A Köztársaság téri pártház - máig pontosan fel nem tárt - 1956-os ostroma Szabó István filmrendező ügynöki lelepleződése nyomán került ismét az érdeklődés középpontjába. A résztvevők azonosítására és kézre kerítésére kezdettől fogva óriási erőfeszítéseket tett a kádári megtorló gépezet.

,,Október 30-án a téren álarc nélkül jelent meg az ellenforradalom igazi arca" - sommázta korszakkonform véleményét a Köztársaság tér 1956 című monográfiájában a Hollós Ervin-Lajtai Vera szerző- és házaspár. Az 1974-ben (is) leszögezett állítás mondhatni alaptézise volt a Kádár-kornak, hiszen a Magyar Dolgozók Pártja budapesti pártbizottságának székháza elleni ostrom és az azt követő lincselés az 1956-os forradalom talán legtöbbet fotózott és a belügyi szervek által a legvehemensebben kutatott eseménye volt.

A kádári vezetés önlegitimációjában kulcsszerepet töltöttek be az október 30-án történtek, hiszen azokat utóbb számos forradalmár is szégyenfoltnak, de legalábbis kisiklásnak minősítette. Az utókori elemzők mindazonáltal igen óvatosan közelítenek az 1956-os forradalom "legellentmondásosabb" epizódjaként aposztrofált ügyhöz, s talán éppen ezért a mai napig nem sikerült pontosan rekonstruálni az eseményeket. Az bizonyos, hogy az államvédelmi katonákkal megerősített pártházról elterjedt, hogy "ávós" központot rejt, és a felkelők az ominózus nap reggelén megpróbáltak oda bejutni. Tisztázatlan viszont (több más körülmény mellett), hogy melyik oldal adta le az első lövéseket. Máig vitatott az is, hogy a néhány órás ostrom után a támadók oldalára tévedésből átállt harckocsikat látva fehér zászlóval kilépő központi vezetőségi tagra, Mező Imrére (és két társára) honnan tüzeltek.

Ezt követően elszabadult a pokol, a pártházba benyomuló felkelők bántalmazták és gyilkolták meg a védők egy részét - ütöttek-vertek, a lábuknál fogva akasztottak fel embereket, és holttesteket gyaláztak meg. Az ostrom alatt a pártházban, a becslések szerint, több mint százötvenen tartózkodtak (többségüknek feltehetően sikerült megszökniük). A kutatók ma úgy számolnak, hogy a védők között 25 halálos áldozata volt az attaknak, bár arra máig nincs megbízható adat, hogy a hisztériakeltés hatására a negyedszázból hányat lincseltek meg.

"Ilyen előzmények után nem véletlen - s közvetett bizonyítékok egész sora teszi egyértelművé -, hogy a rendszer kiemelt ügyként kezelte a pártház ostromát" - mondja Szakolczai Attila, az 1956-os Intézet kutatója. A Belügyminisztériumnak a forradalom alatt feloszlatott Államvédelmi Hatóság (ÁVH) állományából verbuvált - már november 8-án szervezni kezdett - politikai nyomozó főosztályán 1957 tavaszán indult be a nagyüzem, és a következő év végéig nagyjából le is futottak (kivétel nélkül zárt ajtók mögött) a pártház ostromával kapcsolatos legnagyobb perek.

A kádári megtorlás időszakában - Eörsi László történész adatai szerint - nem kevesebb mint 55 bírósági eljárásban szerepelt a vádlottak bűnlajstromában a Köztársaság tér. Úgy tűnik, akit csak lehetett, megpróbáltak kapcsolatba hozni ezzel "az ellenforradalmat jelképező" eseménnyel. Még az 1958-as Nagy Imre-per vádiratában is szerepelt, hogy a volt miniszterelnök úgymond elmulasztott segítséget nyújtani a pártház védőinek. Eörsi összesítése szerint a Köztársaság téren történtekkel kapcsolatban ilyen-olyan formában megvádolt 108 főből végül 36-ot végeztek ki. Közülük legutolsóként, 1961 augusztusában, azt a Nickelsburg Lászlót, akiről a forradalom idején közismert volt, hogy a Baross téri felkelők vezetőjeként mindenkor a fosztogatások és az önkényeskedések ellen lépett fel. Azok, akiket a Köztársaság téri eseményekkel kapcsolatban ítéltek el, automatikusan köztörvényes bűnözők is lettek, vagy utóbb azzá minősítették át őket, így rájuk az 1963-as amnesztia sem vonatkozott.

