1857 májusában Ausztria egyre fokozódó nemzetközi elszigeteltségében került sor Ferenc József második, a kiegyezés...

1857 májusában Ausztria egyre fokozódó nemzetközi elszigeteltségében került sor Ferenc József második, a kiegyezés előtti legnagyobb szabású magyarországi látogatására. A korabeli híradásokban mindezt úgy kommunikálták, hogy az akkor három éve nős uralkodó megmutatja birodalmát 19 éves, két lánygyermeknek már életet adott feleségének, Erzsébetnek. A császári pár látogatását a lehető legünnepélyesebbre tervezték: se szeri, se száma nem volt az ideiglenes vagy végleges építményeknek, Óbudán pedig két, a nevezetes vendégek gyermekeinek, Zsófiának és Gizellának a nevét viselő gőzhajót bocsátottak vízre a császári pár jelenlétében. A magas látogató ezúttal nem jött üres kézzel: kegyelmet hirdetett az emigrációból hazatérni szándékozóknak, mások mellett a felségárulás miatt távollétében halálra ítélt Andrássy Gyulának (az 1867-es kiegyezés utáni első miniszterelnöknek), helyreállította a Magyar Tudományos Akadémia független működését, és 50 ezer forintot adományozott a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Sok, addig a passzív rezisztenciába menekülőt pedig bizakodással tölthetett el az uralkodónak a lapokban is közzétett kinyilatkoztatása, miszerint "örökre a feledés fátylát borítom egy szomorú múltnak politikai tévedéseire".

Kevéssé ismert, hogy Nagykőrösön az akkor ott élő Arany János kirendelt szemtanúja, így kényszerű üdvözlője volt a városban mindössze harminc percet töltő Ferenc Józsefnek. Az ezredfordulón közzétett tanulmányában Kovács József László irodalomtörténész az általa előbányászott korabeli dokumentumok alapján bepillantást engedett abba, miként is zajlott le 1857. május 24-én a nagykőrösi tartomány császári szemrevételezése. Eszerint a "négy obeliszkkel és egy diadalkapuval, gallyakkal, zászlókkal és koszorúkkal gazdagon ékített" vasútállomáson Arany maga is láthatta, hogy az osztrák császári himnusz, a Gott erhalte elhangzása után a császári pár néhány lépést tesz a mintegy 5 méter széles és 18 méter hosszú, zöld posztóval bevont, virágokkal teleszórt díszúton, s hallhatta, ahogy a helybeli polgármester, Magyar Pál "epedve várt vendégként" köszöntötte "a felségeket". Annak is fültanúja lehetett, amint Ferenc József a helyiek vallásossága és a termés minősége iránt kegyeskedett érdeklődni. A kurta vizit után Nagykőrös jelen lévő polgárai azonban már magukban lakomáztak az időközben megsült hatalmas ökörből.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szellem

Legendahántás

Évszázados irodalmi kánont ír felül A walesi bárdok új értelmezése. A "legnemzetibb ballada" költője, Arany János eszerint jóval nagyobb megértést tanúsított a zsarnok Ferenc József császár iránt, mint azt a költemény legendája alapján eddig nemzedékről nemzedékre tanították.

Közel 18 millió forintból tartanak csapatépítőket az új paksi blokkokat építőknek

Közel 18 millió forintból tartanak csapatépítőket az új paksi blokkokat építőknek

Angoltanulás az iskolában: a diákok és szülők szerint nem kapnak valós tudást

Angoltanulás az iskolában: a diákok és szülők szerint nem kapnak valós tudást

Az OTP-nél már megy az Apple Pay

Az OTP-nél már megy az Apple Pay

Újabb csapás a Huaweinek: a Qualcomm és az Intel is bojkottálja a céget

Újabb csapás a Huaweinek: a Qualcomm és az Intel is bojkottálja a céget

Óriási tojásdrágulással fenyegetnek

Óriási tojásdrágulással fenyegetnek

A krokodilbőrös Tesla ugyanúgy zöld rendszámos lenne

A krokodilbőrös Tesla ugyanúgy zöld rendszámos lenne