Máig tart a vita a gyerekirodalom mibenlétéről, ami a Micimackó és a Kis herceg meseregények születésének évfordulói kapcsán azért különösen érdekes, mivel ezek a művek nem (csak) azt a célközönséget hódították meg, amelyiknek eredetileg szánták őket.

,,Szeretek írni, ami alatt azt értem, hogy szeretek bizonyos szavakat bizonyos sorrendbe állítani. (...) Gyűlölök írni, (...) ki nem állhatom azt a munkát, hogy szavakat írok tollal egymás után" - fogalmazta meg írói munkája paradoxonját önéletrajzában Alan Alexander Milne, az idén 80 éves, ám kortalannak tűnő mesekönyv, a Micimackó szerzője. Az 1882-ben született angol író művei legfőbb erényének ugyanis azt tekintette, hogy saját kedvére írta meg őket, s minden olvasói és kiadói nyomás ellenére sem volt hajlandó újabb és újabb folytatásokban silányítani a hamar közönségsikerré vált mesét. A hetyke önjellemzés ugyanakkor arról is árulkodik, hogy az 1920-as évek ünnepelt krimi- és színpadi szerzője, noha tisztában lehetett saját - egyes kritikusai szerint középszerű - írói értékével, Micimackó-történeteinek jelentőségével azonban aligha. Milne ugyanis élete végéig többre tartotta ma már kevésbé forgatott gyerekverseit, míg a Winnie the Pooh - azaz a Micimackó - csupán egy jól fogyó mesekönyv volt a számára.

Pedig ma már tudható, hogy ez volt az első olyan mese az irodalomban, amelyben egy író saját gyermekét (Christopher Robint, alias Róbert Gidát) tette meg történetei egyik legfontosabb szereplőjévé - olvasható Boldizsár Ildikónak a Micimackóról szóló, hét évvel ezelőtti tanulmányában. A regény további sajátossága, hogy noha eredetileg mesekönyvnek íródott, filozofikus értelmezési lehetőségei okán a felnőttek is szívesen forgatják, újra meg újra. Talán mert Micimackó, Malacka, Nyuszi, Tigris, Füles és a többiek mindvégig az olvasó által is ismert, kissé vidékies közegben mozognak, s általában hétköznapi problémákra keresik a megoldást. Ezt a benyomást erősítik a párbeszédek is, holott valójában az udvarias angol szalontársalgás egyfajta paródiáját olvassuk. A szereplők kalandjainak legtöbbje ráadásul hősies vállalkozás, miközben az talán elsikkad, hogy ezek rendre a hősökön kívülálló módon oldódnak meg. Az így létrehozott mesevilág több szinten is értelmezhető - fogalmazott Kiss Endre a Vigília hasábjain 1981-ben megjelent tanulmányában -, olykor talán abszurd is, ami külön szórakoztató lehet az olvasó számára. A Micimackó-történetekben rejlő filozófiai lehetőségeket - számos tudományos elemzésen túl - mutatja egyébként, hogy Benjamin Hoff amerikai esszéista 1982-es nagy sikerű esszéparódiája (Micimackó és a tao) után néhány évvel megszületett a Malacka és a tao című könyve is.

A legfontosabb azonban, hogy miközben a gyerek a kalandokat izgatottan követi, a játék állatokban ráismerhet környezetére, az emberi viselkedés archetípusaira. A jó mese egyik jellemzője ugyanis az, hogy - mint az ezredfordulón a Komáromi Gabriella szerkesztette Gyermekirodalom című kézikönyv egyik tanulmánya is megállapítja - felnőtt és gyerek által is olvasható, sőt akár általuk együtt, egyszerre, mert hidat teremt kettejük értelmezési szintjei között.

