A 2002-ben megválasztott parlament - szakítva elődei gyakorlatával - eddig minden esetben a szakbizottság javaslatának...

A 2002-ben megválasztott parlament - szakítva elődei gyakorlatával - eddig minden esetben a szakbizottság javaslatának megfelelően döntött a képviselői mentelmi jog fenntartásáról vagy felfüggesztéséről. Utoljára 2001. december 18-án fordult elő, hogy a Ház leszavazta a mentelmi bizottságot, akkor Dán János (FKGP) csalási ügyében mondott nemet az Országgyűlés a büntetőeljárásra (ami egyébként a képviselő 2002-es mandátumvesztése után folytatódott). A jelenlegi parlament következetes volt abban is, hogy a közvádas bűncselekmények esetében szabad utat adott az igazságszolgáltatásnak, míg a magánvádas - jellemzően rágalmazási, becsületsértési - ügyekben megvédte tagjait, ami nem is meglepő, hiszen többnyire politikai ellenfelek próbálták egy-egy feljelentésért a vádlottak padjára ültetni a törvényhozókat. Ugyanakkor akadt tavaly két különleges eset is: az egyikben Kaltenbach Jenő kisebbségi biztos mentelmi jogát tartották fenn a Dankó István jászladányi polgármester által kezdeményezett eljárásban (HVG, 2003. november 29.), a másikban pedig Deutsch Tamás egykori sportminisztert védte meg a Ház az első pótmagánvádlós mentelmi ügyben, amikor a stadionbeléptető rendszer beszerzése kapcsán volt tárcája nevében próbálták bíróság elé vinni a fideszes képviselőt. Az utóbbi esetben egyébként a fele-fele alapon felálló mentelmi bizottság nem tudott határozni (ezért a fenntartást javasolta): a kormánypárti tagok a felfüggesztést javasolták, mondván, ez a bűncselekmény közvádas, az ellenzékiek szerint viszont amiatt, hogy nem az ügyészség, hanem pótmagánvádló indítványára bíróság kérte a mentelmi jog felfüggesztését, a "közvádas szabály" nem alkalmazható.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Társadalom

Egyenlőbbek?

A bírák és az ügyészségi dolgozók ezentúl eldönthetik, alávetik-e magukat a közúti rendőrségi intézkedéseknek, vagy sem - derül ki a Legfelsőbb Bíróság egy belső dokumentumából. A jogértelmező döntés több mint 5 ezer személyt érint.

Stephen King rémmeséiből készül sorozat

Stephen King rémmeséiből készül sorozat

Megmotozták és eljárást indítottak a Momentum politikusa ellen

Megmotozták és eljárást indítottak a Momentum politikusa ellen

AusOpen: Babos és Fucsovics bejutott a vegyes páros második fordulójába

AusOpen: Babos és Fucsovics bejutott a vegyes páros második fordulójába

"Ki akarja kimosni Bayer Zsolt száját?" - összeállt az ellenzék és a szakszervezetek Tatabányán

"Ki akarja kimosni Bayer Zsolt száját?" - összeállt az ellenzék és a szakszervezetek Tatabányán

Eltemették a meggyilkolt gdanski polgármestert

Eltemették a meggyilkolt gdanski polgármestert

Halálos tűz pusztított egy francia síterep központjában

Halálos tűz pusztított egy francia síterep központjában