A korábbi erőszakos módszerek mellőzésével kezdték újra a kollektivizálást 1959 februárjában. A mézesmadzag és a zsarolás politikájával Kádár János három év alatt beterelte a parasztok döntő többségét a szövetkezetekbe.

HVG
„A belépést a párt mégsem rendelheti el. Külső eszközökkel, adminisztratíve nem szabad a parasztságot kényszeríteni. De lelki kényszer nélkül az átszervezés nem megy” – vázolta a feladat lényegét 1959. január 14-én Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) első titkára a mezőgazdaság szocialista átszervezésének levezénylésére kiszemelt 340 megbízható agitátor-szervező előtt. Válogatott hallgatóságának Kádár mindjárt segített is beleélni magát a magyar paraszt lelkivilágába: „Nem bánná, ha így megszabadulhatna attól, hogy odahaza vitatkozzon vagy önmagával vívódjon. Kijelentené: túlestem rajta. Mindegyikük tudja, hogy egyszer túl fog rajta esni.” Majd az első titkár kitért arra is, hogy a februári kormányhatározattal útjára induló kampány során ne lepődjenek meg az agitátorok, ha „azokon a területeken, ahol az átszervezés éppen folyik, 10-20-30-40 ezer egyéni parasztnak átmenetileg csökkenni fog egy kicsit a termelési biztonsága és a termelési kedve”.

A legfelsőbb szintről vezényelt átszervezésre – másfél éves előkészítő munka után – még az előző év végén szánta rá magát az MSZMP központi bizottsága (kb). A Rákosi-érában 1949-ben megkezdett – padláslesöprésekkel, kulákosítással (a nagygazdák osztályellenséggé nyilvánításával), fizikai és lelki terrorral kikényszerített – kolhozosítás ugyanis kudarcba fulladt. Már az 1956-os forradalmat megelőző két évben – a korábbi beszolgáltatásokat vezénylő, ám miniszterelnökké való kinevezése után a mezőgazdaságban némi enyhülést hozó Nagy Imre idején – tömegek menekültek a közösből. 1958 elején így 1,6 millió egyéni gazda művelte meg a szántóterületek háromnegyedét, míg a különféle szövetkezetek összesen 140 ezer tagja alig 20 százaléknyi földön gazdálkodott (a maradék az állami gazdaságoké volt). Magyarország ezzel a béketábor sereghajtójának számított, mivel – mint arra 1958 őszén Moszkvából nyomatékosan felhívták Kádárék figyelmét – a „testvéri szocialista országokban” a földnek már több mint a fele a közösben volt. „A forradalom utáni leszámolások még zajlottak, de a politikai akaratot ekkor már nem lehetett erőszakkal átvinni, a konszolidáció az agráriumra is vonatkozott” – emlékszik a kádári mozgástérre Romány Pál, a Magyar Tudományos Akadémia agrártörténésze, egyetemi tanár, az 1975 és 1980 közötti évek mezőgazdasági minisztere. Ráadásul az idő is szorított: bár a gazdálkodás a forradalom alatt sem szünetelt, az 1958-as év terméskilátásai nem voltak túl rózsásak, és az ellátási gondok miatt jelentős mennyiségű élelmiszert és gabonát külföldről kellett behozni.

