Az első, sorsdöntő csatát Gyurcsány pajzsra emelésével megnyerték az MSZP új hullámának képviselői. A siker előrevetíti a párt szociáldemokrata arculatát "fogyasztóbarát" módon megjeleníteni képes politikusok előretörését a párt októberi tisztújító kongresszusán.

Vezért keresett az MSZP, és most megtalálta, s ugyanez lesz a pártelnökválasztás fő mozgatórugója is - kommentálta Gyurcsány Ferenc elsöprő kongresszusi győzelmét és annak várható konzekvenciáját az októberi tisztújításra nézve a HVG-nek Lendvai Ildikó frakcióvezető, elnökségi tag, aki a múlt szerdai rendkívüli, miniszterelnök-jelölő kongresszuson a rivális jelölt, Kiss Péter mellett mondott kortesbeszédet. "Nem magának választott a párt, hanem kifelé, azt az embert kellett megtalálni, aki a baloldal arca lehet" - fogalmazott kissé más nézőpontból az ominózus gyűlésen Gyurcsány mellett felszólaló Botka László szegedi polgármester. Az eredményt utólag szinte magától értetődőnek láttató nyilatkozatok ellenére nem világos, mi történt az alatt a néhány nap alatt, melyek során az MSZP elnöksége által egyhangúlag és a párt más vezető testületeiben is nagyobb arányban támogatott kancelláriaminiszterrel szemben Gyurcsány földcsuszamlásszerű győzelmet aratott (HVG, 2004. augusztus 28.).

A tektonikus erők forrásának - legalábbis a HVG által megkérdezettek szerint - csak részben tekinthetők a kormányfő megbuktatását kísérő események, az MSZP mélyrétegeinek mozgását az európai parlamenti (EP) választások elvesztése óta felgyülemlett elégedetlenség és indulatok is generálták, amelyeket nem volt kin levezetni. A pártvezetésen nem igazán lehetett, hiszen szinte azonnal kapitulált: kitűzték a tisztújító kongresszus időpontját, Kovács László pártelnök pedig nyomban bejelentette, hogy nem indul. A kritika így törvényszerűen fordult a kormány ellen.

"Elfelejtettük az emberek nyelvét, az emberek pedig minket felejtettek el" - mondta a HVG-nek Toller László pécsi polgármester, elnökségi tag, aki a miniszterelnök-utódlási procedúra egyik főszereplőjévé vált azáltal, hogy elsőként és nyilvánosan tiltakozott a pártelnökség Kiss Péter egyedüli jelölését támogató döntése ellen. A Gyurcsány mellett kampányoló Toller kifejtette, régóta hangoztatja, hogy azzal a vezetéssel, amelynek maga is része, elképzelhetetlen a megújulás. "Ám eljött az a pillanat, amikor azt mondtam, vége az ósdi kamarillapolitikának. Ízléstelenül eltávolítottunk egy miniszterelnököt, aztán egy perc alatt találtunk egy másikat. Én nem erre szegődtem 1989-ben" - idézi fel a baljóslatú elnökségi ülést Toller, aki szerint az MSZP nem tehetett mást: 19-re kellett lapot húznia.

A pártpiramis csaknem minden szintjén megfogalmazódó változtatási igény egy olyan politikus képét rajzolta fel, akiről elhihető, hogy képes változtatni, akinek stílusa, habitusa gyökeresen eltér elődjéétől, aki erőt, dinamizmust sugároz, ért a hétköznapi emberek nyelvén, jól kommunikálja a döntéseket. Ennek az elvárásnak egyáltalán nem felelt meg a szakmailag egyébként respektált Kiss, akinek szinte eposzi jelzőjévé vált az "ideális második ember" minősítés, s aki még kongresszusi beszédében sem volt képes az egyszeri küldöttek számára fogható üzeneteket produkálni. A "végeket" járó minikampánya során hol a magyar Tony Blairként, hol a szocialista Orbánként emlegetett, a hazai baloldal szociáldemokrata megújítása iránt folyamatosan hitet tevő Gyurcsány egy csapásra a pártvezetés elleni lázadás szimbólumává vált. A szombati jelölés és a szerdai kongresszus között eltelt kevesebb mint 100 órában egyre-másra újabb megyék - a győriek után a csongrádi, a baranyai, a zalai, a szolnoki, majd a nógrádi szocialisták - küldöttei, illetve újabb polgármesterek - így Érsek Zsolt (Hatvan), Hunwald György (Budapest, VII. kerület) - tettek hitet Gyurcsány támogatása, illetve az általa megtestesítettnek vélt változás mellett. Így aligha valószínű, hogy a verseny magán a kongresszuson dőlt el.

