Lemondásra szólította fel Dávid Ibolya pártelnököt az MDFLezsák Sándor vezette Lakitelek munkacsoportja. A megyéktöbbsége viszont a pártot az EP-választáson sikerre vezetőelnök asszony megbízatásának meghosszabbítását támogatja.

Hiába gyűlt össze a nyaralási szezon ellenére az MDF 22 parlamenti képviselőjéből húsz egy rendkívüli frakcióülésre múlt szerdán, két órán keresztül csak annak a nem egetverően fontos kérdésnek a megvitatásával voltak képesek tölteni az időt, jogában áll-e a frakcióvezetőnek nem megtartani az ülést. A képviselőcsoporton belüli viszonyokra jellemző módon ugyanis Herényi Károly frakcióvezető egyszerűen nem volt hajlandó előterjeszteni a napirendet, s ezzel megnyitni hivatalosan az ülést, mondván, írásos előterjesztést várt volna a képviselőktől. Mivel ezt a működési szabályzat nem írja elő, a frakcióülést kezdeményező képviselők - akik Lakitelek munkacsoport néven június végén alakultak meg - nem is készítettek előterjesztést. A kétórás meddő vita után így a törvényhozók szétszéledtek.

Az ülés tétje az lett volna, hogy a frakció véleményt nyilvánítson arról, jogszerűen hívta-e össze az MDF országos választmánya a párt tisztújító országos gyűlését szeptember végére. A lakitelekiek szerint nem, s mivel a képviselők közül 13-an e csoport tagjai, véleményük a frakció döntéseként jelenhetett volna meg. Herényi viszont a lakitelekiek által támadott Dávid Ibolya pártelnök egyik legközelebbi munkatársa, eljárása, a képviselők többségi véleményének elhallgattatása aligha véletlen tehát. Így viszont helytállónak tűnik Dávid Ibolya kijelentése, aki - mint azt Medgyaszay László képviselő nemrég nyilvánosságra hozta - az egyik ülésen "hullaszagúnak" minősítette az MDF frakcióját.

Egy kis pihenés keretében aztán beleerősítettek a Lezsák Sándor vezette lakitelekiek, s a dabasi strandon múlt szombaton nyilatkozatot fogalmaztak Dávid ellen. "Elnök asszony, mondjon le!" - áll az első mondatban, s Lezsák ehhez hozzátette: a pártelnök megosztó személyiség, s bizalmi válság alakult ki körülötte. A politikus ezzel csak ismételte magát: egy évvel ezelőtt egy elnökségi ülésen ugyanis azzal fordult Dávid Ibolyához, "le kell mondanod, kedves elnök asszony".

A Dávid-Lezsák harc már évek óta dúl az MDF-ben, ám az európai parlamenti választások előtt a vetélkedés alábbhagyott. A voksolás azonban a pártelnök számára volt kedvező, az MDF átlépte az 5 százalékos határt. Ezzel - minthogy életképesnek bizonyult az elnök és csapata stratégiája - a vita, úgy tűnt, véget ért. Nem így történt, Lezsákék kiásták a csatabárdot. Ezt persze Dávid és csapata is elősegítette, hiszen rendcsinálásba kezdtek. Feloszlatták például a párt egyik legnagyobb létszámú és legrégebbi alapszervezetét, a fővárosi II. kerületit, amelynek tagjai között volt Balsai István, Dávid egyik következetes ellenfele is. A vád velük szemben az volt, hogy a választási harcban szembementek az MDF vezetésével, aláírásokat gyűjtöttek a Fidesz-MPSZ nemzeti petíciójához, s Balsai felesége etikai eljárást kezdeményezett a pártelnök ellen. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a tisztogató eljárások folytatódnak, Lezsákék úgy döntöttek, az országos tisztújítást megelőző helyi, illetve megyei jelölésen megpróbálnak olyan erőt felmutatni, amivel nem olyan könnyű leszámolni.

