szerző:
HVG

Egy napjainkra szinte teljesen kiveszett, egykor virágzó irodalmi műfaj darabjaiból, a hol lírai köntösben megjelenő, hol vaskos tréfába hajló írói beugratásokból gyűjtött össze egy csokorra valót a HVG.

„Igen tisztelt titkár uram, bocsánatot kell kérnem öntől, hogy mint ismeretlen zavarom – fordult Kosztolányi Dezső hivatalos stílusú levélben barátja, Karinthy Frigyes titkárához 1926-ban – (...), legyen szíves a Mesternél nekem egy magánkihallgatást kieszközölni, hogy személyesen előadhassam kérésemet.” A „Főtitkárságnak” címzett, alázatosra hangolt, ám saját nevén aláírt kérvényben rögtön le is szögezte, hogy „az audiencia egyetlen tárgya: seggemnek Karinthy Mester által való azonnali kinyalása”. Egy héttel később Kosztolányi újabb levélben érdeklődött „ügye” állásáról, miszerint reméli, hogy Karinthy „ezek után kész örömest szánja rá magát arra a neki csekély, de nekem rendkívül nagy szívességre, amelyre kérem”. S mivel úgy tűnt, hogy a levelek nem jutnak el az íróhoz, néhány nap múlva egy verset is küldött Karinthynak „azzal az instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves poémát, minden irányban”. Ez utóbbi arra utalt, hogy a Nyár, nyár, nyár című vers akrosztichont rejt – a sorok kezdőbetűiből azt lehet összeolvasni, hogy „Nyald ki a seggem Karinthi”.

A vers azonban szolid, költői riposzt volt csupán. Nem sokkal korábban ugyanis Karinthy szólította fel őt ugyanerre, amikor elváltoztatott hangon egy esztergomi nőegylet nevében telefonon felolvasóestre invitálta a költőt, amelynek keretében majd – következett a megdöbbentő fordulat – előadhatná író barátjával az ominózus „kettős jelenetet”.

Bár az irodalom képviselői mindig is szívesen heccelték egymást, a műveken túllépő, hétköznapibb ugratásokat a nyugatosok, elsősorban Karinthy és Kosztolányi hozták divatba. A két ifjúkori jó barát leggyakrabban egymás hírnevét vagy népszerűségét figurázta ki. Poénjaikhoz mindketten felhasználták például a felbérelt autogramkérőket. Egyszer egy egész gyereksereg rohanta meg Karinthyt, aki nagy büszkén kezdte osztogatni az aláírásait, ám a szignókat a lurkók értetlenkedve fogadták: „Ja, hát ön nem Kosztolányi? Akkor nem is kell!” – és visszaadták a papírokat. Kosztolányitól pedig egy ízben a friss autogramtulajdonos mindjárt egy másodikat, harmadikat, sőt negyediket is kért. „Mondd, fiam, mire kell neked négy aláírás?” – kérdezte a költő gyanútlanul. „Tetszik tudni – hangzott a betanított válasz –, ötven Kosztolányiért kapok egy Karinthyt.”

Az Így írtok ti fékezhetetlen tréfacsináló hírében álló szerzője persze maga is a pályatársak állandó céltáblája volt. És nem csak Kosztolányié. Szokásos kirakatnéző körútjai egyikén történt, hogy a műszaki bolt kínálatán merengve két fiatalember izgatott párbeszédére lett figyelmes: „Ez a legnagyobb magyar író – mondta az egyik. – Jól nézd meg, nem mindennap látni ilyen nagy embert.” Karinthy dagadt a büszkeségtől, de persze úgy tett, mint aki nem hallja. „De hát ki ez az ember? – kérdezte a másik. – Hát nem tudod? Hunyady Sándor.” A leforrázva távozó írónak pedig a szemközti járdáról kajánul integetett a prózaíró pályatárs, Hunyady.

