Az Alkotmánybíróságon támadja meg egy szabaddemokrata képviselő, hogy a kaposvári és a szegedi önkormányzat kitiltotta a belvárosból a "városképromboló" koldusokat. A példa úgy látszik, ragadós: az idegenforgalmi szezon beindulása előtt Pécsett is hasonló tilalom bevezetésére készülnek.

"Rosszul elhelyezett jóindulat" - néhány éve ezzel a szlogennel indult intenzív kampány Nagy-Britanniában, hogy visszaszorítsák a kiváltképp a turisták által látogatott városnegyedekben a koldulást. Az állami költségvetésből is támogatott akció keretében arra próbálták meg rávenni az embereket, ne a koldusoknak, hanem az őket támogató karitatív szervezeteknek adják, amit az ínséget szenvedőknek szánnak, így tisztítva meg az utcákat a kéregetők nem túl szívderítő látványától. Míg a britek az adakozási szokások megváltoztatásával, Magyarországon egyre több önkormányzat a kéregetők elől elzárt territóriumok kijelölésével próbálja meg szűkíteni a koldusok mozgásterét.

Elsőként Kaposvárott döntöttek úgy a képviselők még tavaly novemberben, hogy 2005. január 1-jétől kitiltják a város központjából a kéregetőket, akik - szabálysértőnek minősülve - 30 ezer forintos bírsággal, illetve közérdekű munkával, elzárással büntethetők. Február végén a szegedi városatyák alkottak hasonló rendeletet, így március 15-ével a csongrádi megyeszékhelyen is száműzik a városközpontból, illetve az ugyancsak forgalmas Mars téri piac környékéről a kéregetőket. Hasonló tartalmú előterjesztés fekszik a pécsi képviselők asztalán, Budapesten pedig egy MDF-es városatya vetette fel nemrégiben, hogy - akár 150 ezer forintos szabálysértési bírsággal - gátat kellene vetni a belvárosban immár állandósulni látszó koldulásnak.

Szociológiai felmérések szerint az emberek mintegy felét kifejezetten zavarja a koldusok látványa (HVG, 2001. október 13.), s mint az az önkormányzati döntéseket kísérő vitákból is kiderült, szinte mindenki átélt zaklató kéregetést: ha másként nem, például úgy, hogy egy sérült ember a csonkolt végtagját közszemlére bocsátva próbált meg szánalmat - és persze pénzt - kicsikarni. Pécsett pedig mostanában előszeretettel idézik azt az állítólagos esetet, amikor az egyik étterem teraszán étkező külföldiek tányérjából még a húst is elemelték az alamizsnára várók.

Tolakodók (Oldaltörés)

 

A koldulás tolakodóbbá válását már Bús Balázs és Mezei György 2001-ben, a Belügyi Szemlében megjelent tanulmánya is konstatálta. Ezt azonban a kutatók akkoriban nem is annyira a kéregetők "elpofátlanodásával", mint inkább alkalmazkodási kényszerével magyarázták, mondván, mozgásterük egyre inkább szűkül. Budapesten például az utóbbi években kiszorultak a metróból, a nagy áruházak környékén pedig a biztonsági szolgálatok lépnek fel egyre határozottabban az "arculatromboló" kéregetőkkel szemben.

A koldulás megítélésében ugyanakkor a jelek szerint a törésvonal nem a bal- és a jobboldal között húzódik. Szegeden például szocialista és Centrum párti közös javaslat előzte meg a döntést, amit sem az SZDSZ, sem a Fidesz helyi képviselői nem szavaztak meg. Kaposvárott viszont a jobboldali többségű önkormányzat fogadta el a "közterület rendeltetésétől eltérő célú használatának általános szabályairól" szóló, a belvárost koldustalanító helyi rendeletet.

A kéregetés jogi megítélése az Orbán-kormány idején jelentősen enyhült: míg korábban ez már alapesetben is szabálysértésnek minősült, a "visszafogott koldulás" - például egy kalap a földön - 2000 óta nem számít szabálysértésnek. Az Országgyűlés azonban az öt évvel ezelőtti törvénymódosításkor súlyos szankciókat léptetett életbe a koldulás minősített eseteiben. Így ha valaki "zaklató módon" vagy gyermek közreműködésével koldul, illetve koldultat, 30 ezer, súlyosabb esetben pedig akár a 100 ezer forint pénzbüntetésre is számíthat. (A szakértők szerint egyébként komoly koldusmaffiák nincsenek Magyarországon: nem olyan nagy ugyanis a "piac", hogy futtatókat is el tudna tartani.)

