Évtizedek óta ismétlődik a gyógyszerek társadalombiztosítási támogatásáról szóló bohózat. Első felvonás: a költségvetés precíz számítások után gondosan alultervezi a gyógyszertámogatásra szánt pénzt, közben sandán figyel, észreveszi-e valaki a turpisságot. Második felvonás: a többi szereplő úgy tesz, mintha nem venné észre az ármányt. Beteg megbetegszik, gyógyszert szed, legtöbbször gyógyul, Doktor fölírja a receptet, Patikus kiadja a szert, Gyógyszergyár kutat, fölfedez, gyárt és forgalomba hoz. Harmadik felvonás: a botrányok közepette kiderül, hogy a gyógyszerkassza már az első fél évben kimerült. Költségvetés dühösen a többi szereplőre mutogat: szerinte Beteg túl sok gyógyszert fogyaszt, Orvos felelőtlenül a legdrágább tablettát rendeli, Patikus nem tájékoztatja Beteget, Gyógyszergyár pedig kapzsi. Pótköltségvetést belökik a színpadra - és a játék folytatódik.

Az idén kellemetlen közjáték zavarta meg az előadást. A kormány április 1-jén befagyasztotta 10 ezer gyógyszer árát. Az ár - és ezzel a nagykereskedői és patikakészletek értéke is - 15 százalékkal zsugorodott, a betegek számára viszont ezek a gyógyszerek ennél kisebb mértékben, de olcsóbbak lettek. Mindez csak korlátozott ideig lett volna tartható, ám újabb fordulat: az Alkotmánybíróság a kormánydöntést alkotmányellenesnek ítélte. A vitában olyan tévhitek hangoznak el, amelyeket hiba szó nélkül hagyni.

Van, aki szerint a magyar polgár fölöslegesen, marékszám eszi a gyógyszert. Persze mint mindenütt, nálunk is vannak szenvedélyes tablettaevők, de a magyarok az európai gyógyszerfogyasztási listán az alsó harmad táján találhatók. Másik sokat hangoztatott tévhit, hogy Magyarországon drága a gyógyszer. Hát alig van termék, ami annyira nemzetközi volna, mint a gyógyszer. A tényleges gyógyszerárak nálunk évtizedek óta legtöbbször jelentősen az európai árszint alatt vannak: jelenleg egy doboz patikaszer átlagára hazánkban 5 eurónyi, Ausztriában ennek a duplája, Németországban 13,2-szerese. Persze az is tény, hogy a jövedelmek nálunk - főleg abban az idősödő korosztályban, amelyik a legtöbb gyógyszert fogyasztja - az európai átlaghoz képest igen alacsonyak. Igaz, nem tudjuk pontosan, mekkora a "zsebexport" - főleg a határ menti területeken.

Az ipart azzal vádolják, a gyógyszer azért olyan drága, mert sokat költenek reklámra, promócióra. Elhangzott az is, nem is olyan régen, hogy egy-egy új készítmény kifejlesztése nem azért éri el a 600-800 millió dollárt, mert ilyen sokba kerül a kutatás, hanem mert ennek akár az egyharmada is a forgalmazás költségvetéséből folyik szét az egészségügyben, részben az orvosok megpuhítása végett. Aztán szidják az orvoslátogatókat is, hogy telebeszélik a háziorvosok fejét a képviselt cég gyógyszereinek magasztalásával. Az új gyógyszerek kifejlesztése - sajnos - valóban rengeteg pénzbe kerül, nem kis részben azért, mert a hatóságok világszerte mind több biztonsági vizsgálatot kérnek, a bekért dokumentáció szobákat tölt meg, a gyógyhatást és a biztonságosságot meggyőzően bizonyítani kell, mindez 12-18 évet vesz igénybe, s csak ezután következik a marketing.

A kutatási eredményeket nemzetközi, majd nemzeti kongresszusokon ismertetik, folyóiratokban jelentetik meg, a nyomtatott anyagot és a szóbeli információt az orvoslátogatók viszik el a doktoroknak - ez mind költséges, de szükséges. Az orvoslátogató kiválóan képzett szakember, és bizonyított, hogy a tudományos információ közlésének ez a személyes módja minden elektronikus eszköznél hatékonyabb. A kongresszusokat az egyidejűleg rendezett gyógyszer- és műszerkiállítás bevétele teszi lehetővé, a folyóiratok a bennük elhelyezett szakreklámok nélkül nem létezhetnének. Túlzás nélkül állítható, hogy a gyógyszer- és műszergyárak anyagi segítsége nélkül a nemzetközi tudományos élet világszerte hetek alatt összeomlana - de a hazai is. Egyetlen kormánynak sem kívánom, hogy sikerüljön a gyógyszeripar promóciós pénzköltését számottevően megkurtítani: nagy öngólt rúgna.

Nincs biztos recept arra, hogyan történjen a gyógyszerek árának támogatása, mely készítményeket és milyen mértékben fizessen a biztosító, csak az bizonyos, hogy piacgazdaságban ezt hatalmi szóval - parlamenti szavazással, kormányrendelettel - intézni lehetetlen. A tárgyalóasztalhoz kell ülni, és szépen, nyugodtan kiegyezni. Szuronyokkal sok minden elérhető, de nem lehet rajtuk sokáig üldögélni. Injekciós tűkön sem.

MATOS LAJOS

(A szerző szívgyógyász főorvos)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
„A főnöknek az a dolga, hogy lehetőségeket teremtsen”

„A főnöknek az a dolga, hogy lehetőségeket teremtsen”

Egyházi lapnak álcázza magát egy kormánybarát propagandaoldal

Egyházi lapnak álcázza magát egy kormánybarát propagandaoldal

Elmaradhat a Brexit-szavazás a brit parlamentben

Elmaradhat a Brexit-szavazás a brit parlamentben

Néhány mondat állami szervek vezetőitől arról, hogy Magyarország élen jár a korrupció elleni harcban

Néhány mondat állami szervek vezetőitől arról, hogy Magyarország élen jár a korrupció elleni harcban

Egy korszak vége: az utolsó csipogókat is lekapcsolják Japánban

Egy korszak vége: az utolsó csipogókat is lekapcsolják Japánban

Legyőzték Tállai András jelöltjét a tibolddaróci választáson

Legyőzték Tállai András jelöltjét a tibolddaróci választáson