A zuhanó támogatottsági mutatók láttán az év végére érezhetően kétségbeesés és zavarodottság lett úrrá a koalíción. A kétségbeesésre nem az elillanó népszerűség miatt van ok, hanem mert másfél év elteltével a kormány úgy vesztette el a kiinduló bizalmat, hogy nem került közelebb meghirdetett alapvető céljaihoz. A demokratikus intézmények tekintélyének helyreállítását ("demokráciacsomag") és a politikai tömbök közötti ellenségeskedés mérséklését ("árkok betemetése") ígérő koalíció az évet a gyülekezés szabadságának kilátásba helyezett korlátozásával kezdte, és a politikai beszéd szabadságának korlátozásával zárta. Mindeközben a kormánytól független intézményekkel való konfliktusok sorozatán keresztül eljutott az állítólagos jobboldali "árnyékállam" elleni hadüzenetig. Azok közé tartozom, akik a "demokráciacsomag" eszméjét maradéktalanul helyeselték, és az előző, jobboldali koalíció antidemokratikus törekvéseinek megállítását a kormányváltás szükségessége melletti legfontosabb érvnek tekintették. Az "árokbetemetés" politikáját viszont veszedelmesnek tartottam, mert ez, a jobboldali szavazóknak és az őket képviselő csoportoknak világnézetileg kedveskedni igyekvő politika úgy engedi át az ideológiai kezdeményezést az előző kormány megbukott, felejtő vagy mit sem tanuló pártjainak, hogy cserébe semmit sem ad, és közben elveszti a maga karakterét.

A jobboldali "árnyékállam" ellen meghirdetett harc kétségtelenül szakítás az "árokbetemetés" doktrínájával. Ez utóbbi azon a vélekedésen alapult, hogy a jobb- és a baloldal közötti ellenséges viszony elsődleges oka a túlzott ideológiai távolság, aminek csökkentése nemcsak kívánatos, de lehetséges is, úgy, hogy a balközép koalíció átveszi a jobboldal szimbólumainak és céljainak egy részét. Ezzel szemben az "árnyékállam" doktrínája az ellenséges viszony gyökerét a mai helyzetre nézve abban látja, hogy a jobboldali kormány idején kinevezett vagy megválasztott vezető állami tisztségviselők nem az alkotmányos rendhez, hanem egykori kinevezőikhez lojálisak, és jogkörüket pártos célra használják. Általánosítva, ez a tézis azt állítja, hogy a magyar jobboldal csak addig fogadja el a demokratikus versengés szabályait, amíg annak kimenetele rá nézve kedvező, míg ha alulmarad, a megválasztott többséget nem tekinti legitimnek, és minden eszközt mozgósít a demokratikus felhatalmazással bíró kormánypolitika aláásásához. A cél továbbra is az "egy Magyarország" eszméje, de ez állítólag már csak az "árnyékállam" embereinek megtörésével vagy eltávolításával valósítható meg.

A jobboldal politikája sokban alátámasztja az "árnyékállam" doktrínájának alapjául szolgáló elemzést. A választásokat követően a nagyobbik jobboldali párt minden létező módon kinyilvánította, az eredményt csak tudomásul venni hajlandó, de nem ismeri el, hogy a kormány politikája a többség demokratikus felhatalmazását bírja. Ez a szólam elhalkult, de nem tűnt el. Nem tagadható, a mára kialakult helyzetért jelentős részben az okolható, hogy a független intézmények élére az előző kormányfő politikai bizalmasai kerültek. Ha a legfőbb ügyész vagy a jegybank elnöke tekintélyes és a jobboldali politikához nem közvetlenül kötődő személy lenne, a kormánnyal való összeütközésüket nem mindenki azonnal a pártok közötti konfliktusként értelmezné. Jól illusztrálja ezt a ma még semlegesnek tartott Alkotmánybíróság esete: a kórháztörvénnyel kapcsolatos döntése nagyon kínosan érintette a koalíciót, mégsem sugallta senki, hogy ez a testület is csatlakozott volna az "árnyékállamhoz". Ahogy az is kétségtelen, hogy a legfőbb ügyész vagy a jegybanki elnök lépéseit figyelve többeket motivált a gyanú, hogy alkotmányos kötelezettségeiken túl közvetlenebb politikai szempontok is vezérlik őket. A kérdés már csak az, hogy ebben a helyzetben helyes-e törekedni az eltávolításukra vagy meggyengítésükre.

