Nagyon kis részvételi hajlandóság és fokozódó elbizonytalanodás mellett az ellenzék jelentős fölényének megszilárdulásáról számol be a HVG megbízásából készült júliusi Medián-elemzés. A felmérésből az is kiderül, hogy Medgyessy Péter kormányfő minden korábbinál népszerűtlenebb.

A választópolgárok aktivitásában megfigyelhető ugyan bizonyos szezonalitás, a részvételi kedv most júliusban bekövetkezett mélypontja azonban aligha magyarázható pusztán a nyár hosszan késlekedő beköszöntével. 2003-ban és 2002-ben semmivel sem volt enyhébb a kánikula, tavaly júliusban mégis 62 százalék, egy évvel korábban pedig 70 százalék volt a magukat biztos szavazóknak mondók aránya. A mostani 44 százalék nem csupán ebben a ciklusban számít rendkívül alacsonynak: legutóbb a Horn-kormány regnálásának hasonló időszakában, 1996 augusztusában mért hasonló (46 százalékos) értéket a Medián. Igaz, az Antall-kormány által fémjelzett első ciklusban ennél még szélesebb körű kiábrándultság is tapasztalható volt: 1991 őszén mindössze a megkérdezettek 39 százaléka állította, hogy biztosan részt venne egy "jövő vasárnapi" parlamenti választáson.

A mostani közhangulat alighanem összefügg a jó egy hónappal korábban megtartott első európai parlamenti választás kimenetelével. Az ott tapasztalt, igen széles körű távolmaradás ugyanis nem csupán következménye volt a politikától való elfordulást eredményező elégedetlenségnek, hanem oka is lehet a mostani felmérésben nyíltan kifejezett közönynek. Az emberek egy része ugyanis valamiféle feltételezett társadalmi elvárásnak akar megfelelni, amikor a kérdezőbiztosnak azt válaszolja, hogy biztosan elmegy szavazni - amikor aztán egy rendkívül alacsony részvétel után sem "dől össze a világ", sokan úgy érezhetik, hogy nem szükséges a valóságosnál jobb képet festeniük magukról. Ezt a feltételezést megerősíti, hogy 2003 májusában, a - szintén csalódást okozóan alacsony részvétellel zajló - EU-csatlakozási népszavazást közvetlenül követően 9 százalékponttal csökkent a "biztos" szavazók aránya (igaz, akkor a zuhanás jóval magasabb szintről történt: 68 százalékról 59 százalékosra).

A romló politikai közhangulat másik látványos jele, hogy a korábbiaknál jóval magasabb - a teljes szavazókorú népességben az előző havi 30 százalékkal szemben 36 százalék azoknak az aránya, akik nem tudnak vagy nem akarnak pártot választani. Az elbizonytalanodás természetesen a korábbi MSZP-szavazókat jellemzi tömegesen, bár az is tény, hogy közülük ma nem kevesen a Fidesz-MPSZ szavazótáborát erősítik. Máskülönben aligha lenne lehetséges, hogy a nagyobbik ellenzéki párt az EP-választási győzelmének mértékét is meghaladó támogatottságot tudhat maga mögött. A két nagy párt közötti mostani nagy különbség egyébként nem előzmény nélküli: 2004 áprilisában már gyakorlatilag ugyanezt mutatta ki a Medián (HVG, 2004. április 24.). Az MSZP-nek májusban némi fellélegzésre adhatott okot az ellenzéki előny - utóbb átmenetinek bizonyult - csökkenése, ami minden bizonnyal az EU-csatlakozásnak, az azt emlékezetessé tenni kívánó népünnepélyeknek volt tulajdonítható.

A belépés aktusa általában véve is javította a kormányoldal helyzetét és az általános politikai közhangulatot: javult a kormány megítélése (százfokú skálán mérve 36-ról 41 pontra), és az áprilisi 27 százalékról 35-re nőtt azoknak az aránya, akik szerint az országban "jó irányba mennek a dolgok". Ugyancsak májusban Medgyessy Péter miniszterelnök és a külügyminiszteri posztot is betöltő Kovács László MSZP-elnök 4-5 százalékpontot javított korábban mélypontra került tetszési indexén.

Az EP-választáson elszenvedett MSZP-vereséget követően azután nemcsak a szavazási szándékokat tekintve stabilizálódott a Fidesz-MPSZ fölénye, hanem a közhangulat más tényezői is visszabillentek. A kormány eddigi produkcióját ismét csupán 37 pontra értékeli a közvélemény, 40:35 arányú többségben vannak azok, akik az Orbán-kormány teljesítményét jobbnak tartják a Medgyessy-kabineténél, és 30 százalékra esett vissza a "jó irányt" érzékelők aránya. Ezeknél is húsba vágóbb lehet a kormányon lévők számára, hogy mind a kabinet, mind a vezető kormánypárt első embere súlyos népszerűségvesztést szenvedett el. Az egyébként már távozási szándékát is bejelentett Kovács László visszaesése nagyobb ugyan, Medgyessy Péternek viszont szembe kell néznie azzal, hogy nemcsak saját negatív rekordját döntötte meg, de immár 5 százalékponttal marad el elődje, Orbán Viktor 2000 decemberében mért legalacsonyabb népszerűségi mutatójától. Orbán pontosan négy éve egyébként 44 ponton állt, és a mostani kormányfőnél egy hajszállal még Horn Gyula is népszerűbb volt nyolc évvel ezelőtt, kormányzása hasonló időszakában (39 százalék). Sovány vigasz lehet Medgyessy számára, hogy a korábbi MSZP-s miniszterelnök népszerűségi mélypontja (1997 márciusában) 29 százalék volt, Antall Józsefé pedig (1993 szeptemberében) 25 százalék.

A Medián kérdezőbiztosai ezúttal is több mint negyven politikusról kértek véleményt, de a húszas toplistára csak az Országgyűlésben vagy parlamenti pártjukban vezető tisztséget, esetleg közhivatalt betöltő s egyúttal legismertebb politikusok kerültek fel. Először szerepel a listán Draskovics Tibor, akinek az ismertsége igencsak megugrott az utóbbi hónapokban, népszerűségi indexe azonban csak a sereghajtó posztjára kvalifikálja. Igaz, egy pénzügyminiszter ritkán számíthat ennél jobbra - ha Bokros Lajos 1995. decemberi 9 százalékpontos eredményére gondol, az újra meg újra szintén "csomaggal" hírbe hozott Draskovics még elégedett is lehet a saját 23 pontos népszerűségi indexével.

HANN ENDRE

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A világ egyik legnagyobb autógyártójánál a csúcsvezetők többsége nő

A világ egyik legnagyobb autógyártójánál a csúcsvezetők többsége nő

Srí Lanka – összehangolt húsvéti merényletsorozat - kétszáznál is több halott 450 sebesült

Srí Lanka – összehangolt húsvéti merényletsorozat - kétszáznál is több halott 450 sebesült

Inkább egy komikus: megalázó vereséggel csaphatják el elnöküket az ukránok

Inkább egy komikus: megalázó vereséggel csaphatják el elnöküket az ukránok

Csak húszan éltették Hitlert a születésnapján

Csak húszan éltették Hitlert a születésnapján

Változékony idő várható

Változékony idő várható

A német belügyminiszter nem kérdőjelezi meg Orbán demokrataságát

A német belügyminiszter nem kérdőjelezi meg Orbán demokrataságát