A különleges jelentőségű ügyben érintettek utáni nyomozáshoz a korabeli belügyi szervek komoly apparátust vetettek be. Ehhez igencsak kapóra jött, hogy az eseményről jóval nagyobb számban készültek fotók és filmfelvételek, mint a forradalom egyéb helyszínein. Egyebek mellett azért, mert addigra már számos külföldi fotóriporter érkezett az országba, akik számára a lincselések értelemszerűen különleges és fontos témát jelentettek. Tudósításaik később szinte elsődleges forrássá váltak. Ez egyébként már akkor sem volt titok: a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala által 1957-ben kiadott, a forradalmat az új vezetés szája íze szerint (át)értékelő úgynevezett Fehér könyv (eredeti címén: Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben) is rendszeresen hivatkozott rájuk, miközben a krónikásokat nemegyszer felbujtóként is megbélyegezte. A történteknek különszámot szentelő amerikai Life és olasz Epoca mellett a francia Paris Match, a (nyugat)német Stern, Revue és Deutsche Woche riportképei egyaránt bűnjelekké lényegültek át.

De nem csak az ő felvételeik: az országban felkutatható egyéb álló- és mozgóképekkel együtt (elsősorban az MTI-ből és a Könyves Kálmán körúti filmgyárból gyűjtötték be a negatívokat, illetve a letartóztatottaknál kerestek ilyeneket) igen komoly - ma az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) kutatható - fotódokumentáció jött össze. Ezt a kiterjedt vizsgálódás keretében albumokba rendezték, számozással, karikázással jelölték meg a beazonosítottakat (a nyomozás előrehaladtával egyre többüket), s a vádemeléshez sokszor elegendő volt, ha valaki csupán nézelődőként jelen volt a téren.

Az azonosítás bonyolult feladatában külső segítség is érkezett. Mint azt a HVG kérdésére a korszakkal foglalkozó szakértők - és az e munkában belügyi főtisztként részt vevő Hollós Ervin is - megerősítették, gyakori volt, hogy a Fehér könyvön kívül máshol is publikált képekkel kapcsolatban úgynevezett állampolgári bejelentések, vagyis feljelentések érkeztek. A már letartóztatottaktól pedig minden lehetséges módszerrel igyekeztek rájuk terhelő adatokat szerezni. Akár zárkaügynök bevetésével is. Érdekes adalékkal szolgált a HVG-nek Horváth Miklós hadtörténész, aki eddig publikálatlan kutatása során valamiféle (ismeretlen összetételű) akaratgyengítő koktél bevetésére is talált utalást. Herczegh Benjamin és társai (köztük a már említett Nickelsburg László) perének levéltári iratai között található egy zárkaügynöki jelentés, mely szerint "már látható a szer hatása", a delikvens egyre közlékenyebb, egyre többet hajlandó beszélni a Köztársaság térről.

Némileg meglepő módon a Köztársaság térrel kapcsolatban halálra ítéltek jó része nem feltétlenül a már említett nyomozási módszereknek köszönhetően került a hatóságok kezére, sokkal inkább saját hibájából vagy a véletlen következtében. Galgóczi Zoltán és társai kifejezetten az ostrom utáni atrocitásokért hét halálos ítélettel zárult perének - korábban lopásokért elítélt és a téren történt bestialitások egyik fő elkövetőjeként kiemelt - elsőrendű vádlottja például november 4-e után rossz helyre, Csehszlovákiába disszidált, és azonnal átadták őt a magyar hatóságoknak. Ötödrendű társára, a forradalom leverése után magát Nagymaroson élő szüleinél meghúzó Lachky Albertre pedig csak azért figyelt fel a rendőrség, mert 1957. március 14-én gúnyos megjegyzéseket tett a felvonuló munkásőrökre. Hetedrendű társukat, Simon Gábort eredetileg azért tartóztatták le, hogy folytassa a forradalom idején a kecskeméti börtön felszabadítása miatt megszakított, korábbi (köztörvényes) bűncselekményeiért rá rótt szabadságvesztést. A rendőrségen rutinszerűen elvégzett ellenőrzés során kiderült, ő is szerepel a Köztársaság téri fotókon, s rögvest egészen más elbírálás alá került.

