Illegális szakszervezetből vált a 20. század egyik legnagyobb hatású politikai erejévé a lengyel Szolidaritás, hogy aztán megalakulása mostani, 25. évfordulóján, a hatalomból rég kiszorulva, csekély taglétszámmal újból részben földalatti mozgalomként próbálkozzék.

A lengyelek zokon veszik, hogy a világ szemében a berlini fal 1989-es lebontása jelképezi a kommunizmus összeomlását. "Gdanskban kezdődött" - olvasható a Szolidaritás szakszervezet 25 éves jubileumának központi plakátján, amely egy boruló dominósort ábrázol. Az első dominón Lech Walesa villanyszerelő (a rendszerváltás utáni első szabadon választott államfő) látható, az utolsón Juscsenko ukrán elnök, a 2004-es ukrajnai narancssárga forradalom hőse. Merthogy a Walesa vezérletével sztrájkoló gdanski hajógyári munkások negyedszázada, 1980. augusztus 31-én írták alá a lengyel kommunista párt vezetőivel azt a megállapodást, amely lehetővé tette szabad (vagyis az állampárt ellenőrzése alá nem tartozó) szakszervezetek alakítását. A lengyelek leginkább a Szolidaritás harcából vezetik le az egész kelet-közép-európai rendszerváltást.

A Szolidaritás Független Önigazgató Szakszervezet létrehozása valóban olyan knock out volt, amelyből a lengyel kommunista rendszer már sohasem állt fel. A lengyelek tömegei, megelégelve a kommunisták harmincéves gazdasági tehetetlensége nyomán egyre romló élelmiszer-ellátást (ötödik éve jegyre árulták a cukrot), a szocializmus lengyel kiadásának bornírtságait (például hogy bicskanyitogató sikerpropaganda kísérte a kudarcokat, miközben az 1980-as általános sztrájknak kellett kitipornia a gyes-t meg a vasárnapi mise rádiós közvetítését), valamint eltelve a lengyel Karol Wojtyla pápává választása által fellobbantott nemzeti érzelmektől, egyszerűen kivonultak a politikai szisztémából. Alternatív társadalmat, második nyilvánosságot hoztak létre. Mivel szigorúan az alkotmány keretei között akartak maradni, formálisan ugyan nem kérdőjelezték meg a párt vezető szerepét és a Szovjetunióval fennálló katonai-gazdasági szövetséget, de mindezt kiürült héjjá változtatták. Ez volt az "önkorlátozó forradalom" - így nevezték el a lázongó munkásokat tanácsadóként segítő ellenzéki értelmiségiek. Fénykorában, 1980 körül 9-10 millió tagot számlált a forrongás erjesztője, a Szolidaritás. Ez kétharmada volt az akkori munkaképes korú lakosságnak, és tízszer annyi, mint a kommunista állampárt taglétszáma.

Bár a történelmi fordulat főszereplői közül szinte mindenki aktív még (vagy tán éppen ezért?), lengyel történészek ma sem tudnak magyarázatot adni arra, hogy a másfél hónapja sok helyen fel-fellángoló, de külön-külön pár napos és elszigetelt munkabeszüntetési akciók 1980. augusztus közepén miért szélesedtek általános szolidaritási sztrájkká. Az ilyesminek nem volt hagyománya, s a munkások sem voltak elég szervezettek. Azon is eltűnődnek a szakértők, hogy a 95 százalékban hívő katolikus országban miképpen eshetett meg, hogy a befolyásos katolikus egyház nevében 1980. augusztus 26-án Wyszynski bíboros prímás a sztrájk abbahagyására szólította fel az országot. Az egyik lehetséges választ Andrzej Wielowieyski akkori katolikus értelmiségi tanácsadó abban véli megtalálni, hogy a prímás rögeszmésen rettegett az oroszoktól.

Vannak, akik vitatják, hogy tényleg tartani kellett a szovjet beavatkozástól. A szabadság 16 hónapig tartó mámorának csakugyan katonai erőszak vetett véget, de nem szovjet, hanem lengyel. Wojciech Jaruzelski tábornok - a párt első titkára, államfő, miniszterelnök és honvédelmi miniszter egy személyben - 1981. december 13-án szükségállapotot hirdetett ki. Jaruzelski akkor is, azóta is arra hivatkozik, hogy a kisebbik rosszat választotta. Ezt mindenki úgy értelmezte, hogy szovjet katonai intervencióra céloz. De hogy készült-e valamire Moszkva, arra máig sincs bizonyíték. Voltak csapatösszevonások, ijesztő hadgyakorlatok, de például Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár fenyegető levelét, amelyet állítólag lengyel elvtársaihoz intézett, azóta sem találták meg. Norman Davis brit történész, Lengyelország-szakértő pedig most, az évforduló kapcsán a Gazeta Wyborcza napilap hasábjain csak egyet emelt ki az intervenció ellen szóló politikai és katonai szempontok közül: "az oroszoknak megvolt a katonai erejük Lengyelország lerohanásához, ám ha ezt megteszik, megbénul a Varsói Szerződés. Annyi hadosztályuk ugyanis nem volt, hogy a lengyelországi katonai tevékenység mellett még maradjon tartalékuk arra az esetre, ha a Nyugattal támad háború."

