A rendszerváltók 1988 és 1991 között megkísérelték a békés forradalmat azonnal konszolidálni. Az 1989-es kerekasztal-tárgyalások és az 1990-es Antall-Tölgyessy megállapodás egy egyensúlyi rendszert célzott meg, amelyben nincsenek megtorlások, megváltozott formában, de fennmarad a korábbi erős csoportok befolyása. A harmadik köztársaság alkotmányos berendezkedése pedig a rendszerváltó értelmiség egyik csapatának azt ígérte mintegy: "Foglald el a pártokat, a parlamentet és a köztereket, valósítsd meg eszméidet!" A gazdasági rendszerváltásban a régi-új reformszocialista, majd az új-régi jobboldali kormányzat - belső vitákkal, meg-megállva, de - kompromisszumra jutott a gazdasági elittel, s jóváhagyta a spontán privatizációt. A megszakítást az intézményekben (köztulajdon helyett magántulajdon, központi szabályozás helyett piaci szabályozás) folytonosság kísérte a személyekben. A társadalom azért nyugodott bele viszonylag könnyen mindebbe, mert a köztulajdont sosem érezte a magáénak.

A rendszerváltók konszolidációs ígéretei közé tartozott, hogy Magyarország vezető reformországként elsőnek ér Európába, hozzánk áramlik legelőször és a legtöbb tőke, Magyarországnak lesz a legtöbb kapcsolata és befolyása a térségben, ő jut be elsőként az euroatlanti intézményekbe, vészeli át a legkönnyebben az átmenetet. A rendszerváltás a homo kadaricusnak azt a kompromisszumot kínálta: ha elviseli a szocialista ipar és agrárium összeomlásából s a piacgazdaság bevezetéséből származó kellemetlen kötelezettségeket, cserébe a lehető leggyorsabban folytathatja fogyasztói életmódját, immár nyugati keretek között.

A rendszerváltás intézményeit nem legitimálta demokratikus tömegmozgalom. A pártok és a politikusok a parlamentben nem tudták-akarták-merték fölvetni a rendszerváltás stratégiai kérdéseit. A kormányzó pártok működtette szavazógépezetek és az ellenzékek obstrukciója antiparlamentáris érzelmeket váltottak ki a választókban. A rendszerváltó ígéretek be nem tartását a kádári kisember először 1993-1994-ben kérte számon, amikor világossá vált előtte, hogy az átmenet keserveinek elviselése nem juttatja nyugati életmódhoz, a politikai osztály vele, a kisemberrel nem törődik, kizárólag saját boldogulásával. S mivel az elit egy része a jobboldali kormányzat törekvéseit az alkotmányos intézmények elleni fellépésként értelmezte, szoros szövetség jött létre az ancien régime-ből származó párt s az egyik rendszerváltó párt között.

A szocialista-szabaddemokrata koalíció többé-kevésbé betartotta a parlamentáris kereteket. De iszonyatos csapást mért mind az elitekre, mind a társadalomra, amikor a Bokros-csomaggal eloszlatta az illúziót, hogy az európai versenyképességet mindenki elérheti. A villámcsapással felérő 1995-ös fordulat megértette a társadalommal: Magyarország bejutásának és boldogulásának az az ára, ha nem hurcolja magával versenyképessé nem tehető részeit, rétegeit. Kiéleződik a Budapest-vidék, a fejlett-fejletlen, a Pannónia-Hunnia ellentét, amelyet valamennyi politikai erő populizmussal igyekezett elfedni vagy éppen tovább erősíteni. Már a Horn-kormány igyekezett korlátozni a demokratikus intézményeket; a parlamenti demokrácia megingott, de nem bukott el. A parlamentáris feltételek és az alkotmányos intézmények autonómiája e populizmus ellen hatottak.

