Banki ingatlankezelők mellett például a K&H-botrányból ismert ifjabb Mudura Sándor is érdeklődést mutatott a Belgrád rakparti FKGP-székház után, amelyet árverésen egy angol cég szerzett meg.

"Adós képviselői csengetés, dörömbölés ellenére sem nyitottak ajtót, és nem engedték be az árverést kérő képviselőjét, illetve a potenciális vevőket" - mindez a sok vihart látott Belgrád rakparti FKGP-székház szeptember elején kelt árverési jegyzőkönyvében olvasható. Bár az épület végül mégis kalapács alá került, félő, hogy a nyertes angol Brook Henderson Group Ltd. (BHG) még jó darabig nem örülhet maradéktalanul. A procedúrát ugyanis mind az adós kisgazdapárt, mind a végrehajtást kérő, egyébiránt a magát legitim FKGP-nek mondó, Cseh Sándor vezette ellenpárthoz kötődő Dunapart 2005 Kft. megtámadta a bíróságon (HVG, 2006. szeptember 16.).

A 3800 négyzetméter hasznos alapterületű, műemlék jellegű ház az ingatlanfejlesztők álma. Az épületből teljes dunai panoráma nyílik, szemben a Gellért-heggyel. Mindez piaci becslések szerint rendezett jogi körülmények között 1 milliárd forintnál is több pénzt ér - különösen, hogy egészen az utolsó hetekig eladó volt a székház mögötti, Molnár utcai, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan is. A követhetetlen pártviszályba süllyedt, politikai jelentőségét elveszített FKGP kezében tehát nem mindennapi érték volt, s ez a jelek szerint feltűnt számos üzleti érdekcsoportnak.

Először Szeremley Huba neve vált ismertté. A badacsonyi borász a 2002-es országgyűlési választások előtt 200 millió forint, papíron foglalóként nyilvántartott párttámogatás fejében tulajdonképpen megvásárolta az épületet (HVG, 2002. február 10.). Az ügylet még Torgyán József elnöksége alatt született, az azóta egymást váltó és követhetetlen procedúrákkal perelő pártvezetők egyik legfontosabb kihívása volt, miképpen lehetne kihátrálni e kötelezettségből. Miután ugyanis az FKGP 2002-ben nemcsak a parlamentből esett ki, de az állami támogatásra feljogosító 1 százalékos választói támogatást sem érte el, a foglaló visszafizetése is kétségessé vált, a párt adósságai egyre nőttek. A Magyar Közlönyben közzétett utolsó, 2004-es pártmérleg szerint az FKGP-nek összesen 13 ezer forint tagdíjakból származó bevétele származott, vagyis 11 olyan tagja volt, aki rendszeresen fizette az 1200 forintos évi tagdíjat (egyéb bevételei mintegy 7 millió forintot tettek ki), miközben kötelezettségei meghaladták a 260 millió forintot.

Deák József pártelnök bízta meg 2004-ben a pártelnökség egyik új tagját, Balogh Károly tatai ingatlanvállalkozót, segítsen megoldani a székházügyet, lehetőleg Szeremleyvel együttműködve. Balogh cége, a Dot-Ing Kft. - állítja most Balogh a HVG-nek - több vevőjelöltet is talált a 950 millió forintos minimumárért, köztük nagybefektetőket is, akiket azonban az ügyvezető nem kívánt megnevezni (más forrásból úgy tudni, a Raiffeisen Bank ingatlancége szállodává alakította volna a pártszékházat). Az érdeklődők azonban rendre meghátráltak, amikor kiderült, az ingatlant számos jelzálog terheli, miközben az sem egyértelmű, ki képviseli a tulajdonos FKGP-t. Deákot egyébként a szolnoki Kovács István József követte a párt élén, akit az ellenoldal - köztük Balogh - nagyválasztmánya Szentirmai Ferencre cserélt le tavaly tavasszal, míg egy másik pártrendezvényen Hegedűs Péter egykori rádióbemondót emelték pajzsra. Jelenleg - egy legfelsőbb bírósági határozat értelmében - ő tekinthető az FKGP legitim képviselőjének. Ezt azonban Baloghék nem fogadják el, ők idén májusban, Szentirmai lemondása után az őskisgazda örökös tiszteletbeli elnököt, Cseh Sándort választották meg.

Ha valaki zavarosban akart halászni, keresve sem találhatott volna ideálisabb terepet. Szeremley - aki a rendszerváltozás előtt éppenséggel Nigériában üzletelt, s aki utóbb felbontotta az FKGP-vel kötött ingatlan-adásvételi szerződését - megkereste az egykori rendőrségi szóvivő és gambiai tiszteletbeli konzul, jelenleg az afrikai ország bécsi ENSZ-képviseletét vezető Suha György résztulajdonában álló Multi Marketing Group Kft.-t (MMG), amelyet arra kért, befolyását latba vetve lobbizzon-közvetítsen, hogy német és osztrák befektetők mielőbb megvásárolhassák az ingatlant. Az MMG - amelynek ügyvezetését a napokban veszi át Nyerges Ambrus egykori videotonos külkereskedő, Banglades tiszteletbeli főkonzulja - tapasztalatai hasonlatosak a Dot-Ingéhez: jöttek volna az érdeklődők, de miután szembesültek a káosszal, hamar odébb is álltak - legalábbis erről tájékoztatták a cégnél a HVG-t. Hozzáfűzték, hogy befektetőiket a Belgrád rakparti ingatlan abban az esetben érdekelte volna, ha sikerül megszerezni a pártház mögötti, Molnár utca 9. számú épületet is. A kettő együtt ért volna szerintük 1,2 milliárd forintot. A hátsó ingatlant a nyár elején pályázaton értékesítette - a felek által egyelőre titokban tartott áron - az önkormányzat, a vevő a történetesen szintén brit Crown Developments Ltd.

