A rendőri intézkedés jogszerűségének feltételezése törvényi vélelem - mondta ki az Alkotmánybíróság, amely a közbiztonsági őrizet korlátozásával befejezte a rendőrségi törvény szabadságelvonásra vonatkozó szabályainak alkotmányossági kontrollját.

Régi, egyes indítványok esetében immár nyolc-kilenc éves adósságának törlesztésébe fogott az Alkotmánybíróság (AB) 2003 végén azzal, hogy döntéseket hozott az alapvető emberi jogok korlátozását különösen nagy mértékben lehetővé tevő 1994-es rendőrségi törvényről. Az első körben alkotmányellenessé nyilvánították és megsemmisítették az úgynevezett bűnmegelőzési ellenőrzést (HVG, 2003. november 1.), majd decemberben jelentősen korlátozták a közbiztonsági őrizetbe vétel lehetőségét.

Két alapjog - a személyes szabadsághoz és a személyes biztonsághoz, ezen keresztül a közbiztonsághoz való jog - összevetése alapján úgy döntöttek, hogy "a rendőri intézkedés eredményessége nem függhet az intézkedés alá vont személy belátásától, ezért az intézkedésében foglaltak szükség esetén kikényszeríthetők. A kikényszerítés az intézkedéssel szembeszegülő ellenállásának a leküzdését jelenti (...) a rendőri intézkedésnek (...) mindenki köteles magát alávetni és a rendőr utasításának engedelmeskedni." Így továbbra is fennmaradhatott az az előírás, amely szerint - törvényen vagy nemzetközi megállapodásokon alapuló mentességektől, így a diplomaták, a parlamenti képviselők vagy a bírák immunitásától eltekintve - mindenki alá kell hogy vesse magát a rendőri intézkedésnek, azzal kizárólag akkor szegülhet szembe, ha a rendőri fellépés, utasítás teljesen nyilvánvalóan törvénysértő.

"A rendőri intézkedés jogszerűségének feltételezése tehát nem más, mint egyfajta törvényes vélelem" - ezt a rendfenntartók számára rendkívül kedvező megállapítást teljesen egységesen hozta meg az AB. Ez a vélelem csak utólag támadható meg, igaz, végső kontrollért akár bírósághoz is lehet fordulni, és ha utólag a panasz alaposnak bizonyul, kártérítés is követelhető. Noha egy-egy konkrét eset megkérdőjelezhette ennek az elvnek a tarthatóságát - a megítélt 9 millió forint aligha orvosolhatja például annak a káposztásmegyeri fiatalembernek a tragédiáját, akinek négy éve gerincét törte Biszku Attila zászlós és Hornyák Tibor őrmester csupán azért, hogy kikényszerítsék személyazonosságának igazolását (HVG, 2002. június 1.) -, összességében az AB mégis a rendőri tekintély és hatékonyság védelme mellett állt ki.

A rendőrségbe vetett bizalom jele az is, hogy a személyi szabadság korlátozásának egy viszonylag enyhe esetéhez, az előállításhoz az AB szerint elég a bűncselekmény elkövetésének egyszerű gyanúja, nem kell az úgynevezett megalapozott gyanú megléte. A hatályos szabályok szerint a büntetőeljárás megindításához általánosságában elég az "egyszerű gyanú", míg a konkrét személlyel szembeni eljáráshoz kell a megalapozott gyanú. A testület szerint a néhány órás előállítás azonban éppen annak eldöntését teszi lehetővé, hogy a megalapozott gyanú fennáll-e, így az előállításhoz indokolatlan lenne ezt megkövetelni.

Azt sem tekintette az alkotmánybírák többsége a személyes szabadság aránytalan vagy indokolatlan korlátozásának, hogy a személyazonosság megállapítása érdekében az olyan személyt, aki az együttműködést megtagadja, vagy hamis adatokkal megpróbálja félrevezetni a hatóságot, 24 órán keresztül közbiztonsági őrizetben tarthassák. Alapesetben ugyanis, ha például valaki megadja az adatait, az őt igazolni tudó személy elérhetőségét, csak éppen dokumentumok nincsenek nála, legfeljebb az előállítás alapesetben nyolcórás - további négy órával meghosszabbítható - időtartamára lehet szabadságában korlátozni, ha viszont nem segíti a rendőrséget, a hatóság további 12 órányi lehetőséget kap. Még hosszabb ideig, 72 óráig tartható közbiztonsági őrizetben a pártfogói felügyelet alatt álló, fegyintézetből feltételes szabadságra bocsátott elítélt, illetve a javítóintézetből ideiglenesen elbocsátott fiatalkorú, ha elrejtőzött vagy elrejtőzésétől alaposan tartani kell, s az AB ezt is védhetőnek találta.

Két előírás elbukott viszont az alkotmányossági vizsgán. A jövőben az eltűnése miatt körözött személyt megtalálása esetén pusztán emiatt nem lehet majd előállítani. Sokan családjuk, ismeretségi körük elől menekülve "tűnnek el"; velük szemben, ha nem válnak például gyanúsítottá, indokolatlan bármiféle szabadságkorlátozás. Ugyanúgy a továbbiakban közbiztonsági őrizetet sem lehet elrendelni az érintett ittassága, ön- vagy közveszélyes állapota miatt. E két "megsemmisítéssel" szemben foglalt állást a jelenleg tízfős taláros testület négy tagja, akik egyáltalán nem tartanák indokoltnak a rendőrség előállítással, közbiztonsági őrizettel kapcsolatos jogainak korlátozását. Külön érdekesség, hogy most a "támogatók" és a "különvéleményesek" megoszlása egyáltalán nem köthető ahhoz, melyik bírót milyen politikai erő jelölte, hiszen a jelenlegi kormánypártok támogatta Czúcz Ottó különvéleményéhez Bihari Mihály mellett a konzervatív tábor jelölte Harmathy Attila és Tersztyánszkyné Vasadi Éva is csatlakozott, míg a "konszenzusos támogatású" Kukorelli István lényegesen liberálisabb állásfoglalást pártolt volna.

Néhány hónapon belül újabb határozatok várhatók a rendőrségi törvényről, vizsgálják majd például a fegyverhasználat és a magánlakásba behatolás szabályait. Strausz János, aki Erdei Árpáddal együtt a decemberi határozatot előadó bíróként jegyezte, a HVG-nek elmondta: a szakmai előkészítés már folyik, s ő a gyors munka híve, ám azt nem lehet megjósolni, hogy a testület mennyi idő alatt tud majd döntést hozni.

FAHIDI GERGELY

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Tele van szeméttel a szelektív kukák környéke Dunaújvárosban

Tele van szeméttel a szelektív kukák környéke Dunaújvárosban

Bezárják a Merényi-kórház pszichiátriáját

Bezárják a Merényi-kórház pszichiátriáját

Még előrébb jutottak Szalayék a Dakaron

Még előrébb jutottak Szalayék a Dakaron

Tíz évre kiutasították Magyarországról Ahmed H.-t

Tíz évre kiutasították Magyarországról Ahmed H.-t

Újabb helyen bukkant fel az afrikai sertéspestis

Újabb helyen bukkant fel az afrikai sertéspestis

Lövöldöztek a csomagkézbesítő UPS egyik amerikai raktárában

Lövöldöztek a csomagkézbesítő UPS egyik amerikai raktárában