Az élettársi kapcsolat fakultatív regisztrálására az új polgári törvénykönyv elfogadása lehetőséget adhat - jelentette ki az igazságügy-miniszter hétfőn a parlamentben. Az SZDSZ azonban nem vár addig, képviselői már ezen a héten beterjesztik javaslatukat, amely meleg pároknak is megadná a hivatalos regisztráció jogát.

Az államnak nem lehet kedvenc együttélési formája - lényegében így foglalható össze a magyarázata annak, miért nyújt be a héten, lapzártánk után, törvénymódosítási javaslatot az SZDSZ az élettársi kapcsolat hivatalos regisztrációjáról. A jövőben - ha a parlament áldását adja az egyszerű többséggel elfogadható javaslatra - két, házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együtt élő ember személyesen megjelenve vagy közokiratba, illetve teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan kérhetné az anyakönyvvezetőtől élettársi kapcsolatuk regisztrálását. Nem lenne akadály, ha a felek azonos nemhez tartoznak, ám kizárnák a lehetőségből a házasokat, mert a jogok ütközését szeretnék elkerülni. Az öröklést és a közös lakás használatát illetően ugyanis a regisztrált élettársat a házastárssal azonos jogok illetnék meg, vagyis például végrendelet nélkül, törvény alapján örökössé válhatna, ha az elhunytnak nincs leszármazottja. Miközben a jogok tekintetében a házassághoz közelítenék az együttélés szabályait, az utóbbit sokkal könnyebb lenne felbontani, hiszen a regisztráció megszüntetéséhez elegendő lenne az egyik fél kérése.

Az SZDSZ egy - a dán élettársi regisztrációs példát is említő - alkotmánybírósági ajánlásra (HVG, 1995. március 18.), és a hátrányos megkülönböztetés alkotmányos tilalmára hivatkozva készült javaslata mellett elsősorban Csőzik László, az SZDSZ Új Generáció elnöke, valamint Hankó Faragó Miklós, az Igazságügyi Minisztérium (IM) politikai államtitkára emelte fel a szavát a múlt héten. Az államtitkár - aki hangsúlyosan pártpolitikusként, bár minisztere tudtával lépett fel az ötlet propagálójaként - azzal indokolta a törvényhozási sietséget, hogy bár készülőben van az új polgári törvénykönyv (Ptk.), azt legkorábban is csak 2007-ben fogadhatják el, márpedig az élettársak jogainak rendezésére addig is megoldást kell találni. A Vékás Lajos jogászprofesszor vezette kodifikációs bizottság által készített Ptk.-koncepció - az IM honlapján elérhető változatában - egyébként nem javasolja a regisztrált élettársi kapcsolatok bevezetését, noha ennek lehetőségét Vékás korábban nem zárta ki (HVG, 2004. július 3.).

Az SZDSZ szándékát erősítette, hogy a szabaddemokraták támogatói között végzett felmérés során kiderült, a liberális szavazók elfogadják a párt határozott álláspontját például a drogkérdésben, a homoszexuálisok esélyegyenlősége vagy éppen az egyház-finanszírozás kapcsán - mondta a HVG-nek Horn Gábor ügyvivő, aki Gusztos Péterrel a tervezet benyújtója lesz. A mostani javaslat az egynemű párok számára lehet majd különleges jelentőségű. Magyarország 2002 óta elismeri ugyan az azonos nemhez tartozók élettársi kapcsolatát, s például Fészekrakó-hitelt ők is felvehetnek (HVG, 2005. február 19.), de ez lenne az első jelentős lépés a házasságkötési joguk felé.