Az 1998-as győztes Orbán-kormány megpróbált "együtt álmodni" a választókkal, s a hatalmi szerkezet átalakítása mellett a központosított államon keresztül azonnal megkezdte a jövedelmek átrendezését is. Azt ígérte választóinak, hogy a védelmező nemzetállam új feltételeket csikar ki a világgazdaság szereplőitől s az erős magyarországi csoportoktól, megoltalmazza, illetve versenyre készteti a versenyképteleneket, arányosítja az erőket. Helyére teszi Budapestet a vidékkel szemben, kiszorítja vagy nemzetállami szolgálatra készteti a korábbi, immár nemzetközileg versenyképes eliteket, állami gyorsító eszközöket használ a piaci dinamika ellenében, s elvállalja a határon kívüli magyarok szimbolikus igényeit is. Az alkotmány módosítása nélkül átrendezte a harmadik köztársaság intézményi szerkezetét, a minimumra csökkentette a parlament jelentőségét, a politika stratégiai pontjaiként elfoglaltatta a nemzeti alkotmányos intézményeket. Az ellenzéknek és választóiknak semmilyen ellensúlyuk nem maradt országos szinten, ezért az önkormányzati autonómia, mindenekelőtt Budapest és néhány nagyváros védernyője alá húzódtak. A kilencvenes évek végétől az intézményes (hatalmi, kulturális) törésvonal nem a hatalommegosztás nagy intézményei, hanem a központi kormányzat és a nagyvárosi autonómiák között húzódik. S mivel az európai és a globalizációs kapcsolódás Budapesten és a nagyvárosokon keresztül a legszorosabb, a belső törésvonal egyben "európai" törésvonallá is vált.

Az 1996-2001 közti magas és fenntartható gazdasági növekedés, az "aranykor" nem teremtett politikai és társadalmi kiegyezést. Ellenkezőleg, a társadalmi feszültségek növekedtek, a nagy megállapodások helyett összeütközések keletkeztek. Az EU-ba nem konszolidált, hanem megosztott társadalommal lépünk be. Minden okunk megvan a szorongásra.

A gazdasági-politikai-társadalmi átmenetnek vége. Következik az átmenet utáni konszolidáció és rendszer. Vagy a negyedik köztársaság ("két Magyarország") jön el, vagy a harmadik köztársaság ("Magyarországok") helyreállítása és újraformálása. A "két Magyarország" koncepció a negyedik köztársaság felé mutat. A jobboldalon éppúgy, mint a baloldalon megjelent az új kiegyezés fő szereplőjének, a fejlesztő és védelmező, központosított nemzeti, illetve szociális államnak a víziója és gyakorlata. Mivel a rendszerváltó folyamat fő iránya piaci és decentralizáló volt, a visszahatás természetes. A politikai osztály egy része a társadalom piac- és demokráciaellenes indulatait a piaci intézmények állami korlátozására, a parlament szerepének csökkentésére, az alkotmányos intézmények kisajátítására igyekszik kihasználni. Az "egyik Magyarország" a negyedik köztársaság keretében a rendszerváltó politikai osztályt, gazdasági, szellemi és médiaeliteket - központi, félelnöki hatalommal - ki akarja szorítani a megállapodások, a politikai és gazdasági szerkezet peremére. A (fél)prezidenciális monarchia az örök Magyarországra esküszik. Arra a Magyarországra, amelynek tere az egész Kárpát-medence.

E felfogás szerint a rendszerváltó politikai osztály betöltötte hivatását, szerepe véget ért. A jobboldalon a Fidesz 1996 óta fokról fokra felszámolta vagy parlamenten kívül szorította a pártokat és mozgalmakat (a kereszténydemokratákat, a kisgazdákat, a MIÉP-et), vontatókötélre vette az MDF-et, majd 2004-től önmagát is felolvasztotta a hatalmas jobboldali konglomerátumban. A rendszerváltó politikai osztály jobboldala megsemmisült. A másik oldalon két lehetőség van: vagy egy erős politikus darabjaira szedi a baloldal pártjait, és a szocialisták-szabaddemokraták-munkáspártiak helyébe egy jobboldalihoz hasonlatos elnöki médiatömegpártot hoz létre, vagy a baloldal nagy pártja széthull, alkalmatlanná válik az ellenállásra. Az első esetben két hatalmas, belsőleg strukturálatlan elnöki mozgalom, választói médiatömegpárt lép a hagyományos pártok helyébe - s e két konglomerátum között vagy a nyers erő, vagy a kényszerítő paktum hoz döntést -, a másodikban egyetlen erő marad a politikai térben. A parlamenti többpártrendszer úgy marad meg, hogy megszűnik.

