Örömmel látom, hogy a leendő Gyurcsány-kormány teljesen új alapokra helyezi az adófizetőkkel kialakítandó párbeszédet. Mostantól a miniszterelnök és a pénzügyminiszter személyesen keresi majd fel azokat, akik nem szeretnének sok adót fizetni.

Lehet, hogy én olvastam valamit rosszul, de hozzám olyan újságot hoztak, amiben az állt, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt és Draskovics Tibor régi-új pénzügyminiszter a munkahelyén meglátogatta Csányi Sándor OTP-elnök-vezérigazgatót, hogy megbeszélést folytassanak a jövőre biztosan bevezetendő új, bankokat sújtó adóforintokról. Csányi meg is mondta nekik a tutit. Oké az adó, de azt inkább fizesse a többi bank. A nyereségarányos adó helyett olyan változatot javasolt az ország vezetőinek, melyben az OTP a több mint 30 százalékos piaci részesedésével szemben alig 20 százalékos befizetési arányt teljesítene. Az új kulcsszó: kamatkülönbözeti adó. Tehát a bankok az irritálóan nagy különbséget mutató betéti és hitelkamatok között keletkező bevételeiket fogják megosztani az állammal. Vagyis ha végre csökkentik a piaci verseny által kikényszeríteni képtelen kamatmarzsot, és növelik a kártya- meg az átutalási meg a pénzfelvételi meg a mindenféle díjakat, akkor megmarad a nyereségük is, és az állam is jól át van vágva. Vagy minden bank megígérte, hogy nem csökkenti a kamatmarzsot? Ez így viszont mintha tiltott kartellmegállapodás gyanúját vetné fel. Ez a Csányi egy zseni!

Jaj! Majdnem elfelejtettem a legfontosabbat. A nagymamám is szeretné, ha a miniszterelnök és a pénzügyminiszter őt is felkeresné szakmai konzultációra, mivel úgy gondolja, hogy a drága unokája túl sok adót fizetne jövőre, ha az MSZP-kormány, szószegő módon, visszahozná az árfolyamnyereség-adót, ráadásul az eddig sosem látott magasságú, 25 százalékos mértékben. A nagymama a megbeszélés időpontjának csütörtök vagy péntek este 7 órát javasolja. Azért ilyen késői időpontot, mert akkorra már végighallgatta, milyen műbalhét tudott összehozni azzal az előző nap kiadott tiltakozó közleményével, amelyben megfenyegeti a kormányzatot, hogy jövőre havi nagybevásárlásait kizárólag szlovákiai közértekben fogja megejteni, így fosztva meg a magyar államot jelentős áfabevételektől.

Mivel a nagymamám is tudja, mi az a protokoll, a késői időpontra tekintettel természetesen fejenként egy-egy párizsis zsömlével várja vendégeit. Arra gondolt, hogy ha az urak nem ellenzik, az adómegbeszélésen jelen lenne még apósának, az egykori Kereskedő Céh írnokának a szelleme is. Így később nem mondhatja senki, hogy érdekvédelmi funkcionárius nem is hallott a megbeszélésen elhangzottakról. A találkozó végleges időpontjának egyeztetéséhez azért még hívják fel a nagymamát, mert e hétre már a húga, Ircike is bejelentkezett, és még nem tudni, ő melyik nap tud átjönni.

DIÓSLAKI GÁBOR

(A szerző a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségének elnöke)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hiába a figyelmeztetés, még mindig túl egyszerűek a jelszavak

Hiába a figyelmeztetés, még mindig túl egyszerűek a jelszavak

Békésen szerelte a családi parabolaantennát, amikor lelőtték nyílpuskával

Békésen szerelte a családi parabolaantennát, amikor lelőtték nyílpuskával

Ez történt: sürgősen ki kellene kapcsolnia ezt a számítógépén szakértők szerint

Ez történt: sürgősen ki kellene kapcsolnia ezt a számítógépén szakértők szerint

Feljelenti az MTVA Sargentiniéket

Feljelenti az MTVA Sargentiniéket

Három fiatal gyermekét vesztette el a Srí Lanka-i merényletekben Dánia leggazdagabb embere

Három fiatal gyermekét vesztette el a Srí Lanka-i merényletekben Dánia leggazdagabb embere

Húsvét tinikkel: már megint csak a telefonját nyomkodja

Húsvét tinikkel: már megint csak a telefonját nyomkodja