Mi történne, ha sikerülne lemondásra bírni őket? Valószínűsíthető, hogy a független intézmények vezetésére minden szempontból rátermett jelöltek a mai helyzetben nem vállalnák el az utódlást, nehogy a közvélemény politikai kinevezetteknek tekintse őket. A szocialista párt jelenlegi hangulatát látva még valószínűbb, hogy nem is nagyon keresnének ilyen jelölteket. Szokássá válna tehát az előző kormánynak az a gyakorlata, amely az alkalmasság szempontjait alárendeli a politikai lojalitásnak. Tovább szűkülne azon intézmények köre, amelyeket a politikai osztály és a közvélemény a pártos küzdelmek fölött állónak tekint, még ha ezek sem kerülhetik el mindig, hogy döntéseiknek pártpolitikai következményeik is vannak. Tehát a kormánytöbbség és az általa támogatott végrehajtó hatalom működését még kevésbé ellenőrizhetnék és ellensúlyozhatnák az erre rendeltetett intézmények, így az éppen ellenzékben lévő politikai erők - és az általuk képviselt szavazók - még inkább úgy éreznék, ki vannak szolgáltatva a kormánytöbbség önkényének. Ez viszont érthetően éppen arra sarkallná a jobboldal politikai erőit, hogy minden mozgósítható eszközzel próbálják meg visszaszerezni vagy (ha ez már sikerült) megtartani a hatalmat. A politikai küzdelmek intenzitása (az "ellenségeskedés" mértéke) sokkal kevésbé függ ugyanis a szemben állók közötti világnézeti távolságtól, mint attól, miként látják a felek a lehetőségeiket győzelem vagy vereség esetén. Ha úgy vélik, a győztes mindent visz, és a vesztes teljesen kiszolgáltatott, akkor rettenetesen megnő a versengés tétje, és mindenki minden eszközt megengedhetőnek lát a vereség esélyének minimalizálására. Ez még sebezhetőbbé tenné az alkotmányos rendet.

Az "egy Magyarország" gondolata azt jelenti, hogy minden fontos csoport elfogadja a szemben álló nézetek versengésének politikai kereteit, valamint a versengés kimenetelét, és a vesztesnek olyan alkotmányos garanciákat nyújt, amelyek méltó helyet biztosítanak neki a közéletben. Nem azért, mert kiérdemli, hanem mert jár neki. A jobboldal zöme - a választások óta követett politikájából ítélve - ebben még nem partner. Ha a balközép koalíció hadat üzen a független intézmények előző kormány idején kinevezett vezetőinek, akkor maga is szembefordul ezzel az eszmével. Akkor tenné a legnagyobb szolgálatot az "egy Magyarország"-nak, ha ehelyett végre öntudatosan képviselné a maga szekuláris, humanista világnézetét a jobboldaléval szemben.

MIKLÓSI ZOLTÁN

(A szerző az Eötvös Károly Intézet munkatársa)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Orbán volt sajtófőnöke került az Országos Széchényi Könyvtár élére

Orbán volt sajtófőnöke került az Országos Széchényi Könyvtár élére

Most derült ki: nyomoznak a volt karcagi rendőrkapitány ügyében

Most derült ki: nyomoznak a volt karcagi rendőrkapitány ügyében

Szabad leszel, de magányos is – Ilyen az élet digitális nomádként

Szabad leszel, de magányos is – Ilyen az élet digitális nomádként

41 fát vágtak ki a budai Szent Margit Gimnázium kertjében

41 fát vágtak ki a budai Szent Margit Gimnázium kertjében

Döntő részesedést szerez az állam a balatoni hajózásban

Döntő részesedést szerez az állam a balatoni hajózásban

Fél éve csúszik két körforgalom átadása Budafokon

Fél éve csúszik két körforgalom átadása Budafokon