Az MSZP-közeli regionális tévéhálózatot gründoló Pan-Am Kft. ügyvezetője, Burget Péter a fő koordinátora az EU-csatlakozással kapcsolatos május 1-jei budapesti állami rendezvényeknek. Ezekkel egy időben több mint ezer településen rendeznek ünnepséget - erre összesen mintegy 720 millió forintot ad a költségvetés.

Április 30-a délutántól május 2-a hajnalig tartanak országszerte az EU-csatlakozás ünnepségei. Budapesten a Hősök tere, az Andrássy út és az úgynevezett Felvonulási tér lesz a központ, az előkelőségek szombat este komoly- és népzenei koncerttel, fogadással ünnepelnek a Magyar Állami Operaházban. Vidéken a megyeszékhelyeken és a nagyobb határátkelőkön terveznek látványos megemlékezéseket, de ünnepel több száz kistelepülés is. A központi költségvetés a budapesti rendezvények támogatására 341 millió forintot, a vidéki programokéra 380 millió forintot ad, a fennmaradó költséget a helyi önkormányzatok állják, néhány helyen a környékben érdekelt nagyvállalatok segítségével, a hegyeshalmi - május 1-jére virradóan tartandó - happeningbe pedig beszáll a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága, a Gysev Rt. és a Fuvarozók Országos Szövetsége is.

Becsomagolt Duna-hídak (HVG, 2004. április 3.), világzene-világtánc-világbüfé a csatlakozó országok művészeivel és séfjeivel, légiparádé, hosszas huzavona után elindított Időkerék (HVG, 2004. február 14.), utcabál és éjjeli mulatság a Clark Ádám téri alagútban - egyebek mellett ez szerepel a budapesti központi - zömében a Miniszterelnöki Hivatal (MEH), illetve a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) szervezte - rendezvények lajstromában.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium a Millenáris Parkban tervez bulit, a részletekről azonban lapzártánkkor nem tudtak beszámolni a HVG-nek. A fővárosi önkormányzat az Erzsébet téri Gödörben tart ünnepséget, ahol minden érdeklődő leteheti az EU-ba magával vinni nem tervezett tárgyát - ezekből kiállítást rögtönöznek a helyszínen.

Összesen 1197 vidéki helyszín nyert központi pénzt, átlagosan néhány százezer forintot. A megyei önkormányzatok a székhelyvárossal közösen pályáztak - együtt átlagosan 5-6 millió forintot kaptak -, s akadt település, amelynek több beadványát is pozitívan bírálták el a MEH-ben. A program a HVG által megkérdezett településeken egymáshoz és a budapestihez hasonló: könnyű- komoly- és népzene - kötelező gyakorlat Beethoven EU-himnusz Örömódája -, tűzijáték, illetve a fegyveres testületek bemutatói. Békés megyében tarhonyafesztivál, Egerben színházi előadások, Biharkeresztesen a parlamenti pártok politikai fóruma, valamint egy Trabant-hang-utánzó humorista fellépése színesíti az összképet. A nem megyeszékhely városok közül Cegléd kapta a legtöbb állami pénzt, 3,1 millió forintot: itt tartják Pest megye kiemelt ünnepélyét, miközben a város EU-s emlékművet is rendelt Farkas Ádámtól, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorától. Jól járt Komárom: évek óta április végén ünnepel az egykor egységes város Duna és az országhatár által elválasztott két fele, s most némi - 1,7 millió forint - állami pénz is segítette a hídünnepet, miközben a tűzijáték költségeit a szlovákiai Révkomárom állja. Viszonylag sok jutott Dávid Ibolya MDF-elnök szűkebb pátriájának: Tamási 800 ezer forintnak örülhet.

Az előkészítés során a MEH az elvárásait határozta meg, a központi ünnepségsorozat részleteinek kidolgozására a kancellária közbeszerzési pályázatán nyertes Ogilvy & Mather Reklámügynökség Budapest Rt. (O&M) kapott megbízást. Az rt nyomban ideiglenes tanácsadót is igazolt Burget Péter személyében. "Jóban van az ügyféllel" - így indokolták a MEH-re utalva az egyébként saját ötletként felvállalt döntést az O&M-nél. Burget a kancellária rendezvényügyi mindenese: a tavalyi augusztus 20-ai ünnepségek projektvezetője volt, s jó eséllyel készül az idei állami ünnepre is, miközben újabban az MSZP-közeliként emlegetett regionális tévéláncot szervező Pan-Am Kft. ügyvezetőjeként dolgozik (HVG, 2004. március 27.).

Az O&M-nél szemérmesen mellékszereplőnek mondják Burgetet, s állítják, korántsem példa nélküli, hogy a megrendelő által is elfogadott személy segít a megvalósításban. A kivitelezés körül serénykedő, a HVG-től inkognitót kérő reklámszakemberek ugyanakkor egybehangzóan állítják, minden érdemi ügyben Burgettel kell tárgyalni. Hovatovább ő koordinálja az NKÖM által szervezett, Európa sétány elnevezésű rendezvényt, a budapesti Andrássy úti művészeti happeninget. Utóbbira az NKÖM-tulajdonú Hungarofest Kht. tervez szerződni Burgeték családi cégével, a Helin Bt.-vel; úgy tudni, a megállapodás szinte teljhatalmat - projektvezetési, koordinátori, előkészítői és szervezői jogokat - ad a vállalkozónak (a sétány mintegy 25 millió forintba kerül majd).

