korda által négy évvel korábban Zuglóban, a Gyarmat utcában épített - a Mafilm egyik bázisaként még ma is létező - filmgyárat. S bár olyan mester is került innen a világ filmművészetének fősodrába, mint Kertész Mihály, vagyis a Casablanca és más kasszasikerek révén a legamerikaibb amerikai rendezőnek tartott Michael Curtiz, azért a hetedik művészet magyar virtuózai jellemzően nem a zuglói filmvárosból indultak. A Hyppolit a lakájt rendező Székely István vagy A meseautót jegyző Gaál Béla inkább megbízható mesterek voltak - írja Nemeskürty István A magyar film történetében. A Tanácsköztársaság zaklatott időszaka után Nyugatra tántorgó Korda viszont a ködös Albionban újra nekifutott a stúdióalapításnak.

Ezúttal nagyobb sikerrel. Igaz, az időzítés is szerencsés volt: Anglia mozinézői és filmesei épp ekkorra sokalltak be a szigetország filmszínházait elözönlő amerikai, vagyis hollywoodi "szeméttől". 1933-ban készült, VIII. Henrik magánélete című, nemzetközi sikerű szórakoztató opusának bevételéből Korda birtokot vásárolt a főváros közeli Denhamben, majd tekintélyes summát kalapozott össze bankoktól és pénzemberektől, és alig egy év alatt felépítette a hét hatalmas stúdióból álló denhami filmvárost - ahol később még a leendő miniszterelnök is közreműködött. "A London Film Production alig pár év múlva évi 250 brit filmet termelt: H. G. Wells és Winston Churchill írtak forgatókönyveket, a címszerepekben pedig olyan későbbi nagyságok tűntek fel, mint Laurence Olivier vagy Vivien Leigh" - írja Philip Kemp az Oxford Filmenciklopédiában. "A presztízs, a pompa, a varázslat és az őrület" komplexuma - ahogy Korda jellemezte saját birodalmát - az alapító 1956-os halála után csődbe ment ugyan, ám szerepe Kemp szerint tagadhatatlanul fontos volt a brit filmművészet kialakulásában.

Nem csak ideológiát, filmvárost is alapított Benito Mussolini - igaz, mindkettőnek a jövője másképp alakult, mint gondolta. Az addig gyerekcipőben járó talján filmipart az olasz fasiszták vezére tagadhatatlanul fellendítette azzal, hogy egy teljes - bár jócskán lepukkant - római lakókerület feláldozásával 1937-ben létrehozta a Cinecittát. A fasizmus alatt szakmányban készültek itt a kosztümös történelmi játékok, és azokban az években születtek meg a távközlési státusszimbólum rendszeres feltűnése okán "fehér telefonos" filmekként is emlegetett frivol melodrámák. Ezek azonban a művészet helyett inkább csak a technikacsiszolgatásban jeleskedtek, mint ahogyan a fasiszta rezsim - a hitleri, illetve sztálini agymosó mozgóképeknél mindenesetre jóval szolidabb - propagandafilmjei sem lettek maradandó alkotások.

A mennyiség szűk tíz évvel később csapott át minőségbe. Az 1940-es évek derekán kibontakozó neorealizmus filmművészeti irányzatának alapító mesterei - Vittorio De Sica, Luchino Visconti vagy Roberto Rossellini - egytől egyig a Cinecittában lesték el a filmkészítés alaptrükkjeit, aztán viszont olyan radikálisan szakítottak a Cinecitta-vonulattal, hogy valóságkeresésükben még a filmváros kulisszái közül is kivonultak. Nem úgy a szintén a Cinecittában inasoskodó Federico Fellini, aki viszont sosem tagadta meg ezt az iskolát, sőt élete alkonyán, 1987-ben Intervista (Interjú) címen önironikus eposzt is rendezett a római mozgóképfellegvárról.

Az is előfordult már, hogy egy filmipari beruházás épp az adott nemzet fényíróira nem volt semmiféle hatással. Igaz, az andalúziai Tabernas környékén, a Sierra Nevada szurdokai között nem filmváros épült az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején, hanem inkább filmfalvak. Sergio Leone, a spagettiwestern olasz császára ott forgatta az Egy maréknyi dollárért és a Volt egyszer egy vadnyugat című világsikereket. Amerikai vendégek is érkeztek a díszletfalvakba. Ott kapott kameravégre holdbéli tájakat Stanley Kubrick a 2001: Űrodüsszeiához, és ott rendezte meg Steven Spielberg az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag sivatagi akciójeleneteit. E világhírességek spanyolországi tartózkodása akár hathatott is volna az ibériai filmművészetre. Szerencsére nem ez történt: az igazi spanyol stílust Pedro Almodóvar, Bigas Luna és társaik neve fémjelzi, ők viszont továbbra is saját külön stúdióikba zárkózva készítik artmozijaikat.

Etyekwood gründolói bízvást hivatkozhatnának viszont a dán nemzeti filmgyár példájára. Koppenhága peremén Ole Olsen mozitulajdonos 1906-ban kölcsönpénzből alapította meg a világ immár legidősebb stúdiókomplexumát, a Nordiskot. Ami a saját nemzeti filmművészetre való befolyását illeti, ez akár a filmtörténet leghosszabb ideig fialó beruházásának is nevezhető, mind a művek darabszámát, mind az alkotások minőségét tekintve - értékeli Paolo Cherchi olasz filmkritikus A skandináv stílus című tanulmányában. A némafilmkorszakban a Nordisk volt az egyik legjelentősebb filmgyár a világon. A nemzeti filmművészetet életben tartó évtizedek után pedig az ezredfordulón az európai artmozit is képes volt megújítani: Lars von Trier Európa című, 1991-es opusával innen indult világhódító útjára az egyszerűségre törekvő, végül csak négy évvel később meghirdetett Dogma mozgalom.

VAJNA TAMÁS

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Trump elhalasztotta a tömeges kitoloncolást

Trump elhalasztotta a tömeges kitoloncolást

Már 40 ezren szavaztak az előválasztáson

Már 40 ezren szavaztak az előválasztáson

És azt a viccet ismeri, hogy George Clooney és Barack Obama ül egy motorcsónakban?

És azt a viccet ismeri, hogy George Clooney és Barack Obama ül egy motorcsónakban?

Elszomorító adat: a 10. évfolyamos gyerekek ötöde megreked a hatodikosok szintjén

Elszomorító adat: a 10. évfolyamos gyerekek ötöde megreked a hatodikosok szintjén

Nagy meglepetés érheti a nyaralni induló autósokat a szomszédos országokban

Nagy meglepetés érheti a nyaralni induló autósokat a szomszédos országokban

Elaludt a gépen, órákkal a landolás után tért csak magához - sötétben, egyedül, bezárva

Elaludt a gépen, órákkal a landolás után tért csak magához - sötétben, egyedül, bezárva