Csalás nyomai után kutat a rendőrség Dunakeszi Duna-strandjának bérbeadása kapcsán. Az ingatlantulajdonos önkormányzattal pereskedő bérlő - egy ismert helyi színesfém- és üzemanyag-kereskedő, aki más ügyben is a hatóságok látókörébe került - mintegy 300 millió forintot követel a várostól.

Dunakeszi strandja valójában nem is strand: a helyi köznyelv hívja így azt az ötezer négyzetméteres, a városvezetés által szabadidőparkként nyilvántartott Duna-parti területet, ahol utoljára ma már felnőtt generációk mártózhattak meg különös kockázatvállalás nélkül a folyóban. A Duna szennyeződése, a park gondozatlansága, a rengeteg gaz alig vetette vissza a strand népszerűségét - pedig a tisztiorvosi szolgálat nem ajánlja itt a fürdést -, a 30 ezer lakosú város kedvelt sétáló- és találkahelye volt a terület, amely gyakorlatilag az egyetlen pont, ahol a Dunáról elnevezett település lakói lejuthatnak a folyóhoz. Mindez azonban már a múlté: jelenleg lelakatolt kapu fogadja a strand felé sétálókat. A történtek nem csak a városlakók haragját váltották ki: az önkormányzati tulajdonú ingatlan bérbeadását a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) vizsgálja a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének tavaly őszi bejelentése alapján.

A Metalstar '97 Kft. bérli a szabadidőparkot az önkormányzattól havi 100 ezer forintért. Cserébe vállalta, hogy "a lakosság érdekében" fenntartja és üzemelteti azt. Lukács Pál ügyvezető, aki ügyvédje útján üzente, nem kíván a HVG-nek nyilatkozni, a Dunakavics című helyi újságban korábban elmondta, háromcsillagos, 20 szobás panziót épít a telekre, étteremmel, nyerőautomatás kaszinóval, szoláriummal, a kertben húszméteres medence szolgálja majd a látogatókat hidromasszázzsal, vízi bárpulttal. A parkot a helyiek napközben ingyen használhatják, a medence igénybevételéért pedig pár száz forintot kellene majd fizetni, miközben a panzió és az egyéb fizetős szolgáltatások kitermelik a Metalstar hasznát.

A strand szövevényes története évekkel ezelőtt kezdődött, s a jelek szerint még évekig húzódhat. "A városnak nem volt pénze az üzemeltetésre, felújításra" - emlékezett vissza Kecskeméthy Géza polgármester, aki jól ismeri a strandügyet, hiszen a kilencvenes évek elején a város vagyongazdálkodási osztályát vezette. Dunakeszi 1993-ban pályázaton keresett bérlőt az ingatlanra, a nyertes Kecskeméthy egykori iskolatársa, Balogh Ferenc vállalkozó lett. A városi MSZP-s ellenzék tudomása szerint sem akkor, sem a szerződés azóta történt számos módosításakor nem készült vagyonleltár, átadás-átvételi jegyzőkönyv (Kecskeméthy a város gazdálkodását példásnak mondja, mint hangsúlyozta, minden papír fellelhető a könyvvizsgálónál). Balogh nem sokkal a birtokba kerülése után beindította a Trendy diszkót a sörsátorban, amely néhány üzemnap után kénytelen volt bezárni a környékbeli lakótelep tiltakozása miatt. A dunakesziek éveken keresztül nem hallottak a strandügyről, az események 2000-ben vettek új fordulatot, amikor Balogh beszállt régi ismerőse, Eskulics Tamás cégébe, a 3 millió forint törzstőkéjű Metalstarba. Ugyanazon év őszén Lukács is üzletrészt szerzett a kft-ben. A Metalstar 2000 decemberében szerződött az önkormányzattal - gyakorlatilag folytatva a Balogh-féle bérleti viszonyt, bár a megállapodást nem előzte meg újabb pályázat -, miközben már egy hónapja telephelyet működtetett a szabadidőparkban. Csakhogy az egyezség rögzíti: ha a kft tulajdonosi szerkezete megváltozik, új szerződést kell kötni, márpedig a Metalstar 2001 nyara óta Lukács és felesége kizárólagos tulajdona.

