szerző:
HVG

Egy szovjet kiállítás jelezte hatvan éve, hogy „a formalizmusba süllyedt magyar festők” ideje lejárt, s egyetlen művészi út maradt csak.

A magyar festők „immár ne Párizsra, hanem Moszkvára vessék vigyázó szemüket” – adta ki a jelszót hat évtizeddel ezelőtt Révai József népművelési miniszter, egyben a Szabad Nép című pártlap főszerkesztője, s nem mellékesen az egyeduralmat frissen megszerző Magyar Dolgozók Pártja (MDP) politikai bizottságának tagja. A „dekadens polgári művészettel való szakítást” szorgalmazó beszéd 1949. október 1-jén hangzott el egy – a tudósítások szóhasználatával – „világítótorony-hasznosságú” alkalomból. Azon a napon ugyanis a fővárosi Erzsébet téri, mára nyoma sincs Nemzeti Szalon frissen tatarozott termeiben Szovjet festőművészet címmel nyílt grandiózus tárlat. A kommunista párt szoros irányítása alá vont lapok lelkendező cikkeiből tudható, hogy az ország minden tájáról dolgozó munkások és parasztok százezrei érkeztek „példamutató szervezettséggel” a Nemzeti Szalonba, s onnan „azzal a jóleső érzéssel távoztak, hogy ezek a képek végre hozzánk szólnak”. A nem sokkal korábban még szabad szellemű kritikusok – mint például a József Attila barátjaként ismert Szegi Pál – pedig nem győzték hangsúlyozni, hogy a 46 élvonalbeli festőművész (akik közül kilencen „a magasabb rendű népi festő” címet, tizenegyen pedig a Sztálin-díjat is kiérdemelték) bebizonyította: „a Szovjetunióé a világ leghaladóbb képzőművészete”, amely „megmutatja a fejlődés helyes útját” és „egyetlen lehetséges irányát”, a szocialista realizmust.

Mintaművek a Nagy Szovjetunióból. A galériához kattintson!
A leginkább piedesztálra emelt alkotó a hat művével – köztük 2,85 x 1,85 méteres Sztálin-arcképével, illetve az Érett rozs cíművel – jelen lévő, minden lehetséges ordóval felékesített Alekszandr Geraszimov volt, de kijutott a dicshimnuszokból a frontról egyenesen a kolhozba bicikliző katonát megörökítő Alekszandr Makszimenkónak, valamint Alekszej Gricajnak, aki a Részlet az acélhengerdéből című olajképével „dobogtatta meg a látogatók szívét”. A „szocialista realizmus mindenekfelettiségét” hirdető tárlat ürügyén megszólaltattak több, korábban az absztraktban jeleskedő, ám az idő tájt a szocreál iskolapadjába ültetett magyar művészt. A konstruktivizmus egyik programadó festőjeként számon tartott Bortnyik Sándor főiskolai tanártársával, Kmetty Jánossal egyetemben „a jelen és a jövő festészetét” felvillantó tárlatot „döntő fordulatnak” nevezte. Koffán Károly pedig a végre Pestre hozott szovjet képeknek az addigi egyoldalú látásmód alól való felszabadító erejét ecsetelte, miközben azon sajnálkozott, hogy személy szerint ő is mennyire „elszakadt a néptől”.

A hat évtizeddel későbbi tanulmányok szerzői szintén fordulópontnak tekintik az absztrakt művészet elleni ideológiai kampányt betetőző kiállítást. Rieder Gábor művészettörténész – aki a múlt évben a debreceni Modem galériában Szocreál címmel rendezett visszatekintő mustrát – a HVG-nek úgy fogalmazott: „1949-ben Révai a kiállítás megnyitóján mondott szavai tették egyértelművé, hogy a népfrontos koalíció türelmi ideje lejárt, s megindulhat a kulturális élet totális szovjetizálása”.

A mind élesebb hangú, a „fortélyos félelembe” torkolló, a szocreál egyeduralmát előkészítő képzőművészeti viták jószerével szűk másfél év alatt zajlottak le Magyarországon, amint az Pataki Gábor 1998-as, a korszak képzőművészeti vitáit elemző tanulmányából kiderül. A kommunista pártvezetés 1947-ben még akceptálni látszott a számos izmus honi elterjesztésében elévülhetetlen érdemeket szerzett, megkérdőjelezhetetlenül baloldali Kassák Lajos figyelmeztetését – „higygyék el nekünk, hogy alkalmatlanok vagyunk a napi szolgálattételre” –, ám 1948 januárjára megváltozott a helyzet. Az európai és magyar avantgárd szaktekintélye, a műkritikus és tárlatrendező Kállai Ernő például azzal végképp ellehetetlenítette önmagát, hogy az év elején A magyar képzőművészet újabb irányai címmel az „esztétikai dogmák és politikai jelszavak fölött szárnyaló” kiállítást rendezett. Ráadásul a kísérő katalógusban „taktikázás nélkül” utasította vissza a modern irányzatok ellenfeleinek vádjait. Egyebek mellett akképp, hogy nem sokkal korábban „a faji gondolat gőzétől elhomályosult szemek zsidó mételyt és kultúrbolsevizmust láttak abban az absztrakt és szürrealista művészetben”, amelyben „doktrinér marxista ideológusok most monopolkapitalista mételyt (...) és népellenességet” fedeznek fel.

