Fogcsikorgatva vette tudomásul a magyar pártvezetés húsz évvel ezelőtt, hogy miközben Budapesten vendégül látta a helsinki záróokmány 35 aláíró államát az Európai Kulturális Fórumon, a hivatalos rendezvénnyel párhuzamosan megvalósult a nyugati civilek és a keleti ellenzékiek ellenfóruma is.

"Úgy jártunk, mint amikor a lottón nyert valaki egy leopárdot vagy egy bolhacirkuszt, aztán meg nem tudta, mit csináljon vele" - értékelte a helyzetet Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára 1985 szeptemberében, három héttel a budapesti Európai Kulturális Fórum (EKF) kezdete előtt a politikai bizottság (pb) ülésén.

A magyar pártvezetés valóban tanácstalan volt, nem nagyon tudott mit kezdeni azzal a megtiszteltetéssel, hogy 1983-ban a helsinki záróokmányt ellenőrző madridi utókonferencián Magyarország megkapta az EKF rendezésének jogát, egyébiránt a Varsói Szerződés tagállamai közül elsőként. A két világrendszer kapcsolatában Helsinki jelentős fordulatot hozott: 1975. augusztus 1-jén Albánián kívül valamennyi európai ország, az Egyesült Államok és Kanada aláírta azt a záróokmányt, amelyet születése pillanatától sokféleképpen értékeltek. A paktumot kezdeményező szovjet diplomácia átütő sikernek tartotta, hogy sikerült elfogadtatni a kapitalista államokkal a belügyekbe való be nem avatkozás elvét, a határok változtathatatlanságát, vagyis a "jaltai világrendet". Helsinki kapcsán Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas ellenzéki orosz író egyenesen a Nyugat árulásáról beszélt. A nyugatiak természetesen tisztában voltak a szovjet szándékkal, és a keleti igények teljesítéséért cserébe olyan emberi jogi követelésekkel álltak elő, mint az információáramlás, a sajtó, a vallás és a kultúra szabadsága. Helsinki legfontosabb újdonsága mégis az volt, hogy szoros kapcsolatot teremtett a három úgynevezett "kosár", a kereskedelmi kapcsolatok, a fegyverkorlátozás és az emberi jogok között. "Az előbbi két területen történő előrelépés feltétele az lett, hogy az emberi jogok terén is változzon a szovjet politika" - állapítja meg Mink András történész a magyar Helsinki-mozgalomról írott, a napokban megjelent monográfiájában.

A legvidámabb barakk imázsát ápoló magyar fórumszervezőknek éppen a harmadik kosárban szereplő kérdéskörök okoztak főfájást. Ugyanakkor az, hogy vendégül láthatta Budapesten az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet 33 európai és két észak-amerikai részes államának a küldöttségét, arra is alkalmat adott, hogy a magyar vezetés bizonyítsa különutasságát a Nyugatnak, amelytől nagyarányú hiteleket remélt. Minden bizonnyal ezzel magyarázható, hogy 1985-ben, mintegy az EKF előjátékaként, nyíltan már nem léptek fel az ellenzék monori tanácskozása ellen (HVG, 2005. június 18.), és a szocialista liberalizmus jegyében idő előtt szüntették meg az ellenzék ellenzékeként is gyakran emlegetett Krassó György rendőri felügyeletét. Ám Kádár az engedékenység határait is megszabta. A már említett pb-ülésen ekként mutatott irányt: "Kis vacak ügyekkel nem kell foglalkozni, de a randalírozást radikálisan meg kell akadályozni! Ennek minden ódiumát nyugodtan vállalhatjuk. Magyarország kormányzását nem veheti át a kulturális fórum."

A testvéri szocialista országok viszont a magyar pártvezetésnél jóval határozottabb fellépést követeltek az egyeztetések során. Azt várták volna, hogy a tőlük emigrált személyek semmilyen körülmények között ne léphessenek be Magyarországra, ezzel véve elejét bármifajta zavarkeltésnek. Mi több: jó néhány prominens ellenzékit, így például Csehszlovákiában a Charta '77 számos vezetőjét, köztük Václav Havelt - a későbbi köztársasági elnököt - házi őrizetben vagy börtönben tartották, az 1976-ban alakult Moszkvai Helsinki-csoport vezéralakjait, Jurij Orlovot (a vele készült interjút lásd az 52. oldalon) és Szergej Kovaljovot Szibériába száműzték, a kolozsvári Szőcs Géza költőt pedig a Securitate idézte be naponta.

