,,Valamennyi áruházláncnál el szeretné érni az FVM, hogy függessze fel az úgynevezett tejimitátumok forgalmazását" - ez nem afféle kósza hír, maga az agrártárca politikai államtitkára hozta a sajtó tudomására a minap, hozzátéve: az évi 140 millió liter imitátum kiszorításával a belföldi tejeladás akár 10 százalékkal is nőhet. Intézkedtek az iskolatejprogram felélesztéséről is.

Ez igen! És még ezt a kormányt vádolják egyesek teszetoszasággal. Pedig ilyen nehéz helyzetben, mint a most véget ért agrárdemonstráció meg tejtúltermelés, igenis keményen és operatívan intézkedett a válság megoldására. Most már attól sem félek, hogy az EU-csatlakozás után szűkül a kormány mozgástere, hiszen csak az uniós szabályokkal konform módon lehet segíteni az agráriumon. Az útlezáró gazdákkal kötött paktum jellege már előrevetíti, mi jöhet még. Előírják majd, hogy minden magyarnak kötelező lesz tejet innia, mondjuk a kocsmában csak úgy lehet féldecit felszolgálni, ha előtte a kuncsaft egy fél liter egészséges tej felhörpintésével áldoz a tejtúltermelés megszüntetésének oltárán. Már csak azt kell eldönteni, felszámítsák-e neki a tej árát, vagy az adófizetők terhére a költségvetés vállalja magára.

Agrárválság ügyében is volnának még ilyen jó ötleteim, de inkább abban reménykedem, a kormány más területeken is felismeri, hogy a helyes úton indult el, és hasonló eréllyel jár el megannyi válságunk kezelésében. Kezdjük mindjárt - miért is ne? - az én saját problémámmal. Egyetemi oktatóként huzamosabb ideje rettegek, amiért a csökkenő korosztályi létszám és a gomba módra szaporodó konkurens egyetemi és főiskolai karok (nem beszélve az egyéb felsőoktatási intézményekről) elszipkázzák az én egyetemem diákjait, ha pedig nincs diák, nincs fejkvóta, nincs pénz, nincs oktatói fizetés. Szeretném felhívni az oktatási miniszter figyelmét, hogy az egyetemi és a főiskolai oktatási színvonal közti különbség legalább akkora, mint a tej és a műtej közötti. Ha el akarja kerülni, hogy a fél útpálya lezárásával fejezzem ki elégedetlenségemet, számolja fel a felsőoktatási túlkínálatot, zárja be a főiskolákat. Ezzel nemcsak a jobbik győzne, de a diákság tömegei az amúgy is káros választási lehetőség nyűgétől megszabadulva tömegesen áramlanának az egyetememre, így a hosszú távú jövedelmem is biztosítva lenne. Azt mondják, komolytalan vagyok, és ez nem ugyanaz? Miért nem? Az én megélhetésem smafu? A különbség e pillanatban csak annyi, hogy én még nem vonultam az utcára. A sort lehetne folytatni: a MÁV-ot is meg lehetne menteni, ha betiltanánk a busz- és személyautó-forgalmat, a Magyar Televízió is régi fényében tündökölhetne, ha írmag nélkül kiirtjuk a kereskedelmi televíziózást, és így tovább.

Félreértések elkerülése végett, én utálom a reggeli italnak elkeresztelt műtejet, az igazit meg nagyon szeretem. Mi több, azt a panaszt, miszerint a kettő összetéveszthető csomagolása és egymáshoz közeli pultra rakása a vásárló megtévesztésére adhat alkalmat (a műtej, ugye, sokkal olcsóbb), teljes egészében méltánylandónak érzem. Igenis kötelessége a piacszabályozó hatóságnak, hogy a fogyasztó megtévesztését meggátolja. Mit tesz isten, a fogyasztók ez irányú védelme is csak azóta fontos, amióta tejfelesleg van.

Tehát igenis előírható, hogy a kereskedők a műtejre nagy betűkkel ráírják: MŰTEJ. És azt is, hogy minek a felhasználásával készült. Ám mielőtt az államtitkár úr a termelői zsarolásnak engedve kitiltja a boltból a műtejet, talán meg kellene kérdeznie azokat a fogyasztókat is, akik azt az évi 140 millió litert megisszák belőle. Mi van ugyanis akkor, ha ők a fentiek tudatában is a műtejhez ragaszkodnak?

PETE PÉTER

(A szerző közgazdász)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Videó: simán felmegy a sípályán a hernyótalpas Dacia

Videó: simán felmegy a sípályán a hernyótalpas Dacia

Jógaközpontot épített a Daganatos.hu Alapítvány a rákos gyerekek nevében gyűjtött felajánlásokból

Jógaközpontot épített a Daganatos.hu Alapítvány a rákos gyerekek nevében gyűjtött felajánlásokból

Nagy baj van: kiszivárgott 773 millió e-mail-cím és rengeteg jelszó, itt ellenőrizheti, érintett-e

Nagy baj van: kiszivárgott 773 millió e-mail-cím és rengeteg jelszó, itt ellenőrizheti, érintett-e

Több mint 100 fok különbséget mértek a Föld leghidegebb és legmelegebb pontjai között

Több mint 100 fok különbséget mértek a Föld leghidegebb és legmelegebb pontjai között

Világító reklámokat lőne az űrbe egy orosz cég

Világító reklámokat lőne az űrbe egy orosz cég

Soha nem volt ennyire népszerű a briteknél az EU-ban maradás ötlete a Brexit-népszavazás óta

Soha nem volt ennyire népszerű a briteknél az EU-ban maradás ötlete a Brexit-népszavazás óta