Éppen ezért már 1957 tavaszán előrukkolt az MSZMP kb falusi osztálya – az illegális kommunistából agrárpolitikussá avanzsált Fehér Lajos vezetésével – egy alternatív kollektivizálási koncepcióval. Az Agrárpolitikai tézisek címen – szerzők feltüntetése nélkül – megjelentetett, a gazdák között is terjesztett brosúra a kor viszonyaihoz képest merészen szakított a Rákosi-rezsim gyakorlatával, a kollektivizálást a korábbiaknál szofisztikáltabb, kevésbé agresszív módon képzelte el, ugyanakkor tartotta magát a közös tulajdon alapelvéhez. Az 1970-es évekbeli magyar agrárcsoda atyjának is kikiáltott Fehér nem az államvédelemmel, a rendőrséggel karöltve tervezte ösztönözni a falvakat, hanem könnyen belátható, forintosítható előnyökkel. Egyebek mellett felvillantva, hogy a termelőszövetkezeti tagnak nem csak papíron marad tulajdona a bevitt föld. Ezen felül járadékot (kvázi bérleti díjat), rendszeres jövedelmet, nyugdíjjogosultságot (akkori szóval: öregségi járulékot), sőt – részjegynek nevezett részvényért cserébe – még akár osztalékot is kap a téesz nyereségéből. A Fehér-féle tézisek a magángazdaságokat is támogatandónak titulálták, és nem kívánták visszaállítani a forradalom előtt eltörölt begyűjtési rendszert sem, amelynek értelmében egykor a megtermelt termékekből kellett az önköltségi ár töredékéért beszolgáltatni, (sertésvágáskor például úgynevezett dézsmazsírt is adni). „1953-ban 80 filléres literenkénti áron értékesítettük a 2 forint 30 fillérért előállított tejet” – így az akkoriban állami gazdaságban dolgozó Romány.

A korabeli pártzsargonban ökonomistának titulált – és egyben jobboldali elhajlónak bélyegzett – Fehér koncepcióját ugyan alaposan megrostálta a politikai bizottság, ám arról akkor már szó sem volt, hogy a sztálinista agrárminiszter, Dögei Imre tanácsait kövesse (Dögei 1960 elején amúgy is bukott, és az Országos Vízügyi Főigazgatóság irodistájává fokozták le). Az 1959 kora tavaszán bevezetett különböző kedvezményekkel „nem a szegényparaszti, hanem a falu legtekintélyesebb rétegeit igyekeztek megnyerni” – írja Varga Zsuzsanna történész az Agrárvilág Magyarországon című tavaly megjelent kötetében. Így például a korábban kuláknak bélyegzett (és büntetőadókkal földönfutóvá tett vagy koholt vádak alapján bebörtönzött), hozzáértő nagygazdák is beléphettek, mi több, akár a vezetőségbe is bekerülhettek. A kolhozosítás első hullámával ellentétben – amikor úgymond „önkéntes felajánlással” került minden a közösbe – ezúttal a bevitt állatok és termelőeszközök kvázi piaci árának 80 százalékát kifizették a téeszek. „A Magyar Nemzeti Bank által a termelőszövetkezeteknek folyósított hitelek mértéke 1965-re elérte a 13 milliárd forintot, amit aztán a további kölcsönök miatt elengedtek” – teszi hozzá Nagy Bálint nyugdíjas egyetemi tanár, aki 1959-től a Földművelésügyi Minisztérium Növényvédelmi Szolgálatának igazgatója volt. Csábító volt a háztáji, az otthoni állattartás takarmányszükségletét biztosító részesművelés lehetősége is, de leginkább az, hogy a bevitt parcellák a tag nevén maradhattak. Bár a helyzet jobb volt, mint korábban – amikor azért, hogy a téesz egybefüggő földdarabon gazdálkodhasson, elkezdték cserélgetni a falubeliek között a földeket –, egy idő után így követhetetlenné váltak a tulajdonviszonyok.

A többség rákapott a mézesmadzagra. 1959. március végére megtöbbszöröződött a téesztagság, az ország falvainak fele úgynevezett termelőszövetkezeti községgé vált. A három éven át dübörgő, a mezőgazdasági munkák megzavarását elkerülendő szigorúan csak télen folytatott átszervezési kampányban ugyanakkor visszaköszöntek az egy évtizeddel korábbi hatalmi reflexek is. A fiatal értelmiségiekből verbuvált agitátorbrigádok mellett a helyi elöljárók is nemritkán pénzbüntetéssel, feljelentéssel fenyegették a belépéstől húzódozókat – derül ki az MSZMP kb által 1959 októberében tárgyalt panaszlevelekből. „A családtagok üzemből, hivatalból való fizetés nélküli kényszerszabadságoltatása; egyetemisták, középiskolások iskolából való eltávolításának kilátásba helyezése; a föld felajánltatása öreg parasztoknál, kétlaki ipari munkásoknál” – sorolja a nehezményezett „adminisztratív intézkedéseket” a kb-jegyzőkönyv.