A magyarok - a helsinki megállapodásra hivatkozva - jelezték, hogy nem szólhatnak bele a delegációk összetételébe, ugyanakkor bizalmasan "önmérsékletet" kértek a nyugati országoktól. A háttér-diplomáciának meg is lett az eredménye: a nyugati delegációkba egyetlen prominens kelet-európai ellenzéki emigráns sem került be. Akadt azonban más probléma is: a Helsinki-utótalálkozók szokásos forgatókönyvébe ugyanis bekerült, hogy a hivatalos delegációk mellett a záróokmány végrehajtásának aktuális állásáról nemcsak a kormányok, hanem civil szervezetek is tájékoztatást adtak. Keleti Helsinki-csoportok és ellenzékiek megjelenésétől Budapesten - a fentebb említettek miatt - már nem kellett tartani, azonban a nyugati Helsinki-csoportokat összefogó Nemzetközi Helsinki Szövetség (IHF) éppen 1984-ben jutott arra az elhatározásra, hogy a magyar fővárosban a diplomáciai rendezvénnyel párhuzamosan alternatív, az emberjogi kérdéseket érdemben megvitató fórumot szervez. Mink szerint az IHF elsősorban annak akarta elejét venni, hogy a budapesti - a korábbiakhoz hasonlóan - üres protokollesemény legyen. A magyar hatóságok a nyugatiakat abban jogszerűen nem akadályozhatták meg, hogy magánemberként az ország területére lépjenek, arra viszont már nem voltak hajlandóak, hogy a "nem hivatalos" összejöveteleket engedélyezzék is. Ez irányú eltökéltségüket jelezte például az is, hogy az ellenfórum szimbólumát - a rendőruniformisba bújtatott Mona Lisát - tervező Bokros Pétert, az Inconnu csoport tagját bevonultatták, és laktanyafogságra ítélték.

Az állambiztonsági szolgálat egyébiránt már hónapokkal az esemény előtt tudott az alternatív kezdeményezésről. Müller Rolf történész a fórumról és az ellenfórumról készített friss dokumentumkötetében közli is azt a belügyi jelentést, amely szerint "a szervezők 1985 februárjában megegyeztek az ellenzék prominenseivel, hogy az EKF időszakában irodát fognak bérelni külföldi újságírók számára, propagandaanyagokat készítenek és terjesztenek". Ennek fényében még inkább meglepő, hogy az EKF-et szervező külügyi és pártszervek sokáig - legalábbis a rendelkezésre álló dokumentumok tanúsága szerint - csak annyit sejtettek, hogy "valami biztosan lesz".

Október 3-án két "ellenőrzött forrás" is egyértelműsítette, hogy a magyar ellenzék neves külföldi értelmiségiekkel közösen a hivatalos fórum megkezdésével egy időben alternatív tanácskozásra készül a Duna Intercontinental Szállóban. A III-as főcsoportfőnökség munkatársai ugyanis titokban rögzítették Kis János filozófus, illetve a budapesti francia nagykövetség egyik diplomatájának beszélgetését. A másik információ meglehetősen kanyargós úton jutott az állambiztonsághoz, mielőtt megjárta volna a hivatalos szolgálati utat. Történt pedig, hogy Bart István műfordító, a Corvina Kiadó akkori igazgatója megkereste Csejtei István külügyi főosztályvezetőt, hogy közölje vele: a Magyar Pen Klub főtitkáraként tudomást szerzett arról, hogy Alternatív Kulturális Fórum készül. A nemzetközi Pen elnöke, a svéd Per Wästberg ugyanis levélben jelezte Bartnak, ő is Budapestre utazik, de nem a hivatalos, hanem az alternatív fórumon vesz részt - magánemberként.

"Bart elvtársnak az a véleménye, hogy az ilyen sajtókonferencia tartását engedélyeznünk kellene. Úgy látja, ha ezek az írók szabadon kifejthetik véleményüket, akkor már nem is az álláspontjuk tartalma lesz az igazi hír, hanem az, hogy ez egyáltalán lehetséges volt Budapesten" - idézi Csejtei feljegyzésében Bartot. A HVG-nek nyilatkozó Bart ma is úgy véli, semmiféle indiszkréció nem terheli, a hatalom mindent tudott, ráadásul az ellenfórumot szervezők is nyilvánosnak szánták rendezvényüket. Csejtei hivatali feljegyzéseiből mindenesetre kiderül, hogy Bartot - aki a hivatalos küldöttség tagja volt, és így napi kapcsolatban állt a külüggyel - nem hagyta el a minőségérzéke. Az ellenfórum résztvevőit ugyanis a nyugati irodalom krémjének nevezte, és megállapította: "ez sokkal jobb lista, mint a hivatalos küldötteké". Ráadásul az ismert magyar ellenzékieknek legalább a fórum idejére valamiféle védelmet javasolt.