Az esetet az 1946-ban megjelent Szellemidézés című családregényében megörökítő – apja nyomdokait nemcsak az írásban, hanem az ugratásokban is követő – Karinthy Ferenc is előszeretettel tört borsot kollégái orra alá. 1953-ban például a Homéroszt fordító Devecseri Gáborral az írószövetség főtitkárát, Barabás Tibort szedték rá. A telefonban vámtisztként mutatkozott be Devecseri, majd néhány hivatalos mondat után átadta a kagylót Karinthynak, aki Füst Milán hangját utánozva izgatottan kért segítséget, mondván: a vámosok „vacak 10 dollárért lefogtak a határon”. Csaknem fél éjszakán át hagyták „intézkedni” Barabást, mire leleplezték magukat.

Ma, a hívószámkijelzős telefonok korában már szinte felfoghatatlan, milyen hatása lehetett egy-egy jól időzített hívásnak. Az ötvenes évek derekán igencsak meglepődhetett a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora, Domokos Mátyás is, amikor készülékén Gellért Oszkár jelentkezett. Pár órája sem volt ugyanis, hogy Domokos éppen azt ecsetelte egyik kollégájának, Lator László költőnek, mennyire unja a Gellért Oszkár-verseskötet szerkesztését. Az egykori Nyugat-szerkesztő Gellért hangja mindenesetre szigorúan közölte vele: „Hallom, hogy országszerte azt híreszteli, hogy rossz költő vagyok, ezért felelni fog! – és lecsaptam a kagylót” – eleveníti fel a történetet a HVG-nek Lator.

A kommunista diktatúra éveiben a humor, az ugratás eszközei (a gúnyvers, a paródia és más nyelvi játékok) sok esetben az irodalmi túlélést is jelentették a mellőzött alkotóknak. „Az önkényuralom, úgy látszik, kedvez a játéknak – írta Várady Szabolcs költő egy 1996-os cikkében. – A költők, a nyilvánosságtól elrekesztve, szívesen próbálgatják hangszerüket egymás közt, tornáztatják izmaikat. Mintha fityiszt mutatnának a cenzúrának – de egyben önmaguknak is.” A rendszerváltással azonban mintha kihalt volna az effajta tréfálkozás. „A mai szerzők között legalábbis nem hallani hasonlóról – vélekedik a HVG-nek Kukorelly Endre költő. Hiányzik hozzá a megfelelő, mondjuk kávéházi közeg. Mindenki nagyon elfoglalt, ami egyáltalán nem tetszik nekem.”

Az ugratással együtt eltűnőben van egy régebben igencsak pezsgő irodalmi műfaj, a levelezés is. Kevéssé ismert, hogy az írók, költők és irodalmárok az 1950–1960-as években nem utolsósorban magánlevelezésben osztották egymást. „Cini, postafordultával válaszolj, mi legyen avval az apasági keresettel – toldotta meg a Karinthy házaspárnak szóló levelét az egyperces novelláiról is ismert Örkény István. – Mert folyton telefonál egy ügyvéd, vagy igazolod, hogy 1947. január 6-án este impotens voltál, vagy fizetni kell. Tudjuk, Ági milyen takarékos, emiatt kérdem.” Levélben gratulált Örkény Vas István első, 1962-ben kapott Kossuth-díjához is. A borítékban azonban, mintha véletlenül összecserélte volna, „Kedves Tóni!” megszólítással Hidas Antal írónak szóló sorok voltak, melyekben melegen gratulált, s egyben együttérzését fejezte ki, hogy a „vacak, polgári költő” Vas is díjat kapott. A gyilkos humorú Örkény természetesen pontosan tudta, Vasnak mennyire nincs ínyére, hogy a több évtizedes szovjet emigrációt megjárt Hidassal együtt részesült a legmagasabb állami kitüntetésben. Előbb-utóbb azonban minden imposztor elnyerte a maga büntetését. Örkény is, akinek egy ízben valakik 20 mázsa szenet rendeltek a központi fűtéses lakására – említ egy saját ugratást a HVG-nek Réz Pál irodalomtörténész.

Az ugyancsak mesteri átverő hírében álló Zelk Zoltánt pedig közismert focirajongására apellálva ültették fel – meséli a HVG-nek özvegye, Sinka Erzsébet irodalomtörténész. Költőtársai ugyanis avval fűtötték a Szigligeten pihenő Zelket, hogy az a megtiszteltetés érte, ő indíthatja el az Uzsa–Szigliget focimeccset. Hosszas készülődés és némi autózás után csak a helyszínen derült ki számára: nemhogy kezdőrúgás, de mérkőzés sincsen aznap Uzsán.