Eközben Baloghék sem voltak restek. Cseh Sándor elnökségével, Komárom-Esztergom megyei bázissal a kisgazdapárt újjászervezésébe fogtak. Vélhetően az anyagi bázist kívánták ehhez megteremteni úgy, hogy Márkus János megyei elnök és az időközben megyei alelnökké avanzsált Balogh a párt tartozásainak felvásárlásába kezdtek. A névlegesen Acsay Zoltán budapesti ingatlanvállalkozó és Szép József üzletember tulajdonában lévő, Bános Csaba FKGP-közeli ügyvéd irodájának címére bejegyzett, tavaly ősszel alakult, 3 millió forint törzstőkéjű Dunapart 2005 Kft. volt a formális vevő, de senki sem titkolja, hogy a háttérben Baloghék állnak. Ő állítja: a Dunapartnak végül a pártszékházra táblázott követelések zömét, 357 millió forintból mintegy 340 milliót sikerült megszereznie, s így a kft vált a párt legnagyobb hitelezőjévé. Csakhogy az egymaga 200 millió forintot követelő Szeremley kihátrált a megállapodásból, mivel állítása szerint egyetlen fillért sem kapott a Dunaparttól. A cégnél erre úgy reagálnak: azért nem, mert időközben kiderült, hogy a borász üzletelt a követelésével, 2002 márciusában felajánlotta például saját 13 millió forintos támogatási vállalása "fedezetéül" az akkoriban éppenséggel Cseh Sándor vezette Kisgazda Szövetségnek.

Akárhogyan is, a jelek szerint sorjáztak az érdeklődők. Az FKGP-nél nemrégiben megjelent például ifjabb Mudura Sándor is, akinek Ramexa Zrt.-je a K&H-s brókerügy egyik kedvezményezettje volt. "Nagyvonalú ajánlatot tett" - értékelték a Belgárd rakparton a tárgyalásokat, de végül nem lett üzlet. Holott Mudura a jelek szerint élénken érdeklődik a belváros iránt: ingatlanforgalmazás a fő tevékenysége a Ramexa résztulajdonában álló, a pártháztól négy házszámra bejegyzett, 2004 decemberében alakult Belgrád Rakpart Kft.-nek.

Az ingatlant végül az árverésen a legtöbbet, 700 millió forintot kínáló BHG viheti - feltéve, hogy a procedúrát megtámadók nem járnak sikerrel. A Dunapart például arra hivatkozik, hogy kérte az árverés elhalasztását, miután az adós nem tette lehetővé, hogy bejárják az ingatlant. Megtámadta az árverést az FKGP is, méghozzá azért, mert a kikiáltási árként szereplő becsértéket - 710 millió forintot - túl régen, tavaly decemberben állapították meg, ám a párt kérelmét lapzártánkkor első fokon elutasította a bíróság. Az elővásárlási joggal felvértezett V. kerületi önkormányzattól ugyanakkor nem kell tartaniuk az angoloknak: bár a gazdasági bizottság az ellenkezőjét javasolta, a képviselő-testület a múlt héten úgy döntött, nem kíván élni jogszabály adta lehetőségével.

A BHG-nál arról tájékoztatták a HVG-t, magyarországi tanácsadóik révén szereztek tudomást az ingatlan - egyébként nyilvánosan meghirdetett - árveréséről. A Dunapartnál azzal egészítették ki ezt a közlést, hogy ők néhány hete a Bános ügyvédi irodában találkoztak először az angol cég képviselőjével, s kezdetben úgy volt, együttműködnek az ügyletben, csakhogy a BHG - amely most "üzleti célú hasznosításban" gondolkodik, egyelőre nem kikristályosodott tervei között hatvan-száz ágyas szálloda is szerepel - utóbb jobbnak látta a maga kezébe venni az irányítást. Holott a komáromi kisgazdák azt remélték, ha a britek esetleg továbbértékesítik majd az ingatlant, a vételár fele az általuk kijelölt pártalapítványt illette volna.

RÁDI ANTÓNIA

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Társadalom

Újra Torgyán

Az FKGP-ből éppen általa kizárt Balogh Gyulával - aki aztán megjárta a Fideszt is, majd 2004-ben az európai parlamenti...

Több okossütő is váratlanul felforrósodott, amíg a tulajdonosok békésen aludtak

Több okossütő is váratlanul felforrósodott, amíg a tulajdonosok békésen aludtak

Megéri olcsóbb telefont venni? Kipróbáltuk a jóárasított, “lite” verziós mobilokat

Megéri olcsóbb telefont venni? Kipróbáltuk a jóárasított, “lite” verziós mobilokat

37 fokban ünnepelhetünk holnap

37 fokban ünnepelhetünk holnap

Ezer ok miatt lehet aggódni azon, hogy belecsap-e a mennykő a világgazdaságba

Ezer ok miatt lehet aggódni azon, hogy belecsap-e a mennykő a világgazdaságba

Tizennégy autóról lopott kerekeket egy férfi, miközben bűnügyi felügyelet alatt állt

Tizennégy autóról lopott kerekeket egy férfi, miközben bűnügyi felügyelet alatt állt

Orbán Viktor felköszöntötte Magyarországot

Orbán Viktor felköszöntötte Magyarországot