Az élettársi kapcsolat hivatalos elismerése az SZDSZ szándékai szerint hasonló külsőségek közepette is történhetne, mint a házasságkötés. "Ha a dán királynő bemutatkozó látogatáson fogadta az országába akkreditált új ausztrál nagykövetet és a hozzá hasonlóan férfi élettársát, akkor miért ne járhatna az esküvői pompa az egynemű párok élettársi kapcsolatának elismeréséhez is?" - érvelt Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő. A HVG által találomra megkérdezett anyakönyvvezetők nem rajongtak az ötletért. A fővárosban volt, aki azzal utasította el érdeklődésünket, hogy arra azok után térjünk viszsza, ha elfogadták a törvényt - de hangján érződött, erre igazán gondolni sem szeretne -, míg más a férfi és nő élettársi kapcsolatának "nyilvános" kihirdetését el tudná képzelni, férfi és férfi, illetve nő és nő között azonban "a szokásjog alapján" kizártnak tartja ezt. Egy Tolna megyei község polgármesteri hivatalában megengedőbbek voltak: ha ezt a jogot törvény biztosítja, akkor az egynemű pároknak is lehetne ünnepélyes a "regisztrálás", ezzel együtt arra is figyelmeztettek, hogy szerintük nekik nem lenne szerencsés náluk letelepedni.

A melegek kapcsolatának hivatalos elismerése egész Európában heves vitákat vált ki. Mostanában Spanyolország van soron: ott az egynemű párok házasságot köthetnek majd, és gyereket is fogadhatnak örökbe, ha az erről szóló törvényt a képviselőház után a szenátus is jóváhagyja. Amennyiben ez megtörténik, akkor Hollandia (2001) és Belgium (2003) után Spanyolország lesz a harmadik európai állam, ahol egyneműek is köthetnek házasságot (HVG, 2005. április 30.). Több európai országban - például Dániában, Finnországban, Németországban, Luxemburgban és Lengyelországban - létezik az élettársi kapcsolatok regisztrálása, ideértve az egynemű párokét is. Olaszországban, Görögországban és Portugáliában viszont semmiféle törvényi szabályozás nincs az együttélésre.

"A szándék nemes, de nem túl kifinomult jogi munka" - értékelte a HVG-nek az SZDSZ ötletét Kárpáti József, a Háttér Társaság a Melegekért jogvédő szervezet ügyvédje. Az élettárs fogalmát legalább háromszáz helyen említik a jogszabályok, ezeket mind át kellene nézni, tette hozzá, s szerinte különösen fontos lenne a lakástörvény módosítása, amely szerint élettárs nem folytathatja a bérleti jogviszonyt. Kárpáti meglehetősen szkeptikus a javaslat parlamenti elfogadásának esélyeit illetően. Ezt egyelőre lehetetlen felmérni, a tervezetet ugyanis még a koalíciós társsal sem vitatták meg, s a T. Ház elé terjesztett hivatalos változat hiányában a pártok érdemben nem reagáltak a szabaddemokraták elgondolásaira. "Kompromisszumos javaslatot kívántunk elkészíteni, amely nem vált ki olyan heves indulatokat, amelyek az egész javaslatot elfogadhatatlanná tennék" - indokolta Horn Gábor például azt, miért nem szorgalmazzák a meleg párok örökbefogadási jogát. Egyvalamit mindenesetre máris elértek: Petrétei József igazságügy-miniszter hétfőn a parlamentben Gusztos interpellációjára válaszul - a homoszexuális párok ügyéről külön nem szólva - arról beszélt, hogy a kormány szerint elképzelhető a fakultatív élettársi regisztráció bevezetése az új Ptk. elfogadásakor.

PÁLMAI ERIKA

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Videó: A hangja teljesen olyan, mint egy mai Forma–1-es kocsié a Mercedes-AMG szuperritka utcai autójának

Videó: A hangja teljesen olyan, mint egy mai Forma–1-es kocsié a Mercedes-AMG szuperritka utcai autójának

Nemzetközi hárfafesztivál lesz Gödöllőn hangszerkiállítással

Nemzetközi hárfafesztivál lesz Gödöllőn hangszerkiállítással

Aszfaltra festve követelik a szekszárdi gimnázium igazgatójának lemondását

Aszfaltra festve követelik a szekszárdi gimnázium igazgatójának lemondását

Tóta W.: Tarlós Istvánt várják a mikrofonnál

Tóta W.: Tarlós Istvánt várják a mikrofonnál

Szakértő: érdemes közjegyzői okiratba foglalni az ingatlan adásvételi szerződését

Szakértő: érdemes közjegyzői okiratba foglalni az ingatlan adásvételi szerződését

Még ma is lehet 30 fok

Még ma is lehet 30 fok