Az sem egyértelmű, hogy az 1980-as évek végén a rendszerváltó kerekasztal-tárgyalások valóban a Szolidaritás 1980-as megjelenéséből következtek. Lengyel elemzők egy része máshová helyezi a hangsúlyt, és inkább az 1981-1983-as szükségállapotban látja a döntő okot, hiszen a hatalom akkor játszotta ki utolsó ütőkártyáját: ezek után nem lehetett még egyszer erőszakot alkalmazni. A gazdaságot viszont egyetlen évre sem sikerült úgy-ahogy rendbehozni, és amikor emiatt 1988-ban újra sztrájkok robbantak ki, a lengyel kommunistáknak nem maradt más hátra, mint kerekasztal-tárgyalásokat kezdeni a Szolidaritással a hatalom megosztásáról.

A körülmények értékelésén nemcsak a történészek vitatkoznak, hanem az egykori harcostársak is, olyannyira, hogy most külön fogják ünnepelni a negyedszázados évfordulót. A szeptemberi parlamenti választások nagy esélyese, a Törvény és Igazság radikális jobboldali párt - amely szinte az összes jobboldali párthoz hasonlóan a Szolidaritásról szakadt le - egész programját a rendszerváltás legitimitásának megkérdőjelezésére alapozza, nem kevesebbet állítva, mint hogy az ellenzék részéről Walesa és egy maroknyi csoport lepaktált a kommunistákkal a kerekasztal-tárgyalások szűkkörű titkos előkészítő megbeszélésein. A Szolidaritás egyes radikálisai azóta is árulással vádolják Walesát.

A Szolidaritás megalakulásának dátuma nem is lett állami ünnep Lengyelországban. Közvélemény-kutatások tanúsága szerint a fiatalok semmit sem értenek a régi Szolidaritás küzdelmeiből, az idősebbek nagy része pedig elemi tényekre is rosszul emlékszik. A félremagyarázások egyik oka, hogy a Szolidaritás-aktivistákból lett politikusok a Szolidaritásból eredeztetik magukat, pártjaikat és az egész rendszerváltást, így ma már nagy tömegek vélik azt, hogy 1980-ban is a tíz évvel későbbi rendszerváltás nyomán létrejött gazdasági és politikai berendezkedésért folytak a sztrájkok. Valójában a Szolidaritás 1980-ban nem akart kapitalizmust. Az augusztus 31-én aláírt 21 pontból az 5 politikai nem lépett túl az alkotmány keretein, a többi meg tipikusan baloldali szociális követelés volt.

A mai Szolidaritás és az emberek emlékeiben alaposan megváltozott régi Szolidaritás szakszervezet ráadásul ma már ellenszenves is a lakosság nagy többsége számára. Miért nem szeretjük a Szolidaritást? - tette fel a kérdést társadalomtudósoknak már öt éve, a 20. évforduló előtt a Wprost című jobboldai hetilap. Kelet-Közép-Európa egyik legjobb nyugati ismerője, Timothy Garton Ash brit politológus szerint a válasz: a Szolidaritás nem annyira szabadpiaci, sokkal inkább gondoskodó országot ígért, csakhogy az utópikus álmok nem váltak valóra. Norman Davis szerint még bántóbb ellentét, hogy a Szolidaritás néhány vezetője nagy karriert futott be, miközben az emberek zöme most is szegénységben él. Jadwiga Staniszkis lengyel politológus szerint épp azok a rétegek érzik a leginkább megcsalva magukat, amelyek annak idején a Szolidaritást létrehozták. De a legtöbbet az ártott a Szolidaritásnak, hogy képviselői a rendszerváltás óta többször is ott ültek a kormányban. Emiatt az emberek úgy érzik, hogy nem érdekképviselettel foglalkozik, hanem pacifikálással, mint a Szakszervezetek Országos Tanácsa a kommunizmus alatt, magyarázta Andrzej Rychard szociológus.

Az 1997 és 2001 közötti kormányzással pártként végleg megbukva, felbomolva, már csak 700 ezres tagsággal, vagyis a munkavállalóknak 5 százalékát tömörítve a Szolidaritás visszatért az érdekképviselethez. És részben az illegalitáshoz. Az új magánszférában, a multiknál, a hipermarketláncoknál igyekszik terjeszkedni. A központból érkező szervezők segítségével illegális sejteket próbálnak létrehozni a munkahelyeken. Ha sikerül, csak a vezető nevét közlik a munkaadóval, mert őt védi a törvény. A tagok - élve a jogszabály adta lehetőséggel - konspirációban maradnak, mert ahol nem így tettek, pillanatok alatt az utcára kerültek.

SCIPIADES IVÁN

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Jogerősen érvénytelen egy devizahiteles szerződés

Jogerősen érvénytelen egy devizahiteles szerződés

Lasszóval sem lehet óvó nénit fogni

Lasszóval sem lehet óvó nénit fogni

Ez az első Einstein-kézirat, amit akkor írt, mikor még nem mindenki hitt neki

Ez az első Einstein-kézirat, amit akkor írt, mikor még nem mindenki hitt neki

Otthagyja a Mokkát az egyik műsorvezető

Otthagyja a Mokkát az egyik műsorvezető

Kim Dzsong Un húga lehet Észak-Korea második embere

Kim Dzsong Un húga lehet Észak-Korea második embere

Segíthet a kávé a fogyásban

Segíthet a kávé a fogyásban