Perekre is sor került, igaz, ezeket formálisan nem a téesztagság elutasítása okán indították. 1959 őszén például Módra Jánosnét, aki a tsz-be belépett egyik gazdát keresetlen szavakkal illette, izgatás vádjával állították bíróság elé – derül ki a Szeged melletti Ruzsa község agrárhistóriáját papírra vető Farkas Csaba helytörténész kutatásaiból.

Hátráltatta a kollektivizálást az 1959-ben ugyancsak újraindított iparosítás, „az 1961-ben végrehajtott téeszszervezés nyomán a herencsényi férfiak 80 százaléka az iparba menekült” – tudható meg a Nógrád megyei település falutörténetét megíró Pekár Istvántól. Ráadásul – mint az Varga Zsuzsanna kutatásaiból kiderül – a téeszparasztok átlagéletkora 1962-ben 52 év volt, negyedük pedig abban az évben ment nyugdíjba. A téeszjövedelmet kiegészítő háztájizás (a saját használatban maradó egy hold földből és a háznál tartott állatokból származó jövedelem), a készpénzben és terményben is kiadható eredményprémiumok, valamint az 1960-as évek derekán – már az új gazdasági mechanizmus előszeleként – beindított, hitelből és téeszprofitból abszolvált falufejlesztések csak ideig-óráig tudták ellensúlyozni a városok vonzerejét. 1960-ra már csak a népesség harmada élt a mezőgazdaságból.

„A téeszesítés kezdeti sikere a mából nézve elsősorban a bevitt földtulajdon megtartásának lehetőségével magyarázható” – véli Romány. A szocializmussal, a nagyüzemi renddel nehezen összeegyeztethető parcellatulajdon 1967-ig maradhatott jogintézmény. Az év szeptemberében a gazdák még a betakarítással voltak elfoglalva, amikor az Országgyűlés elfogadta a szövetkezetekről és földhasználatról szóló törvényeket. Ezek – egyebek mellett – kimondták, hogy a közösbe vitt földet csak a téesztag örökölheti, a földtulajdonosok a bevitt rög után pedig még évi pár ezer forint járadékot kaptak. (A rendszerváltozáskor így a szövetkezeti használatban lévő területek 90 százaléka már közös volt.) Az úgynevezett kívülállóknak, vagy akik már elhagyták a téeszeket (1968-ban 1 millió embernek), a járadéknak megfelelő egyösszegű megváltás lett a jussuk. Ez a törvény hatálybalépésekor egy átlagos minőségű szántó esetében a kvázi piaci ár tizedét sem elérő, hektáronkénti 1650 forintot – egy hónapnyi kolhozfizetést – jelentett.

VAJNA TAMÁS

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
David Cameronnak nyomorúságos érzés volt lemondani a Brexit-népszavazás után

David Cameronnak nyomorúságos érzés volt lemondani a Brexit-népszavazás után

Tarlós a fogyatékkal élőkről: Félremagyarázás forog fenn

Tarlós a fogyatékkal élőkről: Félremagyarázás forog fenn

Vancouverben nem engedélyezik azokat az építkezéseket, amelyek miatt elszállhatnának a lakbérek

Vancouverben nem engedélyezik azokat az építkezéseket, amelyek miatt elszállhatnának a lakbérek

Letesztelték: minden eddiginél erősebbek az idei iPhone-ok, már csak egy kérdőjel maradt

Letesztelték: minden eddiginél erősebbek az idei iPhone-ok, már csak egy kérdőjel maradt

Sokszínű Budapest: ellenzéki polgármesterjelöltek léptek szövetségre

Sokszínű Budapest: ellenzéki polgármesterjelöltek léptek szövetségre

Kína osztályozná a lakosságát

Kína osztályozná a lakosságát