A rendszerváltó gazdasági elitből csak a "magyar mágnásokra" van szükség, velük kell alkut kötni a fejlesztő (és visszafejlesztő) állam nevében. A gazdasági kiegyezés egyben az "egyik Magyarország" megállapodása a "másik Magyarországgal" szemben, a vidéki kis- és középvállalkozó állami támogatottsága a fő- és nagyvárosi nagyokkal szemben. Új illeszkedés, új kiegyezés, új arányok a hazai és a külföldi tőke, a vidéki és a fővárosi viszonyában - a hazai és a vidéki javára. Patrióta nemzetállami álom.

A társadalmi kiegyezés a munka- és versenyképes "polgárok" és családjuk állami versenybe hozását célozza a munka- és versenyképtelenekkel szemben. Jövedelem, lakás, családtámogatás az egyik oldalon, elvonás és kiszorítás a másikon. A versenyképes határon kívüli magyarokat fel kell szívni a fogyó magyar népesség pótlására. A fiatal, politikailag lojális szakértelmiséggel ki kell egyezni: ők léphetnek a rendszerváltók helyébe. A keserű felzárkózás negatívumát a kiszorulóknak, pozitívumát az újonnan érkezetteknek kell érezniük.

A központi államnak minden eszközzel arányosításra kell törekednie a szellemi életben és a médiumokban. A nemzeti, a polgári erőknek nincs szükségük se nyílt, se titkos párbeszédre a rendszerváltó szellemi elittel, amely idegen az országtól, a nép és nemzet szellemétől-szívétől. Társadalmi-gazdasági beágyazottságát meg kell semmisíteni, intézményeit korlátok közé kell szorítani. A jobboldalnak, az "egyik Magyarországnak" ki kell törnie médiagettójából, saját képi, jel-, hang-, szimbólumvilágát kell sugarazni.

Európa vagy támogatja az "egyik Magyarországot", jóváhagyja az új kiegyezést, vagy befolyása csökkenni fog. Nem mi vagyunk értük, hanem ők értünk. Erős központi államhatalom birtokában, összefogva a nemzetek Európáját képviselő szuverenista államokkal, Magyarország képes önálló helyet kivívni magának Európában. Az antiliberális, antikommunista, antiszocialista, idegengyűlölő, Nyugat- és értelmiségellenes Magyarországnak van múltja, jelene és jövője. Az örök Magyarországnak.

A harmadik köztársaság Magyarországa a Magyarországok kiegyezése. Magyar-magyar megállapodások születnek az európai, parlamentáris köztársasági Magyarországon. A "nagy Koncert", miként Széchenyi nevezte valaha, annak belátására épül, hogy a 20. században Magyarországok jöttek létre a magyar határokon belül és kívül, amelyek között új társadalmi szerződésre van szükség. Választóvonal húzódik Budapest és a vidék, a fejlett Pannónia és a fejletlen Hunnia, a nagyvárosok és a kisvárosok-falvak, az anyaország és a határon kívüli magyarok, a hívők és a nem hívők, a munkaadók és a munkavállalók, a többség és a kisebbség között. Kis Magyarországok, töredék értékekkel és érdekekkel, eltérő nyelvekkel, szokásokkal, emlékekkel, hitekkel, jelentős vagyoni és jövedelmi különbségekkel. E különböző Magyarországok között a kádárista és a rendszerváltó Magyarországon a fogyasztói pragmatizmus, a létezési élelmesség teremtett formális, álorcás egységet. Majd az ezredfordulón a "két Magyarország" félelme igazgatott. Megérett az idő e Magyarországok más típusú kiegyenlítésére.

Az állványzatot el kell bontani, s láthatóvá válik a rendszerváltás eredeti építménye. A parlament és a végrehajtó hatalom viszonyát újra rendezheti a kormányzati szerkezet átalakítása, az erős miniszterelnöki hatalmat szakmailag tovább erősítő kollegiális kormányzás. Az alkotmányos intézmények függetlensége és tekintélye visszaállítható, ha a parlamenti pártok és politikusaik ráébrednek, hogy hosszabb távon ezen intézmények döntései kiegyenlítik a ciklusokat, s tartós biztonságot teremtenek. A magyar-magyar megállapodás fontos politikai része az önkormányzati szervezetek és autonómiák újragondolása: a közigazgatási decentralizáció és a pénzügyi centralizáció megfordítása, a regionális és kistérségi belső és külső kiegyezések. S végül a határon túli stratégia közös újragondolása.

