A prioritások nem változnak, legfeljebb a hangsúlyok tolódnak el - így jellemezhető a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti...

A prioritások nem változnak, legfeljebb a hangsúlyok tolódnak el - így jellemezhető a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájának 2005--2006-ra szóló cselekvési terve, amit a kormány múlt szerdán fogadott el. E szerint továbbra is kiemelten kell foglalkozni a gyermek- és fiatalkori bűnözés visszaszorításával, s ennek érdekében például oktatni kell az állampolgári és bűnmegelőzési ismereteket a pedagógusok továbbképzésekor, pénzzel is támogatni kell a biztonságos szórakozóhely mozgalmat, valamint az iskolai klubokat. A családon belüli erőszak kapcsán a civil szervezetek által sokszor tétlenséggel vádolt kormányzat úgy döntött, a megelőzés új lehetőségeit egy most készülő kutatás eredményeinek ismeretében kell majd kidolgozni, a krízisszálláshelyeket azonban mindenesetre fejleszteni kell, s a bántalmazók elhelyezéséről is gondoskodni szükséges. A cselekvési terv 14 jogszabály-módosítást, illetve törvényalkotási feladatot is előír, augusztus végére az áldozatvédelmi törvény, jövő márciusra pedig a bűnmegelőzési törvény koncepciójának kell a kormány elé kerülnie.

Az idén százmillió forinttal kevesebb pénz jut a bűnmegelőzési programokra, mint tavaly. "Mindenképpen nagy érvágás a költségvetési támogatás csökkentése, de ahhoz elég a pénz, hogy folytatódjon a megkezdett munka" - mondta a HVG-nek Gönczöl Katalin, az Országos Bűnmegelőzési Bizottság (OBMB) szakmai elnöke, az igazságügyi tárca miniszteri biztosa. Szerinte az eddig megszerzett tapasztalatok segítenek majd abban, hogy átvészeljék a szűkös időszakot, s Gönczöl azt reméli, a következő költségvetési évben többlettámogatásra számíthatnak.

A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiája (HVG, 2003. augusztus 30.) eddigi cselekvési programjának időarányos része "több-kevesebb" sikerrel teljesült - fogalmaz az első évet értékelő jelentés, amelyben kritika éri például a hatóságok közötti együttműködést és a "külső kommunikációt", mert a stratégia célja nem jutott el "a szélesebb közvéleményhez". Gönczöl úgy érzi, az elmúlt év igazolta, hogy bevált a pártfogó felügyelői intézmény reformja, megindultak a kutatások a lakásmaffia, az uzsorakamat és a családon belüli erőszak témakörében. Az első évben összesen 44 helyi bűnmegelőzési programra, valamint kutatásra 300 millió forintot osztottak szét, igaz, a civil szervezetek egy része szerint az adminisztrációs huzavona miatt elég lassan jut el hozzájuk a pénz. Az iskolából kimaradt 16-25 éves fiatalok bűnelkövetővé válásának megelőzésére kiírt pályázaton nyert például tavaly 16,3 millió forintot a budapesti Belvárosi Tanoda Alapítvány (eddig 5 milliót kapott meg) a Megálló Ház nappali rehabilitációs és közösségi programra. Az elsősorban szenvedélybetegekkel foglalkozó Megálló Házba reggel 9 és este 9 között bárki betérhet - akár csak lezuhanyozni vagy egy kávéra -, s fél napra teljesen kitöltik az idejét, a bentlakásos rehabilitációból érkezőknek pedig átmeneti szállásként lakást tartanak fenn. Álláskereső 16-25 éves romákat szeretne lekötni a Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, de céljuk az is, hogy a fiatalok tisztában legyenek identitásukkal, megismerjék magukat, és legyen kötődésük. A pécsi szervezet a 30-40 fiatalt érintő programra 19,2 millió forintot kapott az OBMB-től. Egészen más típusú pályázattal nyert 30 millió forintot a borsodi Beccaria-program, amelyben 57 ezer általános és 14,8 ezer középiskolás vesz részt például annak érdekében, hogy a fiatalok felismerjék veszélyforrásokat. Ennek során az elsősök a tanulók biztonságáról, a negyedikesek a szabadidő hasznos eltöltéséről hallanak, a drogprevencióról pedig a nyolcadikos osztályokban esik szó. A középiskolásoknak pedig azt próbálják elmagyarázni, hogyan kerüljék el, hogy bűncselekmény áldozataivá váljanak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itthon

Magyar prostituáltexport

Budapesti "munkaközvetítő" cégekhez vezetnek a Firenzében magyar-olasz-norvég rendőrségi együttműködéssel leleplezett lányfuttató hálózat szálai. A bizonyítási eljárást nehezíti, hogy az eddigi adatok szerint a - gyakran csak alkalmi - prostituáltak önként jelentkeztek a jól fizető külföldi munkára.

Üres budapesti kassza várja a következő főpolgármestert

Üres budapesti kassza várja a következő főpolgármestert

Mi is kávé és mi is tea? A mormon egyház megmondja

Mi is kávé és mi is tea? A mormon egyház megmondja

A kínaiak kitaláltak egy megoldást arra, hogy ne legyenek tele a városok szertehagyott elektromos rollerekkel

A kínaiak kitaláltak egy megoldást arra, hogy ne legyenek tele a városok szertehagyott elektromos rollerekkel

Rossz előjel: drágább lesz a Spotify egyik népszerű csomagja?

Rossz előjel: drágább lesz a Spotify egyik népszerű csomagja?

Egy kutya brutális megölése miatt ítéltek börtönre egy magyar párt Angliában

Egy kutya brutális megölése miatt ítéltek börtönre egy magyar párt Angliában

Üzentek a dánok Trumpnak: Grönland nem eladó

Üzentek a dánok Trumpnak: Grönland nem eladó