Az Európai Unió bővülése 25 tagúra, amit akár egy újabb tízes bővítés is követhet (olyan országok részvételével, amelyeket semmilyen szempontból nem lehet európainak nevezni), óhatatlanul válsághoz kellett hogy vezessen. A küszöbönálló krízisnek annyi előnye mégis van, hogy az alkotmányozási folyamat elején lépett fel, nem pedig később.

Noha a felszínen a válság a szuverenitás jól kiszámított átengedéséből fakadó politikai és szervezeti kérdések körül bontakozott ki, gyökereinél több millió ember kulturális, sőt erkölcsi identitásának a kérdése rejlik. Veszélyes és irracionális lenne, ha nem e dimenzióban kezelnék a problémát. A londoni Daily Telegraph nemrégiben azt írta: ha az európai alkotmány ratifikálása megbukik, az európaiak legalább hozzáláthatnak, hogy összhangba hozzák Európát a piacgazdaság globalizálódásából fakadó összetett kérdésekkel, márpedig ez a lényeg. Ez a hozzáállás azonban politikai analfabetizmusról tanúskodik. A piacgazdaság csupán eszköz, egy feltételezhetően értékmentes technika, amelynek segítségével egy gazdasági rendszer ki tudja elégíteni az igényeket, s ki tudja választani a termelési prioritásokat. Európa több ennél, vagy semmi.

A közelmúltban Franciaországban egy sor közvélemény-kutatási eredmény látott napvilágot, amelyek kedvezőtlenebb képet mutattak a korábbiaknál, nevezetesen, hogy a válaszadók 54 százaléka május 29-én nemmel kíván szavazni az alkotmányról rendezett referendumon. Úgy tűnik, az alkotmányozás problémája mára szétválaszthatatlanul összefonódott a török EU-tagság, a stabilitási paktum, a szolgáltatóipar liberalizálását célzó Bolkestein-féle törvénytervezet kérdésével, valamint a helyi pártcsatározásokkal. Az alkotmány jóváhagyásából olyan népszavazás kerekedett, amelyben a terítéken lévő kérdéseknek szinte semmi közük magához az alkotmányhoz. Azokban az országokban, ahol nem a parlament dönt a ratifikálásról, hanem népszavazást rendeznek, az emberek a voksoláskor sokkal inkább az Európával kapcsolatos különféle kételyeikről és a helyi ügyekről nyilvánítanak véleményt.

A referendum kapcsán előtérbe került például a transzatlanti kapcsolatok kérdése is. Néhány kelet-európai országban úgy vélik: az EU-tagság védelem egy lehetséges orosz terjeszkedés ellen. Néhány nyugat-európai államban pedig az elkerülhetetlen amerikai fenyegetés elleni fellépés eszközét látják a tagságban. Egy másik, az EU-val kapcsolatban elterjedt nézet szerint Európa nemzetközi missziója az, hogy fellépjen a zűrzavar ellen, és saját példájával segítse másutt is a demokrácia kialakulását, felajánlva a tagság lehetőségét azon országoknak, amelyek hajlandók elfogadni az európai politikai szabályokat. E némileg önelégült szemlélet szerint az USA lerohanja az országokat, aztán kijelenti, "legyetek demokraták, vagy megölünk benneteket", míg az EU békésen térít át másokat a demokráciára.

A régi EU azért vállalta fel a bővítést, mert kötelességének érezte beengedni az egykori kommunista országokat, bármilyen következményekkel jár az. Ugyanakkor senki nem hajlandó beismerni, hogy a bővítés meghiúsította az ambiciózus közös kül- és biztonságpolitikát folytató, magasan integrált Európa létrehozását. A közös piac és valuta, valamint az egyének és áruk szabad mozgását biztosító schengeni övezet bevált, noha ezek is csak az EU egy jól körülhatárolható részén működnek. Ugyanakkor ezek nem okoztak ellentéteket, mivel mindenki számára előnyösek voltak. Ám a további integráció már nem az. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy az integrált Európa alternatívája több, az integráció különböző fokán álló s a külvilággal más és más kapcsolatokat ápoló Európa kialakulása. Ha az alkotmányt elutasítják, s az európaiaknak vissza kell térniük a nizzai szerződéshez, az európaiaknak e megoldásban kell gondolkodniuk.

Abszurd - és mára már tarthatatlan - elképzelés, hogy az alkotmányosan integrált Európa alternatívája az, hogy egyáltalán ne legyen integrált Európa. A mélyben meghúzódó ellentéteknek - köztük az amerikai-thatcherista gazdasági liberalizmus és az európai szociális piaci modell közötti ősrégi feszültségeknek - kulturális és történelmi gyökereik vannak. Ilyen ellentétek feszülnek Nagy-Britannia és a kontinens, a katolikus és a protestáns, valamint e katolikus-protestáns és az ortodox Európa között. És akkor még nem esett szó Törökországról és Marokkóról.

Az európai projektet újra kell tehát gondolni. A fél évszázad óta tartó európai egységesülési folyamat olyasmit ért el, amit 1948-ban még csodának tartottak volna. A 2055-ös év Európája pedig épp annyira fog különbözni a maitól, mint a mai az 1948-astól. Ez új kihívás, de mindenképpen inspiráló.

WILLIAM PFAFF

(A szerző Párizsban élő amerikai történész és publicista)

© Tribune Media Services

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Huawei sem meri piacra dobni az összehajtható telefonját, tovább csúszik a Mate X

A Huawei sem meri piacra dobni az összehajtható telefonját, tovább csúszik a Mate X

Kígyómasszázs az új divat, csak bírja idegekkel

Kígyómasszázs az új divat, csak bírja idegekkel

Csak tartózkodási helyre lehet átjelentkezni az önkormányzati választáson

Csak tartózkodási helyre lehet átjelentkezni az önkormányzati választáson

Dinnyekáosz: a termelők már 500 forintos kilónkénti árakról beszélnek

Dinnyekáosz: a termelők már 500 forintos kilónkénti árakról beszélnek

Merkel szóvivője szerint Magyarország partner, de vannak nézetkülönbségek

Merkel szóvivője szerint Magyarország partner, de vannak nézetkülönbségek

A budapestiek elvándorlása népességrobbanást hozhat az agglomerációban

A budapestiek elvándorlása népességrobbanást hozhat az agglomerációban