Ilyen előzmények után nyílt meg az október 15-e és november 25-e közötti Európai Kulturális Fórum. A tanácskozás szervezőbizottságának operatív részlege - amelyet Horn Gyula frissen kinevezett külügyi államtitkár irányított - úgy döntött, hogy az ellentalálkozót eltanácsolják lefoglalt helyszínétől, az Intercontinentaltól, az intézkedés várható hatásait pedig "politikai eszközökkel" igyekeznek mérsékelni.

A szállodavezetés felsőbb intencióra az utolsó pillanatban felmondta a terembérletet, így az ellenfórumos összejövetelt október 15-én Eörsi István költő, illetve 16-17-én Jeles András filmrendező lakásán tartották meg. A tanácskozás slágertémája a kisebbségi kérdés és az állami cenzúra volt. A felszólalók egyetértettek a hivatalos fórumhoz intézett ellenzéki felhívás szlogenjével: "Több kultúrát, kevesebb cenzúrát!" Mészöly Miklós író a külföldi vendégekhez szólva kifejezte reményét, hogy az egymás hegyén-hátán ülők "méltányolják a magyaros vendégszeretetnek ezt az intim módját". Noha a hatalom ekkor már megelégedett a rendezvénynek a nyilvános térből való kiszorításával, de a szimpóziumot azért lehallgatta és ügynökeivel megfigyeltette. A nyugati sajtó a hivatalosnál nagyobb terjedelemben számolt ugyan be az alternatív fórumon elhangzottakról, de a nyugati EKF-delegációk hamar túltették magukat az intermezzón, sőt még némi elismerés is dukált a szervezőknek az úgymond "diplomatikus" - tiltva engedő - megoldásért.

A nagy, hivatalos fórum hat hetében több mint kétszáz javaslat született, de egyik sem nyerte el mind a 35 küldöttség támogatását, így a tanácskozás írásos eredmény nélkül zárult. Nem csak utólag vált viszont egyértelművé: a keleti tömb nem egységes, ellentétek feszítik. Különösen szembetűnő volt a két különutas bezzegállam, a román és a magyar közti konfliktus. Az EKF utolsó napján a románok megvétózták a magyarok által beterjesztett, egyébiránt semmitmondó záró-kommünikét is. Az utasítás legfelülről érkezhetett, mivel - mint azt Horn Gyula a HVG érdeklődésére elmondta - a vétó bejelentése után a román delegációvezető azt érzékeltette, ha Kádár telefonon felhívná Ceausescut, talán meggyőzhetné. Horn az üzenet továbbítására elmondása szerint azért nem volt hajlandó, mert tudta, "az Öreg nem alázkodott volna meg Ceausescu előtt".

Az EKF után az ellenzék egy része igen csalódott volt, mert "csendes diplomácia helyett hangos szolidaritást" vártak volna a nyugatiakól. Haraszti Miklós a szamizdat Beszélőben egyenesen "Helsinki-giccsről" írt, amely tovább élteti a "jaltai rendet". Szergej Kovaljov szovjet ellenzéki viszont úgy vélte: "Helsinkiben a vörös cápa bekapta a horgot. Most már a Nyugaton múlik, mikor húzza meg a zsinórt." Noha e vélekedést utólag az is igazolhatja, hogy a budapesti rendezvénnyel egy időben volt Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan genfi csúcstalálkozója, amivel kezdetét vette a rendszer bomlása, a kor embere ebből keveset érzett. Olyannyira, hogy Magyarországon a következő hónapokban - mintha a hatóságok a rájuk kényszerített engedékenységet kívánták volna megtorolni - retorziók sorozata érte az ellenzéket: házkutatások, razziák, rendőri attakok követték egymást, amelyeknek csúcspontja a 1986. március 15-ei gumibotos tömegoszlatás, a "lánchídi csata" volt.

ZÁDORI ZSOLT

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szellem

Jelenléti ív

A hivatalosak. Az Európai Kulturális Fórum (EKF) hat hete alatt (1985. október 15.-november 25.

New York-i üzlettel és férfikollekcióval terjeszkedik Sándor Szandra

New York-i üzlettel és férfikollekcióval terjeszkedik Sándor Szandra

Beomlott egy épület támfala a Várnál

Beomlott egy épület támfala a Várnál

Megszólalt a Líbiában megsérült magyar fotós: két méterre csapódott be mellé a rakéta

Megszólalt a Líbiában megsérült magyar fotós: két méterre csapódott be mellé a rakéta

Kovács Zoltán: bevándorláspárti bosszúállók támadják Magyarországot

Kovács Zoltán: bevándorláspárti bosszúállók támadják Magyarországot

1 milliárd eurót fizet a Google, mert nem akart adót fizetni Franciaországban

1 milliárd eurót fizet a Google, mert nem akart adót fizetni Franciaországban

Donald Trump megmagyarázta, miért tűnik sárgának, de remélhetőleg csak viccelt

Donald Trump megmagyarázta, miért tűnik sárgának, de remélhetőleg csak viccelt