Nem egészen öt évvel a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után az USA-ban mozikba került az eseményeket megidéző első hollywoodi alkotás. Az április 25-én debütált, United 93 című film bemutatását heves viták előzték meg arról, szabad-e felszaggatni az alig behegedt sebeket.

Napsütéses reggel, minden békés, beszálláshoz készülődő utasok az amerikai Newark reptéren. Snitt: egy repülőgép fülsiketítő robajjal becsapódik a Világkereskedelmi Központ (WTC) északi tornyába. Így indul a United 93 című film előzetese, ám az alkotók, úgy tűnik, szándékaikkal ellentétes hatást értek el vele. Számos amerikai mozi közönségét annyira sokkolták ezek a promóciós képsorok, hogy sokan meg sem várták a főfilmet, hanem zokogva távoztak. "Nem hiszem, hogy az emberek készen állnának egy efféle mozi befogadására" - nyilatkozta az amerikai Newsweeknek Kevin Adjodha, a New York-i AMC Loews filmszínház igazgatója, miután a nézők tiltakozása nyomán levették a műsorról az előzetest. "Túl mély még a seb" - indokolta az egyik New York-i néző, az ominózus képsorok láttán miért hagyta el menten a nézőteret.

Pedig éppen a trauma gyógyításának szándékával született a United 93 - legalábbis ezt állítják alkotói. Az ezen a héten bemutatott filmjük a United Airlines 93-as járatán 2001. szeptember 11-én tartózkodó negyven utasnak állít emléket, akiknek harcias ellenállása akadályozta meg, hogy a gépet a Fehér Házra irányítsák, és így az mintegy 250 kilométerrel odébb, a pennsylvaniai Shanksville-ben zuhant le. Az alkotás a felszállástól a lezuhanás pillanatáig eltelt másfél óra eseményeit követi végig, valós időben, a legapróbb részletekre is kínosan ügyelve. A most nagy nyomás alatt álló rendező, Paul Greengrass egy 1972-es észak-írországi tüntetés vérfürdővé változását feldolgozó, Véres vasárnap című (2002) filmjével már gyakorlatot szerzett a terrorizmus hátterének boncolgatásában. Greengrass elismeri, hogy az általa alkalmazott féldokumentarista megoldások eleinte talán sokkolóan hatnak, ám azt is leszögezi, hogy egyúttal segítenek feldolgozni az eseményeket és megérteni a lényeget, vagyis azt, hogy a legszörnyűbb események során születnek a legnagyobb hősök, akik képesek saját életüket feláldozva másokat megmenteni.

A berzenkedők általános kifogása szerint - mint azt a United 93 előzetesét tárgyaló internetes fórumokon is kiemelték - túl korai még a tragédia filmes feldolgozása. Fel is hívják a figyelmet, hogy míg öt éve maguk a stúdiók igyekeztek az új filmekből eltüntetni az ikertornyok sziluettjét, most "Hollywood hasznot próbál húzni a nemzet legnagyobb tragédiájából". Az ellenzők szerint az emberek egyébként is elsősorban szórakozni járnak a filmszínházakba, a véres valóságnál jobban izgatja őket a véres fikció - félreérthetetlenül utalva ezzel Steven Spielberg tavaly bemutatott, az 1972-es olimpia terrorcselekményei utáni izraeli bosszúhadjáratot elbeszélő, München című produkció lanyha vagy esetenként botrányos fogadtatására.

Jócskán vannak ugyanakkor, akik helyeslik Greengrass próbálkozását. Ronald Eyerman, a Yale Egyetem szociológiaprofesszora - a Chicago Tribune-nek nyilatkozva - kijelentette például, hogy nagy szükség van a United 93-hoz hasonló alkotásokra, mivel ezek minden elnöki beszédnél, regénynél vagy éppen dokumentumfilmnél sikeresebben képesek elérni, hogy "az emberek párbeszédet nyissanak egy olyasféle témában, ami mélyen megrázta őket, de amit igyekeznek éppoly mélyre temetni magukban". Eyerman számára egyébként is az a meglepő, hogy Hollywood ilyen sokáig várt a feldolgozással, a nagy nemzeti tragédiák filmre vitele ugyanis korábban jóval gyorsabban megkezdődött.

Alig három évvel a vietnami háború 1975-ös befejeződése után nyúlt a kényes témához Michael Cimino, A szarvasvadász című - öt Oscarral jutalmazott - eposzában. Sikerén felbuzdulva aztán a hetvenes évek végén valóságos Vietnam-dömping vette kezdetét - mindannyiszor természetesen az alkotók politikai ízlésének megfelelő színben tálalva a véres eseményeket. A Rambo (Ted Kotcheff, 1982) vagy a Született július 4-én (Oliver Stone, 1989) című filmekhez hasonló alkotásoknak köszönhetően pedig, kis túlzással, a vietnami veteránok ma már az amerikai filmek elengedhetetlen "tartozékai". A katonai támogatással készülő háborús filmek esetében olykor inkább a cenzorok érzékenységére kellett tekintettel lenni. Az 1979-ben forgatott, a vietnami háború kegyetlenségét egy renegát amerikai ezredes likvidálásának történetén keresztül felidéző Apokalipszis most (Francis Ford Coppola) készítése azért csúszott legalább egy fél évet, mivel az alkotók és a Pentagon illetékesei "elvitatkozgattak" a forgatókönyvnek a hadsereget nem épp kedvező színben feltüntető részein.

