Soha sehol sem kapott a Gestapo annyi feljelentőlevelet, mint 1944-ben Magyarországon. Ezt a „köztudott” tényt történeti tanulmányok, harcos publicisztikák és politikai beszédek egyaránt visszhangozták, jószerével 1945–1946 óta.

 A háborús kataklizmát követő években például a társadalom siralmas állapotáról látleletet kiállító Illyés Gyula, a népi írók fejedelme csakúgy, mint a polgári radikálisok mára jószerével elfelejtett személyisége, Csécsy Imre vagy a rendszerváltást követően a későbbi szocialista miniszterelnök, Horn Gyula. Utóbbi egy 1991-es parlamenti felszólalásában az évtizedek során ismételgetett 35 ezres számot megharmincszorozva már egymillió feljelentésről tudott.

„Van néhány történelmi mítosz, amely talán kiirthatatlanul él, és újra meg újra felbukkan még a máskülönben nagyon tájékozott, művelt emberek körében is” – kezdte cikkét 2002 nyarán az Élet és Irodalomban Karsai László történész, akit Eörsi István egy odavetett megjegyzése („a nácik 1944-ben nem győztek hüledezni az önkéntes besúgójelentések mennyisége láttán”) inspirált a történeti összefoglalóra. A makacs városi legenda forrásaként Karsai – a HVG mostani megkeresésére is – Stern Samu emlékiratát jelöli meg. Ebben a németek által kreált Budapesti (Központi) Zsidó Tanács elnöke valóban leírta az ominózus állítást, hozzátéve, hogy ezt „maguk a németek mondták nekünk”. Noha a közvetlenül a háború után papírra vetett visszaemlékezés teljes terjedelmében csak fél évtizede látott nyomdafestéket, a benne foglaltakra (forrásmegjelölés nélkül) a magyar zsidóság hányattatásainak első krónikása, Lévai Jenő már 1946-ban „megbízható adatként” hivatkozott. Az innen könyvről könyvre vándorló, és évtizedek alatt megkérdőjelezhetetlenné szilárdult állításnak azonban hiányoznak a tárgyi bizonyítékai. A hatóságokra zúduló feljelentőleveleknek – ahogy azt a HVG által megkérdezett több, a korszakkal foglalkozó történész is megerősítette – csak töredéke maradt fenn a levéltárakban.

A bujkáló, sárga csillagot nem viselő, értékeket rejtegető zsidók mellett a feljelentőknek azok is célpontjaik voltak, akik – mint például Gyömrő jegyzője, Seprüs János – „zsidóbarátként” szabotálták a különféle rendeleteket, vagy munkaszolgálatos parancsnokként túlságosan enyhén bántak alárendeltjeikkel. Ezekkel aligha bizonyítható Magyarország „európai elsősége”, amelyre más nemzetek is „aspirálnak”. „Persze, az első napokban elárasztottak bennünket feljelentésekkel (...) De ami a mennyiséget illeti? Nos, ez a szokásos volt” – cáfolta a „közkeletű tévedést” már 1981-ben a svájci emigrációban élő Gosztonyi Péter történésznek adott nyilatkozatában Alfred Trenker SS-őrnagy, a budapesti Gestapo-különítmény parancsnoka. Magyarország helyezése a „feljelentőversenyben” források híján ma még eldönthetetlennek látszik. Pontosabban meg lehetne talán becsülni, ha a szovjet levéltárak mélyéről egyszer előkerülne a „magyar Gestapo” irattára (melynek létéről egyébként 1945 márciusában a Népszava egy ízben tudósított).

A vészkorszak magyarországi történetével foglalkozó kutatók rendelkezésére áll viszont egy másik, a nagyméretű selejtezés és dokumentumpusztulás ellenére is tetemesebb darabszámú forrásegyüttes, amely a magyar társadalom 1944–1945-ös mentális állapotáról ad képet. Az ezredforduló után megjelent tanulmányaikban Karsai mellett Csősz László, Ungváry Krisztián, illetve a Kádár Gábor–Vági Zoltán szerzőpáros közölt szemelvényeket azokból az 1944 tavaszán, nyarán kelt, a magyar közigazgatási hatóságoknál megőrzött (még feltárásra és összesítésre váró) kérvényekből, amelyek az állami tulajdonba vett zsidó javak megszerzésére irányultak. Az utókor például egy feljelentőlevél révén – és az ezt követően készített 1944. június eleji jegyzőkönyvből – értesülhetett arról, hogy a kassai városházán, kizárólag a helybéli tisztviselők számára, zártkörű árverést tartottak lakásfelszerelési tárgyakra (HVG, 2004. szeptember 25.). A „meghívottak” ugyanis nem akceptálták egy véletlenül odatévedt magyar aszszony kijelentését – „én is egy katonának vagyok a felesége, énnekem is van olyan jogom a zsidó holmihoz, mint maguknak” –, s ezért az illető panaszt tett a hatóságoknál. Az ingóságoknál is nagyobb roham indult az ingatlanokért. Sopronban egy, a már elhurcolt szomszédja nyaralójára ácsingózó férfi azzal indokolta jogosultságát, hogy ő volt az, aki felhívta a csendőrök figyelmét a gettósításból kicsúszott „zsidó egyénre”. 1944-es naplójában Márai Sándor is feljegyez egy esetet, amikor egy munkatáborba hurcolt vidéki orvos korszerű rendelőjéért indult vetélkedés. A helybéli tisztiorvos és egy belgyógyász olyannyira nem tudtak megegyezni, hogy „a vitából lovagias ügy keletkezett, párbaj. Mert mi lovagias nép, úri emberek vagyunk, kérlekalássan.”

MURÁNYI GÁBOR

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
14 milliárd helyett 101 milliárdot költött egyetlen év alatt a Nemzeti Sportközpontok

14 milliárd helyett 101 milliárdot költött egyetlen év alatt a Nemzeti Sportközpontok

Félmillióba is kerülhet, ha nem takarítja fel a kutyapiszkot Berlinben

Félmillióba is kerülhet, ha nem takarítja fel a kutyapiszkot Berlinben

Macron az amazonasi erdőtűzről: Ég a házunk!

Macron az amazonasi erdőtűzről: Ég a házunk!

Jön a választás, fákat ültet a József nádor téren az V. kerületi polgármester

Jön a választás, fákat ültet a József nádor téren az V. kerületi polgármester

9000 forintos rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok

9000 forintos rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok

Lezuhant egy siklóernyős Iszkaszentgyörgynél

Lezuhant egy siklóernyős Iszkaszentgyörgynél