A máig az egyik legszövevényesebbnek számító, többszörös átveréssorozat részleteit szintén Lator László osztotta meg a HVG-vel. Ő még 1957-ben – mint az Európa Kiadó szerkesztője – egy füzetből kitépett kockás lapra gépelt levelet kapott „ifj Kanalas Bélától”. A jó szimatú szerkesztőnek azonban felébresztette a gyanakvását a levél, és különösen a mellékelt Kampanella című költemény dilettáns stílusa. A címzés ráadásul („Róbert Károly körút 82-84, 3 osztály”) az akkori Honvéd Kórház elmeosztályát rejtette. A pajkos vers ritmusa-stílusa alapján Kormos Istvánra, a Vackor, a „piszén pisze kölyökmackó” költőjére gondolt, és azon melegében viszonozta is a tréfát: a Kampanella sebtében kiszedett szövegét egy, a költő által lektorálandó kötet versei közé csempészte.

„Pár nap múlva Kormos gratulált a szellemes tréfához – folytatja Lator –, úgy gondolván, hogy én írtam a Kampanellát.” A Lukácsy András irodalomtörténész Kiment a ház az ablakon című 1981-es kötetében is megörökített anekdota szerint a két költő rövid tanakodás után arra jutott, hogy inkább Jékely Zoltán lesz a titokzatos álfűzfapoéta. Ezért „büntetésül” egy készülő antológiához expressz fordítást kértek tőle, és Kormos egyik franciára fordított versét – mint eredeti poémát – küldték el a lakására. Másnap pedig az egész éjjel dolgozó Jékely elé tették a magyar eredetit, hogy döntse el maga, melyik a jobb fordítás. Jékely elsápadt, és fogcsikorgatva elismerte, hogy a másiké, meséli Lator, mire nevetve bevallották: az egész csak tréfa volt – cserébe a Kampanella-ugratásért. Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor kiderült, nem is Jékelyé a Kanalas-vers. A rejtély csak egy évvel később oldódott meg, amikor Weöres Sándor – Latorral beszélve – váratlanul, mintegy mellékesen, érdeklődött a Kanalas Béla nevű poéta után.

A méltó „bosszú” nem sokáig váratott magára. Weöres egy köteg valódi dilettáns verset kapott a Szépirodalmi Kiadó elutasító sorainak kíséretében, miszerint a „budoárerotikával átitatott szubjektív idealizmus termékeit” ezennel visszajuttatják a szerzőnek. A költőben felrémlett ugyan, hogy átverésről van szó, de mégiscsak az igazgató, Illés Endre által szignált levél volt a kezében. A már-már kölcsönös sértődéssel fenyegető helyzetet végül a tréfában aktív szerepet játszó lektor, Domokos Mátyás önleleplezése oldotta meg. A bonyodalmat okozó álkölteményt egyébként Weöres – hosszú idő utáni – első szerzői estjén, 1959-ben tették az irodalomtörténet részévé, amikor a felvezetőt tartó Lator, a költő játékosságának bizonyítékaként, épp a Kampanellát szavalta el.

SERF ANDRÁS

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Lázár János beugrott Orbánhoz, és ha már ment, ajándékot is vitt – fotók

Lázár János beugrott Orbánhoz, és ha már ment, ajándékot is vitt – fotók

Reagált Putyin Budapestre költöző bankja: Nem vagyunk kémbank

Reagált Putyin Budapestre költöző bankja: Nem vagyunk kémbank

Tihanyba is bevackoltak a kormányközeli üzletemberek

Tihanyba is bevackoltak a kormányközeli üzletemberek

Financial Times: Orbánnak nincs helye a Néppártban

Financial Times: Orbánnak nincs helye a Néppártban

Egy zombiteória cáfolva: a születési sorrend mégsem befolyásolja a személyiségünket

Egy zombiteória cáfolva: a születési sorrend mégsem befolyásolja a személyiségünket

Sztrájk készül a BKV-nál

Sztrájk készül a BKV-nál