A "keserű modernizáció" a világ (a globalizáció és az európai regionalizáció) ítéletének alávetettségéről szól. A különböző Magyarországok kölcsönös megállapodásai nem a nemzetállami központ kegyét keresik, hanem a piacosítás-civilesítés-állami kooperációs együttműködés hármassága révén kapcsolódnak egymáshoz és Európához. A szolgáltató állam az embertőke és a versenyképesség növelésében érdekelt. A Magyarországok megállapodása a multinacionális befektetők menedzserelitjének és a "magyar mágnásoknak" az összecsiszolódása. Nem nulla összegű játék, hanem a fenntartható növekedésből származó többleteken, a terjeszkedésen való osztozás az európai-magyar polgárosodás alapja.

Az új típusú társadalmi szerződés kapcsolatot keres a Magyarországok között. Az eddigi növekedés nekilendüléskor és visszaeséskor egyaránt növelte a társadalmi különbségeket. Egy fenntartható növekedési pálya előnyeiből részesülniük kell a szegény sorsúaknak is. A nagy ellátórendszerek szegénypárti átalakítása és hatékonnyá tétele a Magyarországok közti kiegyezés fő feltétele. A magyar kispolgárosodás megszakított folytonosságú europaizálódó folyamata csak foglalkoztatási biztonság, a termelékenységgel és a munkaerő-piaci versenyképességgel összhangban álló jövedelememelkedés, politikai cikluson túlnyúló kiszámíthatóság, társadalmi béke esetében lehetséges.

Európa és a világ már külön-külön "egyezkedik" a jól-rosszul képviselt Magyarországokkal. Már régóta intézményesen működik a tőkeberuházók és Budapest-Magyarország megállapodása. Európa sok tekintetben előbb vesz tudomást a roma-Magyarországról, mint a különböző kormányok, előbb alakít ki viszonyt civil szervezetekkel, érdekképviseletekkel, mint a hivatalos Magyarország. A magyar politikai osztály arra kényszerül, hogy az európai szervezetekben állandóan egyeztessen, kompromisszumokat keressen. A köztársasági Magyarországok képviselői arra kérdeznek rá: mi mennyire tart össze minket? Mi köti össze a különböző nemzetek s vallások Magyarországait? Mi tette lehetővé egyesek haladását, s mi teszi összefüggővé a nekilendülő metropolist a hunniai kis faluval? A hatalom múlt- és jelenbeli hatalmak sora. A különböző Magyarországok története, emlékezete, ünnepei, szimbólumai, jelei válnak közös múltunkká, a köztük lévő dialógus és átjárás jelenünkké, a köztársasági társadalmi szerződés jövőnkké.

A két Magyarország gondolata félelemmel és szorongással tölt el, a szabad Magyarországok társadalmi szerződése reménnyel. A történelem gépezete elkezdte írni történetünket.

LENGYEL LÁSZLÓ

(A szerző közgazdász, esszéíró)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Túlóratörvény: már a hétvégére felállhat a központi sztrájkbizottság

Túlóratörvény: már a hétvégére felállhat a központi sztrájkbizottság

Kúria: Kimondható, hogy Matolcsy ellopta a közpénzt

Kúria: Kimondható, hogy Matolcsy ellopta a közpénzt

100 millió dollárral fizette le a világ leghíresebb drogbárója a mexikói elnököt

100 millió dollárral fizette le a világ leghíresebb drogbárója a mexikói elnököt

Még előrébb jutottak Szalayék a Dakaron

Még előrébb jutottak Szalayék a Dakaron

Závecz: a Fidesz elvesztett negyedmillió szavazót

Závecz: a Fidesz elvesztett negyedmillió szavazót

Londonban a rendőrség elkobozta az azeri oligarcha nejének kincset érő gyémántgyűrűjét

Londonban a rendőrség elkobozta az azeri oligarcha nejének kincset érő gyémántgyűrűjét