Még kevésbé voltak finnyásak az amerikaiak a második világháború borzalmai esetében. Az Egyesült Államokat a háborúba sodró, Pearl Harbor elleni 1941-es japán támadást például már a rá következő évben játékfilmben (Emlékezzünk Pearl Harborra) dolgozta fel Joseph Santley. De a háború generálta társadalmi változásokat ábrázoló darabokkal is hamar előálltak. Az Életünk legszebb évei című, 1946-ban forgatott William Wyler-darab - amely három hazatérő katona nehézkes beilleszkedését követi nyomon - a háborús trauma okozta elidegenedést ábrázoló alkotások egész sorát nyitotta meg.

Mostanra azonban, úgy tűnik, a nézők idegenedtek el - véli a United 93 körül kirobbant vita kapcsán Robert Thompson, a New York állambeli Syracusa Egyetem popkultúrával foglalkozó professzora, aki szerint mindig lesznek olyanok, akik túl korainak érzik valamely társadalmi megrázkódtatás megfilmesítését. A személyes érintettségnek ugyanakkor - így Thompson - nem taszító erőként kellene hatnia, hanem ellenkezőleg, fel kellene keltenie az érdeklődést. A professzor szerint azért is elgondolkodtató a mozis feldolgozás kapcsán kitört vita, mivel a kortárs művészetek számos ága - minden társadalmi felzúdulás nélkül - már sokkal korábban reagált szeptember 11-ére. Alig egy évvel a történtek után a New York-i Filharmonikusok előadták John Adamsnek a tragédia áldozatainak emlékére komponált szimfonikus művét, de Bruce Springsteen amerikai rockzenész is a terrortámadás első évfordulójára időzítette The Rising, azaz Virradat című albumát, amelynek szövegei a tragikus eseményeket idézik fel. Az album például olyannyira nem zavart senkit, hogy Springsteen számára mindez az 1980-as évek utáni nagy visszatérést jelenthette.

De a kortárs irodalom is rátalált a témára: William Gibsonnak, a cyberpunk műfaj egyik alapítójának három éve megjelent bestsellere, a Pattern Recognition (Alakfelismerés) volt az első amerikai regény, amely a terrorcselekményekre reagált, és azóta számos mű szövi cselekményébe az eseményeket. Az egyik kábeltelevíziós társaság pedig - mintha csak a United 93 alkotóinak megrendelésére dolgozna - egyenesen letesztelte a nézőket, amikor pár hónappal ezelőtt levetítette az ominózus 93-as járatról szóló tévéjátékát, csaknem 6 millió nézőt ültetve a képernyők elé.

Éppen ezért sokan vannak, aki úgy vélik, a felháborodást csupán az elhibázott promóciós akció okozta: a United 93 forgalmazójának egyszerűen figyelmeztetnie kellett volna, hogy az érzékenyebbeket sokkolhatja az előzetes. Magával a filmmel nincs baj. Sőt az áldozatok hozzátartozói közül sokan jelezték, hogy kíváncsian várják a mű bemutatóját, amelyre - szimbolikus módon - a hivatalos mozistart előtt három nappal a New York-i Tribeca Filmfesztiválon került sor. E fesztivált Robert de Niro és baráti köre a támadás után nem sokkal éppen azzal a céllal hozta létre, hogy újjáélessze Manhattan kulturális életét. Mindehhez most kapóra jött a United 93 - állítja a fesztivál társalapítója, Jane Rosenthal, aki szerint nemhogy túl korai a film debütálása, hanem máris kései: "Rengeteg minden történt azóta a világban, s az amerikai nemzet mindeközben elvesztette rövid távú memóriáját."

A United 93 ellendrukkerei szerint persze mindez csak marketingfogás, akárcsak az, hogy a forgalmazó Universal felajánlotta a film bemutatását követő első hét bevételeinek 10 százalékát a 93-as Járat Nemzeti Emlékalapítvány javára. A vádakra a stúdió annyit közölt, hogy mielőtt belevágtak volna a produkcióba, a repülőgép minden egyes áldozatának hozzátartozóitól engedélyt kértek - és kaptak. "Nem hiszem, hogy valaha is rájövök, mikor alkalmas egy efféle témát feldolgozni - magyarázta Greengrass abban a rövid werkfilmben, amelyet néhol a kifogásolt előzetes helyett promóciós kisfilmként vetítettek, hozzátéve: - Éppen ezért kezdtük a családtagok megkérdezésével. Ők mindenkinél tisztábban érzik, hogy most jött el az idő."

SCHREIBER ANDRÁS

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hivatalos: Hamarosan vége a győri Audi TT gyártásának

Hivatalos: Hamarosan vége a győri Audi TT gyártásának

Stílus kimaxolva: csodaszép lett a James Bond-szériás új Aston Martin

Stílus kimaxolva: csodaszép lett a James Bond-szériás új Aston Martin

Fontos tipp: így veheti észre, ha rejtett kamera van a szállásán, vagy trükkös tükör

Fontos tipp: így veheti észre, ha rejtett kamera van a szállásán, vagy trükkös tükör

Ősi tengervízre bukkantak, segíthet a klímakutatásban

Ősi tengervízre bukkantak, segíthet a klímakutatásban

Kihátrált az RMDSZ a román kormánykoalíció mögül

Kihátrált az RMDSZ a román kormánykoalíció mögül

Merkelt akarhatta Orbán az Európai Tanács élére

Merkelt akarhatta Orbán az Európai Tanács élére