Elérte a büntetőeljárás a volt balassagyarmati határőr igazgatót, a decemberben feltárt vagyon elleni visszaélések nyomán ő is gyanúsított lett.

Épp aznap, 2007. december 19-én írták alá a hajdani balassagyarmati határőr-igazgatóság egyik nyugállományú századosának előléptetési okmányát, amikor az újdonsült raktárvezető őrnagyra terelődött a gyanú, segített "kiprivatizálni" a megszűnő szervezet több milliós értékű vagyonát. A lebukássorozat első felvonására egy kis nógrádi faluban, Mohorán került sor (HVG, 2008. január 5.), ahol egy présház építkezésénél az ellenőrzést végző rendőrjárőr tisztázatlan eredetű tetőcserepeket talált, s mint bebizonyosodott, az ingatlan Kelemen Attila ezredes, határőr igazgató tulajdona.

Kezdetben a négy gyanúsított közül a raktárvezető őrnagy számított a legtekintélyesebbnek, ő akár magára is vállalhatta volna a felelősséget, megakadályozva, hogy a gyanú magasabbra érjen. Ekkor még az ezredessel hivatali felettesei és a katonai ügyészek is kesztyűs kézzel bántak: nem gyanúsították, sőt december 25-én még pótlólagos bizottsági meghallgatást is lehetővé tettek számára a nyugdíjazásáról. Az alig több mint 40 éves főtiszt korábban még arról biztosította ugyanis a rendőrség-határőrség vezetőit, hogy elegendő erőt érez magában a további aktív szolgálatra. Csak több beosztottja meggyanúsítását és a visszaéléseket bizonyító házkutatásokat követően gondolta meg magát, s választotta a nyugállományt.

A házkutatások során beosztottaitól sportszerek, építőanyagok mellett egyenként is jelentős értékű húsz faipari gép is előkerült. Egy vallomás pedig a módszertanra is utalt, azt állítva, az ezredes megajándékozta egy új típusú, légáteresztő terepruhával az egyik raktárost, miközben megemlítette, számára viszont tizenöt garnitúrát kellene félretenni.

Közben nehezen félreérthető üzenetet kapott a kocsijára locsolt kromofág formájában egy másik - civil - gyanúsított is, aki már az első kihallgatásakor részben beismerő vallomást tett, és neveket is említett. A gyanúsítások hólabdája azonban mégis elkezdett dagadni, újabb karbantartókat hallgattak ki, míg végül január 10-én, három héttel az első házkutatások után Kelemen ezredest is elérte a gyanú. Szakmailag nehezen magyarázható, miért csak ilyen későn, hisz már első pillanatban nyilvánvaló volt, hogy a visszaélések egy része az ő építkezésével függ össze.

Az óvatosságot mégis magyarázhatja, hogy több, főként rendőrségi vezetők elleni, nagyszabásúnak szánt - például hivatali visszaélések címén indított - eljárás az ítélethozatal idejére ellaposodott. Lapzártánk után várható a másodfokú, jogerős ítélet a szegedi ítélőtáblán a volt Hajdú-Bihar megyei rendőri vezetők perében (HVG, 2007. július 7.). Közülük a hajdani gazdasági igazgatót, Ruszó Gyula ezredest már első fokon, jogerősen felmentették - ő Pintér Sándor volt belügyminiszter mellett talált magának civil megélhetést -, Sutka Sándor tábornokot, volt megyei főkapitányt pedig csak megrovásban részesítették, ám ő a további törvényszéki küzdelmet választotta, teljes rehabilitálásában reménykedve. Még a legsúlyosabban terhelőnek tartott Kiss János alezredes, volt közbiztonsági igazgató ellen felhozott bizonyítékok nagy részéről is le kellett mondania a vádhatóságnak, részben a telefonlehallgatásokra vonatkozó jogszabályi szigorítások miatt. Végső soron könnyen elképzelhető, hogy a rendszerváltás óta indított talán legnagyobb szabású, rendőri felsővezetőket célba vevő büntetőeljárás csak a törvényes határt alig túllépő kölcsönös szívességeket fog bizonyítani.

A hajdúsági főkapitány-helyetteseket idézően Kelemen karrierjét is viharos gyorsaságúnak tartották a szervezeten belül: a határőrségi főtisztek közül az egyik legfiatalabbként léptették elő a jó futóként és céllövőként számon tartott gazdasági szakembert ezredessé. Ő mindenesetre az előzetes letartóztatás megaláztatását megúszta, ellentétben Kiss-sel és Ruszóval.

FAHIDI GERGELY

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tart már a szavazás az amerikai kontinensen is

Tart már a szavazás az amerikai kontinensen is

EPP-kampányzáró: Merkel élesen bírálta a nacionalista politikusokat

EPP-kampányzáró: Merkel élesen bírálta a nacionalista politikusokat

Hétvégén is nyitva lesznek az okmányirodák

Hétvégén is nyitva lesznek az okmányirodák

Lagzi Lajcsi a kórházi ágyáról üzent

Lagzi Lajcsi a kórházi ágyáról üzent

Mi történik a magyar gazdasággal, ha a Brexit után jön a Huxit?

Mi történik a magyar gazdasággal, ha a Brexit után jön a Huxit?

Keresztelő volt ma az Orbán családnál

Keresztelő volt ma az Orbán családnál