A PMRFK nem kívánt beszámolni a részletekről a nyomozás érdekeire hivatkozva, a HVG értesülései szerint azonban egyebek mellett azt vizsgálja, van-e egyáltalán érvényes szerződése a Metalstarnak. 2002. március végén készült ugyanis egy új megállapodás, amelyet azonban nem a polgármester, hanem két munkatársa, Kovács László, a közbeszerzési bizottság elnöke és Windháger Károly, a városfejlesztési bizottság akkori vezetője írt alá. Kecskeméthy erről a HVG-nek azt mondta, ő ekkoriban külföldön tartózkodott, utólag úgy tájékoztatták, a Metalstart az építkezések miatt sürgette az idő. "Alakilag talán hiba volt így szerződni, az azonban korántsem bizonyos, hogy kár érte a várost" - vélekedik a polgármester. A nyomozók ezt is kutatják; és a közelmúltban tanúként hallgatták meg a körzet országgyűlési képviselőjét, Tóth András titkosszolgálati államtitkárt is, mert választói bejelentés alapján ő hívta fel a közigazgatási hivatal figyelmét az esetre. A kft 2002. április 11-én kapott engedélyt a városi képviselő-testülettől étterem építésére, de aki ekkoriban kilátogatott a Duna-partra, láthatta, jóval nagyobb épület készül. Augusztus végén újabb határozat született, amelyben engedélyezik a Metalstarnak, hogy "átalakítási munkákat" végezzen, miközben ekkor már állt a kétszintes panzió vázszerkezete.

A beruházás - Lukács szerint - akkor lassult le, amikor a kft hiába kért 75 millió forint támogatást a Széchenyi-tervből (állítólag forráshiány miatt maradt hoppon), bankhitelt pedig csak az önkormányzat engedélyével és garanciavállalása mellett vehetett volna fel, de ezt a képviselő-testület elutasította. Lukács próbálkozott a terület megvásárlásával is, de a képviselők végül ezt is megvétózták. Az éveken keresztül a vállalkozó kedvében járó önkormányzat a jelek szerint kihátrálni látszik a Metalstar mögül: a Pest Megyei Bíróságon pert indított a szerződés felbontásáért, igaz, ez a lépés feltételezi, hogy létező szerződésnek fogadják el a Kovács-Windháger-féle megállapodást. Eközben Lukács sem rest: ellenkeresetében mintegy 300 millió forint kártérítést követel. Kecskeméthy mégis bízik a megegyezésben, összeget nem mondott ugyan, de kiszivárgott hírek szerint a vállalkozó által követelt összeg egyharmadában a városvezetés elképzelhetőnek tartja a kompromisszumot.

A polgármester továbbra sem tűnik a Metalstar-projekt ellenzőjének. Miközben nem mulasztja el hangsúlyozni, hogy a rendőrséghez forduló közigazgatásihivatal-vezetőt nemrégiben leváltották, leszögezi, szerinte a beruházás "egyetlen idős hölgy szervezkedésén" hiúsult meg. Bár a HVG-t több helyi polgár biztosította ellenérzéséről, közülük egyedül a Kecskeméthy által említett - egyébiránt a Duna-parti Környezetvédők Egyesülete nevében eljáró - Petró Gáborné vállalta névvel a vélekedését. A strand közelében élő Petróné kétségtelenül meglehetősen aktív az ügyben, tényfeltárását például Lukács tettleg hiúsította meg, ez utóbbi ügy miatt a korábban hulladék- és színesfém-kereskedelemben szerencsét próbált vállalkozó kényszerítés vádjával áll a városi bíróság előtt.

RÁDI ANTÓNIA

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Társadalom

Mágikus kapcsolatok

"Szinte alig akad helyi politikus, akinek valakije ne állna szerződésben a várossal" - mondta a HVG-nek Kecskeméthy...

Földhöz csapják a csimpánzok a teknősöket, hogy megehessék őket

Földhöz csapják a csimpánzok a teknősöket, hogy megehessék őket

Independent: Pénteken Theresa May bejelentheti a lemondását

Independent: Pénteken Theresa May bejelentheti a lemondását

A rendőrség szeretné a frászt hozni a szelfizőkre

A rendőrség szeretné a frászt hozni a szelfizőkre

Hiába ígérték, nem kapjuk meg júliustól öt másodpercen belül a banki utalást?

Hiába ígérték, nem kapjuk meg júliustól öt másodpercen belül a banki utalást?

Lemondott Szeged alpolgármestere

Lemondott Szeged alpolgármestere

Farkas Flóriánék szélnek eresztettek egy csomó migránsozó üzenetet

Farkas Flóriánék szélnek eresztettek egy csomó migránsozó üzenetet