A vallási tömegdemonstrációk mindeddig legvidámabb sorozataként tartják számon sokan a March for Jesus megmozdulást...

A vallási tömegdemonstrációk mindeddig legvidámabb sorozataként tartják számon sokan a March for Jesus megmozdulást, aminek első zsengéjét 1987-ben Londonban szervezte meg három protestáns gyülekezetcsoport. Graham Kendricknek, a felekezetközi vallásos dalszerzőnek és modern megakóruskoncertek karnagyának víziójából megszületett felvonulás már a kezdetekkor sikeres volt, a mérsékelt reklámkampány és a zuhogó eső ellenére a várt 5 ezer résztvevő helyett háromszor annyi érkezett. Egy évvel később már 50 ezren rótták keresztény dalokkal az ajkukon London utcáit, néhány évvel később pedig egész Angliára, majd Európára és - az ilyen rendezvényekre amúgy is fogékony - Egyesült Államokra is átterjedt a Jézus-felvonulás lelkesedése. Olyannyira, hogy 1994-ben az első igazán globalizált Jézus-meneten már 170 ország több tucat keresztény felekezetének híve jelent meg. A mozgalom töretlen sikerére jellemző, hogy egyedül a brazíliai Sao Paolóban tavaly már 2 millió hívő tett bizonyságot ily módon a hitéről.

Magyarországon először 1993-ban próbálták hívekkel benépesíteni a Csepel-szigetet - mondta el Prazsák László, az Ez az a nap! rendezvények egyik szervezője a HVG-nek -, de akkor még csak 2-3 ezer főt tudtak odacsalogatni. Az ötlet magyarítói azonban néhány év alatt elnyerték szinte valamennyi keresztény felekezet vezetőinek a bizalmát, és hat éve, 2000-ben a Parlamenttől a Tabánig már több tízezres tömeg menetelt, egy évvel később pedig a Margitszigetre tódultak ki a hívek. 2003-ban a Népstadion kertjébe szerveztek háromnapos monstre rendezvényt, két éve, 2004. június 19-én pedig mintegy 25 ezren vonultak Budapesten az Oktogontól a Hősök teréig, ahol az éjszakába nyúlóan imádkozott és énekelt együtt a katolikus, protestáns és számos kisegyház képviselőiből összeállt tömeg. A megmozdulás nemzetközi elnevezése néhány éve Jézus-napra módosult, és ma már nemcsak felvonulásokat, hanem - mint a magyar példa is mutatja - stadionokba, vallásos előadók megakoncertjeivel fűszerezett programokat is szerveznek. Maga a világesemény sem mindig ugyanarra az időpontra esik, csak annyi bizonyos, hogy valamikor júniusban tartják - már amikor megtartják, tavaly például idehaza "pihenőév" volt. Idén viszont a magyar résztvevőket buszokkal a júliusban Berlinben megrendezendő Global Gathering névre hallgató eseményre fogják szállítani. A már idézett Prazsák szerint egyébként a felvonulásokon azért is menetelhet együtt tucatnyi felekezet sok ezer híve a legnagyobb egyetértésben, mert a fiatal egyháztagokat jobban mozgósító vallásos popzene mellett a történelmi egyházak idősebbjeire is gondolnak, amikor fúvószenekar felléptetésével vagy akár évszázados énekek előadásával is fokozzák a felvonulók áhítatát.

IZSÁK NORBERT

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szellem

Határtalan érzések

Május 6-án a világ több mint 250 városában milliók demonstrálnak a kenderszármazékok legalizálása mellett. A társadalomkutatók szerint a Kendernaphoz hasonlóan a világszerte egy időben megrendezett tömegdemonstrációk ma már elsősorban egy-egy ügy, nem pedig ideológiák köré szerveződnek.

Hat gyerekkel maradt egyedül az édesapa

Hat gyerekkel maradt egyedül az édesapa

Paul Lendvai szerint a Strache-ügy egy gyógyító válság

Paul Lendvai szerint a Strache-ügy egy gyógyító válság

Felthetetően öngyilkos lett a férfi, akit elgázolt a vonat Sárvárnál

Felthetetően öngyilkos lett a férfi, akit elgázolt a vonat Sárvárnál

Bemutatjuk a demokraták új sztárjelöltjét, Beto O'Rourke-t

Bemutatjuk a demokraták új sztárjelöltjét, Beto O'Rourke-t

Megszólalt az osztrák ügyvéd, aki állítólag részese volt a Strache-akciónak

Megszólalt az osztrák ügyvéd, aki állítólag részese volt a Strache-akciónak

Buszoztatták a romákat Felsőzsolcán, feljelentést tett az MSZP

Buszoztatták a romákat Felsőzsolcán, feljelentést tett az MSZP