A véleményalkotást a HVG által megkérdezettek szerint a legtöbb helyen és minden szinten pártösszejövetelek előzték meg, sokszor még a szimpatizánsokat is meghallgatták a küldöttek. Talán Mandur László budapesti elnök állt ki a legtovább Kiss mellett, ám a kerületek végül sorra fellázadtak. "A budapesti szervezetre főleg ráfér a változás, nem tudtak egy versenyképes főpolgármester-jelöltet kiállítani, s ahogy a főváros nyert már választásokat az MSZP-nek, az EP-választás éppenséggel itt veszett el" - fogalmazta meg elégedetlenségét az egyik kerületi küldött.

A két jelölt esélyeit azonban jócskán módosíthatták a kongresszuson, illetve az az idő tájt a Parlamentben történtek is. Kiss az elnökség embereként eleve hendikeppel indult, amit alighanem súlyosbított, hogy sorra az MSZP nagyágyúi szólaltak fel mellette, miközben riválisát szókimondó, a problémákat a küldöttek fülének tetsző módon visszhangozó polgármesterek, politikusok erősítették. A szavazás előtt érkezett hír, miszerint Medgyessy mégsem veti alá magát a bizalmatlansági indítványnak, hanem lemond, ugyancsak Gyurcsány pozícióit javította. Róla már hónapok óta nem az a kép élt, hogy a miniszterelnök bizalmasa, valamikori befolyásos háttérembere, hanem az, hogy a kormányfővel nyílt konfliktust felvállaló miniszter. És lám: Medgyessy Péter bizonyította, hogy jogosan kritizálható. A szeptember 6-ára tervezett prompt váltás elodázódása jócskán gyengítette azt a Kiss Péter melletti érvet is, hogy olyan profira van szükség, aki azonnal be tud ugrani. Ráadásul a kongresszuson az a látszat keletkezett, hogy aki a változást képviselő Gyurcsányra szavaz, az második emberként automatikusan megkapja mellé a folytonosságot megtestesítő Kiss Pétert is, fordítva azonban ez közel sem biztos. Mindez együttvéve legalább 20 százaléknyi szavazattöbbletet hozott a kongresszus kezdetén becslések szerint úgy 55 százalékos támogatást élvező Gyurcsánynak - mondta a HVG-nek az egyik küldött.

De kitart-e az eufória az MSZP október közepére meghirdetett tisztújító kongresszusáig, vagy esetleg a párt működésére korábban jellemző kiegyenlítő erők kerekednek felül. Az augusztus 30-áig meghosszabbított határidőig hatan jelezték, hogy indulnak a pártelnöki posztért: Hiller István, Lamperth Mónika, Szekeres Imre, Szili Katalin, Jánosi György és Toller. Az esélylatolgatók korábban szoros Hiller-Szili-vetélkedést jósoltak, az elmúlt hetek eseményei azonban a miniszterelnök-jelölttel tandemet alkotó, a baloldal megújításáról szóló szociáldemokrata programját Gyurcsány közreműködésével megalkotó Hiller fölényes győzelmét valószínűsítik. Az elnökaspiránsokat a Lendvai Ildikó vezette jelölőbizottság szeptember 3-án hallgatja meg. Így a hónap közepén indulhat meg a verseny az alelnöki, illetve az elnökségi posztokért, és ebben fontos szerephez juthat a Gyurcsány támogatása után a sikereken felbátorodott vidéki szárny. Az elmúlt napok eseményei a jelenlegi pártelit megsemmisítő vereségét vetítik előre, egyúttal azt a lehetőséget is magukban hordozva, hogy az MSZP levetkőzhet valamit utódpárti jellegéből, és megindulhat a modern szociáldemokrata párttá válás útján.

JAKUS IBOLYA

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Társadalom

Főpróba

Horn Gyulának 1994-ben másfél hónapra, Orbán Viktornak 1998-ban egy hónapra, Medgyessy Péternek 2002-ben két hétre...

Izmozik a forint, idén még nem volt olyan erős az euróhoz képest, mint most

Izmozik a forint, idén még nem volt olyan erős az euróhoz képest, mint most

Kényszergyógykezelésre küldték a csecsemőjét kádba fojtó anyát

Kényszergyógykezelésre küldték a csecsemőjét kádba fojtó anyát

Egy csomó helyen ingyen kávézhatunk csütörtökön

Egy csomó helyen ingyen kávézhatunk csütörtökön

Római és kelta települések maradványai kerültek elő a debreceni BMW-gyár helyszínén

Római és kelta települések maradványai kerültek elő a debreceni BMW-gyár helyszínén

Diana lesz Harry herceg és Meghan Markle gyereke?

Diana lesz Harry herceg és Meghan Markle gyereke?

Támadók tüzet nyitottak egy brazil, nukleáris fűtőelemeket szálító konvojra

Támadók tüzet nyitottak egy brazil, nukleáris fűtőelemeket szálító konvojra