Saját magát keverte bajba Fáncsik György, a Kisfaludy utcai csoport vezetője is, aki - Jobbágyi Gábor Ez itt a vértanúk vére című 1998-as kötete szerint - feltehetően megúszta volna a halálbüntetést, ha 1958. szeptember 19-ei ügyészségi meghallgatásán nem hozakodik elő azzal, hogy az ominózus ostrom során ő mentett meg egy ÁVH-s katonát a tömeg haragjától. Ügye ugyanis ezzel új fordulatot vett, az enyhítő körülményként előadott történet a hatóság szemében a lincselésben való részvételt bizonyította, ezért a legsúlyosabb büntetést szabták ki rá. Akárcsak a forradalom előtt segédrendőrként szolgáló Dobi Károlyra, aki november végén a határőröket lefizetve átjutott Ausztriába, ám svájci letelepedése nem sikerült - tudható meg az 1956 Kézikönyve című munkából -, ezért 1958 tavaszán előbb Nyugat-Németországba, majd Csehszlovákiába volt kénytelen továbbállni, amelynek "testvéri" hatóságai átadták őt a magyar kollégáknak. S mert az albumképeken ő is szerepelt, még éppen elérte az 1958-as nyári Fáncsik-per tárgyalását.

Mindezek nyomán a szakértők állítják, hogy a Köztársaság tér kapcsán nemigen maradhatott a hatóságok látókörén kívül olyasvalaki, aki szerepelt a birtokukban lévő felvételek valamelyikén. Ezért is érte meglepetésként a korszak kutatóit Szabó István filmrendező állítása, miszerint félrevezető ügynöki jelentéseivel az ominózus eseményekben fegyverrel részt vevő akkori évfolyamtársát, a két évtizeddel később az Angi Vera című filmmel befutott Gábor Pált (is) kellett védenie a lebukás veszélyétől. A HVG által megkérdezett történészek, akárcsak a nyomozásban tevékeny részt vállaló Hollós Ervin, a filmrendező lelepleződésekor hallottak először ebben az összefüggésben Gábor Pálról. A Galgóczi-per ÁBTL-ben őrzött aktáiban ugyanakkor szerepelnek a Szabó István által bemutatott filmkockához hasonló beállításból készült fényképek, rajtuk a "fehér ballonkabátos" fegyveressel, akit viszont az akkori belügyi szervek - állítja Eörsi László - Marsányi Lászlóval azonosítottak. (A forradalom után Új-Zélandra távozott férfi még a nyomozás során gyanúba került, ám disszidálása miatt a vele kapcsolatos eljárást felfüggesztették.) A rendelkezésükre bocsátott fotók alapján egyébként ma sem Gábor Pál özvegye, sem Marsányi nem ismerte fel minden kétséget kizáróan a ballonkabátost.

ILLÉNYI BALÁZS

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Brexit: nem tesz új ajánlatot az EU, ehelyett saját polgárait nyugtatja

Brexit: nem tesz új ajánlatot az EU, ehelyett saját polgárait nyugtatja

BKV: Nem is annyira súlyos a létszámhiány a cégnél

BKV: Nem is annyira súlyos a létszámhiány a cégnél

Nemzeti Sport kontra Sinkovics: tagad és fenyeget a kiadó

Nemzeti Sport kontra Sinkovics: tagad és fenyeget a kiadó

Sztárúszóval erősít a Ferencváros

Sztárúszóval erősít a Ferencváros

Ebben az erdőben biztos tündérek laknak, kár, hogy Angliában van

Ebben az erdőben biztos tündérek laknak, kár, hogy Angliában van

Drágulni fog a Netflix

Drágulni fog a Netflix