- A kormányalakításkor tárca nélküli miniszter irányítása alá rendelik az európai ügyeket, illetve a regionális...

- A kormányalakításkor tárca nélküli miniszter irányítása alá rendelik az európai ügyeket, illetve a regionális fejlesztést, ugyanakkor megszűnik az esélyegyenlőségi miniszteri poszt, feladataival a "régi" Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium hatáskörét bővítik, amelytől viszont a Miniszterelnöki Hivatal alá rendelt sportügyeket csatolják le.

- Gyurcsány kormányfőként először Bécsbe utazik, majd bemutatkozó látogatást tesz Brüsszelben. Ezután tárgyal például Japánban, Németországban, Nagy-Britanniában, részt vesz az EU-alkotmány római aláírásán, az európai szocialisták madridi csúcsán, találkozik a visegrádi országok vezetőivel, majd a Vatikánba utazik.

- A honvédelmi miniszter saját hatáskörében elhatározza, nem hívnak be több sorkötelest. Ezután - második nekifutásra - a parlament megszavazza a békeidőbeli hadkötelezettség eltörlését.

- A kormány azt javasolja, hogy 2005. március 31-éig térjenek vissza a magyar katonák Irakból, ám ehhez nem sikerül megszerezni a kétharmados parlamenti többséget, így a kint szolgálók - akiket Gyurcsány decemberben meglátogat - az eredeti ütemtervnek megfelelően 2004 végéig hazajönnek. Kormánydöntés alapján - NATO-kötelékben - 2005-ben őrszolgálatra vezényelnek katonákat az arab országba.

- Nemzetpolitikai program kialakítására tesz ígéretet a kormány: a kettős állampolgárságról szóló decemberi népszavazás előtti bejelentés után törvényjavaslatot nyújtanak be a Szülőföld alapról, majd - már január elején - a határon túli magyaroknak szóló nemzeti vízum, illetve a könnyített honosítás tervét ismertetik.

- A kormány javaslatára 2005-től megszűnik a középső, 26 százalékos szja-kulcs. Az autópályák a jövőben elsősorban magántőkéből épülnek, a meglevők koncesszióba adásától pedig költségvetési bevételt tervez a kabinet.

- A parlament másodszor is megszavazza a jegybanktörvény - a köztársasági elnök által első körben alá nem írt - módosítását, amely jogot ad a miniszterelnöknek, hogy a monetáris tanácsba ő is jelöljön négy tagot.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Társadalom

Klímaváltozás

Még nem igazán világos, hogy új nyelven a régi vonalat folytatja-e, avagy új eszményekre építve az eddigitől markánsan különböző szociáldemokrata politikát csinál a 2006-os választásokig a Gyurcsány-kormány. A produkció azonban, mint 1998 és 2002 között, most is egyszemélyes.

Brüsszel 2,2 millió euróval támogatja a sajtószabadságot

Brüsszel 2,2 millió euróval támogatja a sajtószabadságot

Kevesebb magánszemély mert építkezésbe vágni tavaly

Kevesebb magánszemély mert építkezésbe vágni tavaly

Bekeményít Tarlós: teljes éjszakai repülési tilalmat akar Ferihegyen

Bekeményít Tarlós: teljes éjszakai repülési tilalmat akar Ferihegyen

Lavina sodort el magyar hegymászókat a Magas-Tátrában, egyikük meghalt

Lavina sodort el magyar hegymászókat a Magas-Tátrában, egyikük meghalt

Mintha inkább házasságserkentő akcióterv lenne az új családtámogatási program

Mintha inkább házasságserkentő akcióterv lenne az új családtámogatási program

Fellebbez a letöltendő börtönt kapott fideszes Mengyi

Fellebbez a letöltendő börtönt kapott fideszes Mengyi