Erre igazán érvényes a mondás: már a régi görögök is ismerték a császármetszést, legalábbis a mitológiában az apa...

Erre igazán érvényes a mondás: már a régi görögök is ismerték a császármetszést, legalábbis a mitológiában az apa, Apolló emelte ki Asclepiust Coronis méhéből. Vannak utalások a gyermek világra segítésének műtéti módjáról a hindu, az egyiptomi, a római és más európai folklórban és a zsidó írásmagyarázatban, a Talmudban is. A császári vágás elnevezés latin eredetre utal, de a történészek biztosra veszik, hogy tévhit a közkeletű értelmezés, amely szerint Julius Ceasar született volna így. Valószínűbb magyarázat, hogy Caesar elrendelte: a haldokló vagy éppen meghalt várandós asszonyokból emeljék ki a magzatot, hátha még életképes. A próbálkozások sikeréről keveset tudunk, legalábbis a fennmaradt írásos megemlékezések szerint az effajta beavatkozást először a 16. század elején élte túl egy svájci asszony és újszülöttje; az állattartásban jártas férj segített rajtuk a maga házilagos eszközeivel. Egészen a 19. századig azokat a beavatkozásokat kísérte siker, amelyeket vidéken, a konyhaasztalon vagy az ágyon, szakemberek közreműködése nélkül hajtottak végre. Az ellentmondás csak látszólagos: a mosatlan kezek és műszerek miatt a kórházakban olyan nagy volt a fertőzés veszélye, hogy a nagy hasi műtétet kevesen élték túl.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szellem

Kivétel erősíti?

A császármetszésnek kicsi a kockázata, gyors és alig jár szövődménnyel - állítja egyre több szülész. Hogy a szülő nők vagy az orvosok kényelmét szolgálja-e inkább, arról megoszlanak a vélemények.

8 százalékos béremelést kapnak az ápolók júliustól

8 százalékos béremelést kapnak az ápolók júliustól

Elit alakulatnál kapott kiképzést Orbán Gáspár

Elit alakulatnál kapott kiképzést Orbán Gáspár

Megcsinálták a Tesla-motoros BMW M3-ast, ami 800 lóerős – videó

Megcsinálták a Tesla-motoros BMW M3-ast, ami 800 lóerős – videó

Veszélyben a kupagyőztes Kecskeméti Röplabda Club jövője

Veszélyben a kupagyőztes Kecskeméti Röplabda Club jövője

Baleset történt az M1-esen, lezárták a Budapestről kifelé vezető oldalt

Baleset történt az M1-esen, lezárták a Budapestről kifelé vezető oldalt

Virágot vitt Nagy Imre sírjára Orbán Viktor

Virágot vitt Nagy Imre sírjára Orbán Viktor