A Lakitelek csoport egyes tagjai esetében az is szerepet játszott a jelenlegi pártvezetéssel való szembefordulásban, hogy nem támogatják a párt önálló indulását a választásokon, inkább egy szoros Fidesz-MDF szövetségben politizálnának. Ennek egyik oka személyes lehet: egy önállóan induló kis pártnak nagyon kicsi az esélye egyéni kerületi képviselőt parlamentbe juttatni, ha ugyanott a két nagy párt is indít jelöltet. A listákon elfoglalt helyről viszont a pártvezetés dönt, amely nyilván hű embereit helyezi majd el azok élén. Így viszont búcsúzhatnának a parlamenttől olyan, egyéniben közös Fidesz-MDF-jelöltként bejutott képviselők, mint Balsai, Lezsák vagy Horváth Balázs egykori belügyminiszter. Ha viszont újra összeállna s közös egyéni jelöltekkel indulna a két párt, akkor a Fidesz-barát szárny képviselői eséllyel pályáznának mandátumra a következő ciklusra is.

A személyi érdekek mellett persze politikai nézetkülönbségek is elválasztják a két tábort egymástól. A lakitelekiek szerint politikájával Dávid szétbomlasztja a jobboldal egységét, azzal pedig, hogy lebegteti, melyik párt mellé állna majd a 2006-os választások után, tulajdonképpen a baloldal malmára hajtja a vizet. Lezsákék nem csináltak titkot abból, nem helyeslik a pártvezetés döntését arról, hogy centrumpolitikát kíván folytatni, s ugyanakkora távolságot szeretne tartani az MSZP-től, mint a Fidesz-MPSZ-től. Vita folyik a pártban azon is, kik az MDF szavazói. Dávid ugyanis retorikájában nem a hagyományos jobboldali szavazóréteg felé fordult, hanem a két nagy pártból kiábrándulók felé. Lezsákék szerint ez kétélű fegyver, mert e szavazók gyakran az utolsó pillanatban, ad hoc alapon döntenek, s voksaikat könnyen megszerezheti valamely jól kampányoló nagy párt is.

Mára azonban kiderült, nincs elég erő Lezsákék mögött. Lezajlottak a megyei tisztújítások is, döntöttek arról, kit szeretnének pártelnöknek. Mindenhol két jelöltet lehetett állítani, ám ennek ellenére tíz helyen csak Dávid Ibolyát javasolták e posztra. Hét megyében ajánlották mellette Gémesi György gödöllői polgármestert, kettőben pedig Medgyaszay László Győr-Moson-Sopron megyei országgyűlési képviselőt (Fejér megye még nem határozott). E két ellenjelölt azonban már bejelentette, nem kívánja megméretni magát, így a szeptember végi országos gyűlésen Dávid lesz az egyedüli jelölt. Gémesi amúgy különös szerepet játszik a belvillongásokban. Korábban Lezsák egyik szoros szövetségesének számított, ma viszont a Dávid-féle pártvezetés egyik oszlopa, ő felel például az új MDF-program előkészítéséért. Ugyanakkor részt vett a lakitelekiek egyik zártkörű tanácskozásán, s a hírek szerint megpróbált olyan megegyezést létrehozni, amely garantálta volna a lakitelekiek megfelelő reprezentációját az MDF 2006-os választási listáján.

Ennek azonban már nem sok realitása van, hiszen az országos gyűlésen a már évek óta folyó harc könnyen a Dávid-pártiak totális győzelmével végződhet, s akkor nyilvánvalón felmerül a kérdés, a párt egysége megköveteli-e a leszámolást Lezsákékkal. A lakitelekiekkel nehéz lenne együtt dolgozniuk Dávidéknak, leszalámizásuk viszont azt jelentené, hogy veszélybe kerülhet az MDF jó választási szereplése 2006-ban.

RIBA ISTVÁN

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Már a nevét is tudni az Iszlám Állam Magyarországon elfogott harcosának

Már a nevét is tudni az Iszlám Állam Magyarországon elfogott harcosának

Németh Szilárd elárulta a magyar gasztronómiát, és vétett egy helyesírási hibát

Németh Szilárd elárulta a magyar gasztronómiát, és vétett egy helyesírási hibát

Másfél hónapja vár a műlábára egy gávavencsellői férfi

Másfél hónapja vár a műlábára egy gávavencsellői férfi

Trump kedveli Kim elnököt, ezért azonnal visszavonta a legújabb szankciókat

Trump kedveli Kim elnököt, ezért azonnal visszavonta a legújabb szankciókat

A kormány is rábólintott az éjjeli repülési tilalomra

A kormány is rábólintott az éjjeli repülési tilalomra

Száz éve írta le Max Weber, milyen az ideális erős vezető, de Orbán nem olyan

Száz éve írta le Max Weber, milyen az ideális erős vezető, de Orbán nem olyan