Azok az önkormányzatok, amelyek a koldulást, még ha csak egy meghatározott területen belül is, kategorikusan tiltják, lényegében egy magasabb szintű jogszabállyal ellentétesen járnak el - véli Béki Gabriella szabaddemokrata képviselő, aki azt tervezi, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul az ügyben. Szerinte ugyanis a kategorikus tilalmat bevezető önkormányzatok eljárása súlyosan sérti az egyenlő bánásmód alapelvét, egyúttal megfosztja az egyik fő megélhetési forrásuktól azokat, akik a szociális ellátórendszertől hiába várnak segítséget. "A közrend nyugalmát zavaró koldulási formák a hatályos szabályok szerint is szankcionálhatók" - mondta a HVG-nek Béki, aki szerint a koldusok puszta jelenléte nem minősíthető a közrend vagy a köznyugalom megzavarásának. Vagyis hiányzik az alkotmányos alap, amelyre hivatkozva szabálysértésnek lehetne minősíteni a belvárosi kéregetést. A képviselő ugyanakkor azt a szándékot olvassa ki a - mint mondja - ragályosan terjedő önkormányzati döntésekből, hogy a képviselők valójában nem is magát a koldulást, mint inkább a rosszul öltözött koldusokat akarják száműzni.

DOBSZAY JÁNOS

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Itthon

A civilek tiltakoznak, a hajléktalanok mennének

A Heves megyei Tarnabod lesz az első budapesti hajléktalanoknak otthont és munkát adó falu, került nyilvánosságra az elmúlt héten. A civilek az általuk tünetinek vélt kezelés ellen tiltakoznak, míg a hivatalokat a decemberi költöztetés köti le. A szakma idegenkedve fogadja a történteket.

MTI Itthon

Fűtött utca hajléktalanoknak

Éjszakánként negyven hajléktalannak nyújt alvási lehetőséget az a szociális váró, amit a Nyugati pályaudvaron adtak át pénteken.

Itthon

Hajléktalan családokat fogad be Tarnabod

Húsz nehéz anyagi helyzetű hajléktalan családot helyeznek el a Heves megyei Tarnabodon a szociális tárca, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Hajléktalanokért Közalapítvány kísérleti programja keretében.

MTI Itthon

Szabálysértéssé minősítenék a koldulást Szegeden

A város idegenforgalma és az ott lakók biztonságérzete érdekében három önkormányzati képviselő szabálysértéssé minősítené a koldulást Szeged belvárosában - jelentette be két szocialista és egy Centrum párti városatya.

MTI Itthon

Felgyújtottak egy hajléktalant Szombathelyen

Három tizenéves fiú vert félholtra és gyújtott fel egy hajléktalan férfit március elsején éjszaka Szombathely főterén - közölte a nyomozás eredményét szerdán Orbán Péter, Vas megye rendőr-főkapitánya.

Gazdaság

Csaláshoz keresnek hajléktalanokat

Százmilliárdos nagyságrendben esik el bevételektől az állami költségvetés, mivel egy jól körülhatárolható bűnözői kör hajléktalanok igazolványait és adatait felhasználva cégeket alapít, és csalásokat követ el.

A mobilgyártó azt ígérte, először ad 5G telefont Európának – és mindjárt meg is mutatja

A mobilgyártó azt ígérte, először ad 5G telefont Európának – és mindjárt meg is mutatja

Bírósági végrehajtás indult a Hell energiaital gyártója ellen

Bírósági végrehajtás indult a Hell energiaital gyártója ellen

Mégsem emelnék meg a tankötelezettség korhatárát

Mégsem emelnék meg a tankötelezettség korhatárát

Belga pénzintézet vinné a Budapest Bankot

Belga pénzintézet vinné a Budapest Bankot

Videóra vették egy sas megmentését, akinek jéglabda ragadt a farkához

Videóra vették egy sas megmentését, akinek jéglabda ragadt a farkához

Letöltendőt kért az ügyész a Magyar Villamos Művek volt vezérére

Letöltendőt kért az ügyész a Magyar Villamos Művek volt vezérére