Továbbra sem tudni, mi lesz Magyarország egyik legszebb zsinagógájának, a Rumbach Sebestyén utca 11-13.

Továbbra sem tudni, mi lesz Magyarország egyik legszebb zsinagógájának, a Rumbach Sebestyén utca 11-13. szám alatti zsidó templomnak a sorsa. Az Otto Wagner szecessziós építészzseni tervei alapján 1872-ben elkészült közel 2 ezer négyzetméteres épület állaga egyre romlik, mivel az érte vetélkedő zsidó szervezetek nem tudnak megegyezni, ezért a felújítás is késlekedik. A Dohány, a Kazinczy és a Rumbach utcai zsinagógák által határolt pesti zsidó háromszög egyik sarkában található templom kálváriája 1959-ben kezdődött: ekkor imádkoztak benne utoljára, ezt követően a romos épületet bezárták. Mivel nem akadt elég forrás a felújítására, az 1980-as években a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) jogelődje, a Magyar Izraeliták Országos Képviselete (MIOK) néhány millió forintért eladta az Alba Regia Állami Építőipari Vállalatnak, amely csak belekezdett a felújításba, végül pedig 1994-ben az Állami Vagyonügynökséghez került a patinás épület. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) 2000-ben megpróbálta 655 millió forintért értékesíteni a félig felújított zsinagógát, de ez végül nem sikerült neki.

Tordai Péter, a Mazsihisz alelnöke a HVG-nek elmondta, már ekkor szerették volna visszaszerezni az egyszer már értékesített épületet. Erre 2002-ben nyílt lehetőség, amikor a 2003. évi költségvetési törvényben az állam vállalta: egy csere keretében térítésmentesen visszaadják a Mazsihisznek a Rumbach-zsinagógát, ha a szervezet véglegesen lemond a XII. kerületi Budakeszi út 32. szám alatti ingatlanra még az 1991-es egyházi kárpótlási törvény alapján benyújtott igényéről (az épületből június 16-án költözik el a kanadai nagykövetség, a bérleti szerződés az ÁPV Rt.-vel július 31-én szűnik meg). Heisler András, a Mazsihisz múlt héten lemondott elnöke úgy tájékoztatta a HVG-t, hogy Medgyessy Péterrel, majd Gyurcsány Ferenccel is egyeztettek az ügyben, s szeretnék elérni, hogy a megállapodás úgy módosuljon, hogy az állam vállalja a zsinagóga felújítását, amihez a Mazsihisz akár a költségek negyedével is beszállna.

Megelégelte közben az évek óta tartó huzavonát a Statusquo Ante Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), amely tavaly decemberben vásárlási szándéknyilatkozatot küldött az ÁPV-nek. Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija úgy érvel: mivel a Mazsihisz azóta sem mondott le a Budakeszi úti ingatlanról, így nem lehet érvényes a csere. Ráadásul a HVG úgy értesült: a Mazsihisz egyes vezetői szóban többször is azt hangoztatták, hogy ragaszkodnak a kanadai nagykövetség korábbi épületéhez - ilyen kijelentések a múlt heti közgyűlésen is elhangzottak.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Jona Mecger, Izrael askenázi főrabbija januári budapesti látogatásakor is azért lobbizott - többek között a miniszterelnöknél is -, hogy az EMIH kapja meg az épületet. Mivel Gyurcsány a megegyezést sürgette a két zsidó szervezet között, így az EMIH felajánlotta a Mazsihisznek, hogy az épület maradjon az elsősorban neológ hitközségeket tömörítő szervezet tulajdonában, ám annak használati és működtetési jogát - cserébe annak külföldi adományokból való teljes felújításáért - kapja meg az EMIH. Hosszas gondolkodás után a Mazsihisz-vezetés végül úgy döntött, fel sem veti a közgyűlés előtt ezt a javaslatot, és egyedül igyekszik visszaszerezni és hasznosítani az épületet. Így mára az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Mazsihisz - ha valóban lemond a sok százmillió forintot érő Budakeszi úti ingatlanról - jórészt állami támogatásból szeretné felújítani az általa egyszer már értékesített épületet, míg az EMIH megvásárolná és fel is újítaná azt.

IZSÁK NORBERT

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Társadalom

Örökös igazgató?

Hatvan napon belül új elnököt kell választania a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének, miután a két éve megválasztott Heisler András lemondott. A távozás mögött a szervezet apparátusát vezető Zoltai Gusztávval való konfliktusa áll.

Fegyenclázadásban meghalt huszonkilenc rab és három fegyőr Tádzsikisztánban

Fegyenclázadásban meghalt huszonkilenc rab és három fegyőr Tádzsikisztánban

Strache helyett Norbert Hofer lett az Osztrák Szabadságpárt új elnöke

Strache helyett Norbert Hofer lett az Osztrák Szabadságpárt új elnöke

Megvizsgáltuk, bedöntené-e Budapest teljes baleseti ellátását egy súlyos tömegbaleset

Megvizsgáltuk, bedöntené-e Budapest teljes baleseti ellátását egy súlyos tömegbaleset

Mégsem sértett törvényt az államtitkár

Mégsem sértett törvényt az államtitkár

Újabb csapás a Huaweinek: a Qualcomm és az Intel is bojkottálja a céget

Újabb csapás a Huaweinek: a Qualcomm és az Intel is bojkottálja a céget

Meghalt Herman Wouk

Meghalt Herman Wouk