A harmincas éveiben járó, Zeneakadémiát végzett, civilben harsonaművész Burget maga sem túlozza el befolyását. A HVG-nek úgy nyilatkozott: elsősorban szakterületével összefüggő, zenei kérdésekben ad tanácsokat, amelyek sem a MEH-et, sem az O&M-et nem kötelezik semmire. Önmagát "rendezvényszervező technológusnak" mondta - hangsúlyozva, kilenc évig tagja volt a kapolcsi művészeti fesztivál szervezőgárdájának -, aki semmiképpen sem ideológiai vagy politikai, hanem "értékalapú munkát" végez. A HVG birtokában lévő dokumentumok mindazonáltal a névtelenséget kérő reklámszakemberek álláspontját látszanak alátámasztani: a Pan-Am Kft. céges papírjain például a május 1-jei fővárosi rendezvények költségei szerepelnek. A kimutatás szerint az összköltség bruttó 319,9 millió forint, amiből a legtöbbe - 74 millió forintba - a rendezvények reklámozása kerülne, a tűzijáték költsége e szerint 28,7 millió forint, a felvonulási téri sátorban tartandó, Együtt megyünk elnevezésű nemzetközi kulturális fesztiválé 20 millió forint.

Eközben, úgy tűnik, sínen van a Pan-Am Kft. fő projektje, a vidéki városi televíziókat összekötő hálózat terve. A HVG információi szerint az optikaikábelrendszer-szolgáltató Matáv Rt. elfogadni látszik a 3 millió forint törzstőkéjű kft terveit, s vállalnák a szolgáltatást, igaz, nem a cég által remélt június elejétől, hanem októbertől. Egyelőre nem dőlt el, öt vagy tíz évre szerződnének, a Pan-Am Kft.-nek mindenesetre havi 35 millió forintot kellene fizetnie, s a Matáv Rt. megelégedne egyhavi díjnak megfelelő összegű bankgaranciával (igaz, biztosítékként kér még további 150 millió forintot, valamint négyhavi díjat utólag elszámolható előlegként).

Az érintett városok egy része azonban továbbra is aggályait hangoztatja. Ezek között szerepel, hogy a Pan-Am Kft. által javasolt szerződés kizárja a rendes felmondást. Még nagyobb súllyal esik a latba, hogy az úgynevezett gesztorstúdiók (régiós központok) által gyártandó regionális magazinok témáját a Pan-Am "műsorigazgatója" választaná ki, s a budapesti központban gondoskodnának a vendégekről, szakértőkről is. A szerződéstervezet szerint ez nem jelenti ugyan a szerkesztési szabadság korlátját, a tévéknél a jelek szerint mégis éppen ettől tartanak. A projekt lényegét ismerők szerint e helyi tévék az MSZP kampányát segítenék majd a 2006-os országgyűlési választások előtt (a párt idei kampányterveiről lásd Werber útmutatásai című írásunkat), méghozzá úgy, hogy a korteskassza kímélése céljából elsősorban azokban a megyékben erősítenének rá, ahol a regionális közvélemény-kutatások szerint a párt rosszul áll riválisához képest. Jelenleg szinte bizonyosra vehető a szocialista vezetésű Miskolc, Szeged és Székesfehérvár helyi tévéjének gesztori szerepe, míg a szintén MSZP-s irányítású Pécs, illetve a fideszes Debrecen hezitál, s az sem egyértelmű, hogy a nyugat-dunántúli régió központja Győr vagy Szombathely legyen-e.

RÁDI ANTÓNIA

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Társadalom

Werber útmutatásai

Az MSZP keddi, lapzártánk utáni elnökségi ülése vélhetően behatóan foglalkozik majd az Index.

Kilenc országot aggaszt különösen a magyar jogállamiság

Kilenc országot aggaszt különösen a magyar jogállamiság

Utoljára ülésezik a parlament, újabb tüntetés készül

Utoljára ülésezik a parlament, újabb tüntetés készül

Új csodamotort kaphatnak az autók: szupertiszta működés és minimális fogyasztás

Új csodamotort kaphatnak az autók: szupertiszta működés és minimális fogyasztás

Ilyen még nem volt – egy nő irányítja az Air France légitársaságot

Ilyen még nem volt – egy nő irányítja az Air France légitársaságot

Néhány másodperc alatt eljut egy 3 éves gyerek szintjére a mesterséges intelligencia

Néhány másodperc alatt eljut egy 3 éves gyerek szintjére a mesterséges intelligencia

Szokatlan funkció kerülhet a Samsung következő csúcstelefonjába: kriptopénzt is őrizhetne az S10?

Szokatlan funkció kerülhet a Samsung következő csúcstelefonjába: kriptopénzt is őrizhetne az S10?