Az ELTE rektora felkérte az egyetem oktatóit, hogy az év utolsó három hónapjában vonuljanak önkéntes fizetés nélküli szabadságra azokon a napokon, amikor nincsen oktatás. Mint mondta, az intézmény olyannyira finanszírozhatatlanná vált, hogy ebben a helyzetben vagy a közüzemi számlákat, vagy a dolgozókat fizeti ki. Szerinte a létszámcsökkentés helyett ez lenne a természetes oktatói reakció, egyben ez a jogilag egyetlen járható bérmegtakarítási forma (hétfőn az egyetemi tanács elvetette ezt az ötletet).

Az ország első egyetemének helyzete és rektorának nagy nyilvánosság előtt többször hangoztatott véleménye egyszerre példázat és látlelet. Példázat a közállapotokról és a felsőoktatás helyzetéről, a minisztérium (költségvetés) és az egyetemek (felsőoktatás) közötti állandó anyagi mellébeszélésről, a felsőoktatási intézményektől elvont milliárdok következményeiről és egy felelős beosztású egyetemi főember, egy hivatásszerűen szellemi munkát végző egyetemi oktató vezetői képességeiről. Látlelet a szellemi munka értékéről és az érdekvédelem színvonaláról, egy nyilvánvalóan jogellenes megközelítésről és az ötlet mögött meghúzódó szemléletről.

Mert milyen szemléletet tükröz az az ötlet, hogy aki éppen nem tart órát, az az óraközi szünetekben és az óramentes napokon ne kapjon fizetést? Olyat, amely a tömegoktatás erőltetésében érdekelt, és tökéletesen megelégszik az óra puszta leadásával, és amely nem várja el az oktatótól a felkészülést, a kutatást, a publikálást. Az a szemlélet jelenik meg itt, amely különböző trükkökkel növeli az egyetemi bevételeket, a hallgatók anyagi terheit, de mindezekből maguk az óraadók nem részesülnek. De nemcsak stagnálnak, illetve reálértékben csökkennek az oktatói fizetések, hanem a hallgatói létszám növekedésével a munkateher is arányosan nő, miközben még csökkentik is az oktatók számát. Az egyetemeken folyamatosan nő az alig fizetett részfoglalkozású és az egyáltalán nem fizetett megbízott előadók száma, ami a szellemi kizsákmányolás törvényesített formájává vált.

Egymásra mutogat a minisztérium és az egyetem, de a végeredmény változatlan: az oktatói munkavégzéshez szükséges személyi és tárgyi feltételek még az órák leadásához sincsenek meg. A megoldást mindkét oldalon a pályázati rendszer által megszerezhető pénzekben látják, miközben a már megkötött pályázati szerződéseket utólag és egyoldalúan, büntetlenül, a pályázó rovására megváltoztatják, továbbá a már megnyert pályázati pénzeket az egyetemek fél évekre lenyelik, és csak irreálisan magas egyetemi levonás után hajlandók kifizetni a nyerteseknek. A tudományos eredmények közléséért még az elvégzett szellemi munka árát sem fizetik ki a folyóiratok, illetve a kiadók. Összességében tehát a rektor javaslata logikusnak tekinthető, hiszen csak továbbmegy a kitaposott úton, szentesíti a meglévő helyzetet, pontosan mutatja a szellemi - és ezen belül az okatói-nevelői - munka elértéktelenedését.

Az ötletgazda öntudata (az oktatók majd úgyis egyetértenek vele) azonos a feudális munkaadói és multinacionális cégvezetői megközelítéssel. Nem bajlódik a munka törvénykönyvében foglaltakkal, a demokratikus szabályokkal, hanem önként kötelezővé teszi dolgozója számára a megalázó és hátrányos megoldást. Mert biztos lehet abban, hogy a munkahely féltése arra sarkallja a többséget, fogadja el "az egyedül lehetséges megoldást", míg az egyetem nehéz helyzetét kellően át nem érzőket az elbocsátás réme fenyegeti. Aki nem hajlandó többet dolgozni még kevesebbért - és azonosulni az egyetem magasabb rendű érdekeivel -, az az utcára kerül. A mindenkori rektor, tanszékvezető így mindkét célját eléri: kifizeti a közüzemi számlákat, megtartja a hivatalát, és további elbocsátásokon sem kell gondolkodnia.

A történet hűen tükrözi az önvédelem és az érdekvédelem aktuális állapotát is. Az egyetem vezetője nem sztrájkfelhívást tesz közzé, nem összefogást javasol az összes rektorral és minden, a felsőoktatásban érdekelt diákkal, még csak tárgyalásokat sem kezdeményez a közüzemek vezetőivel, hanem fizetésmegvonásban látja a megoldás kulcsát. A kifelé irányuló lobbizás helyett a hatalommal való visszaélés helyzetének megteremtésével akarja orvosolni a problémát. És azért teheti meg mindezt, mert hallgatnak az egyetemi szakszervezetek, és elgyávultak az oktatók, akik ugyanúgy képtelenek jogaik, érdekeik védelmére, mint bármely más társadalmi csoport. Ők is képtelenek szolidaritást vállalni egymással, és nem ellenük cselekvő vezetőt választani. Márpedig ha hagyjuk kiveszni önvédelmi reflexeinket, még tovább zuhan a szellemi munka árfolyama.

CSAPODY TAMÁS

(A szerző egyetemi oktató)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
New York polgármestere betiltaná az acélból és üvegből épülő felhőkarcolókat

New York polgármestere betiltaná az acélból és üvegből épülő felhőkarcolókat

Videó: Már nem is kéri a Tesla autója, hogy néha fogjuk a kormányt

Videó: Már nem is kéri a Tesla autója, hogy néha fogjuk a kormányt

Orbán Viktor 1 032 421 forintot adományozott tavaly a pártjának

Orbán Viktor 1 032 421 forintot adományozott tavaly a pártjának

IDEA Intézet: A Fidesz EP-listavezetője a legkevésbé szimpatikus

IDEA Intézet: A Fidesz EP-listavezetője a legkevésbé szimpatikus

Ezért nem tudunk elszabadulni a sorozatoktól

Ezért nem tudunk elszabadulni a sorozatoktól

Elfogták a veszprémi férfit, aki verekedés közben megölt egy vendéget

Elfogták a veszprémi férfit, aki verekedés közben megölt egy vendéget