Alighanem csalódott az, aki megdönthetetlen bizonyítékot várt a Kulcsár Attila ügyészségi kihallgatását dokumentáló...

Alighanem csalódott az, aki megdönthetetlen bizonyítékot várt a Kulcsár Attila ügyészségi kihallgatását dokumentáló videofelvételtől akár arra, hogy minden a legnagyobb profizmussal zajlik, akár az ellenkezőjére, vagyis arra, a brókerbotrány nyomozói valami ködös prekoncepció által vezetve tollba mondják a fő gyanúsítottnak, mit kell bevallania, s mivel terheljen másokat. A brókerbotrány rendőrségi nyomozását felügyelő Fővárosi Főügyészségen tett vallomássorozat egyik epizódjáról készült többórás felvételről először a Stop.hu internetes hírportál tudósított a múlt héten (HVG, 2005. augusztus 13.), majd vasárnap este a Magyar Televízió sugárzott belőle egy negyedórás összeállítást.

Aki mostanában testközelből szemlélt gyanúsítotti kihallgatást, tisztában van vele, hogy az események korántsem a középkori avagy a diktatúrákra jellemző szabályok szerint zajlanak (ha pedig mégis, az bűncselekmény). A kulturált, a terheltet ha egyenrangú félként nem is kezelő, de - az ártatlanság vélelme okán - emberszámba vevő hangnem alkotmányos követelmény, az ennél barátságosabb hangütés pedig a bűnüldözői taktika része lehet. "A vallomás érdekében bármi megengedett" - jellemezték a helyzetet rendőri források a HVG-nek. A hangulat, a tegeződés, a szódázgatás ugyanakkor kétségtelenül alkalmas arra, hogy a laikusokban megütközést keltsen, miközben voltaképpen mellékes.

A védő jogosítványait illetően megoszlanak a szakértői vélemények, az azonban tény, az eljárásjogi szabályok engedélyezik az ügyvéd és védence szabad, ellenőrzés nélküli konzultációját, elvileg akár azt is megtehetik, hogy minden egyes kérdés után kivonulnak választ egyeztetni. Amikor tehát Zámbó Gyula ügyvéd olykor maga felelt Kulcsár helyett, meglehet, a formális korlátokat átlépte ezzel, a gyakorlatban viszont gyorsított az ügymeneten. Hovatovább a gyanúsított hazudhat is, ez a jogai közé tartozik, csakhogy - ahogyan Kulcsár az elmúlt napokban sokat idézett mondatával tette, mely szerint "mikor szakad már le?" (tudniillik a plafon) - ha erre maga utal, azt rutinos és szakszerű kihallgatóknak jegyzőkönyvbe kellene foglalniuk, már csak a bíróság orientálása érdekében is.

Vagyis a jelek szerint az MTV-ben a kazettát kommentáló Kacziba Antal nyugalmazott rendőr vezérőrnagynak volt igaza, amikor felkészületlennek mondta az eljáró három ügyészt (az ügyészség hétfői közleménye szerint Kulcsár kihallgatása "törvényes, szakszerű és eredményes" volt). És nemcsak azért, mert az "évszázad gazdasági bűnügyének" nyomozásakor például nem való szerencsétlenkedni a banki papírokkal, hanem főképp azért, mert Kulcsár némelyik válasza további tucat kérdést generál, amelyek azonban - legalábbis nyomban - nem hangzottak el. Egyelőre azonban egyetlen felvétel vált közkinccsé, így elvileg elképzelhető, hogy az ügyészek utóbb visszatértek egy-egy elvarratlanul hagyott szálra. Csakhogy a jegyzőkönyvek zömének áttekintése után sem derül ki a bűncselekményről sokkal több, mint a Kulcsár által a büntetőeljárás kezdetén írt önvallomásból; mintha a főügyészséget valóban leginkább az exbróker politikai kapcsolatai, ügyfelei érdekelték volna.

Az utóbbiakat egyébként Kulcsár három csoportba sorolta. Az első azoké, akik nem tudtak semmiről, és veszteséget szenvedtek, ilyen volt mások mellett Demján Sándor üzletember, Kónya Imre ügyvéd, egykori MDF-es politikus, Pintér Dezső, az MTM-SBS Televízió Rt. volt elnöke, Pongrácz Antal, az OTP Bank Rt. vezérigazgató-helyettese. A második csoport tagjai szerinte elvileg sejthették, hogy valami bűzlik a K&H Equities Rt.-nél, ők ugyanis vagy a szokásosnál lényegesen busásabb hasznot zsebeltek be, vagy borítékban kaptak pénzt az időközben szintén gyanúsítottá vált Szekér Gyulától (Taxis Gyuszi). Közéjük sorolta az ügyészek előtt Kulcsár Endrényi Évát, Kovács László korábbi külügyminiszter, jelenlegi EU-biztos barátnőjét, Karl Imre volt MSZP-s országgyűlési képviselőt, ifjabb Mudura Sándort, a jelenleg gyanúsított Kodela Lászlót, a Miniszterelnöki Hivatal volt helyettes államtitkárát és a Sláger Rádió Rt.-t. Akadtak továbbá, akik mindenről tudtak - vallomása szerint Kulcsár maga okosította ki őket -, sőt eleve azért keresték meg a brókert, hogy lefölözzék a törvénytelen tranzakciókat. Így például Garamszegi Gábor, a Betonút Rt. volt vezérigazgató-helyettese, Nagy Károly korábbi libériai tiszteletbeli konzul, Forró Tamás médiavállalkozó (ők gyanúsítottak), illetve a kőbányai önkormányzat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itthon

Vádemelés Keller vadászatügyében

Politikai vádlott lett Keller László az általa még közpénzügyi politikai államtitkárként kezdett vadászati vizsgálat következtében. A bíróság előtt a mentelmi joggal felvértezett képviselő helyett volt munkatársának kell felelnie az akcióért.

Index: Nem hagyta a rendőrjárőröknek a főnökük, hogy fontos embereket bírságoljanak

Index: Nem hagyta a rendőrjárőröknek a főnökük, hogy fontos embereket bírságoljanak

Bige-ügy: újabb fordulat a bezárt gyár körül

Bige-ügy: újabb fordulat a bezárt gyár körül

A nők között több az Alzheimer-kóros

A nők között több az Alzheimer-kóros

Rövidebb lesz az RTL Híradó, a Tények mellett új hírműsor indul

Rövidebb lesz az RTL Híradó, a Tények mellett új hírműsor indul

Döntöttek, a Google mégsem épít cenzúrázott keresőt Kínának

Döntöttek, a Google mégsem épít cenzúrázott keresőt Kínának

Valaki megvásárolta a régi Svábhegyi Gyermekkórház épületét, de nem tudni, kicsoda

Valaki megvásárolta a régi Svábhegyi Gyermekkórház épületét, de nem tudni, kicsoda