E szempontból a Micimackóétól eltérő eszközöket használ az 1944-ben repülőgépével eltűnt francia regényíró, Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című könyvében. A Franciaországban először éppen hatvan éve kiadott regény cselekménye valóságszerűen indul ugyan, ám a kalandok helyét fokozatosan alig leplezett morális példázatok veszik át, amihez a mese szövete szinte csak ürügyül szolgál. Tény, hogy az elmúlt fél évszázadban számos, inkább a felnőttregényeknél megszokott, a mű pszichológiai, szemantikai, teológiai és filozófiai rétegeit feltáró elemzés született A kis hercegről.

Könnyen elsikkadhat azonban egy mesekönyv filozófiai tartalma a számos kulturális vagy fordítási áttétel miatt. A szakemberek számára is talány, hogy több, külföldön sikeres, a társművészetekre is termékenyítően ható mese - mint a Pán Péter vagy Lewis Caroll Alice-történetei - miért nem "működik" magyar környezetben legalább annyira, mint a Micimackó. Ez utóbbi példátlan hazai népszerűségét azzal magyarázzák, hogy Karinthy Frigyes fordítása jobb, mint az eredeti. "Karinthy nem kisszerű csirketolvaj, hanem a maffia hírhedt Keresztapája. (...) a szó egyszeri és végletes jelentésében »műfordít«, azaz magát a művet rabolja el a neki semmit vagy igen keveset jelentő, tartózkodó humorú brit birodalmi világból a maga teli szájjal röhögő, balkánias Budapestjére" - mutatott rá fordítása lényegére a későbbi pályatárs, Orbán Ottó. Ma már - az író unokája, Karinthy Márton Ördöggörcs című könyvéből - tudható, hogy a Micimackó tényleges lefordítását Karinthy legkisebb nénje, Mici végezte el. A nyersfordítást aztán Karinthy Frigyes "karinthyasította", és végül - mint keresztapa - a testvéréről nevezte el a mackót.

Az irodalmi műveknek sajátos önmozgásuk van az olvasói rétegekben - fogalmazott a HVG-nek Békés Pál író, az IBBY, a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa Magyar Egyesületének elnöke. Megeshet, hogy egy regény a szerzői szándéktól függetlenül "lesüllyed" a gyermekirodalomba. A 17. században élt spanyol Miguel de Cervantes pikareszkjét, a Don Quijotét vagy az angol Jonathan Swift Gulliver-történeteit csak az utókor minősítette át ifjúsági regénnyé. Az ilyen művek kétségkívül mesének is jók - idézte Babits Mihály megjegyzését egy tanulmányában Komáromi Gabriella, de a didaktikai céloknak megfelelően csak erősen lerövidítve vagy átdolgozva.

Érdekes változás figyelhető meg a Jókai-regények megítélésében is. Romantikus történelmi és kalandregényei sokáig a felnőttkönyvtárak díszei voltak, de a 20. század elejétől a hazafias ifjúságnevelés évtizedekig meghatározó irodalmi eszközeivé, egyben iskolai tananyaggá váltak. A könnyed olvasást elnehezítő, bőséges német és latin szókincsük miatt azonban újabban kiszorulóban vannak a hagyományos ifjúsági könyvek sorából. Most épp senki sem olvas Jókait - fogalmazott szarkasztikusan a HVG-nek Komáromi.

Egyes művek "lesüllyedése" ifjúsági művé az irodalmon belüli mozgásoknak azonban csak az egyik, de nem kizárólagos jelensége. A hagyományos gyerekkönyvek némelyike - mint a Micimackó vagy A kis herceg - elszakad célközönségétől, és kortalanná válva szinte bármilyen befogadói réteg olvasmányává válik. A gyerek- és serdülőkor időbeli határainak társadalmi méretű kitolódásával egyre több, korábban kizárólagosan felnőttkönyvként számon tartott művön osztoznak különböző korosztályok. Így kerül mostanában egyre több kamasz kezébe például az 1950-es években készült kultuszregény, a mizantróp amerikai szerző, Jerome David Salinger Zabhegyezője. Az elmúlt két évtizedben a tinédzser olvasók kedvencévé vált a fantasy, a misztikus kalandregény. E műfaj olyan korszakos regényeknek is köszönheti sikerét, mint az angol nyelvészprofesszor, J. R. R. Tolkien háromkötetes tündérmeséje, A Gyűrűk Ura, vagy újabban a misztikumot klasszikus iskolai kalandokkal ötvöző Harry Potter-sorozat.