Galéria, kattintson!
Az absztrakt művészet, a formalizmus ellen indított hajsza – mint az Gréczy Emőke Művészeti tervgazdálkodás című, még publikálatlan kismonográfiájából tudható – finomabb formájában már 1946-ban elkezdődött. A Szovjetunióból frissen hazatért, Moszkvában az egyeduralkodó szocreálon pallérozódott Ék Sándor festő az Új Szó című hetilapban „a képzőművészet legidőszerűbb feladatának a formaközpontú ábrázolás visszaszorítását” nevezte.

Hogy ezen mit is kell érteni, azt két és fél évvel később Ék régi moszkvai barátja, az ideológiai tévelygések leleplezésére és a helyes út megmutatására hivatott szovjet kulturális tanácsadók egyike, a Sztálin-díjas grafikus, Konsztantyin Finogenov látogatásakor sejthették meg az érintettek. Standeisky Éva történész levéltári kutatása során fellelte azt a jelentést, amelyet 1949-ben a magyar pártvezetés is megkapott, mintegy intézkedési tervezetként.

A magyar képzőművészetről címet viselő, 12 oldalas, intellektuális mélyrepülésként jellemezhető útmutató passzusaiból és terminológiájából – melyek eredetileg a szovjet kultúrdiktátor, Andrej Zsdanov fejéből pattantak ki – Révai fentebb már idézett megnyitóbeszédébe és más írásaiba jó néhányat szinte szó szerint emelt át. (Finogenov feljelentésbe hajló helyzetértékelését lásd Szemelvények egy kultúrgyarmatosító jelentéséből című írásunkban.)

Nemcsak szlogenjeit szajkózták, hanem szinte pontról pontra ki is pipálták a finogenovi javaslatokat. Megalakult „a szocialista realizmus egységes eszmei alkotó talapzatán nyugvó” alkotóművész-szövetség, ahová az átnevelhetetlen ideológiai tévelygők, a szocreálul nem tudók már nem nyertek bebocsátást, s így művészeknek sem tekinthették magukat, megrendeléseket nem vehettek fel, megélhetésük bizonytalanná vált. Ezzel párhuzamosan „elszánt harc” kezdődött egy „új, szocialista szellemiségű közönség kinevelésére”, aminek a szervezett, vagyis hogy kötelező kiállításlátogatás volt a legfőbb fegyvere.

A magyar művészeknek úgymond példát mutató szovjet festészeti tárlatot állítólag 350 ezer ember kereste fel. Az óriási sikert követően gőzerővel indult meg a 9 hónappal későbbre, az alkotmány elfogadásának első évfordulójára tervezett nagyszabású magyar kiállítás előkészítése. Semmit sem bíztak a véletlenre. A rendezőbizottság az új módit elsajátítani szándékozó művész elvtársakat gyár- és falulátogatásokra vitte, és mankóként nem kevesebb mint hetven témaötlettel segítette őket. Például: „Rákosi elvtárs a Ház folyosóján beszélget paraszt képviselőkkel”, „Bevezetik az első villanyt X helységben”, „Élmunkások díszvacsorája”, „Falujáró honvéd”. Akadt még aktuálisabb témaajánlat is, így „Kép a Rajk-tárgyalásról” vagy a „Készülődés Sztálin születésnapjára” tematika.

A Dolgozó Nép Alkotmánya címen beharangozott seregszemlét Révai végül I. Képzőművészeti Kiállításként nyitotta meg a nevezetes eseményre újjáépített Műcsarnokban, ahol a fő helyre a Rákosi elvtárs portréja című olajkép, Ék Sándor festménye került. „Nem mondom azt, hogy ez a kiállítás már teljes fordulatot jelent a művészeti öncélúsággal való szakítás dolgában” – kezdte némi kritikai éllel megnyitóbeszédét a szónok. Ám azután mégis elégedetten veregette meg „a régi, érett, nagy tehetségű” és az újonnan feltűnt „reménydús” művészek vállát azért, hogy végre a „közérthető művészi kifejezésmód, a szocialista realizmus felé fordultak”, s ezzel „méltó választ adtak (...) arra a rendkívüli hatásra, amelyet néhány hónappal ezelőtt a szovjet kiállítás dolgozó népünk százezreire gyakorolt”.

MURÁNYI GÁBOR

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Lengyelországban is jól fekszik a hatalomnál az, aki kormánypárti médiát működtet

Lengyelországban is jól fekszik a hatalomnál az, aki kormánypárti médiát működtet

Lánczi András, Stumpf István, Réthelyi Miklós is megkapta a Magyar Érdemrend kitüntetést

Lánczi András, Stumpf István, Réthelyi Miklós is megkapta a Magyar Érdemrend kitüntetést

Ez történt: megmérték, mennyit ér a Windows beépített, ingyenes vírusvédelme

Ez történt: megmérték, mennyit ér a Windows beépített, ingyenes vírusvédelme

Milyen telefonokat vesznek most legtöbben Európában?

Milyen telefonokat vesznek most legtöbben Európában?

Összetűztek jobb- és baloldali tüntetők Portlandben

Összetűztek jobb- és baloldali tüntetők Portlandben

Meghalt az első gleccser Izlandon

Meghalt az első gleccser Izlandon