A művek átminősülésénél lényegesen nehezebben változik egy-egy szerző megítélése. Korábban a 20. századi kelet-európai diktatúrákban átmenetileg felértékelődött a fordítás- és meseirodalom (HVG, 1995. január 21.). Míg Csehszlovákiában a krimi, az NDK-ban pedig a vallási értekezések műfaja, addig Magyarországon a gyermek- és ifjúsági irodalom esett kívül a cenzúra figyelmén - említi a HVG-nek Rigó Béla irodalomtörténész. Ez utóbbi presztízse azonban a hazai rendszerváltás óta leértékelődött. Manapság ha egy írót vagy költőt egyszer gyerekkönyvesként "bélyegeznek" meg, lassanként kimarad az irodalomkritika látóköréből, s a hivatalos irodalmi kánon csak nehezen fogad el más jellegű munkát tőle. Lázár Ervin - a Kisfiú és az oroszlánok vagy a Bab Berci és más mesék szerzőjének - novelláskötete, az 1998-ban kiadott Csillagmajor emiatt szinte teljesen visszhangtalan maradt. Az ugyancsak mesekönyveiről ismert Janikovszky Éva pedig 1997-ben megjelent, nem mesének szánt könyvének a címével is tiltakozott e szakmai besorolás ellen: Felnőtteknek írtam.

Kormos István költő, a Móra Kiadó egykori szerkesztőjének az 1960-as évekbeli bonmot-ja szerint legalább egy mesekönyvet minden író meg tud írni. Ám mint azt a most 70 éves Csukás István, a Süsü, a sárkány és Oriza Triznyák klasszikussá vált mesefiguráinak megalkotójaként is ismert költő egy pár évvel ezelőtti interjúban megjegyezte: csak a dilettánsok gondolják, hogy könnyű mesét írni, és elég csak "bal kézzel rittyenteni valamit". Mindez egybecseng az amerikai "gyerekszerző", Mark Twain ismert regényének, a Tom Sawyer kalandjainak utolsó mondatával: "Ha valaki a felnőttekről ír regényt, (...) pontosan tudja, hol kell befejeznie: természetesen a házasságnál. De ha gyerekről ír, ott hagyja abba, ahol éppen a legjobban abba tudja hagyni."

SERF ANDRÁS

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gazdaság

Pofontűrő képesség

Tej-, tejtermék-, liszt- és cukorimport-dömpinggel indult két évvel ezelőtt a magyar agrárgazdaság uniós csatlakozása.

Áder megszólalt: A horgászat a legtöbb embert vonzó szabadidős sport

Áder megszólalt: A horgászat a legtöbb embert vonzó szabadidős sport

A klímavédelemre szavazna vasárnap? Kiderítettük, mennyire felkészültek a pártok

A klímavédelemre szavazna vasárnap? Kiderítettük, mennyire felkészültek a pártok

Volt egy "kis" baj a Google-nél: 14 éven át tároltak úgy jelszavakat, ahogy nagyon nem kellett volna

Volt egy "kis" baj a Google-nél: 14 éven át tároltak úgy jelszavakat, ahogy nagyon nem kellett volna

Átkozták és már büntettek is miatta, egyéves a GDPR

Átkozták és már büntettek is miatta, egyéves a GDPR

Önt is "elviszi" a NASA a Marsra, csak jelentkezni kell hozzá

Önt is "elviszi" a NASA a Marsra, csak jelentkezni kell hozzá

10 dolog, amit nem tudtál a Ford Mustangról

10 dolog, amit nem tudtál a Ford Mustangról